Olajra bukkanva
Szöveg: Anna Burghardt Fotók: Luzia Ellert
Elöljáróban: Procianidinnel és gamma-linolénsavval itt – e mondat után – senkit sem kívánunk gyötörni. Legfeljebb karamellizált banánból készült fagylalttal, sherryecettel és „Numero Uno”-val. Ez a megjegyzés az olajokat kísérő, kissé nyögvenyelős „olyan egészséges” imázs miatt szükséges. Miért kell a szőlőmag-, kender- vagy lenolajat mindig egészségügyi szempontokkal legitimálni – mintha egyébként túl érdektelenek lennének? Miközben a kapható étolajok választéka folyamatosan nő, miközben az olyan ismert hazai termelők, mint Hartl vagy Fandler, újra és újra új fajtákat hoznak piacra, a tudósítások nagy része látszólag inkább félénken az anyagcsere-serkentő összetevőkbe kapaszkodik, ahelyett, hogy bemutatná a konyhai felhasználási lehetőségeket.
Elöljáróban: Procianidinnel és gamma-linolénsavval itt – e mondat után – senkit sem kívánunk gyötörni. Legfeljebb karamellizált banánból készült fagylalttal, sherryecettel és „Numero Uno”-val. Ez a megjegyzés az olajokat kísérő, kissé nyögvenyelős „olyan egészséges” imázs miatt szükséges. Miért kell a szőlőmag-, kender- vagy lenolajat mindig egészségügyi szempontokkal legitimálni – mintha egyébként túl érdektelenek lennének? Miközben a kapható étolajok választéka folyamatosan nő, miközben az olyan ismert hazai termelők, mint Hartl vagy Fandler, újra és újra új fajtákat hoznak piacra, a tudósítások nagy része látszólag inkább félénken az anyagcsere-serkentő összetevőkbe kapaszkodik, ahelyett, hogy bemutatná a konyhai felhasználási lehetőségeket.
Még a nemrég megjelent „Kleine Buch vom Öl” (Teubner) című könyv is, amely bevallottan receptekkel is szolgál, rögtön egyfajta igazolkodással kezdődik: „Miért ne élveznénk tehát egyszerűen, tudatosan az egészséges olajokat?” Jó, hogy a csúcsszakácsok ezt az egészségkérdést egy kicsit másképp látják: egyetlen étlapon sem szerepel olyan megjegyzés, hogy „prosztatarák-megelőző tökmagolajjal”.
Az, hogy az étlapokon az olajokat egyáltalán név szerint feltüntetik, nem teljesen új keletű, de mégis korunk szüleménye. Egyetlen vendéglős sem írta ki régebben, hogy a „csőrösgombócot” (gebackene Mäuse) kukoricaolajban sütötte, és salátáját napraforgóolajjal és gyümölcsecettel (Hesperidenessig) pácolta. Ma olyanokat olvasunk, hogy „vaníliaolajban konfitált süllő” vagy „szilvamagolaj-pesto”. Az olyan gasztronómiai beszállítóknak, mint a Bosfood, mára hatalmas a választékuk: nemcsak egy mogyoróolaj, hanem több is különböző termőterületekről, vagy különböző mértékben pörkölt földimogyoróból készült olajok – a különböző olívaolajok számáról nem is beszélve. A bükkönyolaj, a meggymagolaj vagy a fajtatiszta kékfrankos szőlőmagolaj gazdagítják az Ausztriában préselt olajok választékát, velük pedig nőnek a konyhai és asztali lehetőségek: egy menü olykor tigrismogyoró-olajjal és paradicsommag-olajjal kezdődik kis tálkákban, kenyérbe mártogatáshoz, folytatódik különféle házilag készített fűszerolajokkal halon és húson, és pisztáciaolajjal zárul a desszertben.
A konyhai irányvonaltól függően több vagy kevesebb egzotikus fajtát használnak. Konstantin Filippou, aki a „Novelli” étteremben jelenleg nagy feltűnést kelt, tartózkodik a sárgabarack- vagy meggymagból készült olajoktól: „Ez nem illik a konyhám filozófiájához.” Otthon van ilyenje, mert privátban szeret kísérletezni, de a „Novelliben” az ilyen olajokat nem használják. „Egy szakács mindig az egyedi ízeket keresi, az ember minél kevesebb idegen ízt akar megvásárolni. Egy ilyen olaj nekem túl karakteres ahhoz, hogy a saját vonalamra akarjam átültetni.” A gyártó bélyege számára túl hangsúlyos, a termék így túlságosan idegen irányítású. „Ebben az esetben az olajtermelőnek egyszerűen túl nagy befolyása van az ételeimre.” A szeretett olívaolajainál Filippou persze nem ennyire szigorú az „idegen irányítású” eredettel szemben: ott egy „Monte Guala”-nak kell lennie, amely kiegészíti az elején említett banánfagylaltot. Hogy Filippou olaj terén szinte kizárólag mivel dolgozik, abból látszik, hogy az olívaolaj pontosabb megjelölése helyett egyszerűen csak azt mondja, „olaj”. Ami azonban nem olyan egyértelmű, mint amilyennek látszik: az olívaolajos kocsi – bocsánat, Konstantin Filippou szóhasználatával élve: az olajos kocsi – 24 különböző üveget tart készenlétben. „Tulajdonképpen minden termőterületről vannak préseléseink: karakteres zöldek Görögországból, intenzívek Szicíliából, olajok Horvátországból, Kaliforniából, Franciaországból, Törökországból, Portugáliából, Spanyolországból, Olaszországból...” Veronellitől mindene megvan, de egyébként is a választék „természetesen high-end”. A kocsi minden vendéghez odamegy, aki kóstolni akar, a „Novelli” asztali olaja az egyik Fudas-féle olaj. Nyáron Filippou-nak három különböző, váltakozó dzsúszból készült amuse-gueule szerepelt az étlapon: például szárzeller-alma vagy paradicsom-kaffirlime. „Aztán odajött a kocsi az asztalhoz, és a vendégek kaptak hozzá egy passzoló olajat. De nemcsak egy minicseppet, hanem úgy, hogy jól érezhető legyen.” Természetesen akadtak vendégek, akik több olajat akartak kóstolni, „ők egyszerűen kaptak hozzá plusz tálkákat”. A „Novelliben” tehát olívaolajjal kezdenek, azzal folytatják, és a látogatást olívaolajjal zárják: bonbonokban – „egyszerűen szuper!” Étcsokoládéhoz mindenképpen egy karakteres olaj kell, a bonbonok gyakran tartalmazzák azt a Fudas-félét, amelyet a vendégek a kenyérmártogatásból már ismerhettek.
Az olívaolajon kívül Filippou nem használ sokat: néha egy-egy ízesített olajat, például olyat, amiben tahiti vaníliarudak áztak, de egyébként alig. „Nem vagyok az ilyesmi híve, az többnyire túlságosan megváltoztatja az ízt.” A diófélék olajai is szerepet kapnak a „Novelli” konyhájában: „Szarvashoz a mogyoróolaj szenzációs! Aláhúz, anélkül, hogy elnyomná az ízt.” Meg van győződve a bio repceolajról a pácokhoz, „kóstolja csak meg, azonnal ott van a szájpadláson, nem?” Sokan azonban nem szeretik annyira, talán mert a gyerekkori unalmas ételekre emlékezteti őket. A repceolajat egy emulzióban tökéletesnek érzi spárgához, articsókához és rókagombához, „egyszóval mindenhez, ami földes”. Vagy egy másik elemhez: Fin-Claire osztrigához vörös algával. Az olajokat szinte mind nagykereskedésből szerzi be. Ez talán nem túl érzéki, de: „Nincs időm reggel kényelmesen böngészni a piacon, ez amúgy is mese, és senki sem állít be kézi kocsival, hogy jó napot kívánok, én vagyok az olajkereskedő, tessék kóstolni.” Vannak megvannak a preferenciái, és a divatos termékekre, mint az argánolaj, nincs annyira égető szüksége. „Az lehet, hogy trendi, de ízvilágban egyszerűen túl keveset ad számomra.” És mi a helyzet Konstantin Filippou és a tökmagolaj esetében? „Na kérem, mint stájer? Naná!” Megjegyzés: Nem a vendégeknek. Hanem a saját salátájába.
Gerhard Krießmann, aki a tiroli Serfausban található Hotel Schalberben 93 A la Carte-pontot és négy csillagot főzött ki magának, nem annyira dogmatikus az olajválasztékot illetően. Nála az argánolajnak igenis megvan a létjogosultsága: „Például vadhúshoz használom. A sütés után rákenem, a tányérra pedig például áfonyával, ginnel és borókával együtt kerül. Ami még szuper: csokoládés vörös káposzta argánolajjal, szintén vadhúshoz. Vagy szószba kerül, nem alapanyagként, hanem ízkomponensként.” Az argánolaj karakteresebb, mint más dióolajok, és desszertekhez is csodálatosan alkalmas: „Minden, ami csokoládés és diós, ahhoz az argánolaj tökéletesen passzol.”
Ha már a desszerteknél tartunk: Krießmann-nál ide jöhet néhány olaj. „A Veronelli-féle Numero Uno olívaolajat édes vinaigrette-ekhez vagy gyümölcsragukhoz használom, például pisztáciával, mangóval és passiógyümölccsel kombinálva.” Ízesített olajokat is készít saját kezűleg. És itt is a „Numero Uno” kerül bevetésre: vagy vaníliarudat és hasonlókat áztat benne, „ami csodásan passzol a rákokhoz”, vagy kezeletlen lime-héjat szárít, kávédarálóban porrá őrli, és ezt keveri az olajhoz. Ugyanez történik narancshéjjal, paradicsomhéjjal vagy fűszernövényekkel, mind szárítva és porítva. Fajtánként nagyjából negyedliter, „ezek csak rövid ideig állnak el – de a méretünkhöz este akár két üveggel is elhasználunk”. Lenolajat csorgat a zeller- vagy ráklevesre, de az kicsit nehézkes, „ezt nem mindenki szereti, a gasztronómiában biztosan nem könnyű lenolajat használni”. Az olajoknál ezenkívül nem szabad vadul kombinálgatni, „egy gyümölcsös olívaolajat nem lehet nehéz ételekhez használni”. És az adagolásnál is kényes néhány olaj: a gyömbér tapasztalata szerint még sokkal intenzívebb lesz, ha olajban ázik, a kapott gyömbérolaj tehát olykor elég durva lehet. Egy ok, amiért még nem tudott lelkesedni az úgynevezett direkt olajokért, amelyek egy ideje léteznek: ehhez az olajos magvakat olyan aromákkal együtt préselik, mint a majoránna, fokhagyma, kávébab, szecsuáni bors vagy nyírfaszén, ami különleges, feltűnően tiszta intenzitást hoz magával, mellékízek nélkül és magas ízkoncentrációval. „Ezekkel az olajokkal biztosan többet kellene foglalkozni, hogy az ember kitapasztalja, miből mennyit és mihez használjon, hogyan alakul egy ételben. Erre sajnos nincs időm.”
Kicsit másképp ketyeg az óra a Schalber óriás-szállodaüzeméhez képest Sissy Sonnleitnernél, Kötschach-Mauthenben. Neki nyilvánvalóan több ideje volt behatóbban foglalkozni a direkt olajokkal, lányával, Stefanie-vel együtt, aki a konyhában segíti. És nem utolsósorban ő gyakorlatilag a forrásnál ül: a szomszédos „Edelgreißler”, Herwig Ertl hozta be először Ausztriába a német biowellfood gyártó olajait. Ha a gyártókon múlna, az olajokat közvetlenül a húsba, halba vagy gyümölcsbe kellene fecskendezni, egy vékony tűvel, amit hozzá is adnak az eladáshoz. Sissy Sonnleitner azonban bevált, és mégis új módon használja az olajokat: bevált azért, mert például bazsalikomos direkt olajat kever a krumplipürébe, de új azért, mert az olaj szükséges mennyisége más. „Ezek az olajok annyira intenzívek, hogy sokkal kevesebb kell belőlük.” Aki a krumplipürét dúsan szereti, annak tehát egy semlegesebb olajjal vagy vajjal kell kiegészítenie, a direkt olajból, mint hordozóanyagból, mindenképpen csak kevés kell. „A nyírfafüst-olajat málnaecettel és borókával kombináljuk halhoz – hihetetlenül jól passzolnak egymáshoz.” A steakek is finom grilles ízt kapnak egy kevés rájuk csorgatott füstölt olajtól. Kevésbé optimális volt viszont a medvehagymás direkt olaj, az valahogy nagyon gyorsan oxidálódott, a vendégeknek kellemetlen utóíz maradt a szájukban. Kicsit kísérletezni kell tehát, mondja.
Az édes konyhához Sissy Sonnleitner szintén olajokat használ, „normál” Hartl-féle préseléseket is: például mogyoróolajat, „ez csokoládés történetekhez való”, pisztáciaolajat cukros és vaníliás mascarponés eperhez, vagy mákolajat barackos desszertekhez. Eszpresszó-direkt olajjal édes hollandi mártást habosít fel, amit párolt körtével vagy sült mangóval tálal. „Az előnye ebben az esetben az, hogy tiszta, erős kávéaromát kapok anélkül, hogy a kávéőrleményt éreznem kellene a nyelvemen, vagy az egész mosott barna színű lenne.” A kapható olajok választékával a szakácsok előtt jelenleg olyan sok minden nyitva áll, hihetetlenül széles paletta lehetséges. A direkt olajokról pedig Sonnleitner azt mondja: „Nem akarom azt állítani, hogy soha többé nem tudnék nélkülük élni, de ha már egyszer van egy ilyen termék...”
Andreas Mayer, a zelli Schloss Prielau-beli „Mayer’s” étteremtől, évekkel ezelőtt hozott Angliából kávéolajat, ami azonban – ha úgy tetszik – „hagyományos” módon készült. „Az őszintén szólva már túl durva volt nekem. De örülni kell, ha kísérleteznek.” Ő maga készít olyan olajokat, amiket így nem kapni a kereskedelemben, például rákfélékből készült olajat. A garnéla vagy homár páncélját megpirítja, és semleges olajban, többnyire napraforgóolajban négy-hat hétig áztatja. A kész termék arra szolgál, hogy a homárelőételek vagy a rákos ravioli még intenzívebb ízű legyen, „ez egyszerűen rákerül, és megadja az utolsó rúgást az egésznek”. Lime-olajat saját maga készít, „amit készen lehet kapni, az többnyire szörnyen mérgező ízű”, rozmaringolajat is saját maga készít, „igen, persze, de hát az már ezer éve létezik”. A direkt olajok érdekesen hangzanak, még sosem hallott róluk, „de ha értelmes és új, miért ne”. Amit Mayer viszont kívánna, ha ez valahogy megoldható lenne, az valami más: „Olyan olajok, amelyek további ízekkel támogatják egy zöldség ízét, anélkül, hogy vegyi anyagokra lenne szükség.” Karfiollal, kelbimbóval vagy spenóttal néha kicsit bajban van, mert azoknak nincs annyi hasznosítható saját ízük. „Ha tehát van spenótolaj, ami spenótízű, és amit egyszerűen a végén rá tudok csorgatni, kérlek, ide vele – az tökéletes lenne.”