A-La-Carte

Bock auf Wild (2022/6)

Honnan szerzi be a hazai szakácselit a vadhúst, ki jár saját maga vadászni, és kinél lehet elolvadni egy kis őzagytól.


Rövidülnek a nappalok, és a gímszarvasok egyre nyugtalanabbak. Amikor ősszel megkezdődik a párzási időszak, a fenséges hímek adrenalinfröccsöt kapnak, és előbújnak rejtekhelyükről, hogy imponáljanak, megmérkőzzenek egymással és hangosan bőgjenek. A hatalmas agancsú gímszarvasok átható, gyakran órákon át tartó bőgése volt az, ami Gustav Jantschert vadásszá tette: „Számomra ez a bömbölés egy nyolchengeres motor beindításához hasonlítható, az ember egyszerűen libabőrös lesz tőle” – árulja el a sztárszakács az évenkénti természeti jelenség iránti rajongását.

Öt évvel ezelőtt Jantscher – aki az exkluzív, felsőkategóriás st. anton am arlberg-i Tannenhof üdülőhely éttermi konyháján egy ötfős csapatot irányít – letette a vadászvizsgát, és azóta időt szakít szenvedélyére. Néha társasággal vadászik, néha egyedül. Van, hogy több napot tölt folyamatosan a vadonban, máskor pedig egy cserkelés, amely reggel hatkor kezdődik és másnap hajnali háromkor ér véget. „Számomra ez a munka mellett a tiszta kikapcsolódás. Amikor a magaslesről figyelem a természetet, teljesen ki tudok kapcsolni.” A sztárszakács maga ejti el a vadat, amelyet utána a vadkamrában dolgoz fel, majd az ínyenc konyháján elkészít. Erkölcsileg egyáltalán nem tartja kifogásolhatónak ezt a kétségkívül megosztó témát. Éppen ellenkezőleg: „Nincs lazább hús, mint annak a vadállatnak a húsa, amely önrendelkező életet élt a természetben. Amennyiben az ember pontosan talál – és ez a vadász legfőbb célja –, nem keletkezik stressz. Ha viszont a borjak állatszállítására és a vágóhídon eltöltött időre gondolok, ahol az utolsó pillanatukra várnak, akkor teljesen megborzadok.” Mivel a nemes Tannenhof üdülőhely csak korlátozottan, december elejétől április végéig üzemel, Jantschernek bőven van ideje feltölteni hűtőkamráját vadhússal, valamint alapleveket, mártásokat készíteni és befőzni – „ezzel megspórolom a sok főzőcskézést abban az időszakban, amikor kollégáim le vannak kötve, és extra éjszakai műszakokat kell vállalniuk.” A vendégek Jantscher nagyvad-vadászataiból profitálhatnak, amelyeknél számára sosem a trófea a lényeg: „Nekem erre nincs szükségem. Nem akasztok agancsokat a falra, és vadászszobát sem rendeztem be. Nekem a hús a lényeg” – mondja a főző vadász. A saját vadászterület sok előnyt jelent a stájer származású szakácsnak: „Ki tudom választani, mit használok fel az étteremben, mert olyan részekhez is hozzájutok, amelyekhez mások alig vagy egyáltalán nem. Kiveszem a szarvaspofát, a nyelvet és a szívet – és ha tüdős tokányt főzök, akkor a tüdőt és a májat is.” Még az agyvelő és a bél (az adott vadhús kolbászként való felhasználásához) esetében sincsenek gátlásai az 50 éves szakácsnak, akinek a szakmájában látszólag egyedüliként sikerül elérnie a tökéletes munka-magánélet egyensúlyt: „Tényleg mindent felhasználok.”

Jantscher különleges vadhúst keres. Kőszáli kecskére vadászik, és órákig tartó gyaloglást is vállal nehezen járható, sziklás terepen, hogy elejtsen egy zergét. Egy példányt még a 2700 méteres magasságban lévő csúcskeresztig is követnie kellett, hogy túljárjon az eszén. A zergavadászat a sztárszakács számára a legnehezebbek közé tartozik. Az alpesi állatok rendkívül gyorsak és igazi akrobaták a sziklafalon. Könnyedén futnak fel és le a meredek falakon. „Minden követ, ami megmozdul, minden egyes koppanást, amit ejtünk, meghallanak” – tudja Jantscher az állatok szeizmográfiai képességeiről, amelyeknek a szaglása is kiválóan fejlett. „Ha egy bizonyos állatot követünk, amelyet egy megfelelő helyen akarunk elejteni, hogy a lövés után ne zuhanjon le és meg lehessen találni, az ember rendesen kifullad. Ezt legkésőbb akkor veszi észre az ember, amikor fedezékként megtalált egy hegygerincet, vállához emeli a puskát, és a cső csak mozog fel-le, mert olyan nehezen kap levegőt.”

A vadászat több, mint lövöldözés
Több kondícióval és rutinnal rendelkezik Christoph Burgstaller hivatásos vadász, aki az év 365 napjából 300 napot vadászik, és több mint 20 éve tette le a vizsgáját. A „vadászat” kifejezés számára, aki egyébként tanár is, és 500 fiatal vadászt, valamint 90 vadászati felügyelőt képzett ki, magában foglalja az élelem beszerzését, az állatok gondozását, az erdészeti növények védelmét a vadak rágásától, és védencei egészségi állapotának állandó megfigyelését is. „Azok a napok, amikor az ember elejt egy állatot, az évben csak néhányra korlátozódnak, és a darabszám szigorú kilövési tervet követ (megjegyzés: hatósági terv, amely meghatározza, mennyi vadat kell évente elejteni az adott revírben).” Burgstaller egy 1500 hektáros zerge- és gímszarvas-revírt kezel, amely a salzburgi Pinzgau-ban, Mittersillben található. Ebben hűséges kísérője Djego, a hároméves hannoveri véreb, aki már kiképzett (azaz „ferm”), és akinek fő feladata a közúti balesetet szenvedett vadak felkutatása, amelyek sérülten menekülnének az erdőbe, és ott pusztulnának el. Mint a puska, a spektív (megfigyelőtávcső) és a fényképezőgép (Burgstaller szenvedélyes vadvilág-fotós), Djego is minden cserkelésnél Burgstaller mellett van. Ha a karintiai származású vadász rosszul megközelíthető erdei revírben vagy a magashegységben vadászik, általában nincs a közelben vadkamra az állat feldolgozásához (nyúzás és feldarabolás). Ezért a tapasztalt vadász közvetlenül a természetben darabolja fel: ehhez Burgstaller először lehúzza a bőrt, amely aztán tiszta alátétként szolgál, majd az egész állatot durva darabokra (csontosan) szétszedi. Ami nem hasznosítható, az a természetben marad – sasoknak, hollóknak és más állatoknak. A tiszta vadhúst a vadász fekete vászonba csomagolja, hátizsákjában szállítja, majd a végső feldolgozásig érleli. „A vad helyszíni feldolgozásának az az előnye, hogy nem kell órákig 80 kilogramm körüli (mint például gímszarvasnál) vagy annál nehezebb állatokat cipelni, csak az értékes részeket.”

Egy horvátországi utazásról a tapasztalt vadász egy saját maga által elejtett medve húsát is behozta. Egy részét saját fogyasztásra tartotta meg. A nagy részét azonban a salzburgi Werfenben élő Karl és Rudi Obauer fivéreknek szállította le. „Az íze hatalmas, a vaddisznó és a szarvas között van” – lelkendezik Rudi Obauer sztárszakács, és hozzáteszi: „Az összes vendég kérdezte, mikor teszünk újra étlapra egy fogást ebből a ritka húsból.” Még medvelevest is készítettek: fokhagymával, zellerrel, borókával, fekete ürömmel, izsóppal készítették, sherryvel és madeirával finomították, így jött létre egy esszencia, amelyet vékonyra vágott medvehússal és néhány pirított gombával tálaltak. Az Obauer fivérek étterme
közvetlenül a vadászterület közepén található. Nem csoda, hogy Rudi Obauer felesége, Angelika és fia, Rudi is rendelkezik vadászengedéllyel, és egy kiváló minőségű, részletekbe menő főző- és természetkönyv született, amely a *Der Jaga und der Koch* címet viseli, amelyben Christoph Burgstaller vadászként, Rudi Obauer pedig szakácsként tárja fel mélyreható tudását a vad témájában a saját nézőpontjából. „A vadkonyha nagyon fontos számunkra. A vadászokkal való közvetlen kapcsolat révén mindig tudjuk, honnan származik a vadhús, és hogy frissen lőtték. Ezt a szupermarketből származó, vákuumcsomagolt húsról nem mindig lehet elmondani.”

A nagyvadak esetében az Obauerek főleg Christoph Burgstallerre támaszkodnak, aki szarvascombot, gerincet vagy lapockát hoz, fél állatokat szállít, és mindig akad nála belsőség is, például szarvasmáj, amelyet az éttermi konyhán például füstölve, sáfrányos almával, homoktövissel és pácolt tuskógombával szolgálnak fel. Egy zergéből a két sztárszakács 100 adagot hoz ki, zergecarpacciót kombinálnak feketeáfonya-mustárral és párolt birsalmával, a magashegyi állat gyengéden sült máját zellerpürével vagy zergeragut sült zuzmóval, vajas gombóccal és tejhabbal.

Az apróvad-területen
A vad témájában a második kapcsolattartójuk Burgenlandban található. Georg Wurm 45 éve rendelkezik vadászengedéllyel, és elsősorban kacsával, fácánnal, fogollyal és mezei nyúllal gazdagítja az Obauer-konyhát. Ő szállít a Heinz Reitbauer-féle, városligeti Steirereck-nek, rendszeresen megfordul nála a konyhai szélsőséges Max Stiegl, és Markus Josef Lentsch is tőle veszi a rendeléseit, aki a pannon vendéglátóipari intézményt, a Zur Dankbarkeit-ot vezeti, és évente akár 500 őzgerincet is rendel a vadásztól. Genetikai terheltség miatt Wurm már fiatalkorában átvette apjától és nagyapjától a vadászat iránti szenvedélyt. Robusztus német drótszőrű vizslájával együtt, amely nélkülözhetetlen munkát végez az apróvadvadászat során a vízben és környékén, Wurm vadászként a nap 24 órájából 20 órában készenlétben áll. Számára ez természetes: „Ez nem szakma, hanem hivatás” – állapítja meg. A balesetet szenvedett állatok miatti éjszakai ügyeletek mellett a Gattendorf község 1700 hektáros revírjében nem kevesebb, mint 90 itatóhely várja, hogy folyamatosan feltöltsék. A nyulakat már nyár közepétől minden nap 700 kilogramm répával látja el, amelyet traktorral oszt szét a mezőkön. Az állatok gondozása és ápolása mellett csak annyi vadat tud kivenni a természetből, amennyit az állomány veszélyeztetése nélkül lehet. Ezért a vadászok minden évben számlálást tartanak, hogy áttekintést kapjanak. A fogoly ma már ritka szárnyasvadnak számít az éttermi konyhákon. Burgenlandban azonban a fogolyállomány a más területeken tapasztalt tendenciákkal ellentétben növekedett, így Rudi Obauer újra számíthat 50 darabos szállításra ebből a csemegéből, amelynek combjait borókával és babérral gyengéden vízben párolja, és balzsamecettel, madeirával, valamint lestyánkivonattal ízesíti. „Fontos alacsony hőmérsékleten dolgozni, a fogoly nem bírja a hőt.” A szárnyasvad mellhúsát a bőrös felével a serpenyőben borsos-sós keverékben kissé megpirítja, további öt percig sütőben párolja, majd vajban glazírozva szeleteli fel, mielőtt a darabokat aromás mogyoró-méz pasztán áthúzza, és a vadételt rövid ideig pirított sötét trombitagombával véglegesíti.

A szárnyasvadaknál verhetetlen a konyhai kolléga, Philip Rachinger számára a felső-ausztriai Neufeldenben található Mühltalhof étteremből a vadkacsa. „Számomra ez egyszerűen a legjobb vadbaromfi, mert olyan közel áll a francia vérgalambhoz. Persze vannak szalonkák és ezer más nagyszerű dolog, de kacsánk itt bőven van, és regionális termékként kapjuk őket a Mühlviertler Böhmerwald-ból.” Évente háromszor 40 darabot szállítanak Rachingernek, amelyet csapatával az éttermi konyhán kopaszt meg. „Nyolcan vagyunk, és fél napba telik, amíg megkopasztjuk őket, és eltávolítjuk a pelyhet is az étteremből egész évben gyűjtött gyertyamaradványok viaszával.” A mellét a csonton süti, és a sütőben párolja, amíg a hús el nem éri az 58 fokos maghőmérsékletet. A tányérra a kacsamell mellé hozza a rendkívül aromás vörös káposztát, amelyet Rachinger karamellizált hagymával, vörösborral és portóival, valamint vörös dulse-algával kever, ropogósra sült sötét trombitagombával, feketegyökérrel, konfitált kacsacombokkal és élesztős gombóccal. Ez utóbbit Powidl-Szechuan-nal és kacsabelsőség-töltelékkel tölti, amelyhez a Mühlviertler sztárszakács a vadbaromfi máját, szívét és combjait hasznosítja, és a gombócot köretként mákos-Szechuan-borsos vajjal tálalja.

Miközben a radikális ízvilágú szakács a szárnyasvadat egészben rendeli, és kezelhető méretei miatt maga dolgozza fel, a nagy állatokat a megbízható vadhúskereskedőjétől készre vágva kapja. „Nincs saját, teljesen csempézett helyiségünk, mint ahogy régen szinte minden falusi fogadónak volt az állatok feldolgozásához. De amit egy vagy két kézzel meg tudunk emelni, azt a konyhánkban magunk dolgozzuk fel. Éppen most kaptunk egy 40 kilogrammos vaddisznót. Szalámi készül belőle, a gerincét pedig elrakjuk arra az időre, amikor újra vaddisznóból készült szegedi gulyást főzünk.” Az őszi vadászati tilalom végeztével Rachinger már az egyéves őzekre áll rá: „A filé alig akkora, mint két ujj, a lapockája pedig, mint egy tenyér. Amikor 2017-ben a nemzetközi sztárszakácsok, Magnus Nilsson és René Redzepi nálunk vendégeskedtek, majdnem megőrültek, mert Ausztriában a vad minősége rendkívül jó.”

A hazai vadhús kiváló minőségéről győződött meg Thomas Dorfer is a Wachau-i Landhaus Bacher étteremből, aki összesen négy vadászra támaszkodhat, akik a közeli Dunkelsteinerwaldban, Langenloisban és környékén járnak cserkelni, és látják el őz-, szarvas-, nyúl- és vadbaromfihússal. Hat nyulat rendelt egy fogáshoz, amelyből 120 adagot készít: „Sokáig gondolkodtam azon, hogyan lehetne a mezei nyulat modern módon bemutatni, és teljesen purista módon tálalni.” Ezért a zellergumókat nagy darabokra vágja, gömb alakúra formázza, és vargányavajban konfitálja, amíg puhák nem lesznek. A következő lépésben kivájja a gyökérzöldséget, és egy fűszeres töltelékkel tölti meg, amely nyúlcombból, -szívből és -májból áll, birsalmával és Hot Lemon chilivel keveri, a gumót gombasalátával borítja. A vadételt füstölt zellerrel és rouennais-i vérszósszal küldi a vendégeknek.

A bőséges fogáshoz a sztárszakács mindent felhasznál, amit az állat ad, beleértve a belsőségeit is. Nagyvadaknál ritkaságszámba megy, hogy Dorfer olyan mennyiségű belsőséghez jusson, amely általában a vadásznak van fenntartva. Ha mégis, akkor az őzagyból például Royale-t készít, és vargánya-XO-szósszal tálalja, amelyhez a kínai eredeti receptet alakítja át, bükk- és barnagyűrűs tinóruhoz, valamint vörös érdestinóruhoz nyúl, és szárított őzsonkát reszel bele. Ehhez képest viszonylag ártalmatlannak tűnik az őzbakgerinc sós citromos joghurttal és karamellizált pisztáciával, amelynél egy mellékösszetevő a tányéron meglepetést okozott: a tisztításnál keletkezett őzhús-maradványokból Dorfer cevapcici-t készített, amely állagában felveszi a versenyt a vajas hússzelettel, és amelyhez a darált húst fehér kenyérrel, párolt salottahagymával, vargányával, szilvalekvárral, köménnyel és Ras el-Hanout fűszerkeverékkel keverte. A kész masszát fehérkenyér-morzsában forgatta, ropogósra sütötte, glazírozta, majd lardóba és almába csavarta. A vendégek reakciója egyhangú volt: „Inkább ettek volna az őzgerinc helyett hat darabot a cevapcici-ből” – meséli szórakozottan a szakács. „Tehát nem mindig a legnemesebb rész a legjobb a tányéron.” —

Címek

Landhaus Bacher
Südtirolerplatz 2, 3512 Mautern an der Donau
T 02732/829 37, landhaus-bacher.at

Restaurant Obauer
Markt 6, 5450 Werfen, T 06468/521 20, obauer.com

Restaurant Ois
Unternberg 6, 4120 Neufelden, T 07282/62 58

muehltalhof.at
Hotel Tannenhof Superior, Nassereinerstraße 98, 6580 St. Anton am Arlberg
T 05446/303 11, hoteltannenhof.net

Jäger Christoph Burgstaller
T 0676/581 01 30, jagdkurs-burgstaller.at

Georg Wurm
Gattendorf/Naturverein Seewinkel, 2422 Pama, T 0664/558 05 50

A receptekhez

Fogoly trombitagombával és diókrémmel
(Karl & Rudi Obauer, Obauer, Werfen)

Mezei nyúl zellerben, barna szósszal és erdei gombával
(Thomas Dorfer & Manuel Hammerl, Landhaus Bacher, Mautern)

Szarvasszív tormás tortellinivel és csicsókával
(Gustav Jantscher, Tannenhof, St. Anton am Arlberg)

Vadkacsamell vörös káposztával, dulse-algával, feketegyökérrel és Powidl-Szechuan-os élesztős gombóccal
(Philip Rachinger, Ois, Mühltalhof, Neufelden/Unternberg)

Christoph Burgstaller hivatásos vadász minden időjárásban vadászik.
© Armin Walcher
A magasles fedezéket nyújt az őzvadászatnál.
© Armin Walcher
Nulla fok feletti hőmérsékleten Georg Wurmot kíséri második vadászkutyája, Emma (magyar vizsla).
Gustav Jantscher sztárszakács pénzt és időt fektetett vadászati szenvedélyébe, és gyakran több napot tölt
a természetben.
A céltávcső lehetővé teszi az állat biztonságos megszólítását (az életkor, a nem, a kondíció stb. megállapítását) nagy távolságból.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!