Szöveg: Christina Fieber Fotó: rendelkezésre bocsátott
Venus szépség volt: hosszú lábú, dús sörényű és markáns izomzatú. Egy nemes burgundi kanca, kitartó és nagy teljesítményű. Valamivel ezelőtt azonban Venus elpusztult. Sok éven át művelte Pascal Agrapart, a Champagne új üstökösének szőlőit. A borász, vagy ahogy a régióban nevezik, Recoltant Manipulant, ahhoz a fiatal borászgenerációhoz tartozik, amely alaposan felkavarja a híres borvidéket.
Többségük csupán néhány hektárnyi legjobb dűlővel rendelkezik, amelyeket ma már nemcsak beültetnek, hanem maguk is dolgoznak fel és forgalmaznak.
Eddig a szerepek világosan el voltak osztva: a házak magas kilogrammonkénti áron vásárolták a szőlőt a borászoktól. Úgy tűnt, mindenki elégedett. A pezsgőforgalom elképzelhetetlen magasságokba szökött, francia és nemzetközi nagyvállalatok hatalmas összegekért vásároltak meg néhány ismert márkát, amíg a gazdasági válság el nem kezdte stagnálni az eladásokat. A szőlőárak csökkentek, és egyre több kis borász kezdte meg a saját palackozást és a saját néven történő forgalmazást. Bár addigra ők birtokolták a teljes művelt terület 90 százalékát, mégis csak az árbevétel egyharmadát realizálták. Mindenekelőtt az a vágy hajtotta őket, hogy bebizonyítsák a borvilágnak, hogy Champagne is képes nagy borokat előállítani, amelyek tükrözik származásukat. Szinte minden szabályt és törvényt eldobtak, amely addig az AOC-tanúsítvánnyal rendelkező régióban érvényes volt. Egy csendes forradalom vette kezdetét: évszázadokon keresztül Champagne a látszólag érinthetetlen hagyományok mögé barikádozta el magát, hogy az utóbbi években a világ egyik legdinamikusabb borvidékévé váljon.
Az első borász, aki ráijesztett a nagy pezsgőházakra, Anselme Selosse volt. Egy perfekcionista, aki először adott teljesen egyedi stílust a pezsgőnek. Borászati képzését Burgundiában szerezte. A híres borvidék a példaképévé is vált. Elkezdte a boralapokat fában érlelni, és nemcsak fajtatiszta, hanem dűlőszelektált pezsgőt is készített. Egy baki, hiszen a különböző dűlők házasítása a híres borvidék vitathatatlan szabályának számított. Eddig csak a tiszteletre méltó Krug háznak engedélyezték az ilyen extravaganciát.
Néhány éven belül Blanc de Blancs pezsgői – ahogy a 100 százalékban Chardonnay-ból készült pezsgőket nevezik – világszerte keresettek lettek, és Selosse sztárborásszá lépett elő. A mai napig alig nyolc hektárral rendelkezik, és nem termel többet évi 57 000 palacknál, amelyek úgy fogynak, mint a cukor. Ehhez képest a Moet évente 30 millió palackot gyárt. Időközben olyan csúcsárakat kér, amelyek mellett jó néhány neves ház elsápad az irigységtől. Ha ott megemlítik Anselm Selosse nevét, könnyen népszerűtlenné válhat az ember. A nemzetközi rajongótábora által kultikus tiszteletnek örvendő Selosse-t ez azonban hidegen hagyja. Úgy tűnik, mintha a kritika csak hízelegne neki.
Sok kollégájához hasonlóan ő is biodinamikusan dolgozik, de lemond minden tanúsítványról. „Nem akarom, hogy skatulyázzanak, függetlenül akarok dolgozni!” – mondja hevesen. Rudolf Steinert, a biodinamika atyját szektásnak érzi, aki ráadásul nem is ivott bort. Goethe sokkal kedvesebb számára, ő szabadgondolkodó volt, mint ő maga.
Selosse nemcsak a saját dicsőségében fürdik, hanem támogat sok olyan borászt is, akik önállósodni akarnak. Egyikük Jérôme Prévost. Amikor 1998-ban elkezdett saját pezsgőt palackozni, Selosse mentorként működött közre, és néhány évig a rendelkezésére bocsátotta a pincéjét az új borásznak. Időközben már a saját pincéjében dolgozik, egy egykori első világháborús bunkerben. Prévostnak a borszakmában a „fiatal vad” híre van. Egész 2,2 hektárral rendelkezik, és abból állít elő egyetlen pezsgőből egy minimális mennyiséget. Ráadásul Pinot Meunier-ből, egy olyan szőlőfajtából, amelyet hagyományosan csak házasítási partnerként használnak. Prévost minden konvenciót felrúg, Pinot Meunier-jét fajtatisztán érleli, beavatkozás nélkül a pincében, dosage nélkül. A dosage szent tehén Champagne számára. A cukor- és óbor-hozzáadás a habzóbor-készítés végén jelentősen befolyásolja az ízt és meghatározza az adott ház stílusát. Minél magasabb a dosage, annál lágyabb és hozzáférhetőbb a pezsgő. Az ízek kiegyenlítése lehetővé teszi, hogy minden évben állandó minőséget hozzanak piacra. Alacsony dosage esetén az alapszőlő benyomása tisztán felismerhető marad. A pezsgő eredete és egyénisége kerül előtérbe.
Prévost szőlőinek talaja nem mutatja a régióra oly jellemző krétás tartalmat, hanem agyagos-meszes málladéktalajokról van szó, amilyenek inkább Burgundiában találhatók. Hosszú palackos érlelést és sok levegőt igényel a felbontás után. A legjobb, ha dekantáljuk. Szentségtörés, hiszen a hőn áhított gyöngyözés elveszik – Prévost pezsgője ettől indul be igazán. Olyan intenzitást és átható erőt mutat, amit nem nézne ki az ember a jelentéktelen szőlőfajtából.
Prévostnak sem kell aggódnia az évi 13 000 palack eladása miatt. Inkább az elosztás miatt. Az ínyencek körében a fiatal borász már régóta sztárnak számít. Borászkarrierje előtt festő és szobrász volt, most szívesen szervez ünnepségeket ismert kortárs írókkal. Ennek ellenére világosan elkülöníti a két szenvedélyét: „A borászatnak semmi köze a művészethez, itt a természet a mester.”
A termelők olyan különbözőek, mint a pezsgőik. Sokrétű, gyakran különc személyiségek. Mint Francis Egly-Ouriet, akinek az a híre, hogy nem szívesen látja az újságírókat. Egyáltalán, alig mutatkozik a nyilvánosság előtt. Nem is kell neki, elintézik ezt a pezsgői, amelyeket szigorú kiválasztási eljárások után kizárólag kereskedőknek osztanak ki. Amilyen elzárkózó az emberekkel szemben, olyan barátságos a természettel: nem használ semmilyen szisztematikus növényvédő szert vagy műtrágyát. Legidősebb tőkéit 1947-ben ültették: ennek megfelelően átható és koncentrált az ebből előállított pezsgő. Tele erővel és ugyanakkor nemesen visszafogott, mélyenszántó és vidám. Egyszerűen felfoghatatlanul jó. A különc borász nemcsak minden dűlőt, hanem minden parcellát külön dolgoz fel. Az erjesztés természetes élesztőkkel történik. A dosage alig mérhető. Egly-Ouriet is hírhedten „elfogyott”.
A fiatal borászgeneráció önbizalmat mutat, nem bújik el a Champagne márka mögé, hanem feltárja a nemes habzóbor sokrétűségét. Az inflációszerűen használt „terroir” fogalomnak Champagne-ban immár van értelme.
Még az addig alig figyelembe vett legdélebbi régióban, az Aube-ban is egyre több kiváló borász telepszik meg. Nincs egyetlen Grand Cru vagy Premier Cru besorolású dűlő sem, mert a talajok alapvetően különböznek a többi champagne-i területtől. A márga, a pala és a mész inkább Chablis-ra emlékeztet. A kívülállói státusz még kísérletezőbbé teszi az Aube borászait. Az ínyencek körében a régió jelenleg abszolút divatos.
Egyik legizgalmasabb főszereplőjük a fiatal Cédric Bouchard, aki csak 2000-ben szüretelte le az első évjáratát. Vad fekete fürtjeivel és szúrós zöld szemével úgy néz ki, mint egy szardíniai juhász. Meglehetősen szokatlan megközelítést alkalmaz a borhoz. A szabályok és a hagyományok kevéssé érdeklik: „A szőlőfajta-tipicitásról, a stílusról vagy a terroir-ról szóló beszéd nem érdekel, ha nincs érzelem a dologban, a bornak nincs értelme számomra!”
Pezsgői Pinot Noir szőlőből készülnek, parcellánként érleltek, spontán erjedtek, fa használata nélkül, és éppoly vitatottak, mint a termelőjük. Valójában inkább kiemelkedő burgundira emlékeztetnek: finomak, filigránok és kifürkészhetetlenek.
Champagne egyik központi régiójában, a Côte de Blanc-ban sem állt meg az idő. Pascal Agrapart és néhány fiatal kollégája megmutatja, milyen rendkívüli minőség nyerhető ki a fajtatiszta Chardonnay-ból.
Agrapart a legfényesebb képviselőjük: ért hozzá, hogyan csalogassa elő híres Grand-Cru-dűlőinek krétás talajából a mineralitás maximumát. Az időközben igencsak sikeres szőlőtermelő nem hajlamos a bőbeszédűségre. Józan stílusában csak ennyit mond: „Egyszerűen szerencsém van, hogy a világ egyik legjobb borvidékén dolgozhatok.”
Ez kevésbé szerény, mint inkább csábító, hiszen Agrapart pontosan tudja, mit tud. Ízbeli precizitásban pezsgőit aligha lehet felülmúlni. Még a konzervatív kóstolók is fejet hajtanak tiszta Blanc de Blancs pezsgői előtt, amelyeket biodinamikus elvek alapján állítanak elő. A ház zászlóshajója Venus után kapta a nevét, aki az ő gyönyörű, hófehér hidegvérű kancája. Csak homeopátiás mennyiség létezik a kis dűlőből származó áhított pezsgőből. Teljesen dosage nélkül készült, Venus a kóstolókon rendszeresen lehagyja az ismert presztízsmárkákat.