A-La-Carte

Bármi, csak ne Chardonnay (2012/4)

15-20 évvel ezelőtt a Chardonnay mindenki száján volt. Az utóbbi időben Ausztriában gyanúsan nagy lett a csend a fajta körül. Kiment volna a divatból? Miért nem szeretik ezt a fajtát? Kilenc borászt kérdeztünk meg a véleményéről.


Szöveg: Michael Prónay · Fotók: Peter M. Mayr
Világviszonylatban a Chardonnay az egyik legfontosabb fehérszőlőfajta. Elképzelhetetlen a világ Chardonnay nélkül: nincs Chablis, nincsenek burgundi Grand Cru borok, és számos pezsgő, illetve az Újvilág legjobb fehérborai sem léteznének nélküle. Itthon a Zöld Veltelinit dicsőítjük, amely a mi szélességi köreinkre korlátozódik, úgymond minden mérhető versenyen kívül áll, a Rizlingnél tiszteletreméltó, egyéni utat járunk a német versenytársakhoz képest, a Chardonnayt viszont inkább mostohagyerekként hagyjuk a polcon. – Valahogy kár érte...
Axel Stiegelmart kérdezzük, mert a hazai Chardonnay sikertörténete ebben a házban kezdődött. 1995-öt írtunk, amikor a papa, Georg „Schurl” Stiegelmar által készített 1992-es Chardonnay szenzációs hatodik helyezést ért el a párizsi Gault-Millau olimpián. Mindezt csak tetézte a „Robert Mondavi Winemaker of the Year” (az év borásza) cím az IWSC-től (International Wine & Spirit Competition), amely az angol nyelvterület legnagyobb és legfontosabb bor- és párlatversenye; a díjat a névadó és Leonardo de’ Frescobaldi adta át a londoni Guildhall, az öreg városháza dísztermében. (Nekem volt szerencsém elkísérni őket londoni útjukon, de ez csak mellékes.)
A Gault-Millau kóstolón a Ramonet-ház Montrachet-je nyert, ami világviszonylatban egyértelműen a fehérborok csúcsa Burgundiában, és így a Chardonnay tekintetében is. Ekkor született egy nagyszerű ötlet a Stiegelmar háznál. Axel: „Megpakoltuk a furgonunkat a Chardonnay-nkkel, és meglátogattuk az összes többi top tízbe került borászt – összesen vagy háromezer-négyezer kilométert tettünk meg –, és elcseréltük az ő Chardonnay-jukat a miénkre.” A fogadtatás mindenhol szívélyes volt: „A Ramonet család azonnal meghívott minket ebédre – valahogy ez is a szép a mi szakmánkban.”
Vissza Bécsbe. Uwe Kohl, az azóta bezárt, egykori előkelő étterem, a „Zu den drei Husaren” tulajdonosa barátságban volt Schurl Stiegelmarral, és tartottak egy fantasztikus vacsorát, amelyen az összes top tízbe került bor részt vehetett. A Ramonet-féle Montrachet-ből ugyan csak nagyon kevés jutott – az asztalonkénti egy pohár vándorolt vendégről vendégre –, de még az az egy kis korty is bizonyította egyrészt a Montrachet osztályát, másrészt a többi Chardonnay – a Stiegelmarral együtt – abszolút világszínvonalú minőségét. Nem kérdés: Georg Stiegelmar a Chardonnay-boom bölcsőjénél állt.
A Stiegelmar-féle megközelítés a Chardonnayhoz egy tudatosan osztrák stílus, amit Axel így definiál: „Ezek szőke hordók, tudatosan könnyebb, lassúbb pörköléssel.” Ez finomabb, elegánsabb tanninokat eredményez a borban. Természetesen működik erősebb hordóhasználattal is: „Akkoriban Londonban ilyenek voltak az olasz Chardonnayk, és természetesen az Újvilág is bőven élt a hordóhasználattal.”
A Stiegelmar háznál két Chardonnay van: az Altenberg 10 euróért („ezt úgy készítik, ahogy a nagyapa csinálta, nagy fahordóban”) és a Reserve a barrique-ból (18,-).
A Chardonnay egy „elveszett szőlőfajta” (Lost Grape)? „Hát, ezt nem igazán tudom megérteni. Ausztriában talán egy kicsit, de nemzetközi szempontból a Chardonnay egyszerűen a fehérborok mércéje.” Ugyanis: „Borászati oldalról nézve ez egy sokoldalú fajta: olyan színész, aki mindent tud, tragédiát és komédiát is. Én, mint borász, a rendező vagyok, és ezért bőven válogathatok a lehetőségek közül.”
Heinz Velichnél, a burgenlandi Fertő-tó környéki (Seewinkel) Apetlonban, nagyon szimpatikus módon érezhető a fajta iránti lelkesedés és hazaszeretet: „A burgenlandi Chardonnay iránti kereslet erősebb, mint valaha, méghozzá nemzetközi szinten.” Mert Burgenland minden geológiai és klimatikus feltétellel rendelkezik ahhoz, hogy ebből a szőlőfajtából valami nagyot hozzanak létre. „Itt, csakúgy, mint Burgundiában, minden adott ahhoz, hogy a szőlő elérje a teljes élettani érettségét. Ez mindkét esetben egy egyedi, tájjellegű jellemző. A szép az, hogy a Chardonnay az egyetlen nemzetközileg termesztett szőlőfajta, amely mindenhol megőrzi a sajátosságait.”
Miért beszélnek mégis alig a Chardonnayról mifelénk? „Én egy olyan tendenciát látok a fajélesztők szélsőséges használata felé, amely főleg az egyszerűbb boroknál teljesen felcserélhetővé teszi a szőlőfajtát.” Ennek a következménye az, amit angolul „ABC”-nek neveznek, vagyis „Anything but Chardonnay”: mindent, csak ne Chardonnayt. De Velichnél ezt pontosan fordítva látják: „Mi azt mondjuk: Go to Chardonnay! (Irány a Chardonnay!)” – és működik.
Velich Chardonnay borai nem a legolcsóbbak – a Darscho 24, a Tiglat 40 euróba kerül a listán –, de Heinz itt is nagyon találóan érvel: „A Leflaive Batard-Montrachet-je 200-300 euróba kerül, de mi hozzájuk mérjük magunkat, és nem maradunk el tőlük. Két éve például Budapesten ez volt a sorrend: Velich, Coche-Dury, Leflaive, DRC.” Tehát valóban lenyűgöző, mire képesek a Chardonnay boraink a nemzetközi kóstolókon. „Jancis Robinson, az angol borkritika nagyasszonya körülbelül tíz éve azt mondta: ez messze a legjobb Chardonnay Burgundia-szerte.”
Miért Lost Grape? „Igaz, Ausztriában jelenleg bizonyos ellenszenv mutatkozik a Chardonnay iránt, de az biztosan a szélsőséges hordóhasználattal összefüggésben van. A trend a filigránabb borok felé mutat, és a Chardonnay-nak nem ez a hírneve.” De: „Ha egy Chardonnay jó, vagyis sós, jódos, filigrán, akkor az rendkívül finom kísérője az ételeknek, de finom, filigrán bor is önmagában, és ez igaz fiatalon és teljesen éretten is.” Egy kitérő Franciaországba: „Nem véletlenül tisztán Chardonnayból készülnek a Blanc-de-Blancs pezsgők.” Hány éves lehet egy jó Chardonnay? „A 20 évet azonnal aláírnám, de szerintem a 25 és 30 év sem jelent problémát.”
A Thermenregion-beli Tattendorfban található a Johanneshof Reinisch borászat. Hannes Reinisch vezeti a közel 40 hektáros, teljesen biogazdálkodással működő birtokot testvéreivel együtt. A Chardonnay-t 1986-ban telepítették itt, a Lores dűlőben, és erről kapta a nevét a bor is, amely szűk 17 euróba kerül. „Ez akkoriban egy fiatal, friss fajta volt Tattendorf számára. Próbáltunk a hordóhasználattal és az élesztővel való érintéssel egy olyan stílust találni, ami akkor Ausztriában még nem volt olyan népszerű, nemzetközileg viszont már igen.”
A Chardonnay-t gyakorlatilag teljes egészében Ausztriában adják el, pedig a borászatnak magának 35%-os az exportaránya: „Az egyszerű ok az, hogy a Zierfandlerrel és a Rotgipflerrel (valamint a St. Laurent-tel vörösben) nagyon szép autochton fajtáink vannak. Ha tehát egy importőr bort keres itt, akkor logikusan inkább ezekért nyúl, mint a Chardonnay-ért.” A Cabernet-t kivágták és St. Laurent-re cserélték – de a Chardonnay marad.
Országos szinten viszont más a helyzet: „Az osztrák egy tradicionalista, szinte kizárólag osztrák borokat iszik, ott a Chardonnay-nak abszolút megvan a létjogosultsága, ugyanúgy eladható, mint 20 éve.” Másrészt a stílus egy kicsit megváltozott: „Egyértelműen visszavettünk a hordóból, az osztrák gyümölcsösség felé mozdultunk el, ezáltal és a spontán erjesztéssel a fajta több önállóságot kapott.” Ugyanis: „A Chardonnay jól formálható, jól reagál a spontán erjesztésre és a hordóra, nagyon szépen átveszi a talaj típusát.” Bár itt is szóba kerül az ár-érték arány: „Burgundiához képest a top boraink tényleg olcsók.” Tehát: „A Chardonnay nem elveszett szőlőfajta.”
Andi Kollwentz a burgenlandi Großhöfleinben, nem messze Kismartontól (Eisenstadt), hangsúlyozza, hogy a Chardonnay-nak Burgenlandban esetleg sokkal régebbi története lehet, mint eddig gondolták: „A tartományi múzeumban vannak olyan szőlőmagjaink az i. e. 700 körüli időből, amelyek sok hasonlóságot mutatnak a Chardonnay-val.” A Chardonnay Burgenlandban szinte mindenhol megterem, de a legjobb borokat mészköves talajon adja, ezért nagyon elterjedt a Lajta-hegységben (Leithagebirge) és a ruszt-i dombságban (Ruster Hügelland). „Talaj és klíma tekintetében egyértelműen ez a legjobb szőlőfajta számunkra. A Chardonnay magas érettséget hoz, de jó savtámogatással, ebben jobb, mint a Pinot Blanc (Weiβburgunder). Ez teszi egyértelműen a fehér vezető fajtává.”
Természetesen a Chardonnay világszerte divatba jött, „és ami divatba jön, az ki is megy a divatból, ez a dolgok rendje.” De – de! –: „A bor nem alkalmas ilyen divatokra, mert egy ilyen tőke könnyen 50 évig is él, és akkor a divat már háromszor is jött és ment.” Tehát: „Nekünk hagyományunk van, törődünk azzal, ami fontos, és ez a fehérboroknál egyértelműen a Chardonnay.”
Hogy áll a kereslet? „Egyértelműen a minőségen múlik. Ahogy Ausztriát általában – Alsó-Ausztriát pedig különösen – a Zöld Veltelinivel társítják, úgy a fogyasztó fejében annak kellene lennie: Burgenland a Chardonnay. Ami vörösben a Kékfrankos (Blaufränkisch) – a Fertő-tó környékén a Zweigelt –, az a Lajta-hegységben a Chardonnay.”
Három bor van a kínálatban: Leithagebirge (16,50), Gloria és Tatschler (egyenként 35,-). Bár a két dűlős bornál a főcímkén nem is szerepel a fajta, csak hátul van feltüntetve. A dűlőalapú megközelítés tehát az alfa és az ómega a háznál, első említésük már 1570-ből való.
Mikor kell inni a Chardonnay-t? „Legjobb legalább 10 éves korban. De persze tudjuk, hogy Chardonnay-nk 80%-át 2 és 5 éves kor között megisszák.” Vicces a dűlők különböző megjelenése. Ha összehasonlítjuk a Tatschlert és a Gloriát, úgy tűnik, előbbi sokkal több hordót kapott. Valójában azonban fordítva van: „A Gloria a magas mésztartalmával szó szerint elnyeli a hordót.”
Andi Kollwentz is hangsúlyozza a fajta jó kulináris felhasználhatóságát: „Tökéletes fehér húsokhoz, erős vajas szószokhoz, de különösen a tenger gyümölcseihez passzolnak igazán tökéletesen a Chardonnay-nk.” Csak halhoz – oda a borászatban inkább a saját Sauvignon-t isszák.
Az új üstökös a Chardonnay terén Hannes Reeh, aki a Fertő-tó környéki Andauban honos. 2011-es Unplugged Chardonnay-jával megnyerte a Falstaff magazin Chardonnay-trófeáját. Ő is túlzásnak találja az „elveszett szőlőfajta” kifejezést, még ha „a magasrepülés egy kicsit el is múlt”. De ez az a fehér szőlőfajta, amely ebben a régióban rendkívül jól érzi magát. Bár a borok nyugodtan lehetnek erősek: „A nagyapám azt mondta: ,Welschriesling 10%-kal, az teljesen természetellenes. De a mostani Chardonnay-k – ezek olyan borok, amilyeneket én 40 éve csináltam.‘”
Ami szintén hozzájárul a fajta szolid sikeréhez: „A borok nincsenek túlhordózva és túlvajazva, sok almasavbontással löttyedd halálra vinifikálva, hanem erősek, van bennük ragyogás és frissesség.” Kapnak hordót a borai? „Igen, egyharmada kerül hordóba, de ezt nem mondom hozzá.” A fa csendben marad, támogatja az saját aromákat, a bort nem szabad „félbarrique”-ként felismerni.
Hannes Reeh csak 2007-ben lépett be a gazdaságba, előtte Hans „John” Nittnaus pincemestere volt. „2006-ig nálunk a Chardonnay nyári borként készült, csak én kezdtem erősebbre venni.” A rég elkelt, díjnyertes 2011-es szűk 10 euróért igazi csoda volt. A 2012-es 12 euróba fog kerülni, ami még mindig rendkívül méltányosnak tűnik.
A Közép-Burgenland-i Deutschkreutzban Albert Gesellmann bár nagymesteri szinten műveli a vörösborokat, az általa gondozott 40 hektárból 3,5 Chardonnay. Két éve van átállási fázisban az organikus-biológiai gazdálkodásra, ami 100%-ban természetes élesztők használatát jelenti: „A vörösek mindig probléma nélkül kierjednek, de a Chardonnay-nál néha karácsonyig kell várnom.” Az ilyesmi a szakképzett pincemesternek természetesen ellenére van: „Nem akarok hibás erjedést hamis aromákkal. De aztán a kollégáim azt mondják: nyugodj meg, lesz az még jó. És tényleg mindig jó lett.” A Chardonnay nem elfeledett szőlő: „Fehérben csak Chardonnay-nk van, növekvő keresletet tapasztalunk, folyamatosan keresünk alkalmas szőlőterületeket.”
Két Chardonnay van: a normál 9,50-ért és a Steinriegel 17,50-ért. Ez utóbbi dűlő kopár és száraz, a mész inkább mélyen van (1,5-2 méter). Ami Albert Gesellmannt különösen megdöbbenti, az a fajta eltarthatósága: „Nemrég vendégekkel kinyitottuk az egyszerűt az 1997-es forró évjáratból – színe atipikusan zöld volt, savai még majdnem acélosak és tényleg rendkívül élénk.”
1990 óta a Steinriegelt barrique-ban erjesztik. A standard Chardonnay-t részben acéltartályban, részben nagy fahordóban érlelik: „Bár a nagyobb része hordóban erjed, de a tartályban erjedt rész tökéletes a házasításhoz, egzotikus-friss citromos elemeket hoz, míg a hordós rész a telt-krémes karaktert hangsúlyozza.”
Bár a borász – logikusan – mindkét változatot értékeli, a Steinriegel egy kicsit előrébb jár: „Szívesen bevallom, szeretem a hordót. De mindig lennie kell egy bizonyos eleganciának is.” Ez azt jelenti, hogy az ő Chardonnay-ja inkább az elegánsabb Meursault, mintsem a telt Montrachet irányába hajlik. Kulinárisan a Chardonnay szintén multitalentum, de egy élmény mégis rendkívül meghatározó volt: „2001-ben volt a Taubenkobelben, akkor ittuk ropogós süllőhöz vaníliás tésztával – szenzációs!”
Göttlesbrunnban Gerhard Markowitsch nagyon analitikus-pragmatikus módon viszonyul a szőlőfajtához. Természetesen a Chardonnay, amelyet itt 1979-ben telepítettek először (akkor még Feinburgunder néven), egy ideig divat volt, de inkább azokon a területeken, amelyek esetleg kedvezőbbek voltak számára, mint Burgenland, a Thermenregion vagy Stájerország. „A Weinviertelben vagy nálunk, Carnuntumban, talán egy kicsit gyengébb volt.” Az 1990-es évek elején itt is bővítették a Chardonnay-felületet.
Markowitsch, mint sok más borász is, a Chardonnay-t abszolút klasszikus szőlőfajtának látja: „Klasszikus módon készítve ez továbbra is világszerte a legfontosabb fehérszőlőfajta: finom gyümölcsösséggel rendelkezik, testességével, teltségével és harmóniájával hódít.” Univerzális ételkísérő, „a tésztáktól a halig tökéletesen passzol, ebben egyenrangú a Veltelinivel. A Veltelini fűszerességet, a Chardonnay mineralitást és citromos jegyeket hoz. Magasabb érettségnél a Veltelini terebélyesebbé válik, a Chardonnay szoros szerkezetű marad.”
Az erősebb szegmensben, hangsúlyos hordóhasználattal, „ott 20 éve egyértelműen a jóból is megártott a sok, nálunk is, de világszerte is, ami az ABC-jelenséghez is vezetett.” Ez „az elmúlt 5, 6, 7 évben megváltozott: a hordóhasználat érzékenyebbé vált, a megfelelő dűlőkre való koncentrálás – és azok megnevezése – vált általánossá.” Így itt is két változat van a kínálatban, a normál (8,-) és a Schüttenberg (15,-).
Van-e kérdés a termőhellyel kapcsolatban? „Csak elméletileg, mert mindenhol megterem és beérik. De a szoros szerkezetű és izgalmas borokhoz, a krémek krémjéhez a mészkőben gazdag dűlők egyértelműen előnyben részesítendők. Csak onnan jön a világszínvonal.”
Magasan fenn a Ziereggen – így hívják a nagyszerű szőlőhegyi dűlőt a dél-stájerországi Berghausen községben – található a modern borászat, amelyet ma már a következő generáció, Armin Tement is társ-irányít. A kilátás – egészen Szlovéniáig – valóban lélegzetelállító.
A Chardonnay dolgában a borász meglehetősen differenciáltan látja az ügyet: „Igaz, a trend nem erre a fajtára mutat. A világszerte poharanként legtöbbet fogyasztott bor a Sauvignon. Ausztriában a Zöld Veltelini a totális egyes számú, nélküle semmi sem megy. Ennek ellenére a Chardonnay a legigényesebb fajta, nemcsak személyes ízlésből, végül is ez a királykategória Burgundiában, és ezért a topfajta.”
Mindazonáltal: „Természetesen megértem, ha valaki elveszett szőlőfajtának nevezi a Chardonnay-t, Ausztriában veszített a profiljából.” Hogy hogy? „Vannak abszolút topborok – Wieninger Grand Selectje, Kollwentz Gloria-ja, Velich Tiglatja, a mi Ziereggünk – ezeket a legjobb burgundiakhoz mérik, megvan a fix helyük a borlapokon. De a középszegmensben – ott nem tudni, milyennek kell lennie a Chardonnay ízének Ausztriában: az acéltartályból banános irányú trópusi aromák jönnek, a hordóból vaníliás irányba megy.” Példa? „Ha azt olvasom, hogy ‘Grüner Veltliner Kamptaler Terrassen’, akkor pontosan tudom, mire számíthatok. Ez egy belépő vagy középszintű Chardonnay-nál egyszerűen nem így van, ott hiányzik az ízprofil.”
Természetesen a Sauvignonnak könnyebb a dolga, „annak sokkal könnyebb struktúrát adni.” Ennek ellenére négy éve a háznál a burgundi elvet állították át, „hogy a belépőtől a topig tiszta vonalat vigyünk be.” Ez azt jelenti: „Egyik bornál sem merülhet fel, még csak halványan sem, az érlelési mód kérdése.” Így három bor létezik, hagyományosan itt a fajta stájer szinonimájával, Morillonnak nevezve: Muschelkalk (11,-), Sulz (17,-) és Zieregg (27,-). „Koncepciónk afelé mutat, hogy nem a szőlőt, hanem a származást, a dűlőt értékesítsük.”
Hogyan csinált karriert a Chardonnay? „Ez 15-20 éve egyszerűen a világ topfajtája volt, a termesztésben, az eladásban és a fogyasztásban is, mégpedig két vonalon: könnyebb, krémes egzotikummal, erősebb (2 térfogatszázalékkal több) sok új hordóval. És pontosan ettől tértünk el.”
A Tement háznál nagyon szívesen isszák a fehér burgundiakat: „Amit veszünk, az falusi (Dorflage) és Premier Cru. Ezekkel a borokkal a miéink nagyon jól összehasonlíthatók. De a nagy neveknél, az elismert borászok Grand Cru-inél észre lehet venni, hogy Ausztria top Chardonnay-jai rendkívül olcsók.”
Milyen a Sauvignon és a Chardonnay aránya? „1990-ben egy az egyhez volt, ma négy az egyhez.” Tehát mégis egyfajta karrier-vég a Chardonnay számára? „Dehogyis. A Chardonnay továbbra is a nagy kihívás marad, a nemzetközi verseny teljesen más, ez teszi rendkívül vonzóvá és izgalmassá.”
Bécs egyik példakép borásza, Fritz Wieninger Stammersdorfban, szintén látja, hogy a Chardonnay kicsit döcög, de „nem elveszett szőlőfajta.” Természetesen ez itt összefügg a Wiener Gemischter Satz karrierjével is: „Ilyen magasrepülésről pár éve álmodni sem mertünk volna.” És egész Ausztriában rájöttek, „hogy a Zöld Veltelini több, mint a fröccsnek való bor a duplából.”
És a Chardonnay-nál? „Ezt teljesen nyugodtan látom. Annak is, mint minden fajtának, ami nem éppen hyper-in, szüksége van a készítőkön keresztüli sugárzó erőre. Kollwentznél, Velichnél, Tementnél vagy nálam nincs Chardonnay-probléma.” Bár a Wiener Gemischter Satz mennyiségileg megelőzte a Chardonnay-t, „de én továbbra is három minőségi szinten értékesítem, problémás zóna nincs.” A három Chardonnay: Klassik (8,-), Select (14,50) és Grand Select (34,-). „Ez utóbbiból nincs 2010-es, makacs vagyok.” Nagyon ritkán van még Tribute (55,-), legutóbb a 2006-os évjáratból. „2011-ből lehet, hogy lesz megint, de még túl korai erről beszélni.”
A Chardonnay ügyében Fritz Wieninger a golsi Georg Stiegelmart tekinti a minőségi úttörőnek: „Ő volt a prototipikus garancia az olyan kifejező Chardonnay-ra, mint a Pinot Noir. Nyilvánvalóan Golsban van elég mészben gazdag dűlő, mert mész nélkül a csúcsminőségben semmi sem megy.” „Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy már az apám is készített kiváló minőségű Chardonnay-t. Akkor persze még Weiβburgunder néven; csak az 1980-as évek közepén jöttünk rá, hogy ez nem Pinot Blanc, hanem Chardonnay.”
Bár természetesen az érlelési mód és a stilisztika történelmileg fontos szerepet játszik: „Múltban és jövőben is ugyanazok a kérdések: mi a helyzet a hordóval, hogyan bánunk a barrique-kal?” De ez nem minden, mert: „Egy nagy borhoz nem kell 14,5 százalék alkohol. Ott olyan témák fontosak, mint a batonnage (az élesztő felkeverése a fiatal borban), valamint azok az aromák, amelyek a vad élesztőtörzsekből jönnek. Minden, ami egy nagy burgundit jellemez, az jellemez egy nagy Chardonnay-t is – és ilyenek itt Ausztriában határozottan vannak.”
TERMELŐK
JURIS Borászat – Axel Stiegelmar
www.juris.at
Velich Borászat
www.velich.at
Johanneshof Reinisch
www.j-r.at
Kollwentz-Römerhof Borászat
www.kollwentz.at
Gesellmann Borászat
www.gesellmann.at
markowitsch borászat
www.markowitsch.at
tement borászat
www.tement.at
wieninger borászat
www.wieninger.at

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!