Pár ropogós bogártól eltekintve az olívabogyó talán az emberiség történelmének egyik legrégebbi snackje. Gyönyörű látvány és csak akkor igazán jó, ha enyhén kesernyés.
Szöveg: Florian Holzer · Fotók: Manuel Zauner
Nem sok olyan élelmiszer létezik, amelyet az ember fél napig elmerengve rágcsálhat. Mivel épp olyan meleg van, egy olajfa árnyékában ül, és épp eszébe jutott néhány dolog, amiről esetleg elgondolkodhatna, ráadásul más fontosabb dolog sincs. Az olívabogyóval ilyet lehet csinálni. Vagyis a sós-kesernyés gyümölcshús még a leglassúbb rágás mellett is hamar elfogy, de a hegyes mag kibírja az ilyesmit. És a végéig emlékeztet erre az egyedülálló, archaikus ízre, a keserű fa, a napon szárított fűszernövények, a fűszeres olaj és az esszenciális só keverékére. Egy fundamentális íz.
Jó ok az olívabogyó fogyasztására az a körülmény is, hogy eszméletlen sok van belőle: 10,2 millió hektár földet ültettek be olajfákkal, amelyek évi 16,5 millió tonna olívabogyót teremnek. Nos, ennek a legnagyobb részét olajjá sajtolják, kb. 90%-át, de ez azt jelenti, hogy még mindig marad 1,65 millió tonna évente, amit meg kell enni, vagy egy kicsit kevesebb, mert az úgynevezett Xylella fastidiosa tűz-baktérium éppen eléggé megnehezíti az olajfák dolgát, 2015-ben csak Dél-Olaszországban 230 000 hektárt kellett kiirtani…
Szörnyű, de számíthatunk rá, hogy továbbra is nagyon-nagyon sok olívabogyó lesz, egy kihívás, amire elég régóta felkészülhettünk: Az olívabogyót már a bronzkorban, i. e. 4000-ben termesztették, az olajfák termesztésének eredetét Krétára teszik. A fát tűzifának használták, a gyümölcsök olaját már akkor és a későbbi ókorban is fokozottan élvezték, kozmetikai és világítóolajként használták, sőt még csúszó- és kenőanyagként is alkalmazták. És az olívabogyót akkoriban is ették. Nem a Martinis-koktél nyársain, és nem is paprikadarabkákkal töltve, ahogy az barbárok földjén közel hatezer évvel később megjelent az asztalokon, hanem alapélelmiszerként. A római parasztok és plebejusok számára a kenyér és az olívabogyó jelentette a leglényegesebb élelmiszereket, jelenti a Censor-kori Cato, Waverly Root is az olívabogyót a kenyér, sajt, olaj és só mellett az ókori táplálkozás fundamentális összetevői közé sorolja, amelyek még a legegyszerűbb körülmények között élő emberek számára is rendelkezésre álltak.
Ami azonban nem azt jelenti, hogy az olajfa kis zöld vagy fekete gyümölcsei iránti igény az évszázadok során változatlan maradt, sőt, épp ellenkezőleg. A Római Birodalom hanyatlásával a kereslet drasztikusan visszaesett, a középkorban az állati zsírok voltak a nyerők. De Keleten fennmaradt a gyümölcs és az olaj kultúrája, és ezzel együtt Spanyolországban is, ahonnan az olívabogyó Kaliforniába és Dél-Amerikába jutott.
Az olívabogyó sikertörténete a korai kezdet és elterjedés iránti tisztelet ellenére is egy kicsit rejtélyes marad. Ugyanis: az olívabogyó, frissen a fáról szüretelve, olyan keserű, hogy károsodás nélkül nem fogyasztható. Oké, a krumplit is meg kell főzni, sütni vagy bő olajban sütni fogyasztás előtt, de az élvezhetővé tétel procedúrája az olívabogyónál egy kicsit összetettebb. Az olívabogyó keserűségét – mind az éretlenebb zöld formában, mind az érett fekete gyümölcsöknél – vízzel kell kimosni. A víz napi cseréje több napon és héten keresztül, majd a tartósítás sós lével vagy olívaolajjal. És ezzel még nincs vége, az olívabogyó egyik alapvető minőségi kritériuma a „ropogóssága“, a puha, keserű csonthéjas gyümölcs ugyanis egyszerűen nem élvezetes, nem kelti a frissesség és a hibátlanság benyomását. Ezért fedezték fel néhány ezer évvel ezelőtt, hogy egy kis adag citromsav igazán jót tesz az olívabogyó harapásának. Manuel Kaiser, a Schenkel osztrák csemegeimportőr márkamenedzsere, aki generációk óta foglalkozik többek között olívabogyók kereskedelmével és forgalmazásával, elmagyarázza, hogy végül még a csomagolás tényezője is hozzájön, a legdrágább és legjobb esetben a kézi rendezés az üvegbe, ezt hívják a szakemberek „kézzel rakott árunak“, ami egyrészt jól néz ki, másrészt segít megelőzni a nyomódásokat – ismét puha lesz –, „de ez munka, és az pénzbe kerül“.
A savanyított olívabogyó piaca Ausztriában kicsi, nem túl dinamikus, de éppen ezért nem érdektelen, magyarázza Manuel Kaiser. „Az olívabogyó egy klasszikus réstermék“, ami oda vezet, hogy nincsenek piacvezető óriások, hanem „mindenki egy kicsit“ importál. Az olívabogyó-evő városi, és ismeri a származási országok étkezési kultúráit, a gyümölcs keserűsége azonban mindig téma, „nem mindenki szereti az olívabogyót“. És az is világos: a polcon az ár számít, az olyan olívakülönlegességek, mint a fajtanevekkel ellátott áru vagy a különleges származású olívabogyók a különlegességekre szakosodott kereskedelemnek vannak fenntartva.
Ami a fajtákat illeti, azokból hatezer évnyi olajfa-termesztés és a mediterrán éghajlatú régiókban való elterjedés után természetesen eszméletlen sok van. Több mint ezer fajta ismert a Földközi-tenger térségében, csak Spanyolország több mint 200 fajta otthona. A legtöbbjük alkalmas olajtermelésre, de az úgynevezett „étkezési olívabogyók“ terén is van egy-két ütőkártya Spanyolország kezében. A „Manzanilla“ például, amelyet a spanyol olívabogyó barátai szívesen neveznek a világ legjobb olívabogyójának, kicsi, harmonikus aromájú, és kiválóan alkalmas citrommal, szardíniával vagy más finom dolgokkal való töltésre, amelyek elengedhetetlenné teszik egy pohár Cava nyári kísérőjeként.
Görögország Kalamata-olívabogyója – hegyes formájú, szép, nagy és erős aromával rendelkezik, mind feketében, mind zöldben meggyőző – az egyik legismertebb fajtának számít, eljutott az olívabogyó-evő társadalom közepébe. Franciaország, mint eleve kisebb olíva-piac, korán szakosodott a specifikus ízprofilú fajtákra, például a „Cailletier“-re, más néven „niçoise“-ra, egy aromás, diós, kis olívabogyóra, amely a Salade niçoise-nak adja a karakterét; vagy a feszes húsú „Picholine“-ra, egy klasszikus kettős hasznosítású olívabogyóra (olaj és étkezési olíva) Provence-ból, már távolról felismerhető hosszúkás-hegyes formájáról; meg kell még említeni a „Grossane“-t, a pöttyös „Verdale“-t és természetesen a finom, húsos „Lucques“-t, kóstolónk egyértelmű győztesét.
Az olívabogyó-fajták paradicsoma azonban természetesen Olaszország, itt már korán felismerték a helyi olívafajták marketingerejét, legyen szó a toszkán Frantoio-fák olajáról, a Liguriából vagy a trieszti olasz karsztvidékről származó ősi fajtákéról, vagy az egyéni megjelenésű és ugyanilyen ízű étkezési olívabogyókról. Például a szicíliai „Nocellara“, élénkzöld és ropogós, az apuliai „Castelvetrano“, majdnem akkora, mint egy kis szilva, és aztán természetesen az ápolt keserű élvezetek barátainak kedvence, a liguriai „Taggiasche“, kicsi, hatalmas mag, színe nem egyértelmű, de egyszerűen hihetetlenül intenzív és finom, érett gyümölcs, dió, fűszernövények, citrusos aromák, minden ott van.
Annál meghökkentőbb, hogy valójában sokáig nem értékelték az olívabogyók egyediségét, hanem megpróbálták megtervezni és uniformizálni őket. Például azzal, hogy a zöld olívabogyókat feketére festették. Az engedélyezett adalékanyagokkal, vas-II-glükonáttal (E 579) és vas-II-laktáttal (E 585) még ma is feketére festik a zöld olívabogyókat, és megfosztják őket az olíva ízüktől. Ez ugyanúgy hangzik, mint a 60-as évekbeli lazacpótló és tengeri hal ikra, de láthatóan még mindig van rá piac. És ennek a kortárs változata: a ropogós zöld óriás-olívákat – állítólag – céklalével változtatják át ropogós, élénkvörös olívabogyókká, amelyek a bécsi Naschmarkton kétségtelenül szemet gyönyörködtetőek, de valljuk be, kevés ízbeli jogosultságuk van – mindegy, csak piros legyen.
Ha valaki Dél-Olaszországban vagy Spanyolországban rendel egy sört, biztos lehet benne, hogy kap hozzá egy kis tál sós mandulát vagy olívabogyót. Ez az igényes élvezetkultúra és az ápolt vendégszeretet jele egyaránt. Ezt egyszerűen át lehetne venni, nem? Ahogy mondtam, 1,65 millió tonna…
Ez a Martini lényege!
Mit tudunk az olívabogyókról? Keveset tudunk az olívabogyókról. Hogy a szép mediterrán régióból származnak, hogy jó olajat sajtolnak belőlük, amit aztán az olaszok eredeti olasz olajként adnak el nekünk; hogy kívül puhák és belül kemények, hogy vannak nagyok, kicsik, zöldek és feketék, néha azonban lilák is, és főleg a bécsi Naschmarkton a piros olívabogyók ritka fajtája; hogy sós lében vagy olívaolajban teszik el őket, és hogy a Martini-koktélhoz csak egy zöld, sós lében eltett, magozott olívabogyó jöhet szóba. Szóval már egész sokat tudunk az olívabogyókról.
Az A la Carte zsűrije – ezúttal a diplomás sommelier és bor-marketing szakértő Dagmar Groß, a Kronenzeitung gasztronómiai szakértője, Karin Schnegdar, a konyhafőnök és félig görög Konstantin Filippou, az ínyencbolt-tulajdonos Marco Simonis, valamint az A la Carte Magazin felelős szerkesztője, Nina Kaltenbrunner és a szerző, Florian Holzer alkotásában – megkóstolta őket: 27 különböző olívabogyót, mindenféle színben, méretben, származással és páccal, Olaszországból, Franciaországból, Spanyolországból és Görögországból, kis- és nagyüzemi termelőktől. A kóstoló Marco Simonisnál, a Bastei 10-nél zajlott, a kóstoló után nagy igény mutatkozott a dél-francia rozéra.
Dominikanerbastei 10, 1010 Bécs
Tel.: 01/512 20 10
Hétfő–Péntek 8.30–20 óra
www.marcosimonis.com
1
Lucques 8,7
Mi magunk is kissé meglepődtünk, mert ez a Franciaországból származó olívabogyó kétségtelenül esélytelenként indult. És finomnak bizonyult, kellemes kompromisszumként a keserű és a sós között, kellemesen érett és végül pontosan olyan, amilyennek szívesen látjuk a tálkánkban. „Kellemesen sós, szép, hegyes forma, diós, élénkítő, rendkívül étvágygerjesztő“, „étvágygerjesztő, kiegyensúlyozott, szép olajos gyümölcshús“, „savanykás, élénkítő“, „jó harapás“, „a só jól beépült, gyümölcsös, nagyon szép“.
200 g/ € 6,40
az Un jour en France-nál
Westbahnstraße 9, 1070 Bécs
www.unjourenfrance.at
2
Alnatura/La Selva 8,2
Ennek az olívabogyónak a származástörténete kissé zavaros: Apuliában nőtt, ahol kézzel szüretelték és sós lében tették el, majd a toszkán bio-gyártó, a La Selva kínálatába került, amely továbbadta a német Alnatura bio-nagykereskedelmi márkának, ők pedig a Merkur-nak adják el. Amit tehát kapunk: elsőosztályú, kerek, borsózöld bio-olívák a dél-olaszországi Capitanatából. „Úgy ízlenek, mint a mediterrán nyaralás, zöld dióra, ibolyára emlékeztetnek, enyhén kesernyések“, „hosszan tartó, gyengéd rózsás jegyek, élénkítően keserű“, „ropogós, élénkítő, enyhén citromos, virágos“, „természetes“, „szegfűszeg, borsikafű, ropogós, tipikus, élénkítő“.
170 g/€ 2,29
a Merkur-nál
www.merkurmarkt.at
3
Spar Premium, Taggiasche olívabogyó 8
Szinte a fekete olívabogyók királykategóriája, kicsik, kerekek, nagy magjuk van és kevés gyümölcshúsuk, ami viszont ideális esetben annál finomabb. A szín olajzöldtől a lilán át a barnáig változik. A liguriai olívabogyók többnyire a csúcsszakácsok választása is, ha olívás keserűségre van szükségük, itt különösen szépen kifejezett: „gyönyörű, mint a kis húsvéti tojások, nagy mag, remek íz, nagyon komplex“, „rétegzett, Dél-Franciaországra emlékeztet, kellemesen sós“, „kis, szép olívabogyók, meglehetősen keserűek“, „Dél-Franciaország, puha“, „sötétaromás, földes“.
190 g/€ 2,99
a Spar Gourmet-nél
www.spar.at
4
Dumet, kézzel szüretelt Kalamata 7,4
A verseny legjobb görög olívabogyója egy svájci kényelmi termék: kézzel szüretelt, sózott, egy kis repceolajjal pácolt, majd meglehetősen szárazon, műanyagba csomagolva, ízre inkább sós lében eltett olívabogyó, mint olajban. „Friss, nagyon jól definiált Kalamata-aroma, kellemesen érett, könnyen leválik a magról“, „klasszikus, tipikus, kellemes“, „ropogós, szép só-sav-keserű egyensúly“, „nagyon klasszikus“, „puha húsú, friss, finoman savanykás utóíz“.
200 g/€ 2,99
a Spar Gourmet-nél
www.spar.at
5
Mani bio fekete olívabogyó,
extra szűz olívaolajban 7,2
A következő görög, ezúttal klasszikusan olívaolajban eltett, „nagyon sós, fanyar, nagyon kifejezett aroma“, „kifejező, harmonikus, a só jól beépült“, „ropogós, sós, enyhén csípős“, „jó olaj, finom harapás“, „ropogós, klasszikus, frissítő, őszi avar“.
340 g/€ 6,49
többek között a Naturkost Spittelberg-nél
Spittelberggasse 24, 1070 Bécs
www.naturkost-spittelberg.at, www.mani.at
6
A l’Olivier,
Lucques du Languedoc 6,8
És ismét a dél-francia Lucques-olívabogyó, ezúttal a francia olíva-specialista A l’Olivier-től: „hosszú, hegyes, tipikus francia olívabogyók, fanyar, szép fajtajelleg“, „a só domináns, a héja meglehetősen vastag, kissé nem friss“, „nagyon kis olívabogyó, jó harapás, hegyes mag, nem látványos“, „lédús szájérzet, savanykás-sós utóíz“.
115 g/€ 13,29
a Meinl am Graben-nél
Graben 19, 1010 Bécs
www.meinlamgraben.at
7
Noan bio 6,5
Az osztrák-görög minta-olívaolaj-szociális projektnek szilárd élelmiszerei is vannak a kínálatában: zöld bio-olívák amfissai sós lében. „Sós, ropogós, nagyon intenzív, enyhén állati jegyek“, „diós-keserű, remek“, „lédús, sós, nagyon intenzív aroma“, „érett, sós, szép állag, tökéletes az italhoz“, „jó harapás, kompakt“.
180 g/€ 4,99
a Merkur-nál
www.merkurmarkt.at
8
Zuccato, Olive giganti 6
Az olívabogyók, amiket mindenki ismer. A Zuccato volt az egyik első márka, amit Ausztriába importáltak, a Zuccato-olívabogyók sokak számára az első kapcsolatot jelentették az olasz csonthéjas gyümölccsel. Ennek megfelelően „ismertnek“ tűnnek ezek a húsos óriás-olívák, „kellemes, klasszikus, nem nagy ízbajnokok, de cserébe hatalmas méretűek“, „nagy, telt, húsos, ismerős íz“, „húsos, jó állag“, „enyhén fémes jegy“, „húsos, harmonikus, kellemes“.
200 g/€ 1,49
a Merkur-nál
www.merkurmarkt.at
9
A l’Olivier, Picholines de Provence 5,1
A Lucques fajtájú olívabogyókkal ellentétben a Picholines esetében a neves termelő, az A l’Olivier, jobban teljesített: „Száraz, virágos, kissé visszafogott, enyhe barrique-tónus, szép fajtajellemzők“, „vaníliás jegyek, virágos, jó harapás, enyhe“, „kis, ropogós olívabogyók, enyhe“, „közömbös, száraz textúra“.
115 g/€ 9,99
a Meinl am Graben-nél
Graben 19, 1010 Bécs
www.meinlamgraben.at
10
Mani, bio fekete olívabogyó sós lében 4,8
Ismét a peloponnészoszi fekete Kalamata-olívák, amelyeket Felix Bläuel évtizedek óta forgalmaz Ausztriában, ezúttal sós lében: „ropogós, sós-keserű, diós, rendkívül jó standard áru“, „görögországi nyaralás“, „jó átlag, nagyon sós“, „túl puha, nagyon sós, kissé domináns“.
210 g/€ 4,95
többek között a Naturkost Spittelberg-nél
Spittelberggasse 24, 1070 Bécs
www.naturkost-spittelberg.at, www.mani.at
10
La Bella di Cerignola 4,8
A Foggia környéki szövetkezet különféle termékeket állít elő az olívabogyók köré, ezek a sós lében eltett óriás-olívák az antipasti választékból származnak: „hatalmas, húsos, vizes“, „kissé semleges, jó állag, egyáltalán nem keserű“, „kezdő olívabogyó“, „az íze halott, de jó a harapása“, „kemény és száraz“.
350 g/€ 10,–
a Wein & Co-nál
www.weinco.at
11
Fekete olívabogyók extra szűz olajban 4,7
Egy klasszikus antipasti-elem, ezért jól beilleszkedik Marco Simonis választékába: „ropogós, enyhén savanyú, enyhén diós“, „a szájban fokozatosan nyeri el az olíva ízét“, „bőrszerű állag, az olaj dominál“, „eleinte diszkréten keserű, a szájban egyre csípősebbé válik“.
Marco Simonisnál
Dominikanerbastei 10, 1010 Bécs
www.marcosimonis.com
12
„Picholines“ 4,3
A Carlant Sarl elzászi ínyenckereskedő Picholine-olívabogyói a dél-franciaországi Gard régióból származnak, „illatosított, ropogós, majdnem ropogós, kissé éretlen keserű jegyek“, „ropogós, csípős, kiegyensúlyozatlan“, „nagyon feszes héj, természetellenesnek hat“, „szőrös“.
200 g/€ 6,40
az Un jour en France-nál
Westbahnstraße 9, 1070 Bécs
www.unjourenfrance.at
13
„Tuolio“ Nocellara 4,0
A Nocellara fajta mindenekelőtt látványos zöld színével és bőséges gyümölcshúsával nyűgöz le, ezeket Szicíliában szüretelték, „világoszöld, nagyon puha, sok sós lé a gyümölcshúsban, ideális Martini-olívabogyó egy átlagos bárban“, „túl puha, juhtúró-aroma“, „puha, majdnem kocsonyás, feta-íz, citromos“, „ízvilágában abszolút megfelel azoknak az elvárásoknak, amiket az élénkzöld szín kelt“.
180 g/€ 9,80
a Joseph Brot-nál
www.joseph.co.at
14
Alnatura „Kalamon“ bio 3,9
Az Alnatura-olívabogyók fekete változata, ezúttal Kalamatából: „húsos, cafatokra hullott, sós, ideális tapenadéhoz“, „puha, pépes, sós“, „további feldolgozásra“.
180 g/€ 3,19
a Merkur-nál
www.merkurmarkt.at
teszt