A fehér zakós, szépen kötött fekete nyakkendős fiatalember gördíti be a kocsit. Csillogó vörös, arany részletek, krómfényű felnik, egyszerű, tökéletes dizájn... A Pastamara Negroni-kocsijának ugyan nulla lóerő van a motorháztetője alatt, mégis van benne valami különleges, nevezetesen a jelenleg legjobb Negroni-szertartás, amelyet Bécsben kapni lehet, és szinte az összes hozzávaló, ami ehhez szükséges: narancslikőr az aquitániai St-Germainből, egy ritka, hordóban érlelt Campari-különlegesség, Malfy gin Moncalieriből, és a canelli Astiból származó Mancino mellett még 21 további vermut. Az elkészítési show öt-hat csodálatos percig tart, és poharanként 19 euróba kerül.
A Negroni ugyanis éppen most a legfelkapottabb dolog a város bárpultjainál. Minden városban. És nem azért, mert a koktélt pontosan száz éve találták fel a firenzei Caffè Casoniban. Hanem inkább azért, mert az elmúlt évek gyors gindömpingje annyi fűszeres szeszes italt öntött a piacra, amelyekből most már nemcsak Gin Tonicot kellene készíteni. És azért is, mert a közönséget ezek az úgynevezett „botanicalok” egyszerűen megfertőzték, és többet akar belőlük; vagy azért, mert a vermutot hirtelen sok különböző ember fedezte fel újra egyszerre.
Például a Wermutlich, Hubert Peter csapos, Michael Andert borász és Thomas Juranitsch sommelier együttműködése; vagy az Alles Wild stájer vadhús-kereskedés vörös és fehér vermutja; a First Austrian Wermut, amelyért a linzi borkereskedő Jürgen Penzenleitner a kremsi borász Josef DOCKNER-rel és a mesterpálinkafőző Hans Reisetbauerrel dolgozik együtt; a Vreimuth Vintage, a Freihof és a Fidesser borászat együttműködése; a Pontica, Reinhard Pohorec csapos és érzékszervi szakértő alkotása; a Warga Hack borászat bio-vermutbora; a WERhatMut, Sven Strasser kulináris összművész alkotása; a Karin Stainhauser élvezethajhász és karrierváltó vermutja, vagy a Wermut & Perlmut, a Gaumengut főzőtanfolyam-szervezőinek, Lorenz és Heike Krumpuschnak a műve. Richard Rauch, Harald Irka, Lukas Nagl, Raetus Wetter, Norbert Thaller és Walter Leidenfrost séfek is elkészítették saját keserédes likőrborukat.
Wermutlich: Az avantgárd
A Hubert Peter által januárban a séf Lucas Steindorferrel közösen megnyitott Bruder üzlet polcain 200 különféle gyógynövényes alap és macerátum sorakozik. Ezzel az az ember, aki az elmúlt években az ország egyik legérdekesebb csaposává fejlődött, mindenesetre már elég közel került ahhoz a céljához, hogy „olyan bárt nyisson, ahol minden, minden egyes termék házi készítésű”.
Valamikor Hubert Peternek támadt az az ötlete, hogy három különböző vermutot készít egy szőlőfajtából: egy fehéret, egy rozét és egy vöröset. A biodinamikus gazdálkodást folytató Michael Andert borászban megtalálta hozzá a megfelelő agronómust, Thomas Juranitsch sommelier-ben pedig a megfelelően képzett ízlést – megszületett a Wermutlich projekt. A vermutfű, meséli Hubert Peter, növényvédelmi okokból amúgy is a Zweigelt-szőlőtőkék mellett nő, az ezerjófű, az üröm, a cickafark és még egy tucatnyi más vadon termő gyógynövény nagy része vadon hajt ki, „hatalmas gyógynövénykertünk van ott”.
Az előállítás meglehetősen szokatlan és határozottan nem ISO-tanúsított: a gyógynövények a borral együtt a hordóba kerülnek, egy kis méz hozzáadásával, és saját törkölypálinkával 16,3%-osra erősítik.
Erre többek között azért van szükség, hogy megakadályozzák az esetleges utóerjedést. A három Wermutlich-készítő mindenesetre hamar elnyerte azoknak a csaposoknak a szívét, „akik szívesen mesélnek jó történetet az alapanyagaikról is”, bár nem annyira Ausztriában, mint inkább Skandináviában. Jelenleg 800-1000 palackot szállítanak a virágos-enyhe, üdítő fehér Wermutlichból, a ropogós, finoman fűszeres-fás rozéból és a mentával, kólafűvel és vermutfűvel már meglehetősen erősen adagolt vörös Wermutlichból. A Bruder üzletben Hubert Peter mellesleg még egy-egy Bruder-verziót is érlel kicsiben, ehhez a bécsi Evi Bach gyógynövényeit teszik az üvegballonokba. A három Wermutlich-készítő mellesleg nemrég készíttetett új hordókat valamivel nagyobb dugónyílásokkal, máskülönben ugyanis rendkívül fáradságos volt az összes gyógynövényt és ágat újra kiszedni, „most már rendesen tudunk rozmaringot is belevágni”.
Burschik: A pionír
Az elején azonban Burschik volt. A 70-es évekig mindenesetre nagyon jól ment az üzlet a vermuttal, emlékszik vissza Leonhard Specht, akinek a családja 1916 óta birtokolja a bécsi Westbahnhof mögötti Burschik vermut-pincészetet. A hazai Burschik vermutot hagyományosan étkezés után itták emésztést elősegítőként, méghozzá rögtön egy deci (Achterl) belőle. Az olasz márkák osztrák piacra lépésével azonban az üzlet nehezebbé vált az egykori piacvezető számára, „Cinzano után nehéz dolgunk volt”.
2001-től kezdve Specht elkezdte új formulával ellátni a régi vermutot: kevesebb cukorral, jobb alapborokkal, módosított fűszerkeverékkel, új dizájnnal és még egy kis hordós érleléssel is. 2012-re a Burschik új termék mindenképpen elkészült. Az elején inkább lassan fogyott, ma már legalább 10 000 palackot ad el a bécsi vállalkozás évente.
A friss, boros Wiener Klassik-ot, az valamivel keserűbb, fahéjasabb Burschik Dry-t és a még édesebb, ugyanakkor még fűszeresebb és komplexebb Burschik Red-et továbbra is az eredeti üzem pincéiben készítik. A legújabb gyermek egy hordóban érlelt vörös vermut, az Oak Red, amelyen a „Negroni” rendeltetés már nagyon jól felismerhető. És Leonhard Specht már kapcsolatban áll a 17. bécsi kerület kolostori nővéreivel is, akik esetleg egy bécsi kolostorkertben termeszthetnék számára a vermutfüvet, ami természetesen szintén egy ütős marketingérvvé fejlődhet.
Az együttműködések: Dockner & Reisetbauer, Gölles & Tement
A borászok és pálinkafőzők körében a vermut mindenképpen egyre inkább választási lehetőség. Josef Dockner borász például az 1st Wermut Bianco-jához, amelyet kizárólag a linzi Weinturm borkereskedőnek gyártanak, 48 órán át áztatja citromfüvet és más gyógynövényeket Zöld Velteliniben, „mint egy teafiltert”, majd Hans Reisetbauer Axberg vodkájával 17 térfogatszázalékosra állítja be.
Alois és David Gölles pálinkafőzők pedig a hamarosan piacra kerülő Alfred nevű vermutprojektjükön Manfred Tement borásszal dolgoznak együtt; egy száraz és egy félszáraz változatról van szó, amelyek ízvilága inkább az üdítő, grapefruitos irányba hajlik.
És mintegy bizonyítékaként annak, hogy ez egy nemzetközi trendről is szó van, a francia borászati óriás, Lurton, a Sorgin ginje után éppen most dob piacra egy Leonce nevű, Sauvignon blanc alapú vermutot.
A séfek vermutjai: Wetter, Rauch, Irka
És ami érdekes az új vermut-szcénában: olyanok is részt vesznek benne, akik egyébként inkább a szilárd táplálékkal foglalkoznak: Patrick Müller Silent Cook a nemrég megnyílt Ususban a Schauspielhausban házi készítésű vermutot szolgál fel aperitifként, amelyhez az unterretzbachi Robert Karasek Zöld Veltelinijét és törkölypálinkáját használják; vagy Raetus Wetter az Yppenplatz-szcénás olasz Wetterből, aki már 2016 óta készít kis és szezonálisan változó vermut-tételeket. Fix receptje nincs, mondja, a Zöld Veltelini, gyógynövények és gyümölcsök keveréke a kedvétől és a kínálattól függően alakul. A most elkészült példánynál például az afgán gyümölcsösének zöld sárgabarackja biztosítja a keserű jegyeket, a hibiszkuszvirágok pedig a virágos jelleget. Raetus Wetter és Gerhard Pittnauer egy nagyobb léptékű, héjon erjesztett boralapú vermut-együttműködése a szerkesztés lezárásakor éppen a megállapodás előtt állt.
És hogyan jutott Richard Rauch a vermutjához? Ez már régebben volt, meséli, amikor a Steirawirt csapatát egyszer cateringre kérték fel, „és mindent hozhattunk, csak az aperitifet nem, mert a vendéglátók saját vermutot készítettek”. Az végül annyira tetszett a Rauchéknak, hogy úgy döntöttek, ők is készítenek ilyesmit. Az alap mindig egy inkább friss Welschriesling és Sämling cuvée, amelyet narancshéjjal, gyömbérrel, kardamommal, bodzavirággal és más „botanicalokkal” ízesítenek, „olyan nyolc-kilenc dolog, de sosem fix recepttel”. A Steirawirt vermut „karácsonyi” aromáival és egy finom-ropogós keserű jegyével hódít. „A vermutunk iránti igényünk az: az embernek legyen kedve egy második pohárral is inni.”
Harald Irka Saziani Bitterjével ez nem fog így működni, ahhoz egyszerűen túl intenzív, inkább egy Amaro, egy keserű likőr, amelyet koktélokban való felhasználásra szántak – de micsoda nagyszerű anyag! „Csak egy jó vermutot akartunk készíteni, mert annyi rossz van” – foglalja össze a Saziani Stub’n séfje.
Minden, ami bekerül a kis borostyánszínű keserűerőt tartalmazó üvegekbe, Irka szerint „környékbeli”: ruta, pitypang, csalán, cseresznyevirág, diólevél és méz. Négy-öt hónapig hagyják ezt alkohollal együtt macerálódni és kifejteni az aromáit, az eredmény 20 térfogatszázalék és egy kesernyés-fűszeres crescendo, amelyet sokáig érezni a nyelven. És egyáltalán nincs benne bor? Nem, a Saziani Bitterben nincs, 2019 végére, 2010 elejére azonban Harald Irka már egy együttműködést tervez a Neumeister borászattal egy aperitifként is fogyasztható vörös és fehér vermut érdekében.
A keserű-bummnak addigra még nem lesz vége, ahogy kinéz.