Nosztalgia, rengeteg nosztalgia. Régen, amikor még minden jobb volt, és amikor a „bevásárlás” azt jelentette, hogy egy úgynevezett bevásárlókocsival elmentünk a pékhez, a henteshez, a drogériába, és végül a kisboltba. Vagy csak a kisboltba, mert ideális esetben ott amúgy is majdnem mindent meg lehetett kapni. A kisbolt azt jelentette, hogy egy szelet párizsi járt a (akkor még nem vegán) gyerekeknek, helyi hírcsere és – akarva vagy akaratlanul – zavartalan betekintés az „egészséges néplélekbe”.
A szupermarketekben a gyerekek ma már nem kapnak egy szelet párizsit, de amúgy is inkább egy Kinder tojást akarnak. Azt, hogy „lehet-e egy kicsit több is?”, már nem kérdezik, mert egyrészt grammra pontosan kell lennie, kérem szépen, másrészt a legtöbb dolog úgyis előre porciózott és vákuumcsomagolt. A társadalmi érintkezést lehetőség szerint kerülik, és arról, hogy mit gondolnak az emberek, akik előttünk vagy mögöttünk állnak a sorban, inkább nem is akarunk tudni. Végül is a bevásárlókocsi reneszánszát éli, még ha divatos DJ-k bakelitjeinek szállítóeszközeként is.
A kisboltok, ezek a kisméretű élelmiszerüzletek gyümölccsel, zöldséggel, csemegeáruval, kenyérrel, valamint az alapvető háztartási cikkekkel és tisztálkodási szerekkel, majdnem kihaltak. A 80-as évektől kezdve már nem bírták a versenyt a szupermarketekkel. Velük ellentétben nem volt náluk minden és mindig, és főleg nem volt parkolóhelyük. Ezzel kiestek az időből. Ódivatúak voltak. Leírták őket.
Érdekes módon azonban hamar újra megjelentek. Főleg a városokban, elsősorban – többnyire török üzemeltetők által – vezetett kisboltok formájában. Mert a szemkontaktus és a megszólítás iránti igényt a szupermarket nyilvánvalóan mégsem elégíti ki teljesen. Mert a török üzletben olyan olívaolajat vagy lekvárt ajánlanak, amit még nem ismerünk. Mert lehet rendelni és félretenni dolgokat, vagy néha még hitelbe is íratni. Mert a gyümölcs és a zöldség színesen van kirakva a járdára, mert a bevásárlás így egyszerűen újra érzéki élménnyé válik.
És kialakult a kisboltok és kiskereskedők egy teljesen új generációja is: olyan emberek, akik olyan dolgokat árulnak, amelyek a szupermarketek számára túl speciálisak, olyan emberek, akik alternatívát szeretnének kínálni a csomagolási hulladékot és veszteséget termelő szupermarketekkel szemben. Olyan emberek, akik egyszerűen csak szenvedélyből kiskereskedők.
Minden hulladékmentesen
A kisbolt nyitásának impulzusa Stephanie Wanits és Christiane Wenighofer számára egyszerre volt idealista és pragmatikus: a két nővér nemcsak a legjobb hazai kistermelőktől akarta megvásárolni mindazokat a dolgokat, amelyek ízlenek nekik és amelyekből az életüket élik, hanem el akarták kerülni azt a sok zavaró csomagolási hulladékot is, ami a bevásárlás során óhatatlanul keletkezik.
És mivel ez a közvetlen lakókörnyezetükben, a harmadik kerületben nem igazán volt lehetséges, és mert éppen felszabadult egy szupermarket-fióküzlet a sarkon, úgy döntöttek, hogy saját kézbe veszik a dolgokat; méghozzá úgy, hogy közel 2000 terméket kínálnak néha apró termelőktől, akik olykor csak egyetlen terméket szállítanak, költségkímélő módon, köztes kereskedők nélkül, veszteségcsökkentő kis tételekben és nagyrészt csomagolásmentesen. Héraklészi feladat.
Sonka a Thumtól, sajt a Jumitól, tejtermékek a Milchmädchen-től és a Milchhof Langschlag-tól, zöldségkonzervek a megmentett zöldségekből az Iss mich!-től, burgonya a Waldvierteli régióból, gomba a Pilzbrüder-től, a nagyszerű tojások a mühlvierteli Chickenhouse-tól és természetesen kenyér, valamint pékáru a jelenlegi hazai pékmesterség elitjétől: Gragger, Öfferl, Kolm és legújabban a rohrendorfi Weichslbaum. Mindezen jó dolgok ellenére az ő Warenhandlung üzletük nem csemegeüzlet, mondja Christiane Wenighofer, „valójában mi egy helyi élelmiszerellátó vagyunk”.
Ez az a tapasztalat is, amelyet ügyfeleik vásárlási szokásaival kapcsolatban szereztek, mondja a 2017-ben újra a szakmai életbe visszatért kétgyermekes anya: öregek, fiatalok, teljesen vegyes a közönség, egyeseknek az a fontos, hogy úgy vásároljanak, mint régen, másoknak a modern igény tetszik, a legtöbben néhány specialitás miatt jönnek ide, „akik nálunk intézik a teljes bevásárlásukat, azok csak nagyon kevesen vannak”.
Bár lehetne. Vagy lehetett. Mert egyrészt a hatalmas munkamennyiség miatt, másrészt amiatt, hogy Stephanie Wanits épp ikreket szült, a nővérek most egy kicsit visszavesznek a Warenhandlung üzletükből, a legkeresettebb termékekre korlátozódnak, mindent mást viszont előrendeléssel kínálnak. Illetve „click and collect” módon, ahogy ma ezt hívják.
Az Alimentari-karrierváltó
Barbara Grubmayr, az olyan márkák egykori marketingszakembere, mint az Acqua di Parma, a Santoni és mások, húsz évvel ezelőtt belevágott abba a kalandba, hogy egy eldugott gazdaságot vezessen az Emilia-Romagna régióban: akár 40 Mangalica-sertéssel, és az első másfél évben víz és áram nélkül. Ott tanulta meg az itáliai archaikus hagyományok szerinti sonka-, kolbász- és szalámi-készítést, de öt évvel ezelőtt azzal a döntéssel állt szemben, hogy vagy nagyobbra nő, vagy abbahagyja.
A B-terv mellett döntött – vagy inkább nem teljesen, mert miután átgondolta, hogyan folytatódjon az élete, erős nosztalgikus érzés kerítette hatalmába gyermekkorából: a bécsi Johann-Strauß-Gasséban lévő Wilczek kisbolt. „A kávé, a sütemények és a kisbolt voltak azok az egyetlen dolgok, amik Olaszországban igazán hiányoztak” – mondja Barbara Grubmayr. Ezért tért vissza Bécsbe, hogy itt – először a Schlößlgasséban, 2020 óta a Lerchenfelder Straßén – egyfajta olasz kisboltot üzemeltessen.
Az ő Ciao Contessa üzlete természetesen annyiban különbözik Bécs sok más alimentarijától, hogy nagyon személyes kapcsolata van az általa kínált termékekkel. Mert egykori szomszédairól vagy kollégáiról van szó, például azokról, akik ezeket a hihetetlenül csodálatos tortelliniket készítik, akiknek paraszti termelői a tésztához való liszt gabonáját és a tojásokat is saját gazdaságukból szerzik be; vagy az akkori mestere szalámija, csak tengeri sóval tartósítva és kőbarlangokban érlelve; vagy parmezán apró Caseifici-kből, tehénmeleg tejből készítve régi helyi szarvasmarhafajtáktól; a legjobb pesztó, amit Olaszországban töltött ideje alatt talált, guanciale, lardo, salsiccia, cullata apró termelőktől, „akik nem tudnak neked semmit mondani az összetevőkről, mert az összetevők szó abszurd számukra”. És természetesen Tropea-hagyma és Amalfi-citromok,
amiket hajnali háromkor hoz el beszállítójától az Inzersdorfi nagybani piacon. Ami azonban úgy tűnik, kevésbé viseli meg, mint a bécsi piacfelügyelet munkatársaival folytatott csatározások, akik rendreutasítják, ha az olasz gazdák olasz termékein nincs német címke…
A kisbolt vegánul is működik
Manuela Haromy volt reklámszakember is nagyon sajátos megközelítést talált az élelmiszer-kiskereskedővé váláshoz. Mégpedig azzal, hogy egy nap úgy döntött, vegán életmódot folytat, de nem volt kedve lemondani az élelmiszerek minőségéről és sokszínűségéről. „Csak hát pár éve szinte semmi sem volt, főleg semmi jó.”
Gyermekként imádott a szüleivel a Wollzeile-i Böhle-be járni vásárolni, meséli, ez a hihetetlen gazdagság a világ minden tájáról származó csemegeárukból a legszűkebb térben, ez a kompetens, szinte mindentudó tanácsadás, „valami ilyesmi vegánban, az lenne az igazi” – gondolta a fiatal nő. Szóval először egy éven át kutatott. És rájött, hogy például Olaszországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában és a Benelux-államokban a vegán specialitások sokszorosa létezik, amelyeket ugyanolyan szenvedélyes, mint kreatív elmék állítanak elő. Például paradicsomból, napraforgómagból, szarvasgombából és bio-pezsgőből készült „Faux Gras”, Belgiumban gyártva, néhány vadonatúj hazai gyártó vegán „hústermékei”, válogatott borok, zöldségkonzervek, tészta, chutney-k és édességek, valamint természetesen a Manuela Haromy által saját maga készített „Carrot Lox”, egyfajta vegán lazacpótló sárgarépából, Nori-algából, füstaromából és olívaolajból.
Kis vegán kisboltjának specialitása Bécs legrégebbi részében azonban a sajt, illetve a kesudióból, mandulából, kendermagból, napraforgómagból vagy bármi egyébből készült vegán sajt. Ez az ínyencek számára most természetesen abszurdnak és elutasítandónak hangzik, de ha megnézzük a különféle kis francia és olasz sajtüzemek nemespenészes sajtjait, aligha kerülhető el a meghökkenés. „Az utóbbi években elképesztően sokat változott a helyzet” – mondja Haromy, és büszkén bemutatja egyik legújabb szerzeményét, egy kéksajtot, amely úgy néz ki, mint egy Stilton, olyan az állaga, mint egy Stiltonnak, valójában olyan az íze, mint egy Stiltonnak, és annyiba is kerül, mint egy jó Stilton. Vásárlói egyébként korántsem csak vegánok, magyarázza Haromy, hanem sok minőségtudatos vegán gyerek szülője is, vagy olyan emberek, akik vegán vendégek számára is jót akarnak vásárolni. Hogy termékei rendkívül magyarázatigényesek, azzal tisztában van, mondja Haromy, „de ez nekem örömet okoz, ez pozitív energia, és az nálam ingyen van”.
„A termelők a sztárok”
Két éve még egy szelet sonkát sem vágott, nevet Katharina Schinner-Krendl, korábbi bécsi önkormányzati képviselő SPÖ-s színekben. Ez azóta eléggé megváltozott, hiszen két éve férjével, a hálózatépítő Mario Krendllel úgy döntöttek, hogy kiskereskedők lesznek.
Szóval nem egészen olyan kiskereskedők, mint régen, „be akartuk emelni a kisboltot a 21. századba” – mondja Katharina. Ezért először is „sourcing”-olni kezdtek, ahogy manapság a beszállítók keresését hívják. Fél éven át járták a kis- és mikrószereplőket Bécsben és környékén, sok újat fedeztek fel, összeállítottak egy jól válogatott kínálatot borokból, sajtokból, sonkákból és kolbászokból, kenyérből, pékárukból, konzervekből, tésztákból, pálinkákból és tejtermékekből. Mindezt egyrészt az amúgy egyáltalán nem rosszul ellátott Meidlinger piacon, de mindenekelőtt közvetlenül egy szupermarket mellett, amiben amúgy is van szinte minden, és bizonyára akad benne egy kis jó is (ha megtalálja az ember).
Mindkettő lehet, mindkettőnek lennie kell, látja pragmatikusan a dolgot Katharina Schinner-Krendl, de azt is tudja, mit keresnének hiába a szupermarketben Heu & Gabel üzletének vásárlói: „Nálunk megvan a személyes kapcsolat, az emberek kérdeznek minket ennek vagy annak a terméknek a hátteréről, és mi szívesen elmondjuk nekik, mert hát tudjuk. A nálunk történő bevásárlás szellemileg is tápláló.”
Azon kívül, hogy a Slow-Baker Erich Kasses kenyere, amelynek kovásza két napig zenei aláfestés mellett érik, legalább egy teljes hétig eláll. Vagy a brunn am gebirge-i Wiegand florentinerjei a legjobbak egész Kelet-Ausztriában. És Georg Marksteiner tehenei még szarvakkal rendelkeznek.
Időközben a Schinner-Krendl házaspárnak már nem feltétlenül kell kutatnia a termelői után, ők már maguktól jönnek hozzájuk a piacra. Vagy ajánlás útján kerülnek hozzájuk, mint Hans Bauer sonkakészítő esetében, akit Erich Stekovics közvetített nekik. És a Heu & Gabel koncepció további előnye: nincs veszteség. Mielőtt valami megromlana, a kapcsolódó bisztróban megfőzik.
Erjesztett mindenféle
És még egy szokatlan kiskereskedői életrajz: Alexandra Liberda eredetileg régészetet tanult, a pénzét azonban ezt követően a távközlési szektorban kereste, és mivel szüksége volt egy ellensúlyra a folyamatos képernyő előtti munkához, egy nap elkezdett főzni, mondja. És a főzésen keresztül, a nyersből főtté, hidegből meleggé, puhából ropogóssá, folyékonyból szilárddá, ízetlenből aromássá történő átalakulás révén egy ponton szükségszerűen eljutott az erjesztésig. Először csak a legklasszikusabb dolgokat, amiket még felső-ausztriai szülőföldjéről, a Hausruckból ismert, tehát konkrétan a savanyú káposztát, „a mai erjesztési trend akkoriban még nyomokban sem létezett”.
Idővel az érdeklődés nagyobb, a bátorság határozottabb lett, és végül az a témakör is bővült, amelyről az irodalomban és az interneten tájékozódni lehetett: a kombucha hirtelen felbukkant, a kefir, a kimchi őrületté vált, a kovász a következővé, a koji a harmadikká. Alexandra Liberda először különféle pop-up üzletekben működött közre, de a cél egyértelmű volt: egy üzlet, amelyben minden az erjesztésről és az erjesztett dolgokról szól.
Tavaly áprilisban jött el az idő, megnyílt az Augora Fermente. És ez teljesen elképesztő: valaki számára, aki nem folyamatosan erjesztési fórumokon tölti az idejét, az erjesztésekkel kapcsolatos áruk bősége szinte lélegzetelállító. Szóval, hogy általánosságban mondjam: tulajdonképpen szinte minden. A bortól (az Augora esetében natúrbor), sörtől (itt természetesen savanyú sör), kávétól, csokoládétól (Bécsből) és sajttól (olyan nagyon egyedi kistermelőktől, mint a „Dairy Maid Diary” blogger Marlene Kelnreiter) a gmundeni szójaszószon és a tejsavas erjesztésű zöldségkülönlegességeken át a koji-ban érlelt csukaikráig, mint egyfajta erjesztett édesvízi bottarga. Nem feledkezve meg azokról a dolgokról, amelyeket Alexandra Liberda saját maga készít: tempeh különféle babból, misó gesztenyéből, különféle kovászok, vadouvan, erjesztett bors és fokhagyma, valamint egy olajba helyezett erjesztett chili- és mogyoróhagyma-keverék – egy egzotikus Kánaán gombákból, élesztőkből és baktériumokból.
Az erjesztők közössége jól hálózatba szervezett, ami azt jelenti: természetesen a környékbeliek is betérnek kíváncsiskodni és csodálkozni, de az Augora vásárlói általában inkább messzebbről érkeznek. Egész Bécsből, Bécs környékéről, még külföldi fermentációs őrültek is megtalálják az utat hozzá Gumpendorfba, mondja Liberda asszony.
Címek
Pepper & Ginny
Ballgasse 5, 1010 Wien, T 0680/249 29 61,
K–Szo 11–18 óra, pepperandginny.at
Ciao Contessa
Lerchenfelder Straße 19, 1070 Wien,
T 0670/208 90 82, K–P 14–19 óra,
ciaocontessa.com
Warenhandlung Wenighofer & Wanits
Marxergasse 13, 1030 Wien, T 0660/468 08 20,
H–P 7.15–18, Szo 8–13 óra,
warenhandlung.at
Augora
Stumpergasse 1A, 1060 Wien, T 0660/300 09 09,
K–P 11.30–18 óra, augora.at
Heu & Gabel
Meidlinger Markt 29, 1120 Wien, T 0664/852 14 26,
K–Cs 8–18, P 8–22, Szo 8–16 óra,
heuundgabel.at











