A-La-Carte

A dél íze (2021/3)

Élet egy olyan kozmoszban, amely szuperlatívuszokat vár el. De semmi felhajtás. Világkörüli utak. De önmagunkhoz hűen maradni. „A legszebb dolog, amit kulinárisan átélhet az ember, az az egyszerű dolgokban rejlik” – mondja Markus Hinterhäuser, zongoraművész és a Salzburgi Ünnepi Játékok intendánsa.


Pan e vin. Kenyér és bor. Ennél egyszerűbben nem is lehetne körülírni a csodát. Ott, ahol a dél illata száll fel a salzburgi lábasokból, szeretne Markus Hinterhäuser megebédelni. A La Spezia kikötővárosában született, gyermek- és ifjúkorát Versiliában töltötte nyaralással. Igen, Forte dei Marmi, Viareggio, Torre del Lago, Lucca. „Zöld, zöld, zöld mészkő felett” – festi le az emléket: „A toszkán partvidék világos napsütéséből a tekintet a sötét erdőkre és az Apuai-Alpok csupasz szikláira vándorol. Valóban egyfajta gyermekkori paradicsom” – meri a túlhasznált kifejezést kicsit vonakodva használni az irodalomkedvelő.

„Egy nagyon szép régi ház, egy nagyon nagy olasz családé, nagymamával, nagynénikkel, nagybácsikkal, unokatestvérekkel. A nagymama és a nővére főztek – 15, 17, 20 embernek az asztalnál. Olasz konyha, egyszerű, nagyon egyszerű és nagyon-nagyon jó. Nincs ott bonyolult étel: a hal marad hal, a hús hús, a zöldség zöldség és az olaj marad olaj – és ezzel csodákat lehet művelni. A csodák annál nagyobbak, minél egyszerűbbek.”

Természetesen olvasta Proustot, de nem az apró madeleine-sütemények hársfateába mártott morzsái jelentik Hinterhäuser kulcsát a múlthoz, az elveszett idő nyomában: „A tenger illata az, ami a spagetti alle vongole főzőlevéből gőzölög.” De. „Nagyon gyakran volt minestrone vagy parmigiana di melanzane is a nyaralóban. Ezeket nem kell forrón enni, szinte langyosan, csodálatos! Minél délebbre kerül az ember, annál kevésbé forrón esznek.”

A szeme nevet, amikor belelendül, németül olyan gyorsan beszél, ahogy azt az olasztól megszokhattuk, és – mindig pianissimo – kitart mellette: „A legszebb dolog, amit kulinárisan átélhet az ember, az az egyszerű dolgokban rejlik. Ó. Ha felmész az Apuai-hegységbe, vannak trattoriák, ahol a legegyszerűbb ételt kapod – és nincs annál jobb. Egy őszinte étel. Nem akar különlegesnek látszani, és ez a szép benne. Én így főzök. Soha nem tudnék recept alapján főzni. Ez is olyasmi, amit mindig láttam: milyen természetességgel készül az étel Olaszországban!

És aztán. Volt akkoriban még valami, ami annyira eszelősen szép és egy kicsit elveszett. Ehhez egy jelenet, amit két éve Athénban éltem át Teodor Currentzis-szel (a karmesterrel). Hivatalos találkozó, de be akart mutatni az anyjának: ,Gyere!‘ Szóval bementünk a házba, ahol felnőtt – és ez annyira emlékeztetett a gyerekkoromra: odajött és egyszerűen letette a tányérokat. Nem kérdezte, van-e allergiánk, vegetáriánusok vagyunk-e, vegánok – letette az ételt a barátság gesztusaként. Ez. Számomra az egyik legszebb gesztus: az ember ételt és italt kap, ha belép egy házba. Ma már annyira eszelősen bonyolulttá vált. Az egyik ezt nem eszi, meg azt nem, nem bírja a glutént, a hisztamint, szétválasztó diétán van. Hihetetlen felhajtást csinálnak belőle.” Megüti a legmélyebb hangot, a szubkontra-A lenne a zongorán: „Egészségtelen! Nem erről van szó. A gesztusról van szó, hogy valakit szívesen látnak.”

A salzburgi intendáns tudja, hogyan kell. Olyan lazán sétál ki a Hofstallgasse híres kapuján, mintha minden ideje a világon meglenne, és nem a pandémia utáni, vagy még mindig tartó, lezárt pünkösdi ünnepi játékok nyomása alatt állna. Bár április van májusban, váltakozva szemerkél, süt a nap és ömlik az eső, Hinterhäuser az első pillanattól kezdve harmóniát teremt vidám mosolyával és kedves kis megjegyzéseivel – még akkor is, ha semmit nem szeret jobban, mint kerülni a fotózást.

„A fegyelem valami szép!” – véli a zongoraművész. Alapvetően. És természetesen a zongorázásra vonatkoztatva, „amelynél belső rendszertan nélkül soha nem élhető át ez az egy – még ha többnyire múlékony is – pillanat, amikor minden stimmel”. A következő ünnepi játékok augusztusában a Kollegienkirche-ben és a Haus für Mozartban újra átadja magát ilyen pillanatok keresésének. Ez azt jelenti: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Kora reggel, amikor egyébként minden még egészen csendes a Nagy Ünnepi Házban, olyan inspirálóan szép Markus játékát hallgatni, mesélte egyszer Helga Rabl-Stadler elnök.

A véletlen szerencséje. Három fiú közül a legfiatalabbként, egy olasz germanista anya és a neves osztrák romanista és műfordító Hans Hinterhäuser gyermekeként, 1959-ben született meg a könyvek világába, kisfiúként kezdett el viccből zongorázgatni, mert a nagymamájánál állt egy zongora. Végül Bécsben és Salzburgban tanult zongorázni, Elisabeth Leonskaja és Oleg Maisenberg tanítványa volt. Azt mondja, zongoraművészként különösen azok a zeneszerzők érdekelték, „akik a törékeny dolgokban mozognak” – mint Franz Schubert, Robert Schumann, Arnold Schönberg, aztán Morton Feldman, Giacinto Scelsi, John Cage, Galina Usztvolszkaja és Luigi Nono zenéje. Boldog, hogy intendánsként ezen a nyáron Nono operáját, vagy inkább az Azione scenica Intolleranza 1960-at kínálhatja, „kérdésfelvetésként egy olyan világnak, amely kifordul a sarkaiból”. A sajtóanyagban ez áll: „Szenvedélyes tiltakozás a rasszizmus, az intolerancia, az elnyomás és az emberi méltóság megsértése ellen, ahol a cselekmény végén bekövetkező környezeti katasztrófa összekapcsolja a művet a mai diskurzusokkal.” Ó. Nem csak a környezeti katasztrófa.

Esernyőket összecsukni a Gstättengasse 1. szám alatt. Enni, inni, beszélgetni a Pan e Vin-ben, ahol a citromok virágoznak az ablakpárkányon. Az Alm folyó csobog és sziszeg a Mönchsberg sziklája alatt egy turbinán keresztül, mint egy üvegfestmény az étterem közepén, és Padrone Herbert Aglassinger fekete tintát szerzett egy riso nero-hoz. Mégis fehér tésztát tesz közé középen szarvasgomba-krémmel, homár- és borjúhúsos raviolival, „mert azokat olyan szépen lehet fotózni”. Az étlapjai borítóit saját maga festi – nem olcsó hobbi, mert hihetetlenül jól fogadják a nemzetközi vendégek. Sokan nagyítva lógnak a falon. Színes zeitgeist a 600 éves falak között.

Aglassinger krédója a vállalkozói szenvedélyről – „A vendégnek éreznie kell, hogy örömmel csinálják” – találkozik Hinterhäuser meggyőződésével: „Csak azzal lehet bánni, amit szeret az ember. Egy intendánsnak SZERETNIE KELL a művészetet, nyitottsággal és öleléssel kell felé fordulnia.” A „művészeti menedzser” kifejezéssel sosem tudott azonosulni. Nos. A szerződését a Salzburgi Ünnepi Játékokkal 2026-ig meghosszabbították. Bravissimo! Egyszer majd lesz idő arra is, hogy Pan e Vin konyhafőnökétől, Jürgen Buchsteinertől ellesse a művészetét, hogyan süssön steaket úgy, ahogy az MH-nak a legjobban ízlik. A meghívás már régóta áll.

Még. Posztpandémikus csend honol a tányércsörgéshez, poharak csengéséhez, nevetéshez, beszélgetéshez, kiabáláshoz, minden nyelven való duruzsoláshoz képest, ami az ünnepi játékok idején jellemző.

Akkor itt, mint tucatnyi más helyen, tucatnyi alkalommal Hinterhäuser funkciójára van szükség. Mint intendáns. Aki beszédeket tarthat, koccint, gratulál és „nagyon kidolgozott” ételeket élvez. Viccelődik: „Egy hab itt, egy hab ott.” Ezt is szereti. És igen, körberepülte a világot, legyen szó szponzori megbeszélésekről a fesztiválcsapattal, vagy dalénekes kísérőként koncertutakon. A mezzoszoprán Brigitte Fassbaenderrel kezdődött a nemzetközi karrierje; Schubert Winterreise-éhez később, Matthias Goerne baritonnal, a dél-afrikai világsztár, William Kentridge adott hozzá 24 finom, humoros animációs filmet. MH nevet. „Igen, ott minden lehetőséget kihasználtunk. Voltunk egész Európában, Moszkvában, Szingapúrban, Szöulban, Tokióban. És például a japán étel nemcsak ízében ellenállhatatlanul finom, hanem esztétikailag is hihetetlenül szép. Moszkvában is kiválóan lehet enni. De nem úgy van, hogy ha úton vagyok, éttermeket keresek. Nekem étteremkalauzom sincs. Mert ha én dönthetek...”

...az úgy megy: „Jó húsz éve Palermóban adtam pár koncertet, utána egy barátnőmmel bérelt autóval jártunk Szicíliában – és ott ettünk, ahol találtunk valamit, valahol a szabadban egy benzinkútnál, és csodálatos volt! Ezt meg lehet élni Olaszországban. Van az egyszerűségnek egy formája, ami a művészetben is megvan, amikor az ember visszatér az alapokhoz, minden díszítés nélkül. Nem akarom az ételt a Looshaus-hoz hasonlítani – de a bizalomról van szó, abban, ami ott van.

A palermói piac – ott az embernek elakad a szava. Ez az egész piac arról a bizalomról beszél, ami ebben a világban lehet. És az nagyon sok. Ott a tárgyak iránti vonzalom beszél, amije van az embernek, legyen szó zöldségről vagy halról. Ez él, és az emberek ezzel és ebből élnek. És ez olyan szép. Egy életérzés – ha őszintén megkérdezzük magunkat –, amit mindannyian keresünk. Ezt mi itt elvesztettük.” Fortissimo most pedállal: „Mindig úgy teszünk, mintha többre lenne szükségünk, és még többre. Egész évben a vélhetően ideális paradicsomokat, amik nem egyebek, mint kis buta piros golyók sok vízzel bennük, amiknek semmi ízük nincs.

Nem kell egész évben ugyanazokat a dolgokat fogyasztanunk, mint más régióknak, és Chiléből, Peruból vagy Ázsiából behozni őket. Hiszen itt van nekünk nagyon jó és szép dolog, amit igénybe vehetünk.” Szinte ünnepélyesen recitál egy receptet, „ami aláhúzza az egyszerűséget; egy nagyon régi étel Firenze egyik külvárosából, L’Impruneta-ból, ahol agyagot bányásztak; az ott dolgozó emberek étele, akik az ételt valószínűleg este egy terrakotta edényben dugták a sütőbe: Peposo (recept a 22. oldalon).

A (Gretchen-)kérdés „Hogy állsz az olívaolajjal?” természetesen teljesen rossz. Visszafogott dörgés. „Az olívaolajnak jónak kell lennie, DE: Abszolút nevetséges, ha fél liter 35 euróba kerül, ugyanúgy a tésztánál, ha az Cipriano-tól kell lennie. Abszolút nevetséges ezt a fetisizmust űzni és hatalmas összegeket költeni rá. Ezt is a rokonaimtól tanultam... Toszkánából jövök, tehát onnan kapom az olívaolajomat. De a liguriai ugyanolyan jó. Nem olyan eszelősen intenzívek, minél délebbre mész, annál intenzívebbek az olajok, néha egy kicsit keserűek is. De. Ha Caponatát csinálsz, ezt a szicíliai padlizsánsalátát, akkor a szicíliai olaj is jó.” Gyorsan és nagyon halkan: „Egyszerűen létezik jó olaj! De bolygónyi távolságra vagyok attól, hogy Bella-Italia-sznobizmust űzzek. Az Olaszország-sznobokat ki nem állhatom.”

A friss, jó alapanyagok lényegesek. Salzburgban vannak ilyenek. A piacokon a város közepén. Naponta a Kollegienkirche előtt, ahol – közbevetés – Hinterhäuser Tomas Zierhofer-Kin-nel megalapította a legendás Zeitfluss programokat. Generalissimo Karajan korszaka után, 1993-ban, amikor Gérard Mortier és Hans Landesmann ráálltak a fiatal művészek „őrült” ötleteire, amelyek minden konvenciót és látszólag aranyba foglalt marketingstratégiát feje tetejére állítottak: Nonóval, Rihm-mel, Stockhausennel a barokk templomban felkeltették a kíváncsiságot és lelkesedést váltottak ki egy drasztikusan megfiatalított közönségben. Most azonban. A piacon állunk. „Csütörtökönként” – ajánlja MH –, „ott a Schranne (a St. Andrä templom előtt). Tényleg jó és sokkal olcsóbb, mint itt. És. Különleges dolgokhoz természetesen a Sapori del Sud a Nonntaler Hauptstraße-n.” Elmosolyodik. „Türelemmel kell lenni, Salvatore a saját ritmusát követi, de amit kapsz, az egészen csodálatos, például a ricotta, és ennek sincs semmi köze ehhez az erőltetett italo-mániás viselkedéshez.”

Néha. Visszakívánja a bécsi kávéházi étkezések varázsát, hiszen ezt nemcsak diákként, hanem Ünnepi Hetek intendánsaként is ünnepelte. „Naturschnitzel rizzsel a Café Korb-ban például. Ezt otthon nem is lehet elkészíteni... de olyan serpenyőkben készül, amikben már ezernyi Naturschnitzel sült. Salzburgban ez nehezebb. A Tomaselli-ben csak omlettek vannak, és a Café Bazar egy kicsit eltávolodott a tipikus kávéházi kosztól, urbánusabb lett. Nem kritika, csak: Knackert, pirított krumplit és spenótot már nem kapsz ott – pont azokból a serpenyőkből, amikben már ezerszer pirítottak, és ami olykor fantasztikus ízű.”

A lezárások alatt többnyire otthon főztek. Ő vagy a felesége? „Na, nem arról van szó, hogy lenne valami munkamegosztásunk. Ahogy alakul, úgy megy. Nem túl nagy a repertoárom azokban a dolgokban, amiket készítek. De azok, azt hiszem, egész jók. Olyan sok közük van ahhoz, amit anyámtól és nagymamámtól tanultam, olyan emberektől, akiknek a DNS-ében van az élvezetek teremtése.”

A Pasta e lenticchie az egyik kedvenc. „Sötétbarna lencse, egy hagyma, fokhagyma, két szál zeller, apróra vágva, egy doboz paradicsom, só, bors, egy kis csili” – mondja az egyszerűség mágusainak egyike. „Ezt főni hagyjuk, amíg a lencse nagyjából puha nem lesz, aztán a tésztát kézzel összetörjük, a lábasba dobjuk és főzzük, amíg minden kellemesen össze nem áll. Olívaolajat teszünk rá, és Pecorinót vagy Parmesant.”

Van benne valami télies. Gyakran csináltam. Nagy örömére az elnöknek, aki a lezárások alatt gyakran evett nálunk. Nincsenek ambícióim szakácsként, nincsenek ambícióim, hogy egyáltalán ultrabonyolult dolgokat csináljak. Helga Rabl-Stadler kijelentette: ,A város legjobb trattoriája!‘ Aztán megkérdezte, hiba volt-e, és ,a legjobb éttermet‘ kellett volna mondania. Én úgy gondolom: ha tényleg úgy gondolja, akkor ez számomra egy bók.”

PEPOSO
Toszkán marhahús-vörösbor pörkölt

2 kiló marhahús (lábszár, ne legyen túl sovány, ne legyen túl zsíros)
12 gerezd fokhagyma egészben
2 evőkanál fekete bors egészben

2 ág rozmaring
2 babérlevél
Só
és: kb. 2 liter vörösbor (ideális esetben Chianti Classico)

A húst daraboljuk nagyvonalúan, 7-10 cm-esre, a zsírt hagyjuk rajta, az adja az ízét. A fűszerekkel tegyük egy lábasba és öntsük fel a vörösborral.

Aztán négy, négy és fél órán át nagyon kis lángon, lefedve főni hagyjuk. Időnként nézzünk rá és forgassuk meg. Legyünk nagyon türelmesek.

Amikor a hús annyira puha, hogy szétesik, jön a döntő rész: a köret.
A Peposo jó polentával, de pirított fehér kenyérrel, lehetőleg olasszal, úgy ízlik a legjobban. A szaftos húst tegyük a pirított kenyérre és – nagyon fontos – friss olívaolajat rá. Egyebet semmit. Ami kisül belőle, az egy közepes csoda. Hihetetlenül jó!”

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!