Szingapúr jövő augusztusban ünnepli függetlenségének első 50 évét. A városállam azonban függő maradt, mégpedig elsősorban az élelmiszer-behozataltól. Annak az országnak a konyhájáról, ahol gyakorlatilag nincsenek helyben termelt élelmiszerek – viszont vannak jó ötletek.
Szöveg & fotók: Georges Desrues
Ryan Clift persze nem akar panaszkodni a Szingapúrban kapható kiváló minőségű élelmiszerek hatalmas választékára. „Itt nem sok minden más, mint New Yorkban” – mondja a sztárséf. „Megkaphatsz szinte mindent, ami jó és drága, ráadásul mindenhonnan.” Ám éppen ez lehet néha igencsak frusztráló – vallja be a született angol, a város egyik legfelkapottabb étterme, a Tippling Club üzemeltetője. „Egyszerűen szinte semmi sincs, amit helyben termelnének, ami a főzéssel kapcsolatos elképzeléseim szempontjából elég kielégítő.” Mert mint a világ és a generációja szinte összes jelentős szakácsa, Clift is hozzászokott vándorlása évei alatt, hogy helyi termékekkel dolgozzon. Például a háromcsillagos szakács, Marc Veyrat mellett töltött ideje alatt a francia Savoya vidékén maga gyűjtötte a fűszereket az erdőben, és zöldségeket termesztett a saját kertjében. Sőt, amikor a nagyváros Londonban, Anglia egykori csodagyereke, Marco Pierre White mellett főzött, újra és újra ellátogattak a környékbeli gazdaságokba, amelyek az éttermet ellátták. „Itt azonban mindez nem lehetséges, mert egyszerűen nincsenek erdők, nincs hely kerteknek és nincsenek gazdaságok, ahová el lehetne menni” – panaszolja Clift. Szóval ki kellett találnia valamit – és egy csoport fiatalhoz fordult.
Edible Garden City – ehető kertváros – így hívják azt a projektet, amelyet a szingapúri szakképzett agronómus, Bjorn Low hívott életre néhány évvel ezelőtt. „Szingapúr szeret úgy prezentálni magát, mint 'a kertváros', ezért választottuk ezt a címet, hogy közvetítsük: egy értékes kertnek nemcsak jól kell kinéznie, hanem hasznosnak is kell lennie.” Az egész egyfajta gerilla-kertészkedésként indult, amely során Low és hasonló gondolkodású társai titokban növényeket és haszonkerteket létesítettek a nagyvárosban, ami nem volt veszélytelen egy olyan államban, amely arról ismert, hogy drasztikus büntetésekkel, például botütésekkel sújtja azokat a polgárokat, akik túlságosan kilógnak a sorból. „Mostanra a kormány inkább jóindulattal tekint ránk” – folytatja Low –, „hiszen ők mindent a lehető legzöldebbre akarnak formálni, hogy ápolják ezt a kertváros hírnevet, nekünk csak meg kellett győznünk őket arról, hogy a haszonkertek erre még jobban megfelelnek, mint a díszkertek.”
Ám egy másik, hazafias szempont is segített meggyőzni a városállam döntéshozóit. „A kormány folyamatosan panaszkodik, hogy Szingapúr annyira függ a vízimporttól, ezért a probléma megoldása érdekében egy nagyon drága és ultramodern sótalanító üzemet építettek, és további kettőt terveznek. Mi akkor megkérdeztük, miért játszik a függetlenség olyan döntő szerepet, amikor ivóvízről van szó, de az élelmiszereknél miért kellene kisebb jelentőséggel bírnia. Ez megvilágosodást hozott nekik.” A konyhafőnök és étterem-tulajdonos Ryan Clift számára a városi kertészek tevékenysége nem kevesebb, mint egy igazi áldás, ahogy állítja. „Egy idő után unod már, hogy csak bejelölöd a hozzávalókat egy listán, aztán leszállítják őket” – mondja –, „egyszerűen nem inspiráló kizárólag olyan termékekkel dolgozni, amelyek egész évben kaphatók, és amelyeket bárhonnan odaszállítanak.” Ennél nem is játszik túl nagy szerepet az, hogy sok helyben termesztett növény csak kis mennyiségben áll rendelkezésre – hangsúlyozza. „Ha például frissen szedett borsmentát tartasz a kezedben és megszagolod, akkor azok egészen más, sokkal intenzívebb érzések, mint kicsomagolni a fűszereket egy légi postai dobozból. Ráadásul tovább is frissek maradnak.”
A kertészek számára viszont a szakácsokkal való munka rendkívül értékes, jegyzi meg Bjorn Low. „Általuk tudjuk, mit kell termesztenünk, mely növények kifizetődők gazdaságilag, és mi a menő éppen” – mondja. Ráadásul a hozam sem olyan csekély, mint gondolnánk. „Sokkal több hely van a városban veteményeskertek számára, mint ahogy a legtöbb szingapúri tudja.” Bizonyítékként elvezet egy központi felhőkarcolóhoz, amelyben egy bevásárlóközpont és irodák kaptak helyet. A lifttel felmegyünk az egyik középső emeletre. Ott Low kinyitja az ajtót egy tágas teraszra. Az buján nőtt be mindenféle kúszó- és cserepes növénnyel, és a feltörekvő és gyorsan növekvő metropolisz csillogó felhőkarcolói veszik körül. „Már korábban is volt itt egy díszkert, aminek az az előnye, hogy egyfajta biotóp már létezett. Ezért vannak földigiliszták, katicabogarak és mindenféle rovar, ami rendkívül megkönnyíti a munkát” – hangsúlyozza Low, és a trópusi nap alatt szeretettel öntözi a chilit, az uborkafüvet, a sóskát, az édesköményt és az okinavai spenótot.
A teraszkertészek vásárlói közé tartozik a Szingapúrban médiában nagyon jelenlévő Willin Low is, aki nem rokona Bjornnak, és egy szintén nagyon felkapott, Wild Rocket nevű éttermet üzemeltet. A született szingapúri akkor döntötte el, hogy szakács lesz, amikor még Londonban dolgozott ügyvédként. „Egyszerűen a szingapúri ételek iránti vágyakozás volt az, ami a főzésre vitt” – meséli. Eleinte csak otthon, hogy távol az otthonától is élvezhesse hazája autentikus ételeit. Majd Szingapúrba való visszatérése után szakmailag is. Ellentétben az angol Clift konyhájával, Low-é nem főleg európai hatású, hanem a multikulturális városállamban szinte hihetetlen gazdagságban fellelhető különböző konyhai stílusok játékos újraértelmezéseire törekszik. Mod Sin Cuisine-nek, azaz modern szingapúri konyhának hívja Low az általa teremtett stílust.
„Nálunk a bevándorlók konyhai stílusai mindig is jobban keveredtek, mint máshol” – mondja a konyhafőnök –, „például mindenhol megtalálható az indiai kisebbség éttermeiben és kifőzdéiben egy Mee Goreng nevű étel, amely főleg sült tésztából és curry-fűszerekből áll, de valójában kínai eredetű. Ugyanis az indiai konyhában a tészta nagyrészt ismeretlen.” Low maga újraértelmezi az ételt, úgy, hogy friss, a tetőkertekből származó fűszernövényekből készült pestóval kombinálja. Tésztából áll egy másik jellegzetes étele is – a Singapore Noodles. „Ezt a nevet és a legkülönbözőbb változatokat szinte minden kínai étteremben megtalálod Angliában vagy az USA-ban, nálunk viszont teljesen ismeretlenek” – mondja Low. Így hát kitalált valamit, ami megérdemelné a nevet – és európai spagettit kombinált algával, garnélarák-pasztával és óriásgarnélákkal.
„Az utóbbi években Szingapúrban számos étterem nőtt ki a földből, sok közülük európai stílusú, mint például francia bisztrók, spanyol tapas-bárok vagy olasz tésztaételeket kínáló lokálok” – mondja a kertész, Bjorn Low. Ez bővítette az ügyfélkörét, és tovább gazdagította a szingapúri éttermi szcéna amúgy is hatalmas választékát. Ami azonban szintén igaz, hogy ezek a helyek elsősorban az egyre népesebb nemzetközi közösséget szólítják meg, amelyet a virágzó pénzügyi központ vonz – valamint a helyiek egy jómódú, de inkább szűk rétegét. A legtöbb szingapúri azonban, csakúgy, mint a külföldi látogatók, először meggyőzésre szorul, hogy húsz szingapúri dollárt költsön egy tányér spaghetti aglio e olio-ra, amikor minden utcasarkon és az úgynevezett Hawker Centerekben, egyfajta éttermi piacon, számtalan kifőzde kínál maláj, kínai, indiai és tészta- vagy egyéb ételeket egész Ázsiából három dollárért. Az agronómus Low-nak ezzel kapcsolatban azonban kevés aggálya van. „Konyhánk gazdagságát mindig az adta, hogy itt Ázsia legkülönbözőbb konyhai stílusai találkoznak és olvadnak össze. A jövőben egyszerűen fokozottabban integráljuk a nyugati hatásokat is. És ebben sem játszik szerepet, hogy milyen eredetűek.” De ami nagyon is változhatna – teszi hozzá a gerilla-kertész –, az honfitársai tudatosságának növelése a hozzávalók eredetét illetően. Ezen a területen ugyanis a nyugati országokhoz képest még évekkel le vagyunk maradva.
Szingapúr mindenekelőtt az utcai konyhák kiválóságáról és változatosságáról ismert. Ám néhány éve a pezsgő délkelet-ázsiai pénzügyi metropoliszban is virágzik a fine-dining szcéna.
Fine Dining
Tippling Club
www.tipplingclub.com
Egy shophouse-ban, ahogy a régi kínai áruházakat nevezik, modern európai konyháját kizárólag kóstolómenü formájában kínálja.
Wild Rocket
www.wildrocket.com.sg
A szingapúri konyha változatosságával és újraértelmezésével foglalkozik az egykori ügyvéd, Willin Low modern stílusú éttermében, a Wild Rocketben.
Burnt Ends
www.burntends.com.sg
A város egykori negyedének közepén található hosszú bárnál végignézheti az ember, ahogy az ausztrál Dave Pynt mesterien bánik a nyílt tűzzel.
Esquina
www.esquina.com.sg
A Szingapúrban jelenleg nagyon felkapott tapas-bárok közül ez a legjobb. Jason Atherton példásan elkészített és prezentált kreatív tapasokat kínál kötetlen keretek között.
Jaan
www.jaan.com.sg
A Swissôtel The Stamford 70. emeletén és az ennek megfelelő lélegzetelállító kilátással a francia Julien Royer egy, a hazája konyhai stílusa által erősen meghatározott haute cuisine-t ápol.
Imperial Treasure
Super Peking Duck
www.imperialtreasure.com/en/
super-peking-duck
Ahogy a neve is ígéri, Tong Yuk Sing konyhafőnök itt a kínai konyha leghíresebb és legizgalmasabb ételét szolgálja fel az egyik legjobb változatban, amely világszerte az egykori császári városon kívül megtalálható.
Restaurant André
www.restaurantandre.com
Rendkívül stílusos étel ugyanilyen stílusos keretek között a tajvani születésű André Chiangnál, akire nyilvánvalóan nagy hatással voltak a francia mestereknél töltött tanulóévei.
Lolla
www.lolla.com.sg
Nagyon népszerű tapas-bár mediterrán-ázsiai fúziós konyhával és nagy bor- és pezsgőválasztékkal egy egykori shophouse-ban.
Egyéb
Long Beach Seafood Restaurant
www.longbeachseafood.com.sg
A tucatnyi étterem közül, amelyek a Dempsey Hills egykori katonai barakkjaiban telepedtek le, ez emelkedik ki a város egyik legjobb és legnépszerűbb kínai tengeri herkentyűs éttermeként. Kihagyhatatlan: a hatalmas chili- és feketeborsos rákok.
Zam Zam
697 North Bridge Road, Tel.: +65/6298/63 20
Nagyon jól látogatott hagyományos étterem indiai-muszlim konyhával, és ideális hely arra, hogy a legendás halfej-curryvel kipróbáljuk a város egyik kulináris névjegyét.
Hawker Centernek nevezik a szingapúriak azokat a fedett piacokat, amelyekben számos stand kínál legkülönfélébb konyhákat, a kétségkívül legnépszerűbb és leghíresebb a Telok Ayer Market a városközpont egyik régi vásárcsarnokában. 18 Raffles Quay