A nevetésért már nem járunk a pincébe. Hanem az élményekért.
Akinek van borospincéje, az kétségkívül átélhet dolgokat. Emlékszünk többek között ezekre: a Zentralbrigittenauig hatoló dunai árvíz; egy betöréses lopás, amelynek éppen a gondos őrzésre félretett 97-es és 99-es évjáratú palackok estek áldozatul; egy a évek súlya alatt összeomló fapolc és a vele járó járulékos károk; ószövetségi méreteket öltő penészesedés; trehányság és disznóól, amelyek lehetetlenné teszik az egyes palackok célzott megtalálását.
Mindezekben az élményekben az a közös, hogy bárcsak ne éltük volna át őket. A pincéknek – ez a kimondatlan alapmegállapodásunk – ugyanolyan unalmasnak, megbízhatónak és kiegyensúlyozott hőmérsékletűnek kellene lenniük, mint a liechtensteini postaláda-cégek adminisztrátorainak.
Az „élménypince” koncepciója ezért némileg felkészületlenül ért minket.
Az „élménypince” alatt eleinte tarkán megvilágított szórakoztató elő-poklokra gondoltunk, ahol magán musical-akadémiák munkanélküli végzősei és a „Die große Chance” tehetségkutatóról kizúgott, elszállt ifjú tehetségek élesztőgombának, savnak vagy borkőnek öltözve lépnek fel, és többszólamú kuplékat énekelnek izgalmas szakmai életükről: „There’s kein business like wine business!”
Kinek van erre szüksége?
Bár mindketten részt vettünk a kötelező iskolai kiránduláson Klosterneuburgba, beleértve a hordócsúszdázást, de kérdem én, mit éljen át egy felnőtt borivó a pincében, azon kívül, ami természetesen a pohárban zajlik?
És mégis léteznek. Legalábbis ezt az állítást nemrég a Presse am Sonntag állította. Bár ott a borvilág kapcsán is csak a Loisiumot és stájerországi leányvállalatát említették, emellett legalább volt még egy Waldvierteli whiskyre szakosodott „Brand Land”, amely egy „kelta életfa-kör” mellett még egy „druida játszóteret” is kínál, ami jó tudni, ha valaki egyszer druidacsaládnak ajánlkozott bébiszitternek, és nem tudja, mivel foglalja le a kölyköket.
Ha hinni lehet a Presse am Sonntagnak, az élménytrend folytatódni fog, és az élmény nélküli bornak egyszerűen nem lesz piaca. Talán Manfred Tementnek hamarosan az Erzherzog-Johann-jódlival kell köszöntenie a vendégeit, Bernhard Ottnak egykerekűn kell akrobatamutatványokat végeznie, Leo Hillingernek pedig szőlőtörkölyből készült szépségápoló peelingeket kell kínálnia.
Első ránézésre nincs összefüggésben ezzel a trenddel az alábbi hír, amelyet a Kronen Zeitungból vettünk: „Szomjas EU: Eurokraták 47 000 palack bort halmoznak fel a pincében!” Az ide tartozó, „Sok ilyen borospince létezik Brüsszelben: Az EU-intézmények összesen 47 000 palackot tárolnak” feliratú fotó azonban eredeti módon nem egyetlen palackot ábrázol, hanem egy hatalmas történelmi hordópincét.
De, ahogy a gyakorlott Krone-olvasó sejti, a tipikus eurokrata akár egy barrique bort is elfogyaszt ebédre, amíg a számlát az eurokrata által egyébként is megvetett kis osztrák adófizetővel fizetteti ki.
És ez viszont egy egészen különleges élményvilágért kiált: a Krone-olvasókat – természetesen nem repülővel, hanem régi, kényelmetlen turistabuszokkal, hogy a rosszkedvet és az általános kirekesztettség érzését felszítsák – Brüsszelbe szállítják. Ott az élményturisták először a klasszikus Práter-bábukról mintázott, saját készítésű EU-s funkcionárius-bábokon élhetik ki a dühüket, közben a brüsszeli hordógörbület-rendeletek miatt méltatlankodhatnak, végül (az árban benne foglaltatik) elfogyaszthatnak egyet-kettőt a 47 000 eurokrata-palackból.
Ilyen körülmények között egy élménynek mindenképpen bele kell férnie. Egy szép mámor szintén. És középtávon talán még egy első lépés is ahhoz, hogy a Krone-közönséget kibékítsük az EU-val.