Szöveg: Viola Cornel Fotók: Luzia Ellert
Minden úgy kezdődött, mint egy gazdasági krimiben. Peter Brauchl belép a vancouveri repülőtérre, kézipoggyászként egy kis bőrönd van nála. Áthalad az útlevél-ellenőrzésen, a vámon, és egy órával később már a Bécsbe tartó repülőn ül. A fedélzeten: a fekete bőrönd, jéggel és megtermékenyített lazacikrákkal tele.
Három évtizeddel később a forró áru becsempészése az Északi-sarkvidékről kifizetődött. Peter Brauchl egy olyan halbirodalmat hozott létre, amelynek párja nincs. Megszállottsága volt az, amely sikerre vitte az ökológiai kísérletet. Ma tízezernyi egzotikus lazac, amelyek Európa legkiválóbb étkezési halai közé tartoznak, lubickol Ausztria 17 akvakultúrás létesítményében.
Olyan hazai csúcsszakácsok mellett, mint Lisl Wagner-Bacher, Helmut Österreicher és Reinhard Gerer, a német sztárszakács, a Schlosshotel Ensbergből származó Joachim Wissler is Brauchl állandó vendégei közé tartozik. Ő nem a tengertől kapja a halakat, hanem hétről hétre osztrák alpi lazaccal látják el.
Hogy a szakácselit miért meggyőződött Brauchl halairól, a tenyésztő így magyarázza: „Egyrészt azért, mert ennél a fajnál genetikai szempontból példaértékűek vagyunk. Másrészt olyan vizünk van, amilyen máshol nincs: oxigéndús, jéghideg és tiszta. És sikerül is tisztán tartanunk a vizet.” Ehhez egy kétáramú rendszert fejlesztettek ki, amely nemzetközileg is példaértékű. Természetes körülmények, mint egy patakban, ahol az áramlásnak megvan a tisztítóereje, általában nem uralkodnak egy akvakultúrás létesítményben. Brauchlnál nincsenek tórendszerek, tehát állóvizek, hanem több medence, amelyen keresztülfolyik egy patak. Ezen az áramlaton kívül a medencék egyfajta „fürdőkád-rendszerrel” is rendelkeznek. A ferdén lejtő fenék legmélyebb pontján egy rácsos kosár található, amely összegyűjti az állatok ürülékét. „Elérjük azt, ami egyébként egy kávéscsészében történik, ha kanállal kavargatjuk: a cukor a közepén gyűlik össze.” Naponta egyszer a fekáliákat egy kifinomult rendszerrel kiszívják, egy ülepítőmedencébe továbbítják és a tisztítótelepen megtisztítják. Ez a mindennapos higiénia teszi lehetővé Brauchl számára, hogy teljesen lemondjon az antibiotikumok használatáról, mert minél tisztább a víz, annál kevésbé tudnak elszaporodni a veszélyes kórokozók. Lazacai számára ez szükséges, mert az állatoknak nincs pikkelypáncéljuk, mint például a hazai édesvízi halaknak, hanem érzékeny bőrük van.
A vízáramlási rendszer az állatok kulináris értéke szempontjából is jelentős, mivel a halak kénytelenek folyamatosan mozogni. „Csak így emésztenek megfelelően, és így lesz mosódeszkahasuk és széles válluk” – mondja Brauchl. Az etetési módszer is, egy vetőgép, amely hatpercenként apró falatokat szór a medencékbe, fitten tartja a halakat. A takarmány, a kontrollált termesztésből származó vetőmagolajok szabadalmaztatott keveréke, kifejezetten az Jeges-tengerből származó vadhalak természetes táplálékkínálatához lett igazítva.
A gasztronómia számára Brauchl két halfajt tenyészt, az atlanti alpi lazacot és az északi lazacot, amelyet az ínyencek lovag-lazacként is emlegetnek. Ezt a nevet a nemes hal a kinézete miatt kapta: „Ez a lazac szmokingban. Felül zöld frakkja, alul piros mellénye, fehér mandzsettái és fehér gallérja van” – mondja mosolyogva Brauchl. Kulináris és táplálkozás-élettani szempontból az étkezési lazac 60 és 80 dkg közötti testsúlynál ideális. A magasabb szintű gasztronómia számára azonban akár 1,5 kg-osra is megnövő halat is tenyésztenek. Az atlanti lazac ezüstszínű ruhát visel, fekete pöttyökkel. Karcsúbb, mint kollégája, mert télen megtagadja a táplálkozást. Bár a lovag-lazaccal ellentétben magasabb az egészséges Omega-3-DHA zsírsavtartalma – 13,5 százalék –, az étvágytalanság a hideg évszakban az értékes összetevők gyors csökkenéséhez vezet nála. „Az atlanti lazacnak jobb a híre, mint amennyit érdemel, mert nem tudja tartani az északi lazac állandó étkezési minőségét” – mondja Brauchl. Christoph Wagner gasztronómiai kritikus Brauchl feleségétől kapta meg a két fajtát nemesítve a tányérján tálalva. Az atlanti lazacot a „nagyszerű” minősítéssel illette. A lovag-lazacnál viszont csak egy dolog jutott eszébe: „Ez a tiszta halélvezet.” Azóta az északi halfaj a szám első az akvakultúrás létesítményeiben.
Ha kulináris kényeztetésre vágyunk, a halat az első nemi érettség előtt kell elfogyasztani. „Amikor a lazacok elérik az első ívási időszakot, akkor veszítenek értékükből. A csúcsszakácsok ezt tudják. Joachim Wissler soha nem gondolna arra, hogy olyan halat vásároljon, amely már ívott. A igazán jó hal húsa feszes kell legyen, és nem lehet benne kötőszövet. Ha ezt el akarjuk érni, akkor az csak fiatal halakkal lehetséges.” Hogy a csúcsminőség mellett a lazacok frissessége is garantálható legyen, lehetőség szerint minden régióban van egy gazda, aki a halakat ott, ahol tenyésztik, el is tudja adni.
A hosszú szállítási útvonalakat kerülni kell. „Ha valaki normális halat akar, akkor azt ki kell fogni a vízből és mehet is a serpenyőbe. Ha azonban kereskedelmen keresztül értékesíted, akkor a lazac nem a serpenyőben van, hanem jégen, és megint csak jégen.” Mivel a halak két évig tartó tenyésztést igényelnek, Brauchl a többletmunkák ellenére is biztosítani akarja a közvetlen értékesítést: „A vendéglősök tudják ezt értékelni.”
Brauchl legújabb kutatási projektje: egy étkezési hal, amelyet Európában eddig még nem tenyésztettek. Egy hónapja szállították a növendékeket teherautóval Svédországból Ausztriába. „A halaknál egy kicsit elmozdulunk a táplálkozás-élettani szempontoktól.” A lazacfélék különösen gazdagok fehérjékben, cserébe viszont alacsonyabb a zsírtartalmuk. A fehér húsú lazacok, ebben Brauchl biztos, magas kulináris pozíciót fognak betölteni. Ha sikerrel jár, az egzotikus halak két év alatt 1,5 kg-os étkezési hallá nőnek.
A tenyésztő maga heti három-négy alkalommal eszi az alpi lazacát. Általánosságban ez érvényes rá: „Minél kevesebb hőkezelést kap, annál jobban ízlik a hal.” Azokon a napokon, amikor a Schwarzau-ban általa üzemeltetett létesítményben halakat telepítenek át, Peter Brauchl nem egyedül dolgozik. „Ebédidőben nem ritka, hogy kifogunk egy halat, filézzük és hajszálvékonyra szeleteljük. Az egyik olívaolajjal locsolja meg a lazacot, a másik citromot ad hozzá.” A halat Brauchl és kollégái csak télen sütik, elektromos főzőlapokon. „Egyszerűen nagy darabokra vágjuk a halat, teszünk rá repceolajat és kész is. Kívül átsült, belül lágy rózsaszín. Őrület. Ez olyan energia, amelyet érzel, anélkül, hogy elfáradnál.”
www.alpenlachs.at