Szöveg: Hans Mahr Fotó: Getty images
New York-i látogatás steak nélkül? Semmiképp. Ebéd minden nap, de nincs pastrami szendvics a Katz’s Delicatessenben? Kizárt. Legalább egyszer elzarándokolni a jelenlegi világ legjobb éttermébe, az Eleven Madisonba? Naná, az ínyenceknek ez kötelesség.
Pedig New Yorknak annyival több mondanivalója van, mint a kultúrák és nemzetek olvasztótégelye. Grillparzert idézve: Ez a New York „egy kis világ, amelyben a nagy tartja a próbáját”. És ez sehol sem olyan igaz, mint a konyha és a pince esetében. Aki a világ nagy konyháit szeretné megismerni, az megspórolhatja a világkörüli utat, és egyszerűen bejárhatja Manhattan etnikai konyháit. Mert a New York-i háztömbök közötti minőség semmivel sem marad el az eredeti „otthoni” mintaképektől. Az ázsiai konyhától a trendi latin konyháig, a Steak Frites-től a bécsi szeletig, New Yorkban minden „otthon” van. És a nemzetközi trendek gyakran éppen Manhattanben kezdődtek el…
Nobu Matsuhisa sikeres étteremtulajdonos volt Peruban, ahol a helyi alapanyagokat ötvözte a hagyományos japán konyhával. Ezt a személyes stílust végül Los Angelesbe hozta el. Nem más, mint a hollywoodi sztár Robert de Niro fedezte fel, és 25 évvel ezelőtt meggyőzte, hogy nyissa meg első Nobu éttermét New Yorkban. „Kezdetben nagyon szkeptikus voltam, hogy ez sikerülni fog-e” – mesélte nekem egyszer Nobu –, „és főleg azt nem gondoltam, hogy egyszer a konyhámmal az egész világon jelen leszek…” De jelen van, jelenleg 40 éttermet üzemeltet New Yorktól Sydney-ig, Honolulutól Fokvárosig. És az egész világ élvezi az ő „Black Cod in Miso” (fekete tőkehal misóban) különlegességét, ennél gyengédebb és egyben ízesebb módon nem lehet tőkehalat készíteni – New Yorkban az 57th Streeten az Uptownban vagy a Wall Streetnél a Downtownban kóstolható meg.
Ha már a japánnál tartunk: Masa Takayama is megváltoztatta a New York-i gasztronómiát. Az ínyenc temploma, a Masa a Time Warner Buildingben, közvetlenül a Central Park mellett, három Michelin-csillaggal rendelkezik és drága, a New York Times szerint Amerika legdrágább helye. Aki az 595 dolláros személyenkénti árat az omakase menüért (adó és borravaló nélkül) kalandosnak tartja, annak Manhattanben két alternatíva kínálkozik: a Kappo Masa az elegáns Gagosian Galleryben és az újonnan nyílt Tetsu Tribecában, amelyet szintén Masa Takayama séf üzemeltet kisebb pénztárcájú emberek számára. Ott 80 dollárért egy rendes menüt lehet összeállítani: a kókuszos homártól kezdve a pattogatott kukoricás garnélán át a tamarindos bébibordáig. A barátom, Franz Hirtzberger Honivogl Zöldveltelenijét, amelyet ott 400 dolláros magnum palackban kínálnak, inkább otthon iszom meg, és helyette egy pohár kaliforniai Chardonnay-t kényeztettem el magamnak.
Természetesen jó sushit kaphatunk a Nobuban vagy a Masában is, de a legjobbat és egyben megfizethetőt a Sushi Yasudában fedeztem fel. Egy kis spártai üzlet a Grand Central Station közelében, amelyet a legjobb ebédidőben felkeresni. Egy finom sushi menü 35 dollárért, tökéletes és az átlagpolgár számára is megfizethető.
Elég a japánokból, a legújabb New York-i etnikai trend Koreába vezet minket. Gombamódra szaporodnak New Yorkban, de csak kevésnek van igazán minősége. A Cote divatos és jó (figyelem: rettenetesen hangos is) és a koreai steak-kultúrát mutatja be. A pácolt jalapeñóval sült szalonna után felforrósítják az asztali kis rácsot, a rib eye steaket kis kockákra vágják, és mindenki maga süti meg a húsát – sok felvágott zöldséggel és burgonyával. Mellé egy Napa vagy Sonoma vörösbor, és a szórakozás tökéletes.
A koreai ellenpólus Tribecában található. A hűvös, sikkes Jungsikban az eredeti konyhát modern módon értelmezik újra – a hangsúly pedig a halakon van. A kilencfogásos kóstolómenü polipot, fekete tőkehalat és tonhalat hoz fehér porcelántálkákban, nemcsak a szemnek élvezet. Én azonban inkább az egész vörös sügért rendeltem, amelyet az asztalnál forró olajjal öntöttek le, és így főztek készre.
Csalódást kell okoznom, kimchi sehol sem volt. Bár ez az európaiak számára a koreai konyha netovábbja, maguk a koreaiak a kimchit inkább „gyorsételnek” tartják, amit a vasútállomáson fogyasztanak. Ettől függetlenül kaptam, méghozzá az Atoboyban az Union Park közelében, bár csak a Yellowtail (sárgafarkú hal) mellé való köretként. A koreai konyha bevezetésére az Atoboy kiválóan alkalmas. Három kis tányér (például lótuszgyökér tengeri algával, lazac ricottával és dinnyével, tatár beefsteak bébi szardellával) és egy nagy tál rizs 42 dollárért, így olcsón közeledhetünk a távol-keleti ízek felé.
Az egyik ázsiai konyha New Yorkban természetesen már helyinek számít. Chinatownban felfedezőútra indulni teszi teljessé a New York-i tartózkodást. A kedvenc kínai éttermem Pingsnek hívják, és egy észrevétlen kis üzlet a Mott Streeten, a lépcsőn fel az első emeletre. Minden asztal tele kínaiakkal, igazi kínaiakkal, nem turistákkal – ami már önmagában is a hely mellett szól. Nem kell a kényes kacsanyelvet vagy a csúszós tengeri uborkát rendelni, hanem a legjobb a jumbo garnélarák mogyorószósszal vagy egy egész hal hongkongi stílusban (azaz fűszeresen sütve) egy könnyű chiliszósszal. Mellé egy Tsingtao sör, és ígérem, imádni fogja Mr. Pinget.
Aki kínai hot potra vágyik, az a legjobban teszi, ha a MáLà Projectet célozza meg közvetlenül a Times Square mellett. Előtte Dim Sum, az ízletes tésztabatyuk, majd kiválasztani, mi kerüljön a fazékba: nyolc különböző hozzávaló mindenképpen legyen, 59 különböző közül választhat. Halaktól, békacomboktól (tényleg muszáj?) és tintahaltól kezdve a csirkelábakon, császárszalonnán, bárányon, marhán át a pak choiig, shiitake gombáig és burgonyáig. És mellé bejelölni, hogy enyhén, fűszeresen vagy szuper fűszeresen kéri – figyelni kell, mert a szecsuáni konyha híres az erősségéről.
A pekingi kacsa rajongóinak csak egy ajánlata van: A legjobb pekingi étteremnek nemrégiben lett fióküzlete New Yorkban. A Dadong Roast Duckban a Bryant Park mellett a kacsát úgy szolgálják fel, ahogy Pekingben szeretik: olyan módon sütve a roston, hogy a külső zsírréteg elolvad, és a bőre mégis ropogós marad. Ilyen aprólékos konyha természetesen Chinatownban nincs…
Maradjunk Ázsiánál. Az indiai fellendülés ugyan már kissé alábbhagyott, de az étvágy utána megmaradt. Aki csúcsszintű indiai ételeket szeretne élvezni, mint Bombayban vagy Delhiben, annak a 24th Streeten lévő Junoonba (a hindi szó „szenvedélyt” jelent) kell zarándokolnia. Tandoori kemencében sült polip, masala borda vagy kókusztejes homár, egyszerűen csillagos szintű indiai étel. Egyszerűbben, de mégis kiválóan főznek a Bombay Bread Barban. Ebben a Tribeca-sarki étteremben ropogós naan vagy papadam lepénykenyeret kínálnak, választás szerint sajttal, sonkával vagy póréhagymával, hogy az első éhséget csillapítsák. Utána jöhet a báránycurry, a borsos garnéla és a csirke tikka – a legjobb, ha mindent középre tesznek és megosztják.
Igazán „in” a latin-amerikai konyha néhány éve, különösen a mexikói, a burritókon, enchiladákon és babpépeken túl. Enrique Olvera séf volt az úttörője ennek az új, modern gasztronómiának, horribilis kalóriák nélkül és több ízzel. Mexikóvárosban a sokak által dicsért Pujol éttermével a század elején keltett feltűnést, ma a World’s 50 Best listáján a 13. helyen áll. Olvera gyakorlatilag újra feltalálta a mexikói konyhát. Vékony tortillák bárányhússal és avokádóval, a feketebab nem pépesre főzve, hanem roppanósan az ökörnyelv mellé, és természetesen az ő „Mole Madre” szósza, egy csodálatos chili-fűszeres szósz, amit kenyérrel tunkolnak ki.
Négy éve volt, hogy befektetők segítségével New Yorkba hozta az „új mexikói konyháját”, a Broadwayen lévő Cosme étterembe. Tehát megspórolhatjuk a Mexikóba való utazást, ha meg akarjuk ismerni a legtehetségesebb séfjeik egyikét. És mivel a siker Manhattanben is olyan nagy (legalább háromhetes előjegyzés szükséges!), Olvera nyitott egy második helyet is: az Atlát a Lafayette Streeten. De még ott is sorban kell állni ebédidőben, hogy megkóstolhassuk a gyógynövényes guacamolét, a karfioltacót vagy a homár-pirítóst.
A kínai konyhához hasonlóan az olasznak is hosszú bevándorló hagyománya van New Yorkban. Korábban Little Italyba kellett utazni, hogy „mama módra” készült spaghetti carbonarát, „igazi nápolyi” pizzát vagy egy klasszikus sókéregben sült branzinót rendelhessünk. Ma az olasz éttermek elterjedtek egész New Yorkban. A számomra legjobb azonban egy tisztán amerikai találmány. A Central Park melletti Marea étteremben találkozik Manhattan krémje ebédre, és szívesen beülnek a színház után is. A „sleek” az a kifejezés, amit az amerikaiak szívesen használnak az ilyen jellegű helyekre. Magyarul: „elegáns, ápolt, lendületes”. És pontosan ilyen az étlap is: Crostinit szardellával vagy Vitello Tontatóval kínálnak, a polip crudo-t paprikával és mogyoróval, az antipastiknál választhatunk gnocchetti garnélával vagy chilivel és spaccatelli rák hússal és bazsalikommal. Az, hogy a halas főételek csak úgy hemzsegnek a kreativitástól (a tőkehal tormával, cikóriával és íróval!), a Mareát még csábítóbbá teszi.
Aki inkább a hagyományosabb olasz ételekre vágyik, annak a Del Postót (szintén nem Little Italyban, hanem Chelsea-ben) ajánlom figyelmébe. Ott minden úgy van, ahogy egykor volt. Bőségesen terített asztalok, selyemfüggönyök, sok márvány, és a zongorista gondoskodik a zenei aláfestésről. „Ideális ezüstlakodalomra vagy anyu születésnapjára” – szokta mondani egy barátom. De ne aggódjanak, a konyha a máé, és Melissa Rodriguez, aki ott diktálja az iramot, Michelin-csillaggal rendelkezik.
De természetesen az éhező ínyenc is szeretne egyszer egy rendes pizzát enni, főleg ha a gyerekek nyavalyognak a kezünk alatt. Két tipp, attól függően, hogy éppen uptown vagy downtown tartózkodunk Manhattanben: A Don Antonio az 50. utcán a híres nápolyi pizzéria egyik fióküzlete, 55 különböző pizzát kínálnak. A híres „Montanara” egyszerűen mennyei – vagy mennyei egyszerű: pizzatészta egy speciális (titokban tartott) paradicsomszósszal, bivalymozzarellával és sok bazsalikommal. Ennyi. Downtown a legjobb a Luzzo’s-ba menni az 1st Avenue-n. Egy 100 éves pizza-kemencéből jönnek a nápolyi klasszikusok, mint a „La Quadrata” vagy a sonkás és fekete borsos „Pizza Fritta”. Kint az ajtó előtt sor áll a következő szabad asztalra várva, ezért jobb az étkezési időkön kívül jönni, hogy megspóroljuk a várakozást.
A New York-i csúcsgasztronómiában a francia konyha mindig is erősen képviseltette magát. A Le Bernardin (az osztrák világszínvonalú sommelier-vel, Aldo Sohmmal) vagy a Daniel évtizedek óta csúcson vannak, párizsi mércével mérve is. De a modern „bisztronómia” csak az utóbbi években tört be. Két korábbi szakács a Balthazarból, New York első igazi brasserie-jéből, tavasszal önállósította magát, és a Frenchette-tel a West Broadwayen egy új francia hotspotot hoztak létre. Előttük már Daniel Rose sztárszakács, aki Párizsban a Springjével keltett feltűnést, visszatért amerikai hazájába, és a Le Coucou-ban alaposan felfrissítette a kissé poros eredeti brasserie/bisztró konyhát. A borjúfejet nála kaviárral adják, a kiskacsát libamájjal, és a halászlében sügér, angolna és tintahal úszik. Igen, és New Yorkban van két osztrák is, akik évek óta magasan tartják a piros-fehér-piros zászlót. Kurt Gutenbrunner a Wallsé éttermével 18 éve Michelin-csillagos. Míg korábban modern, nemzetközi konyhát kínált, jelenleg inkább osztrák gyökereihez tér vissza. Marónileves, hagymás rostélyos, bécsi szelet és Sacher-torta szerepel az étlapon, inni pedig kizárólag osztrák borokat lehet. „Már régebb óta észrevettem a klasszikus konyha iránti trendet, ehhez alkalmazkodni kell” – mondja. És a Wallsé sikere igazolja őt – ahogy a Café Sabarskyé is, amelyet a Neue Galerie-ben (feltétlenül nézzék meg a New Yorkba áttelepült „Adél”-t Gustav Klimttől!) osztrák kávéházi stílusban, almás rétessel vezet. A második osztrák-amerikai, Edi Frauneder is az osztrákra épít. A Freudban (ott vacsorázik Van der Bellen elnök és Kurz kancellár is, ha New Yorkban járnak) és az Edi & The Wolf éttermében az ember otthon érzi magát. Frauneder megerősíti: „A bécsi szelet fogy a legjobban. Ausztria márkává vált, és ezt ki kell használni!” Osztrák, mint etnikai konyha, bécsi szelet, mint ínyenc trend – ki gondolta volna. De a nagy olvasztótégely New Yorkban minden lehetséges.
Japán
Tetsu www.tetsunyc.com
Kappo Masa www.kappomasany.com
Sushi Yasuda www.sushiyasuda.com
Koreai
Cote www.cotenyc.com
Jungsik www.jungsik.com
Atoboy www.atoboy.com
Kínai
Pings www.eatpings.com
Málá Project www.malaproject.nyc
Dadong www.dadongny.com
Indiai
Junoon www.junoonnyc.com
The Bombay Bread Bar www.thebombaybredbar.com
Mexikói
Cosme www.cosmenyc.com
Atla www.atlanyc.com
Olasz
Marea www.marea-nyc.com
Del Posto www.delposto.com
Luzzo’s www.luzzospizzanyc.com
Don Antonio www.donantoniopizza.com
Francia
Le Bernardin www.le-bernardin.com
Daniel www.danielnyc.com
Balthazar www.balthazarny.com
Le Coucou www.lecoucou.com
Frenchette www.frenchettenyc.com
Osztrák
Wallsé www.kurtgutenbrunner.com
Café Sabarsky www.kurtgutenbrunner.com
Freud www.bar-freud.com