A-La-Carte

A Haute Cuisine olyan, mint a Haute Couture (2011/1)

Lena Hoschek jelenleg az ország legfelkapottabb divattervezője. Valószínűleg azért is, mert a szakma uralkodó diktátumával ellentétben az érzékiségre és a nőies idomokra helyezi a hangsúlyt. Hitvallása a tiszta élvezet. Ami természetesen az étkezésre is vonatkozik.


A Haute Cuisine olyan, mint a Haute Couture

Szöveg: Uschi Korda Fotók: Peter M. Mayr

„Hű, csajszi, te aztán fantasztikus vagy!” A bécsi „Steirereck” luxusétterem egyik előkelő asztaltársaságának férfi tagjai alig tudják fékezni vágyakozó pillantásaikat. Ugyanúgy, ahogy az asztalnál ülő hölgyek sem. Az ő vágyódásuk azonban kevésbé magának Lena Hoscheknek szól, sokkal inkább lélegzetelállító öltözékének. Egy huncut mosoly, amely csak egy leheletnyi győzelmet sejtet, egy csintalan kacsintás a hölgyek felé – az étterem egy pillanat alatt kifutóvá változott, amelyet Ausztria divatszakmájának üstököse telt érzékiséggel jár be. Nem, valójában végiglebeg. A tervezőnő ugyanis legújabb tavaszi/nyári kollekciójából egy piros alkotást visel, keskeny derékkal és lengő, bő szoknyával, amely alól csintalanul kikandikál egy fekete csipke alsószoknya. Ehhez egy dekoltázs, amelyről aligha lehetne levenni a tekintetet, ha nem lenne ott a stjerországi párduc feltűnő tetoválása Hoschek alkarján. Stílustörés, igen. De olyan, ami beválik. Mert először is, Hoschek saját maga a legjobb modellje, másodszor pedig pontosan tudja, hogyan kell a kontrasztokat a kellő humorral alkalmazni.

És ami a legfontosabb: tudja, mit akar. Mindig is tudta, akkor is, ha étkezésről van szó. „Az étkezés az életminőség része” – mondja Hoschek, miközben jóízűen beleharap a Steirereck gazdagon megrakott kenyereskocsijáról származó barna parasztkenyérbe. „És ha az ember szívesen veszi magát körül szép dolgokkal, akkor jól is akar enni. Ez számomra összetartozik.” Ezzel a 30 éves grazi hölgy egy olyan szakmában számít újdonságnak, amelyben évtizedek óta a „nádszál” modellkép határozza meg a trendet.

Azt mondja, teljesen normális női alkatú, teljesen normális idomokkal rendelkező nőknek tervez divatot. Hát, ezt már sok divatpápától hallottuk, akik aztán mégis az anorexiához közeli modelleket küldik végig a kifutón. De nem Hoschek. Ami a berlini Fashion Weeken tartott bemutatói vagy kivételes katalógusainak fotózása előtt gyakran okoz komolyabb fejtörést. „Az ügynökségektől teltebb, nőiesebb modelleket rendelek. Ők pedig újra és újra olyanokat küldenek, akik után legszívesebben croissant-t dobálnék.” Akik aztán még csodálkoznak is, amikor túl soványként elutasítja őket, mert máshol alig kapnak munkát, mivel túl kövérnek számítanak. És itt kérem 34-es konfekcióméretről beszélünk, nem 44-esről.

A szépségért meg kell szenvedni, igen, legalábbis egy kicsit – mondja Hoschek. De soha nem az élvezet rovására. Inkább úgy, hogy a nő fűzőbe szorítja az alakját a nőiesség hangsúlyozása érdekében. Vagy tűsarkúba préseli a lábát. Végtére is, az ember azzal, ahogy öltözködik, hatást akar elérni. Magára vonni a tekinteteket, tetszeni a férfiaknak. „Különben akár mindannyian melegítőben is járkálhatnánk.” De a divat mindig csak a felszín, a külsődleges prezentálás, úgymond.

A mélyebb kötődéshez már több kell, és ebben az étkezés közös megünneplésének nagyon nagy jelentősége van Lena világában. Ha nála az emberi kapcsolatokban feszült a hangulat, elég csak elmenni vele jól enni, és máris minden rendben. „Amúgy is” – mondja Hoschek – „számomra a szerelem és az étkezés két elválaszthatatlan dolog”. Persze, egy tönkrement házasságot ezzel sem lehet megmenteni, de az élvezettel történő közös étkezés megerősítheti a kötődést. Ehhez azonban ugyanazon az élvezeti hullámhosszon kell lenni. Hoschek számára elképzelhetetlen, hogy például egy partner szenvedélytelenül rágcsáljon egy kétszersültet, miközben a másik egy szaftos sült sertéshúst élvez. „Én mindig mindent meg akarok kóstolni” – mondja –, „és amikor a másik engedi, hogy kóstolj az ételéből, az egy kis szerelmi vallomás”.

És miközben éppen egy „Harcsa tönköllyel, paszternákkal és téli porcsinnal” fogással emelkedünk magasabb kulináris szférákba, a gyermekkor minden csodálatos pillanata felelevenedik. A tervezőnő oly szemléletesen írja le az anyukája által gondosan megkent, édesköménnyel és retekkel megrakott, finom vajas papírba csomagolt tízórai emlékét, hogy az ember megfogadja: mostantól csak házi készítésű tízóraival indul munkába.

„A nosztalgia végigkíséri az életemet” – mondja Hoschek, és ezzel egyaránt érti a kézműves munkáját és a gasztronómiát is.

Felejthetetlen a nagymamája tejlevese, amellyel sok időt töltött egy Heiligenblut melletti kunyhóban. Vagy a nagymama által dédelgetett régi konyhakert látványa és illata. Vagy a stájer Cox Orange alma bőrszerű héjának roppanása a fogak között. Soha

nem jutna eszébe, mondja Hoschek, először is meghámozni egy almát, másodszor pedig makulátlan, túlnemesített almafajtákhoz nyúlni. Sokkal jobban érdeklik a régi gyümölcs- és zöldségfajták, amelyeket mostanában fedezünk fel újra.

A bogyók saját kezű szedése is akkora örömet tud okozni a sikeres tervezőnőnek, hogy néha elfeledkezik az időről és a térről. Így történt ez múlt nyáron, egy túlzsúfolt társasági borbemutatón a stájerországi Poguschon, ahol a csevegésből kiszabadulva, levegőzés közben annyira belemerült az erdő áfonyabokraiba, hogy órákkal később tért csak vissza a rendezvényre.

Ha erdei szamócák lettek volna, valószínűleg csak másnap bukkant volna fel. „Erdei szamóca tejszínnel – ez számomra az igazi luxus” – mondja Hoschek, és annyira elragadtatással beszél róla, hogy még rátett egy lapáttal: „Azt mondtam mindig, ahhoz a férfihoz megyek hozzá, aki erdei szamócát ajándékoz nekem!” Csak hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba: a tervezőnő tavaly ősz óta biztos kapcsolatban él, azóta még nem volt eperidény. De a férfi most már tudja, hol a lehetősége.

Időközben egy „Borjúnyelv fagyönggyel, laskagombával, póréhagymával és kámforgyökérrel” fogásnál tartunk, amelyet Hoschek egy lelkes „Igazán szép tányér!” megjegyzéssel nyugtáz. Annak ellenére, hogy Lena Hoschek két lábbal a földön jár, ami szilárd alapot ad tevékenységének és lényének, korán megtanulta, hogyan mozogjon a világ nagy ínyenc éttermeiben. És hogyan élvezze azokat. Apja – „egy élvhajhász ember, akárcsak én!” – cipőügynökként Olaszországot és Franciaországot járta, és a kis Lenát magával vitte a legjobb éttermekbe. Így tanulta meg már 13 évesen, hogyan kell szétszedni egy homárt, és egyáltalán, hogyan kell az étkezésnél kulturáltan viselkedni. Olyan mérce ez, amelyet ma is alkalmaz azokkal szemben, akikkel szívesen veszi körül magát. „Nincs rosszabb a rossz asztali modornál” – vallja be –, „ha valaki szuper elegánsan öltözik, de az asztalnál nem viselkedik jól, az azonnal ront az összképen”.

Amit szintén akkor tanult meg értékelni: hogy a lényeg a kiváló minőségű alapanyagokon van. „A Haute Cuisine-ben ez ugyanúgy van, mint a Haute Couture-nél: az anyag határozza meg az értéket. A szabás, illetve az elkészítés során válik nemessé. Persze sok minden kárba vész közben, de cserébe a végén csak a legjobbat kapod.” És csak az juthat a csúcsra, aki tökéletesen uralja a szakmáját. Ez ugyanúgy érvényes a szakácsra, mint a tervezőre.

A divat és a kulinária, mint egy tökéletesen párhuzamosan hímzett vörös fonal, húzódik végig Hoschek életén. Már gyerekként új ruhákat készített a mackóinak és babáinak régi zoknikból. A babakonyhában pedig tésztával vendégelte meg őket. Feltehetően cukorkát és vattacukrot is kaptak, aminek Hoschek maga a mai napig nem tud ellenállni.

18 évesen a stájeri lány Bécsbe került, ahol az Alkalmazott Művészeti Egyetem divatszakán azonnal elutasították a „stilisztikailag már túl kiforrott” megjegyzéssel. Ezt egy kitérő követte a Közgazdasági Egyetemen, ahol azonban jobban megismerte a bécsi éjszakai életet, mint az előadótermeket. Jobban ment a sora a Hetzendorfi Divatiskolában, mert ott a szabástól a készre varrásig mindent az alapoktól tanul meg az ember. Később már elkésett a jelentkezéssel a londoni Saint Martins College of Art & Designra. De mivel már ott volt, hirtelen elhatározással felhívta Vivienne Westwoodot – és azonnal felvették. A gombfelvarrással telt bevezető időszak után a hátsó sorban, akkor lépett előre a hierarchiában, amikor éppen valakit kerestek, aki felöltöztessen egy Barbie babát egy jótékonysági eseményre Westwood számára. „Abban én vagyok a csúcsspecialista!” – jelentkezett Hoschek, és ennek köszönhetően a mester személyesen figyelt fel rá. Összesen nyolc hónapig leste el a divatvilág nagyasszonyának fortélyait, mielőtt az önállóság útjára lépett volna. A grazi és bécsi üzlet mellett Hoschek tavaly Berlinben is nyitott egyet. Vicces kreációival, amelyeket klasszikus szabások inspirálnak és ellentmondásos részletek tesznek izgalmassá, nemzetközi feltűnést kelt. Átmeneti csúcspont: a német Vogue aktuális márciusi száma egy egész oldalt szentelt Hoscheknek.

„Eddig csak az üzletre koncentráltam, utazó voltam a divatbemutatók, vásárok és a boltjaim között” – mondja Hoschek. Ezért eddig sem ideje, sem pénze nem volt egy lakás berendezésére. De lassan itt az ideje a letelepedésnek, a privát „fészekrakás” a 2011-es évi deklarált célja. Valószínűleg azért is, mert végre megint saját maga akar főzni, és nem folyton étterembe járni. Ehhez pedig hozzátartozik egy szép konyha, teljesen az ő ízlése szerint berendezve. Talán ötvenes évekbeli stílusban, mint a jelenlegi kollekciója. De mindenképpen a legjobb anyagokból. Akkor majd bevásárolni járna, mondja Hoschek, főleg piacokra. Végtére is, az olyan, mint a szövetvásárokon, ott kedvére válogathat a bőségből. És saját kenyeret is sütne. Vagy ami még jobb: brióst a vasárnapi reggelihez. És olyan otthonos lenne, amikor a sütemény illata belengi a saját lakását... Óhh, álmodozni azért még szabad. Bár: látva ezt a határozottságot, biztosak lehetünk benne, hogy Lena Hoschek ezt az álmot is céltudatosan hamarosan a valóságba fogja átültetni.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!