Az Arlberg Weinberg rendezvény keretében minden évben nemcsak a Best Bottle Award kerül megrendezésre – amit egyébként ez alkalommal a 2008-as Comte de Champagne nyert meg a 2008-as Winston Churchill és a Ulysse Collin-féle 2017-es Blanc de Blancs Les Pierrieres előtt –, hanem a nagyszámú nemzetközi vendég kerekasztal-beszélgetéseket folytat a legkülönbözőbb borászati témákról.
Idén Clemens Riedl és Roland Velich, Dorli Muhr és az Osztrák Bor-marketing Társaság támogatásával, a „Nagy szőlőfajta-e a Kékfrankos?” kérdést állította a középpontba. Két napon keresztül kóstolták és vitatták meg a legkülönfélébb borokat. Andreas Wickhoff MW a következő kijelentéssel indította a vitát:
„Vastag héj, sötét bogyós gyümölcsök, trendi szőlőfajta osztrák-magyar történelemmel … elég ez ahhoz, hogy nagy szőlőfajta legyen?“
Így az elején arról folyt a vita, milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy nagy szőlőfajtának.
A többség az alábbi követelményekben állapodott meg:
• A szőlőfajtának rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy kifejezze származását.
• Rendelkeznie kell érlelési potenciállal.
• Aromás komplexitással, finomsággal és eleganciával kell rendelkeznie.
• Történelmi jelentőséggel kell bírnia.
• Területi szempontból is relevánsnak kell lennie.
Kevésbé volt egyetértés abban a kérdésben, hogy egy nagy szőlőfajtának:
• az alapminőségben és a csúcsminőségben is meg kell-e tudnia mutatkozni,
• kell-e ikonikus borokkal rendelkeznie,
• kell-e öreg tőkéjű állománnyal rendelkeznie,
• kiváló házasítási partnernek kell-e lennie.
Ha az eddig említett pontokat a Kékfrankosra vetítjük, akkor alapvetően a „kiváló házasítási partner” pont kivételével minden kérdésre igennel felelhetünk. David Schildknecht (Vinous, USA) nagy szőlőfajtának tartja a Kékfrankost, mert a Kékfrankos „olyan frissességet és élénkséget közvetít, amit egyébként csak a fehérboroknál ismerek“. Sascha Speicher (Meininger Verlag) a következő gondolattal egészíti ki: „Hogy a Kékfrankos a származását szorosabb értelemben közvetíteni tudja, számomra fontosabb, mint a fajtajelleg.“ Roland Velich ezzel az érveléssel támasztja alá azt, hogy a Kékfrankos számára a „sense of place“ (helyérzet) a „terroir“ felett áll. A terroir alatt a talaj, az éghajlat és az emberi tényező (borász) kölcsönhatását értjük. Hogy a különböző parcellák még egy szőlőültetvényen belül is mennyire eltérőek lehetnek, az látszik a legjobban a lutzmannsburgi dűlőkön vagy a Spitzerbergen. Ez a nézőpont megerősíti a szűkebb „sense of place“ fogalmát. Marc Almert (MS & Baur au Lac, CH) ezzel szemben azt hangsúlyozza, „hogy a szőlőfajta szempontja a fogyasztó számára nagyon fontos“.
A Kékfrankos története Nagy Károlyig (768–814) nyúlik vissza. A fajta elterjedése – Lemberger Németországban és Kékfrankos Magyarországon – tette tipikus közép-európaivá.
Hogyan változott a Kékfrankos ízvilága?
Több mint 50 bor megkóstolása után ezen a két napon – több mint 17 osztrák borásztól, az 1896 és 2020 közötti évjáratokból – megállapítást nyert, hogy a Kékfrankos stílusa és ízvilága kissé megváltozott. Romana Echenberger MW (BRD) és Stephan Reinhardt (Robert Parker) szerint a borstílus és az ízek „globalizálódtak“. Az édes és kandírozott bogyós gyümölcsök, a nugát, a kakaó és a gyümölcsjoghurt képviselik ezt az érettebb és modernebb aromavilágot. A bio, biodinamikus, amfóra, redukció és a Brett (Brettanomyces élesztőtörzs, amely aromás-állati jegyeket közvetít a borban) enyhe érintése szintén megtalálható a Kékfrankosban. James Goode (UK) és Joschua Greene (USA) ezeket az egyedi aromákat nagyon sok piacon egyrészt gazdagodásként, másrészt borhibaként is látják. Sok Pinot noir és Cabernet Sauvignon is hordozza ezeket az aromajegyeket.
Milyen hatással van a globális felmelegedés a Kékfrankosra?
Roland Velich szerint „mi [osztrák borászok] a savat ma már inkább barátnak tekintjük, mint ellenségnek“. Történelmileg sok osztrák Kékfrankos savtartalma igen magas volt. A legendás 1986-os Blaufränkisch Ried Mariental savtartalma alig 6 g/l körül van. Erről ma már sok borász csak álmodozhat. René Langdahl (DK) a cserzőanyag-tartalmat és a jó savakat a Kékfrankos előnyének látja a klímaváltozás tükrében. Az újságírók, szakértők és a jelenlévő sommelier-k közötti arlbergi vitában elhangzott az igény, hogy a Kékfrankos szőlőfajtát ne technikai, hanem inkább érzelmi alapú leírással mutassák be és kommunikálják. A frissesség és a gyümölcsös savak voltak azok a rövid érvek, amelyekben a fórum megegyezett.
Grand Cru kóstolónk összefoglalásaként elmondhatjuk: „frissesség, precíz gyümölcsaromák, sűrű szövésű struktúra és egy finom fűszeresség, amely a borókára és a szegfűszegre emlékeztet, valamint pikáns csersavak“. Ha ezek az összetevők visszaköszönnek a Kékfrankosban, akkor biztosan beszélhetünk nagy szőlőfajtáról. —



