A-La-Carte

Az illatos müge (2011/4)

Az illatos müge Skandinávia élen jár, más szakácsok követik: az erdő jelenleg az egyik legnépszerűbb inspirációs forrás, legyen szó aromákról vagy idézetekről. Hamis fakéreg, valódi bükkmakk és kövek a levesbetétben. Szöveg: Anna Burghardt · Fotók: Luzia Ellert „Számunkra, mint városi étterem számára, ez természetesen mind nehezebb.” Lukas Mraz rövid pillantást vet az…


Die Waldmeister

Skandinávia mutatja az utat, más szakácsok követik: az erdő jelenleg az egyik legnépszerűbb inspirációs forrás, legyen szó aromákról vagy idézetekről. Hamis fakéreg, valódi bükkmakk és kövek levesbetétként.

Szöveg: Anna Burghardt · Fotók: Luzia Ellert

„Városi étteremként számunkra természetesen minden bonyolultabb.” Lukas Mraz rövid időre felnéz, majd visszatér a fakérgeihez. Óvatosan helyezi a kis hosszúkás dolgot egy nagyobb kéregdarabra. „Nekünk nincs erdő a küszöbünkön.” De az asztalon igen. Az édes fakéreghez kis mennyiségű cukrozott tejet főz lassú tűzön nagy edényekben, amíg <egy olyan réteg nem képződik, amely végül az edény aljára tapad és ott karamellizálódik. Ezután a masszát lekaparják, így egy hajtogatott, rudacska szerkezet jön létre; az egészet <makadámiacsokoládéba mártják – és a vendég előtt ott az erdei rejtély: „Fakéreg vagy ropogós tejréteg makadámiával?” – teszi fel a kérdést egy kis cetli, amelyet a petit four mellé szolgálnak fel. A kis édes kéreg valóban megszólalásig hasonlít az igazira. Ez az idézet egy olyan menüt zár le, amely már az erdőben elkezdődött: az amuse-gueule-lal a Mraz & Sohn vendégeit a bécsi huszadik kerület mélyén egy erdei sétára csábítják. Mohadarabokkal, kövekkel és kéregdarabokkal díszített falapok érkeznek az asztalra, amelyeken Lukas Mraz gombás és füstölt húsos sajtkekszeket helyezett el – a „tízóraink”, amely apjával, Markussal folytatott ötletelésből született.

Amióta a Noma étteremből ismert René Redzepi és követői nemzetközileg diktálják a kulináris divatot, nyírfa kérget gyalulnak, tölgyfaforgácsok hullanak. A mohák, zuzmók, kéreg és hasonló erdei kellékek a legjobb konyhákban és az olyan meghatározó vásárokon, mint a Madrid Fusion, mindenütt jelen vannak. És itthon is bőségesen akad munkájuk az olyan beszállítóknak, mint Marion Roßmayer, azaz Rotkäppchen, aki a csúcsgasztronómiát, köztük a Steirerecket is, <olyan erdei termékekkel látja el, mint a bükkmakk. „Az, hogy az erdő bekerült a konyhába, egyértelműen Koppenhágából indult” – véli Lukas Mraz, aki az évekig tartó vándorlás után most a családi étteremben telepedett le, de rögtön hozzáteszi: „Bár azért a Noma előtt is csinálták már néhányan. Thomas Kellernél Kaliforniában van egy nő, aki kizárólag gombaszedéssel foglalkozik. Vagy Marc Veyrat, Michel Bras: ők már sokkal korábban főztek erdei dolgokkal.” De ez már csak így megy – vonja meg a vállát ifjabb Mraz: „Amint az első számú étterem csinál valamit, amint valahova tesznek egy új terméket, először is mindenki utánozza őket, másodszor pedig hirtelen mindenki erről ír.” Így volt ez az El Bullinál is, ahol például a juzu-lé volt a téma, most a Nománál ugyanez a helyzet a nyírfalével és a mohával. Persze annak következményével, hogy azok a szakácsok, akik helyi adottságaik miatt „amúgy is mindig” erdei termékekkel dolgoztak – mint például az Obauer fivérek a zuzmóval –, egyesek szemében most úgy tűnnek, mintha egy aktuális trendhez igazodnának. „Előbb Dániából kell leereszkednie, hogy nálunk valamit érjen” – fogalmazták meg az ötéves csillagos fivérek már jó ideje.”

Lukas Mraz a konyhai erdei témát Hollandiában, Jonnie Boernél ismerte meg. „A séf néhány hetente a sous-cheffel és egy botanikussal az erdőbe ment, új termékeket keresni.” Ami a fiatal bécsit egyébként elképesztette: a De Librije étlapján szereplő öt vadmadárból három Ausztriából származott. „Nekünk szuper termékeink lehetnek.”
A junior konyhafőnök még több erdei aromát szeretne behozni a Mraz & Sohn konyhájába, például vargányát csokoládéhoz vagy fenyőrügyet őzgerinchez. Mesél nagymamája köhögés elleni szirupjáról, amit gyerekkorában annyira szeretett. Az igazi erdei összetevők mellett Lukas Mraz olyat is használ, amely csak szaglásában képviseli az erdőt: ez a Bach kertészetből származó, erdei talaj illatú gombafűszer, amelyet hidegen füstölt laska gombával és csontvelővel kombinál egy kő tálalón. „Sóska!” – kiált fel hirtelen, és két átlátszó dobozt hoz elő. „Annyiféle sóska létezik, hihetetlen. Az Oxalis igazán újdonság.”

Egyes szakácsoknak, mint például a felső-ausztriai Mühltalhof séfjének, Helmut Rachingernek, könnyebb a dolga az erdei trend alapanyagainak beszerzésében, mint a városi kollégáknak: nekik nem kell a zöldségkereskedőtől beszerezniük a termékeket, hanem ott van az erdei talaj – és így a sóska is, amit Redzepi is használ a Nomában – a házuk előtt. Jó dolog, ha az ember eleve annyira rajong a vadnövényekért, mint Rachinger. „De legtöbbször a fiúkat küldöm szedni” – mondja nevetve. A Mühltalhofban fenyőtűt tesznek a polentába, nyersen mozsarazzák és barna vajjal keverik össze, mielőtt belekevernék. „Ezt főleg karácsonykor csináljuk.” Helmut Rachinger a sóskát tejföllel pürésíti – „akkor ez most sóska-tejföl vagy tejföl-sóska ...?” – és a zöld masszát vaníliafagylaltba keveri. A Fandler olajütő bükkmakbolaját természetesen ismeri, „de hamarosan Hartl Franz is kihoz egyet, ő is innen való, Neufeldenből”.

Valamivel ravaszabbul, ha úgy tetszik, közelíti meg a témát Silvio Nickol a Palais Coburg-beli éttermében: néhány megtévesztést épít be az ételeibe: a libamájhoz tálalt mohaföld magas aromájú vargányalisztből, sóból és cukorból áll, amelyet klorofillal színeztek mohazöldre. „Olyan az íze, mintha az erdei talajba harapnál, nem?” Ehhez az ételhez fenyőrügyzselét, apró bükkgombát és gyalult étcsokoládét – mint „kérget” – tálalnak. Az egészet a német séf „őserdő” májnak nevezte el, „az 'ő' előtag jól illik a bécsiekhez, mindenhol azt hallani, hogy őleiwand”. Silvio Nickol megpróbálja az L-t sima meidlingi tájszólással kiejteni. (Bár egy kicsit még gyakorolnia kellene.) Gyerekkorában sokat volt az erdőben, „mindig ki kellett mennem”, és nemrégiben letelepedett a Bécsi-erdőben, pontosabban Gießhüblben. Az ottani erdőben már a teljes konyhai csapattal is járt, hogy megnézze, mi minden terem ott, és hogy megtalálják a megfelelő fákat a fenyőrügyszedéshez. „Eredetileg minden nap ki kellene menni az erdőbe, ma sajnos ezt főleg már csak idősebbek csinálják.” Pedig milyen egészséges lenne a fiataloknak, „egy kis kosztól senkinek sem esett baja, az erősíti az immunrendszert”. De térjünk vissza az elvárt konyhai komolysághoz, amit egy friss ötcsillagos szakácstól elvárhatunk: a fenyőrügyet nem lehet csak úgy megenni – mondja Silvio Nickol –, „kivonatot kell belőle készíteni, amivel tovább lehet dolgozni”. Például zselévé. Hogy a keserű íz ne legyen kellemetlen, mindig ad egy kis savat, sót és cukrot a fenyőrügyekhez. „Ezzel játszani kell.” A rügyek gyantás ízét különösen szereti a libamájhoz, mert az bizonyos mértékig képes helyettesíteni a klasszikus édességet. „Az étcsokoládé-kéreg valójában az egyetlen dolog ebben az ételben, ami édes.” Mivel a Coburg konyhafőnöke amennyire csak lehet, kerülni akarja a cukrot, egy ilyen termék nagyon jól jön neki.

Szokatlan erdei gombákat, mint a fodros káposztagomba vagy különféle vadgyümölcsök, Nickol saját beszállítóktól kap. A spontaneitás az erdei termékekkel való főzésnél természetesen elengedhetetlen: „Attól függően, hogy esett-e az eső, a somszállító gombával is beállít.” Silvio Nickol úgy véli, hogy az erdő mint alapanyag-beszállító egyre izgalmasabb lesz, még annyi mindent lehet felfedezni. Dolgozik-e bükkmakkal? „Mivel?” Nos, bükkmakkal, biztos hemzsegnek a bécsi erdőben. Silvio Nickol megkéri az étteremvezetőt, keressen egy képet a bükkmakkról az iPhone-ján. „Ja, ezek a dolgok. Nálunk más a nevük, de most nem tudom, mi.” Amit viszont nagyon is jól tud: mit jelent a Silvio név. Az erdő embere.

Ugyanígy kellene hívni azt a svájci, Entlebuchból származó férfit is, aki jelenleg a hardcore erdei szakácskönyvével okoz szenzációt: Stefan Wiesnert. Extrém változatai valószínűleg mindent túlszárnyalnak, ami hasonló. Levest szolgál fel kövekkel a tálban, hogy azok mineralitását kihasználja, rozsdás szögeket áztat bivalytejben (egy állítólag gombás aroma érdekében), rebarbarával cserzett bőrből készít pecsenyelevet, nyers tőzeget szolgál fel csokoládéval és tengeri sóval. A svájci séf, akit hazájában már régóta varázslónak neveznek, mindenekelőtt az erdő termékeit hasznosítja, mint senki más: a fűzfaágakat (vízibivaly-savókaramellben) ugyanúgy használja, mint a mohát vagy a hangyasavat – hús puhítására vagy pisztráng kékítésére. Wiesner legalább tíz fokon („különben nem aktívak”) hagyja a hangyákat huzamosabb ideig gézanyagon mászni, hogy az felszívja a savat, majd az egészet légmentesen becsomagolja, és az így átitatott anyagot később hús köré tekerve vagy hallal együtt főzi meg. A krumplipürét összeturmixolt bükklevéllel keveri, a kroketteknél egy „legalább ezeréves” vörösfenyő őrölt gesztjét használja, a bárányszószt mogyorófa-fával főzi. Apropo fák: Stefan Wiesner talán néha nem látja a konyhát a fáktól, hihetetlen mennyiségű, 25 fajta fát használ a konyhájában. Minden fának megvan a maga misztikus ereje, véli. Mondhatnánk úgy is: minden fának megvan a maga íze, ergo egy bizonyos alkalmazási területe a konyhában. Ami mindenesetre kézenfekvő: „Ha a fa jó arra, hogy aromát adjon a bornak és az ecetnek, akkor a konyhában is helye van.” Ezzel a svájci séf valószínűleg néhány hazai konyhai felfedezőt is új kihívásokra ösztönöz.

Kapcsolatok

Mraz & Sohn
Wallensteinstrasse 59, 1200 Bécs
T 01-330 45 94
www.mraz-sohn.at

Mühltalhof
Unternberg 6, 4120 Neufelden
T 07282-62 58
www.muehltalhof.at

Silvio Nickol
Coburgbastei 4, 1010 Bécs
T 01-518 18-800
www.coburg.at

Obauer
Markt 46, 5450 Werfen
T 06468-52 12-0
www.obauer.com

Gasthof Rössli
Hauptstrasse 111, 6182 Eschholzmatt
T + 41 (0)414-86 12 14
www.stefanwiesner.ch

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!