Amikor a kora délelőtti órákban a felső-ausztriai Bootshaus étteremben esedékes az áruátvétel, a csúcsszakács Lukas Nagl nem csupán a konyhaajtó előtt veszi át termékeit. A konyháról érkező hathatós segítséggel a Hotel Traunsee kis „kikötőjéhez” is elsétál, ahol a stégen ládákban, halmozottan veszi át a rendeléseit. A vadon fogott halakat a mélykék Traun-tóból vízi úton szállítják.
Úgy tűnik, Nagl nem tud betelni az édesvízi halakkal. Több mint tíz halásszal állapodott meg. Ahogy azt még afrikai szakácskodása idején megismerte és megtanulta értékelni, az egész napi fogást átveszi tőlük, függetlenül attól, hogy sok vagy kevés hal akadt a hálójukba; a halfajok sem előre meghatározottak, kizárólag a tilalmi idők határozzák meg a termékek szelekcióját. A 35 éves konyhafőnök és halszakértő hálásan veszi át a sügeret, angolnát, csukát, menyhalat, szaiblinget, pisztrángot és a Traun-tó, Atter-tó, Mond-tó, valamint a régió folyóiból származó marénát: „Az, hogy nem mindig tudjuk, mi és mennyi vár ránk, ösztönzi és próbára teszi a kreativitásunkat, mert néha túl sok a halunk, de kevesebb vendég érkezik, és ilyenkor a terméket el kell tenni vagy tartósítani kell. De vannak olyan napok is, amikor túl kevés a halunk, bár teltházzal üzemelünk. Ilyenkor rugalmasságra van szükség, de szórakoztató is” – mondja Nagl, aki nemrég tért vissza egy japán utazásról, és most egy korábban az érlelőkamrában Koji-val és hegyi réti szénával pácolt Atter-tavi szaiblinget göngyöl (a száraz pác viaszos állagot kölcsönöz a halnak), gőzölt, reszelt burgonyára helyezi, rövid ideig lángolja, majd a japán nigiri saját verziójaként küldi a vendégnek.
A Bootshaus étterem és a Grölller szállodás család további gasztronómiai egységei számára (ők üzemeltetik a Hotel Post-ot a Wirtshaus Poststube 1327 vendéglővel együtt Traunkirchenben) ő és csapata évente mintegy nyolc tonna halat dolgoznak fel, és radikálisan az édesvízi halakra építenek – mégpedig szinte kizárólag vadon fogottra: „Egyrészt biztosan nem a tengeri halak legjavát kapjuk, másrészt nincs jobb a vadon fogott édesvízi halnál. A tavaink rendkívül tiszták, nincs mikroműanyag-problémánk, és semmit sem etetünk. Mindig kicsit nevetségesnek tartom, amikor tenyésztett lazacokat ajánlgatnak, amelyeket részben antibiotikumokkal kezeltek, az egyszerűen undorító.” Ehelyett inkább naponta pisztránggal dolgozik, melynek telt húsát különösen nagyra értékeli, valamint szaiblinggel, „mert a lazac a kettejük nagytestvére, és az emberek oda vannak érte”.
Nagl mindent hasznosít, ami a pikkelyes állatok bontása során a keze ügyébe kerül. A „Nose to Fin” (orrtól a farokig) filozófiát szó szerint veszi, „mert tényleg nem akarunk semmit sem kidobni”. A most leszállított, büszke 1,5 kilogrammos tavi pisztrángból negyven adag Bootshaus-klasszikus készül: „A halat nyersen vágjuk fel, hajszálvékonyra szeletelt fermentált zellerrel, bodzavirággal és -olajjal, valamint Koji-olajból és almából készült majonézzel tálaljuk.” A csontvázból levest főz; a fennmaradó haldarabokat a szálkákkal és uszonyokkal együtt a csúcsszakács összegyűjti, és évente négyszer összesen legalább kétszáz kilogrammnyi, legalább ötféle halfajtából halmártást (úgynevezett Traunsee-Garumot) készít, amely ugyanakkor nem hagyományos módon készül, és nélkülözi az állatok emésztőszerveit, helyette a Kojigomba enzimeivel bulguron érlelik. „A Garum nem büdös, mint egy thai Nam-Pla halmártás, és a tiszta édesvízi hal ízével reprezentálja tavunkat.” Ázsiában a mártást trópusi hőmérsékleten érlelik. Nagl első kísérletei a szálloda fűtőhelyiségében zajlottak – ma már professzionálisan, akár 24 hónapig érlelődik a melegszekrényben.
Logikus körforgást követve a borostyánszínű mártást nemcsak a Luvi Fermente webshopján keresztül értékesítik, hanem a Bootshaus konyhájában is használják fűszerként pácokhoz és mártásokhoz, például az édesvízi halas ceviche-verziójához, amelyhez a felső-ausztriai szakács szándékosan nagy kockákra vágja a halat, így a Garum, lime és halleves marinádjának savassága kívülről megfőzi, de a hal belül nyers marad. Vagy amikor a nyers szaiblinget burgonyapapírba tekeri, amibe Nagl ropogós tavaszi fűszernövényeket is csomagol, és mellé olyan mártást tálal, amelyhez fermentált reteklevet kever cukorral és Garummal. A lazacfélék (amelyekhez a szaibling, maréna és pisztráng mellett a dunai galóca és a pénzes pér is hozzátartozik) pofahúsa Naglnál vinaigrette-ben végzi: „A fejek nálunk a hallevesbe kerülnek. Ha azonban egy-két perc után kiveszem őket, az arcok az ujjaimmal nagyon könnyen kifordíthatók.” Ami a halból még marad, azt tulajdonképpen már előre kiválogatták. Miután a halász a csónaknál leütötte a zsákmányt, azonnal kizsigereli, és a belsőségekkel együtt szállítja, amelyeket Nagl hasznosítani tud. A többi, mint például a vese, a bél és az epehólyag, visszakerül a tóba. „Így a halak mégis kapnak takarmányt – de természeteset.”
Halásznő az Atter-tónál
Ulrike Huber hivatásos halász az Atter-tónál. A vekkere minden nap hajnali négykor csörög. Fél órával később ő és férje, Manfred beindítják a halászcsónak motorját Seewalchenben, hogy a következő hat órát a vízen töltsék. Évszaktól függetlenül, időjárástól függetlenül. Csak a vihar tartja őket távol, mert az életveszélyes lenne, „és a mínusz tíz fok alatti hőmérséklet, mert akkor már csak fagyott hálókat húz ki az ember a vízből, amelyeket már nem lehet újra kitenni.” A házaspár közel három évtizede van a halas szakmában. Előtte mindketten több adótanácsadó irodával rendelkeztek, amelyeket fokozatosan eladtak. Az öltönyt és kosztümöt professzionális halászfelszerelésre cserélték, amely gázlóruhából, esőkabátból és gumicsizmából áll. „26 éve még el sem tudtam képzelni, hogy valaha hozzáérek egy halhoz” – árulja el a karizmatikus halászmester és az Atter-tó körzeti elnöke, aki ma már megfontoltan emel ki minden halat a hálóból, üti le, pikkelyezi le és helyezi a csónakban lévő hűtőládába. A házaspár az ivóvízminőségű türkizkék tavon töltött sok órát a kihelyezett lebegő- és fenékhálók begyűjtésével, a kifogott halak kivételével, valamint a hálók helyszíni nagynyomású tisztítását követő újbóli vízbe helyezésével tölti. A tóban, amely 26 halfaj élőhelye, marénát, perlfischt (gyöngyhalat), csukát és a keresett Atter-tavi szaiblinget fogják, amely ízében és méretében egyedülálló, és a halász házaspárnál csak évente korlátozott időszakban – augusztustól ősz végéig – érhető el. A tavi szaibling finom húsát a környékbeli csúcsszakácsok, de Heinz Reitbauer is nagyra értékeli, aki rendszeresen várja a bécsi Stadtparkban lévő Steirereck étterem előtt a delikátesz szállítását, amely alig tizenhárom centiméter hosszú és körülbelül hetven grammot nyom. A kifejezetten kis méret és a hűvös vízhőmérséklet iránti kedv miatt különösen körülményes az Atter-tavi szaibling fogása. Amikor a tó felmelegszik, a fürge, karcsú apróság ugyanis mélyre süllyed. „Ez számunkra azt jelenti, hogy a fenékhálókat 120 méterrel a vízfelszín alá kell tennünk. Naponta húzzuk ki őket, függetlenül attól, hogy öt szaibling van benne vagy húsz.” Ulrike Huber és férje ilyenkor akár két órán át is állnak a csónakjukkal egy olyan helyen, ahol öt hálót kell kihúzni a tóból. „Mi a szaiblingeket az Atter-tó aranyának is nevezzük, mert ez igazán kemény munka.” A két hivatásos halász akkor beszélhet jó fogásról, ha egy nap ötven szaibling akadt a hálóba.
Langenwang Stájerországban. Martin Traxlernek viszonylag könnyű dolga van. Amikor belemeríti a merítőhálót a vízbe, könnyen szabályozhatja a hálóba kerülő halak számát. Húsz évvel ezelőtt a bécsi férfi a feleségével együtt egy hétvégi házat vásárolt közel 1000 méteres tengerszint feletti magasságban Stájerországban, és hamar rájött, hogy nem akar minden vasárnap a következő péntekre várni. Az osztrák gyógyszerészi kiadó ügyvezető igazgatója és a gyógytornász áthelyezték életük központját, és haltenyésztők lettek. Néhány méterre a háztól a kotrógépek három tavat ástak ki, amelyeket a telken végigfolyó Petrul-patak vize lát el. Másodpercenként húsz liter folyik át az egyik tóból a másikba, hogy aztán újra visszavezessék a patakba. Szűrőberendezésre nincs szükség. Traxler számára a fehér-vörös pöttyös sebes pisztrángok fogása kevésbé munkaigényes, sokkal inkább a kicsinyek megtermékenyítése és nevelése, akik a tavak melletti fából készült keltetőházban laknak, és akiket napközben óránként kézzel kell ellátni egy kis adag takarmánnyal. Fél évet töltenek az apróságok ott kádakban, mielőtt alig három centiméteres méretben átköltöznének a beton vízvezető árkokba, amelyeket Traxler változtathatóan akár hatvan méter hosszúra, hurok alakúra tud bővíteni. A nagyobb halak közé az utánpótlás nem kerülhet, az állatok szigorúan évjárat szerint vannak elválasztva: „Ez így kell legyen, mert a szaiblingek kannibálok, és a szaibling kedvenc eledele a szaibling.” Három éven belül Traxler halai húsz-harminc centiméteres, fogyasztásra kész méretűre nőnek, és elsősorban magánügyfeleknek, de Andreas Krainer csúcsszakácsnak és szomszédnak is értékesítik őket.
Szaiblingek vízi tánca
A tenyésztő tudatosan megadja a halainak azt az időt, amelyre a természetes környezetben is szükségük lenne. „Csak a lassan növekedett hús az igazán jó hús.” Traxler teljesen mellőzheti az antibiotikumok használatát. A Petrul-patak jéghideg vize, a tudatosan alacsonyan tartott állománysűrűség és a halmaradványokból készült kiváló minőségű takarmány teszi a Petrul-szaiblingjét delikátesszé: „Ebből tudatosan keveset kapnak, mert természetes táplálékkal is táplálkoznak.” Alkonyatkor a szaiblingjei aztán bizonyítják akrobatikus ugróképességüket, amikor a vízfelszín feletti szúnyograjok elkapásáról van szó. „Majdnem egy métert is megtesznek.”
A kiváló minőségű osztrák tenyésztett árura támaszkodik Lukas Kienbauer is Schärdingben (Lukas, Izakaya, Lukas Steak), aki nem mond le dogmatikusan a tengeri halakról, de az alapanyagok felhasználásában egyértelmű előszeretetet mutat a hazai fogás iránt. Az ő Izakaya ázsiai bár-éttermében például demonstratívan nem szolgálnak fel lazacos nigirit. „Ez a hal általában teljesen túlnemesített, és az ízét gyakran rendkívül zsírosnak találom” – mondja a csúcsszakács, aki az osztrák termékeket ügyesen ötvözi a japán fűszerekkel, és a narancssárga-rózsaszín húsú tengeri hal helyett inkább egy vékony szelet hazai lazacpisztrángot tesz a savanyított rizsgolyókra. A Lukas főétteremben viszont jelenleg egy darab szaiblingfilé inhalál egy kis nyírfafüstöt tálalás előtt. Ehhez Kienbauer lehúzza az édesvízi hal bőrét, korianderből, citromból, cukorból és sóból készült páccal bepácolja, feltekert nyírfakéregbe teszi, és rövid időre meggyújtja. „Részben ezt közvetlenül a vendég előtt, az asztalnál csináljuk, de csak akkor, ha nem sok asztalnál szolgáljuk fel egyszerre az ételt, különben kellemetlenül füstöl” – mondja Kienbauer. A tudatosan nagyon purista módon tartott fogást írósmártással, sült szaiblingbőrrel és -kaviárral véglegesítik. Nagyon tiszta marad az íze annak a pisztrángnak is, amelyet a felső-ausztriai szakács körülbelül öt percig a bőrével lefelé, kilencven fokra felmelegített sókövön süt, és karalábéval, fagyasztott Granny Smith almalével és füstölt pisztrángkrémmel tálal. A hal hasaalja darabjait sütőben füstöli, tésztában kisüti, és a ropogós golyókat faszenes majonézzel szolgálja fel snackként, „igazi umami ízzel”, hogy ráhangolódjon a többfogásos menüjére.
Az Ikejime-módszerrel leölt édesvízi hal a Gut Dornau haltenyészetből a következő menüjének részévé válik. Erről a berlini Nobelhart & Schmutzig csúcsétterem meglátogatása győzte meg, ahol Kienbauer először evett olyan pisztrángot, amelyet a hagyományos japán művészet szerint öltek meg (ami brutálisan hangzik, de valójában stresszmentes, gyors halálhoz, és ezáltal jobb termékhez vezet; a tömeges halászatnál az állatok egyszerűen a szárazföldön fulladnak meg). A halat ehhez egy célzott, agyba irányuló szúrással ölik meg, amit egy kopoltyú melletti fő artéria, majd a gerincoszlop átvágása követ; végül az állatot vérkieresztés céljából jeges vízbe teszik, így az izomzat nem savasodik el, és a hal íze és textúrája teljesen más, mint a hagyományosan leütött halaké. „A pisztráng teljesen nyers volt. A hús szó szerint elolvadt a számban, mintha megfőzték volna, és tiszta, friss halíze volt. A különbség egyszerűen hihetetlen.”
Radikálisan regionális
A kolléga és regionalista Hannes Müller, a Weissensee-nél található Die Forelle étteremből tizenkét éve nem tesz tengeri halat az étlapjára. Inkább azt szolgálja fel, ami a Weissensee-ben úszik, és ami Martin Müller halász hálójába kerül, vagy ami Markus Payr halszakértőtől származik, aki fenntartható haltenyészetéről az országhatárokon túl is ismert. Tavasszal ez például a nyersen pácolt tavi pisztráng, amelyet vékonyra szeletelve bodzavirág-majonézzel és minden olyan vadvirág- és növényfélével kombinálnak, amelyet a csúcsszakács a Weissensee körüli barangolásai során talál. A pisztrángot a karintiai csúcsszakács ceviche-ként is feldolgozza spárgával vagy zsenge répával és rebarbaralével, amivel a perui gyökerekkel rendelkező ételnek rikító rózsaszín színt ad, és egyúttal a rebarbara savasságát is kihasználja; vagy egy filédarabot fűszernövényekkel martilapulevélbe csomagol, minimalista módon egy kis hajtásolajjal fűszerezi, és a csomagot addig grillezi, amíg a hal belül szép üveges nem lesz, és az enyhén édeskés levéllel együtt elfogyasztható.
A halat Michael Sichernél sem kell kicsomagolni. A vendég a (saját kertjében lévő patakból származó) wasabi-levelet a finom csípősséggel, amelyet szaiblingfilével töltve a japán faszén-grillen hevítettek fel, egyszerűen megeszi, és előtte még belemártja a szecsuáni borslevelekből készült fűszeres kivonatba. A karintiai Tainachban Michael Sicher testvérével, Wolfganggal egy egykori fűrészüzemben üzemeltet egy éttermet, ahol a hal a tányér főszereplője. Emiatt nem kell mások árujára hagyatkoznia. Autonóm, a saját tenyészetéből szerzi be a sebes és tavi szaiblinget, szivárványos, sebes és tavi pisztrángot, valamint a dunai galócát, és ehhez csak néhány lépést kell megtennie. Összesen 24 különböző méretű tó található az étterem mögött és előtt, amelyek részben medenceszerűen téglalap alakúak, részben szervesen kerekek, és a paradicsomi vendégkert részeként vannak kialakítva, és a Weissenbach vizével táplálkoznak. „Azt a sok természetes táplálékot, ami ott jön vele, nem lehet pótolni.” Férgek, rovarlárvák, legyek, pókfélék, bolharákok és csigák tartoznak a lazacféle halak napi étrendjébe, amelyeknek Sicher annyi helyet biztosít, amennyit még a biotörvények sem írnak elő. A haltenyésztő és konyhafőnök állatainak még soha nem volt betegségük.
A magas mérce, amelyet a karintiai csúcsszakács saját maga állított fel, a termék közelsége percekben mérve, és a halak elérhetősége minden fejlődési szakaszban teszi összetéveszthetetlenné a konyháját, amely a világ minden tájáról származó kétszáz hazai és egzotikus növényből álló fűszerkertjéből is profitál. Hat centiméteres mini szaiblingeket süt ki, mint a sprattot, és saját kertjéből származó ázsiai salátákkal, valamint feketeribizli-olajbogyó habbal szolgálja fel előételként; hároméves sebes pisztrángokat és tavi pisztrángokat vág vékony szeletekre nyersen, és cékla- és wasabi-habbal, üvegtésztával, valamint a keresett szaiblingkaviárral küldi ki a konyháról „karintiai stílusú sashimi”-ként. Az ivarérett hímek tejét tésztába mártja, és karintiai tintahalkarika-ként, gyengéd káposztasalátával teszi az étlapra. A magasabb zsírtartalmú téli halakat két szakaszban, több napon keresztül füstöli, így aranyszínűek lesznek, valósággal összezsugorodnak, és „szinte úgy néznek ki, mint egy kövület” – viccelődik Sicher, aki ebből egy extraktumokban gazdag, sötét, intenzív füstaromájú haljus-t főz, amelyet óvatosan kell adagolni. Szeret nagy kaliberű, idős példányokat is fogni: „Makacsul tartja magát az a tévhit, hogy az idősebb halak rosszabb ízűek. Valójában a hús tömörebbé válik, és igazán élvezetes, amikor egy vastag filédarabbal dolgozhat az ember.” Komolyan, még mindig valaki a tengeri halra gondol? —





Címek
Éttermek
Bootshaus
Hotel Das Traunsee
Klosterplatz 4, 4801 Traunkirchen
T 07617/22 16, dastraunsee.at
Lukas Nagl éppen most jelentetett meg egy könyvet a témáról receptekkel és áruismerettel: „Der Fischer und der Koch” (A halász és a szakács), Servus-Verlag, 48 €
Die Forelle
Hannes Müller
Techendorf 80, 9762 Weissensee
T 04713/23 56, dieforelle.at
Lukas
Unterer Stadtplatz 7, 4780 Schärding
T 0664/341 32 85, lukas-restaurant.at
Sicher
Mühlenweg 2, 9121 Tainach
T 04239/26 38, sicherrestaurant.at
Halértékesítés
Finest Fish
Ulrike Huber
Hanningweg 6–8, 4863 Seewalchen am Attersee
T 0664/336 12 30, finestfish.at
Petrulsaibling
Pretul 27, 8665 Langenwang
T 0664/849 00 29, pretulsaibling.at
A receptekhez
Atter-tavi szaibling sós naranccsal, petrezselyemmel és diólevél-ponzuval
Lukas Nagl, Bootshaus, Traunkirchen
Tavi pisztráng fermentált édesköménnyel, petrezselyemgyökérrel és füstölt tejföllel
Hannes Müller, Die Forelle, Weissensee
Nyírfakéregben füstölt szaibling íróval, tormával és kaviárral
Lukas Kienbauer, Restaurant Lukas, Schärding
Sebes pisztráng kaviárral, forráskresszel, spárgával és kucsmagombával
Michael Sicher, Sicher, Tainach