Folyami rákokat tenyészteni az erdő közepén? Igen, lehetséges. Gernot Heigl egy egyedülálló dél-burgenlandi projekt keretében keresett csemegévé tette a jelzőrákokat.
Szöveg: Claudia Schemerl-Streben Fotók: Stephanie Golser
Amikor Gernot Heigl égerleveleket dobál a medencébe, megélénkül az élet. A kis állatok gyors farokmozdulatokkal, egymástól függetlenül mozgó szemnyeleikkel és 360 fokos látómezőjükkel, amely mellett semmi sem siklik el, céltudatosan közelítenek zsákmányuk felé. Sima, kemény páncéljuk világos- sötétbarna színű, feltűnő a fehér-türkiz folt erős vörös ollóik alsó részén, amelyekkel határozottan megragadják a tálalt ételt, miközben rágószerveikkel látnak neki az evésnek.
Stegersbach, Dél-Burgenland. Szelíd dombvidék, buja vegyes erdő, közepén pedig egy tisztás, rajta egy csarnokkal. A szabadon álló építmény lakói: folyami rákok, sebes pisztrángok és szaiblingek. A különleges élőhelyet Gernot Heigl találta ki. A korábbi újságíró 2010-ben vágott bele abba az EU-ban egyedülálló projektbe, hogy egy tudományos felügyelettel működő beltéri tenyésztőüzemet hozzon létre. Egy exkavátorral tonnányi földet hordott el szülei telkén lévő rézsűből, megépített egy 200 négyzetméteres, kétfalú, szigetelőgyapottal töltött durvaforgácslapból készült csarnokot, és felszerelt 24, saját elképzelései szerint tervezett, üvegszál-erősítésű poliészter medencét, amelyeket egy szivattyúval a saját kútjából származó stegersbachi forrásvízzel táplál. A létesítményt mindenekelőtt az alkalmazott csúcstechnológia teszi különlegessé: a víz tisztítása mechanikailag és biológiailag történik, két UV-szűrő berendezésen keresztül, amelyeket korábban csak a rendkívül érzékeny koi pontyok igényeihez használtak, és amelyek egy teljesen biológiai szennyvíztisztító teleppel, valamint egy oxigénpumpával kombinálva garantálják az ivóvízminőséget.
Medencéi túlnyomó többségét az autodidakta tenyésztő folyami rákokkal telepítette be. Súlycsoportok szerint elkülönítve nyüzsögnek ott a két és fél és 16 centiméter közötti példányok, az akár kétméteres átmérőjű tartályokban, ahol a vízszint 60 és 80 centiméter között változik. Az enyhe áramlás gondoskodik arról, hogy az ételmaradékok a fenéken lévő lefolyórácsba kerüljenek, majd tisztítás után műtrágyaként a csarnok melletti réten landoljanak. Az édesvízi rákok víz alatti lakhelyeit kosarakkal látták el – ezek rejtekhelyként szolgálnak, ahová az állatok vissza tudnak vonulni –, amelyekből Heigl egyenként hatot helyezett el a medence szélén, és amelyek úgy tűnik, mintha lebegnének a vízben. A hagyományos tenyésztőberendezésekkel ellentétben, amelyek lyukacsos téglákat használnak erre a célra, Heigl a saját készítésű búvóhelyekre esküszik. „A téglákba nem jut be oxigén, és a vízkeringés sem megfelelő.” A tenyésztő ehelyett köbméteres kockákat vásárolt, amelyek egymás mellett és felett elhelyezkedő hálócsövekből állnak, kis dobozokká vágta őket, és műanyaghálóból készült hátfalat szerelt rájuk. Elöl nyitva, az állatok behúzódhatnak a rácsos járatokba. Ezeknek a lebegő kosaraknak a többszörös előnye Heigl számára igazolja a ráfordítást: ha egy folyami ráknak szüksége van a nyugalomra, elvonulhat társaitól; az ivadékok – amelyek az anyjukról való leválás után még aprók – az azokon lerakódott mikroorganizmusokkal táplálkoznak, ugyanakkor védve vannak a náluk nagyobb, kannibál hajlamú fajtársaiktól.
A hálós dobozok védőbunkerként szolgálnak a főleg éjszakai életmódot folytató folyami rákok számára a növekedési ugrások idején is – életük első évében akár tíz, a negyedik évtől évente egy-két alkalommal –, amikor levedlik páncéljukat, hogy újat növesszenek. Az úgynevezett vedlés előtt a folyami rák előkészületként abbahagyja a táplálkozást, és a régi páncélja alatt bársonyos bőrt növeszt. Miután a kifejlett folyami ráknak csaknem egy hét előkészületi időre van szüksége, amely során egyre agresszívebbé válik, a vedlés folyamata alatt oldalra dőlt pozíciót vesz fel, amelyben felnyitja a hátpáncélját, miközben az ollói és lábrészei felnyílnak. Ritmikus pumpálással a folyami rák kigömbölyíti ollóit a burokból, kihúzza elülső testét a páncélból, a többit pedig gyors farokmozdulatokkal leveti. Az eredmény: egy csillogó rák, amelyet vajráknak is neveznek, és ebben a szakaszban könnyen megsérülhet, mivel az új páncélrétege még nem keményedett meg. Kortól függően a ráknak 24 óra és két nap közötti időre van szüksége az új páncél kifejlesztéséhez, majd „biztonságban van”, és eggyel nagyobb méretű.
Négy évbe telik, amíg egy folyami rák eléri a 80 és 100 gramm közötti súlyt. A lassú növekedés felgyorsítható lenne, de ízvesztéssel járna. Heigl tenyésztő, aki a kezdeti szakaszban hallisztpelletekkel kísérletezett, nem tudott ezzel a módszerel azonosulni: míg egy takarmányozási kísérlet kezdetén eleinte „csak” kellemetlen szag volt észlelhető, a száraztáplálék hosszabb ideig tartó adagolása negatív hatással volt a rákfélék ízére is, amelyek csak több napos kúra után váltak újra élvezhetővé. Hogy megkímélje a folyami rákokat ettől a hizlalástól az utólagos radikális kúrával, és egyúttal garantálni tudja, hogy a Slow Food terméke frissen fogva is ízletes legyen, száműzte a hallisztet a táplálékláncból. Ehelyett változatos keveréket kínál az állatoknak elhalt növényi részekből – Heigl ezzel a rákok égerlevelek iránti határozott vonzalmát elégíti ki –, saját tenyésztésből származó frissen fogott sebes pisztrángból vagy szaiblingből, burgonyaszeletekből és töksajtolt pogácsából. Az antibiotikumok használata is tabu számára – erről nemcsak a garantáltan magas vízminőség miatt tud lemondani, hanem az alacsony állománysűrűség és a zárt rendszer miatt is, amellyel Heigl az időjárástól függetlenül az év 365 napján dolgozhat.
A folyami ráktenyésztő változtatott a specializációján. Eredeti ötletétől, hogy a hazai folyami rákot (Astacus astacus) kulináris célokra használja, hamar elállt. A veszélyeztetett rákfajt jelenleg már csak azért szaporítják, hogy osztrák vizekbe újra betelepítsék. Potens étkezési ráknak bizonyult viszont az Észak-Amerikából származó jelzőrák (Pacifastacus leniusculus), amelyet először 1970-ben importáltak Ausztriába, és a rákpestis hordozójaként a hazai állományok tömeges pusztulását okozta. A bevándorló maga immúnis a rákpestisre, lényegesen robusztusabb, mint a helyi édesvízi rák, és a melegebb, állóvizekben is jól érzi magát. Míg a vadon élő jelzőrákok nem mindig képviselnek magas kulináris értéket, és néha poshadt ízűek – jól érzik magukat a sáros talajban is –, a Heigl által teremtett körülmények között különösen finom ízt fejlesztenek, amelyet még az érzékeny ínyencek sem tudnak egyértelműen megkülönböztetni a folyami rák ízétől.
Ennek híre már régen elterjedt a csúcsgasztronómiában, amely rendszeresen Heigltől szerzi be a csemegét. Mint például Richard Rauch a SteiraWirtből, aki az apró állatot jelenleg „orrától a farkáig” dolgozza fel, és még a belső részeivel is tud kezdeni valamit, amit krémként tálal a sült ollóhús mellé. Az első óra vendége Harald Irka a délkelet-stájerországi Stradenben található Saziani Stub’n-ból, aki először 2013 tavaszán találkozott kóstolóval, és azóta a tenyésztő szinte minden héten személyesen keresi fel több láda rákfélével. Tavaly ősszel a feltörekvő szakácstehetség a zsenge húsukat sütőtökkel, lime-hamuval és folyami rák olajjal kombinálta. Idén kétfogásos ételt talált ki: ehhez a rövid ideig főtt rákfélék farkát és ollóit tisztítja ki, a páncélokat pedig egy folyami rák vaj elkészítéséhez használja fel, amelyet Raz-el-Hanout fűszerkeverékkel finomít, és a folyami rák hússal, krémsajttal, fermentált naspolyával és szezámos chips-szel küld ki a konyháról. A második tányérhoz az édesvízi állatok páncélját folyami rák liszt készítéséhez használja fel. Ehhez a vörös páncélokat megszárítja, finomra őrli, és magas aromájú alapként használja posírozott tojássárgájához, amelyre egy gramm folyami rák kaviárt – Irkát ehhez Heigl látta el korlátozott mennyiségű ikrával – helyez. Ha az étteremben minden asztal foglalt, Irka egy nap alatt egy órás rekordidő alatt, kézügyességét latba vetve tisztít ki 80 folyami rákot. A friss, élő árut ehhez nem a hűtőkamrában, hanem a pincében lévő saját víztartályban tárolja. Hogy a kis állatok rendkívül sikeresek a szökési kísérletekben, és a szárazföldön sem fulladnak meg, a konyhafőnök már többször megfigyelhette: az állatok, amelyek a természetben két kilométeres vándorlást is vállalnak egy másik víz eléréséhez, akkor nem a víztartályban, hanem a ház borospincéjében tesznek sétát.
Míg Irka a folyamatos elérhetőséget használja ki és egész évben feldolgozza a folyami rákokat, Alain Weissgerber a burgenlandi Schützen am Gebirge-i Taubenkobel gourmet étteremből a különlegességet csak a melegebb évszakban találja érdekesnek. „Szívesen kombináljuk a folyami rákokat paradicsommal, ráadásul jól illenek a nyárhoz, mert finom ízükkel és zsenge húsukkal friss, könnyű ételt adnak.” Az elzászi szakács a rákfélék farkát és ollóját borsikafű-hollandi mártással és csírákkal tölti egy karalábégömbbe, amelyet korábban agyaggal bevonva két és fél órán át sütött új, archaikus főzőhelyén, egy fatüzelésű kemencében. Az, hogy Weissgerber a stegersbachi rákkal egy regionális terméket tud tenni az étlapra, jól illeszkedik a ház koncepciójába, amely a beszerzésnél nem csak azóta támaszkodik a környékre, amióta az felkapott lett. Olyan filozófia, amelyet Helmut Rachinger is következetesen él. Rövid ideje osztja meg a tűzhelyet a felső-ausztriai Neufeldenben található Hideaway Mühltalhofban fiával, Philip-pel, aki korábban bejárta Európát – dolgozott a londoni Pierre Gagnaire szakácslegenda Sketch Clubjában, sous-chefként állt a londoni Clove Club konyhájában és a párizsi divatos Saturne bisztróban főzött – és új kreatív impulzusokról gondoskodik a tányéron. Rachinger már 20 éve támaszkodik a régióból származó élelmiszerekre. A lenolaj éppúgy hozzátartozik, mint az Eferdingi gazdák zöldségei vagy a jelzőrákok, amelyeket egy vadász halász ki a Traun folyóból varsáival (a drótkosarak a rákhalászatnál különösen hatékonynak bizonyultak). A szakácspáros a 60 grammos példányokat kedveli leginkább – ezek garantálják a legnagyobb húsmennyiséget az összsúlyhoz képest. Amint elegendő mennyiségű folyami rák érkezik, abból készítik el a francia bouillabaisse Mühltalhof-féle változatát – a ház egyik jellegzetes fogását –, amely tengeri herkentyűk nélkül készül, intenzív ízét kilónyi folyami rák páncélból, sáfrányból, fokhagymából, paradicsomból, édesköményből és fűszerekből nyeri, és rákhúsos, sebes pisztrángos betéttel egy olyan kiadós ételt ad, amit végtelenül lehetne kanalazni.
Ázsiai inspirációval közelít Andreas Senn a folyami rák témájához – méghozzá Salzburg közepén. Tavasszal a kitzbüheli A-ROSA luxusüdülőhelyen található Heimatliebe étterem konyhafőnöke csapatával együtt összepakolt, és a konyhai felszerelést, beleértve a porcelánt, evőeszközöket és poharakat, teherautóval a volt salzburgi harangöntöde, a Gusswerk 6C objektumába szállította, ahol a gyárcsarnok egyik termében kilencfogásos menüket szolgál fel extravagáns felületű csupasz asztalokon. Pop-up éttermében, amelyben Senn ez év november közepéig várja a vendégeket, a folyami rák farkát például szójazselével, nori chips-szel és uborkahab-mousse-zal kombinálva tálalja, és az ételt egy hófehér sushirizs golyóval teszi teljessé, amelyet az ollók húsával és avokádóval tölt meg. A forró napokra is van ötlete, és bejelentette, hogy a zsenge folyami rák húst gin-tonik espumával, uborka különböző textúráival (savanyítva, granitéként és mousse-ként) és Marchfeldi articsókával tálalja frissítő fogásként a konyháról.
Heigl tenyésztő is foglalkozik a feldolgozás gondolatával. A folyami rákok ikrája mellett, amelyet rövid ideje kaviárként palackoz, a rákok páncélja foglalkoztatja, amit vedléskor eldobnak. Heigl összegyűjti az anyagot, megszárítja, és a vörös páncélokat pehelyméretűre aprítja, amellyel kísérleti jelleggel a halait akarja etetni, hogy elkerülje az asztaxantin festékanyagot, amelyet a hagyományos haltenyésztésben tisztán használnak. „A tengerben a lazacok is krillekből és garnélákból táplálkoznak, és így veszik fel természetes módon a színárnyalatot” – mondja magabiztosan. Ha a gyakorlat sikerül, lesz egy újabb terméke, amelyért a szakácselit
biztosan versengeni fog.
Mühltalhof
Unternberg 6, 4120 Neufelden
Tel.: 07282/62 58
www.muehltalhof.at
Heimatliebe Sommerlocation Gusswerk,
Hotel & Designwerkstatt
Söllheimerstraße 16, Obj. 6C, 5020 Salzburg
Tel.: 0676/843 86 83 00
www.heimatliebe-salzburg.at
Saziani Stub’n
8345 Straden 42
Tel.: 03473/86 51
www.neumeister.cc
Taubenkobel
Hauptstraße 31–33, 7081 Schützen am Gebirge
Tel.: 02684/22 97
www.taubenkobel.at
Folyami ráktenyésztő
Gernot Heigl
Grabenstraße 55, 7551 Stegersbach
Tel.: 0664/512 72 92
www.fischundkrebs.at