Szöveg: Alexander Rabl Fotók: Mikkel Kallehauge Mark+Bjerre Photography
Jesper azt mondja: „Gyűjtsetek annyit, amennyit csak akartok és tudtok, és ha nem akarjátok megenni, akkor dobjátok el.“ Jesper az osztrigákra gondol. Az osztrigaszafari résztvevői, akik műanyag vödrökkel rajzanak ki az UNESCO Világörökség Watt-tengerre, jól hallották. Jesper azt mondta, „annyit, amennyit csak lehet“, és azt mondta, „dobjátok el“. Lehetséges, hogy Jesper túl sok napot kapott ma reggel?
Jesper vezetékneve Voss, és rendezvényszervezőnek hívja magát. Feladatai közé tartozik többek között az osztrigaszafarik szervezése a dániai Fanø sziget körüli Watt-tengeren. Az osztrigaszafarik kevésbé veszélyesek és látványosak, mint a kenyai szafarik, és meglepő módon nem is kell fizetni, ha az ember zsákmányol néhány tucat állatot, ami már önmagában is világos különbséget tesz a Watt-tengeri osztrigák és az afrikai vadállatok között. Ráadásul nincsenek terepjárók és fegyverek sem. Felszerelésünk úgynevezett gázlócsizmákból áll. Ezek gumiból készült csizmák, amelyek térdig érnek. Amikor az ember először bújik ilyen csizmába, lábbal előre, az az érzés egy barlangkutatóéhoz hasonlítható.
A vízszint a Watt-tengeren legfeljebb a szafari résztvevőinek lábszáráig ér. A fulladás veszélye csekély. Sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a gázlócsizma talpa beleragad az iszapba, a másik lábunkkal előre lépünk, és olyan hasast dobunk, hogy az összes szigorúan védett Watt-tengeri madár, csakúgy, mint a többi szafari résztvevő, a hasát fogja a nevetéstől.
Az első száz méteren, ahogy eltávolodunk a parttól, ott leselkedik a csalódás. Ami osztrigának tűnik, az csak a héja. A fekete műanyag vödröknek, amiket mindannyian megkaptunk, azonban meg kellene telniük. Nem szórakozni jöttünk ide.
Gyűjteni, megenni vagy eldobni. Jesper elmeséli, hogy a csendes-óceáni osztriga új a Watt-tengeren. Az érzékeny ökoszisztémába való belépése a kilencvenes évek közepére tehető. Az eddig a környéken nem őshonos osztriga vagy hajókkal került be, vagy esetleg a délebbre fekvő Sylt osztrigapadjairól vándorolt át. Pontosan nem tudni.
Amit tudunk, az az, hogy a csendes-óceáni osztrigának nincsenek itt természetes ellenségei, és naponta huszonnégyszer annyi tengervizet szűr meg, mint az ott már sokkal régebb óta honos kagyló. A Watt-tengeri kagylóknak tehát az osztrigák megjelenése óta már nem megy olyan jól a sora. Élőhelyük veszélyben van, ahogy azoké a madaraké is, amelyek kagylókkal táplálkoznak. Rossz osztrigák.
Fél óra vízben és iszapban gyaloglás után rátalálunk a zsákmányra. Óriási példányok, homokkal, kövekkel és apró, szimbiózisban élő kagylókkal borítva kerülnek a műanyag vödrökbe. Úgy néznek ki, mint HR Giger alkotásai. A szafari résztvevők osztrigás szelfiket készítenek, ha a nyálkás, iszapos ujjaikkal sikerül kezelniük a telefont.
„A dánok nem rajonganak az osztrigáért“, meséli Jesper. Az osztrigákat, amelyeket a világ nagy részén keresnek, és gyakran igen drágán adnak el, itt, Fanø-n inkább hívatlan vendégnek tekintik. Ennek nem lehet az osztriga íze az oka, amelyet az erős héja miatt nem is olyan könnyű kinyitni. A Watt-tengeren végzett munka után jön az élvezet. Jó osztrigák.
Erre Jesper egy grillt állított fel, majdnem akkorát, mint amilyenek az osztrigahalászok csónakjai, ahogy azt a Cancale-i vagy Arcachon-i öbölből ismerhetjük. Jesper kezdésként osztrigát kínál egy szelet eperrel és egy kevés lime-lével. A legtöbb szafari résztvevő még soha nem evett így, de bármikor szívesen enné újra, annyira jó. A frissen gyűjtött osztrigák jódozott íze – egyébként termetes darabok – az eper édességével és a lime levével olyan harmóniát alkot, amelynek szívesen átadja magát az ember többször is. Szippant, szippant.
Ez az előétel után Jesper a „Jesper-grillhez“ fárad. Miközben legtöbbünk, konyharuhával és késsel felszerelkezve, siralmasan kudarcot vall az osztrigák héjának feltörésével.
Az első körben az osztrigákat a grillen, héjában sütik meg, ami néhány percet vesz igénybe. A meleg, immár kinyílt osztrigákat most élvezettel, néhány csepp citrommal lehetne elfogyasztani, de nem azt tesszük. Helyi termelésű vajjal és sajttal ismét a grillfedél alá kerülnek. Néhány perccel később már-már isteni az ízük, és minden egyes elfogyasztott osztrigával nő a hősi érzés, hogy hozzájárulunk az UNESCO Világörökség ökológiai egyensúlyának fenntartásához. Így a pezsgő is jól esik, annak ellenére, hogy kicsit túl melegen töltötték ki, és szupermarketből származik.
Helyszínváltás. A dán Watt-tengerben nemrégiben megtalálták a világ állítólag legnagyobb osztrigáját. Ribe-ben, a Wadden Sea Center kiállítótermében állítják ki, ami minden, csak nem osztrigabár. Büszkék egy kicsit rá, és szívesen megmutatják az állatkát a látogatók kameráinak. Kétségtelenül ez minden idők legtöbbet fotózott osztrigája. Maga az osztriga még mindig él a körülbelül harmincszor tizenöt centiméteres masszív héjában.
A körötte kialakult kisebb felhajtásról legfeljebb csak sejtései lehetnek. Csemege a tudósoknak, kevésbé az ínyenceknek. Az osztrigahús gondolata, amely valószínűleg egy hörcsög méreteivel vetekszik, nem igazán serkenti a nyálelválasztást. Az osztrigabontó kést, amellyel az idős hölgyet meg lehetne közelíteni, még ki kell találni. Talán Solingenben már dolgoznak rajta. Vagy még inkább a Krupp-Staclnál.
A kifinomult
Dánia egyik legnyugatibb pontja Fanø szigete. Itt találja meg az utazó a nyugalom, a nyers természeti szépség, valamint a jó ételek és italok eszményi képét.
A komp. A komp sokat számít. Fanø szigete csak azzal közelíthető meg. Gyors kiruccanáshoz nem alkalmas, mert a komp nem jár minden időben. Különösen rossz időjárás esetén egyáltalán nem jár. A sziget lakói számára ennek van néhány előnye. Bár nyáron dán és német családok lepik el biciklijeikkel a szigetet, mint a rovarok, és élvezik a skandináv nyarat, mégis nyugodt marad minden. A tömegturizmus, amitől oly sok szép hely szenved, nem játszik nagy szerepet. Ezért Fanø-n nincsenek nagy tömegeknek szánt látványosságok, minden kicsinek és kedvesnek tűnik. Csodálatos strand van, természetesen. A dánok, akik itt engedhetnek meg maguknak egy nyaralót, jómódúak, a nádból készült, jellegzetes, nagy gonddal készülő tetővel rendelkező házak ennek megfelelően jól karbantartottak. Keskeny utak és kis utcák választják el őket egymástól, de gyakran kertek és kerítések nélkül. A tenger határozza meg a sziget kulináris kínálatát, ez egyértelmű. A helyi halászat termékei visszaköszönnek a kevés étterem tányérjain. Néha bárányhús is van, amely fűszerességét a sós tengeri levegővel táplált fűnek köszönheti. A partvidékről származik a dán nyers tejből készült sajt, ami nálunk, Közép-Európában egy sokkal kevésbé ismert finomság. És van egy hentes, akinek termékei messze Fanø határain túl is ismertek.