Roppants, roppants, kis házikó
Szöveg: Florian Holzer Fotók: Luzia Ellert
Mindenki figyelmeztetett. A dietetikusok, mert meghízol tőle, és nő a szívinfarktus kockázata. Az élelmezéskutatók, mert meghízol tőle, mert az akrilamid rákkeltő, és mert a chipsek vitamintartalma elhanyagolható. Az agrár-lázadók és a „jóemberek”, mert a chips az ízlésünk ipari és kizsákmányoló módon előállított amerikai gyorséttermi kultúra általi gyarmatosításának megtestesítője. A higiéniai detektívek, mert megállapították, hogy a férfiak ritkán mosnak kezet vécéhasználat után, de aztán mégis szívesen nyúlnak a chipses tálba. Az ínyencek és a gasztro-guruk, mert a benne lévő glutamát „butítja” az ízlelőbimbókat, és a chips amúgy is az étkezési kultúrát veszélyezteti.
Az élettársak, mert meghízol tőle, zömmel a tévé előtt fogyasztják, és ráadásul csak morzsálódik.
De olyan szépen ropognak. Hogy a chips finom-e, azt aligha lehet tényleg megválaszolni, e krumpli-készítmény ízspektruma ugyanis aránylag szűk – olaj, só, a ropogós, sárga szeletke tulajdonképpen csak hordozóanyag. Amelynek az a dolga, hogy ropogjon…
A chips többé-kevésbé véletlenül keletkezett, a 19. század 50-es éveiben, amikor az amerikai nagyiparos, Cornelius Vanderbilt egyre vékonyabbra kérte a sült krumpliját, míg egy nap a chips lett az eredmény. Mondja a legenda. Vagy azért, mert George Crum nővérének – akit a chips feltalálójaként emlegetnek – túl vékony krumpliszeletek estek a forró zsírba. Így a chips olyan evolúciós véletlen termék lenne, mint a tűz, a kerék, a sült hús és a frottír fürdőköpeny. Az agyunk azonban úgy tűnik, erre várt, mert az emberi agy imádja a chipset: az óriási kalóriamennyiség azt sugallja az ősember-paraméterekkel működő központi agyunknak, hogy a sok energia nagyon szuper, ezért dopamint, szerotonint és az összes finomságot lövelli ki.
De nemcsak ez: a chips ropog is, és ezt az agyunk különösen szereti, mert frissességet sugall – még több dopamin.
Akárhogy is: a chips mindig túl közönséges, túl egészségtelen és túl csábító volt a tudatalattink számára ahhoz, hogy esélye legyen a gasztronómiai világban. A chipsnek akkor volt társadalmi létjogosultsága, ha az ember éjjel egyedül bámulta egy szállodai bárban a tölgyfa furnért, vagy amikor a gyerekek értésére adták, hogy másképp sosem lennének hajlandóak elcsendesedni.
És akkor jött Ferrán Adrià, és hajszálvékony szeletekre vágott sárgarépát sütött ki. Meg céklát, paszternákot, petrezselyemgyökeret és csicsókát. És megsózta őket. Akkoriban ez provokáció volt, egy a sok közül korai, 90-es évekbeli menüsorai keretében, jóval „filozofikus” fázisa előtt. És egy tipikus paradigmaváltás a főzés és az élvezetek világában, amelyet Adrià elindított: nincs semmi, ami eleve rossz és megvetést érdemelne. Szóval dizájner-chipset sütött, libamájas fanfár-tekercseket töltött meg szarvasgombával és avokádóval, céklapüréből pedig rikító vörös nyalókákat barkácsolt – libamájmaggal. Ma már ezt kvázi a szakmunkásképzőben tanítják, és a gyökér-chipsek minden szupermarket polcán ott vannak.
Apropó szupermarket-polc – ott a katalán istenkáromlásának köszönhetően az elmúlt tíz évben alaposan megváltozott a chips-helyzet: ha „régen” voltak chipsek, hullámos szeletelésűek héjjal, meg esetleg paprikás chipsek (mind nagy valószínűséggel az ausztriai piacvezetőtől (1976-ban a „Kelly's” átvette a hollabrunni chipsgyárat), akkor ma olyan sokszínűség tapasztalható, ami megdöbbentő. Ízvilágok, kalória- és zsírszegény áru, kiszerelések, szeletelési variációk. De nemcsak ez, a chips néhány éve a városi ínyenc-szférát is meghódította, így mostanra ott találhatók a vinotékák, levesezők, szendvicsbárok és kávézók jól felszerelt dizájner-polcain. És a Meinl am Grabenben is, mégpedig nem is szerény mértékben, hanem inkább mintegy hat négyzetméternyi polcfelületen, „Big Facing”, ahogy a point-of-sale szakértők mondják.
Persze, csodálatosan lehet stilizálni: régi krumplifajták, saját földből, kérges kézzel kitépve; kézzel vékony (de nem túl vékony!) szeletekre vágva és kis rézüstökben, boldog napraforgó- vagy földimogyoróolajjal megtöltve, kíméletesen és kézzel kisütve; és masszív papírcsomagolásba töltve, ami egyből egyértelművé teszi: ezek különleges chipsek, olyan chipsek, amelyek négy euróba kerülnek csomagonként. A chips tehát megugrotta a lécet.
A Tyrrell's és a Kettle voltak az úttörők az ínyenc-chips szektorban, 2002-ben az angol Tyrrell-burgonyatermesztők Herefordshire-ben elkezdték nemcsak a „Lady Rosetta” és „Lady Claire” fajtáik tisztaságával és minőségével törődni, hanem értéknöveléssel is foglalkozni, és a krumplit „prémium-chipssé” nemesíteni, határozottan brit receptúrával és identitással. Jelenleg 16 különböző fajta készül, a klasszikusoktól, mint a „Mature Cheddar & Chives” (érlelt cheddar és metélőhagyma) az olyan extravagáns kreációkig, mint a „Honey Roast Ham & Cranberry” (mézes sült sonka és áfonya) vagy a szezonális választékok. Az egész nagyon sikeres, részben figyelemre méltóan jó is. A Kettle-nél a chipseket immár 1982 óta sütik
ki, a snack-profi különböző „prémium”-vonalakat gyárt, amelyeket több mint 700 alkalmazott értékesít az egész világon, a fenntarthatóság, a „sustainability” pedig fontos érv mellettük.
Valójában sokat változott a helyzet a „nyersszeletekkel”, ahogy a chipseket a 60-as évekig Bécsben hívták. A bioáruk kínálata természetesen nőtt, néhány szolgáltató (főleg Svájcból) első osztályú árut szállít ebben a szektorban. Az akrilamid-probléma – egy káros anyag, amely a szénhidráttartalmú anyagok magas hőfokú hevítésekor keletkezik – tudatosult, és kíméletesen gyártanak. Glutamát, tartósítószerek és mesterséges aromák csak nagyon ritkán fordulnak elő. A zsír persze téma, amivel – a zsíradó előbb vagy utóbb jönni fog – a gyártók kétféleképpen szállnak szembe: különösen jó olajjal vagy különösen kevés olajjal. Az utóbbi verzió például új, eddig főleg Svájcban alkalmazott vákuumos sütési eljárással lehetséges. Az eredmények azonban a jó, zsíros chipsekkel még messze nem veszik fel a versenyt.
Hogy Ausztria tévénézői miként állnak a chips témájához, nagyjából ismert: fejenként és évente majdnem egy kiló. De hogyan áll ehhez az osztrák gasztronómia? Nos, ott az üdvözlőfalatkák mellé még mindig valamilyen túrós-fűszeres kencéket, merész currypasztákat vagy egyéb olyasmit adnak, ami nem ízlik olyan jól, és főleg nem ropog. Adjátok nekünk egyszerűen a jó chipseket.
Kóstolás – Meglepően nagy különbségek
Ezúttal viszonylag egyszerű kóstolás volt: nem kellett semmit hűteni, nem kellett semmit melegíteni, nem kellett ügyelni foltokra vagy szennyeződésekre, nem volt szükség még evőeszközre sem. És nem számítottunk volna rá, de: a chipsek közötti különbségek meglepőek voltak, mégpedig nemcsak az ízt illetően – tizenegy „klasszikus” chipset kóstoltunk és egy csoportot tizenegy különösen „kreatív” variációval – és az árat (100 grammonkénti különbségek akár 1300%-ig!), hanem a minőséget tekintve is.
Értékeltük a 22 osztrák, német, svájci, angol és holland chips-csomagot, a kóstolási sorrendet (a két csoporton belül) a kalóriatartalom határozta meg. A zsűri ezúttal Karin Schnegdarból, a Kronen Zeitung „Adabei” rovatának írójából és gasztronómiai tudósítójából, Nina Kaltenbrunner szabadúszó írónőből és ínyencből, Rainer Nowakból, a Die Presse főszerkesztő-helyetteséből és étteremkritikusából, Roberto Pavlović-ból, a Loos-Bar bárfőnökéből, valamint az A la Carte munkatársából, Florian Holzerből állt össze.
A kóstolás a „Zum Schwarzen Kameel” étteremben zajlott, amelynek ezúton is köszönjük a ropogós lebonyolítást.
1. Tyrrell's Sea Salt & Black Pepper (tengeri só és feketebors) 8,4
A herefordshire-i (Anglia) gyártó mindenképpen egyfajta esélyesként indult a versenyben, hiszen ő volt az (a Kettle-lel együtt), aki néhány éve beindította a „prémium-chips” boomot. Hogy éppen ez az ízvilág szerepelt tesztünkön a legjobban, és nem a „tiszta” sós variáció, az persze már kissé megdöbbentő volt, mert a Tyrrell's jó és nemes britjei is mindenféle porral, kivonattal és ízesítővel dolgoznak, minden természetes, magától értetődik. „Fűszeres, borsos, csípős. Szomjassá tesz”, „jó bors, só hiányzik”, „ropogós, jó csípősség, hajszálvékony, olajos”, „szép megjelenés, kellemes krumpliíz”, „jó forma, kemény és roppanós, szuper”.
150g/€ 2,90 a Bobby's-nál, Schleifmühlgasse 8, 1040 Bécs, 480 kcal/100 g
2. Kelly's Wasabi 7,9
Oké, ez határozottan meglepetés-második volt. Mert bár a zsűri minden tagja megerősítette, hogy fiatalkorában a Kelly's chips határozta meg, a diadal mégis meglepett a „kreatív-osztályban”. Főleg, hogy ez a termék biztosan nem a legtermészetesebb volt a mezőnyben, lásd „klorofill-réz komplexek”. Chipsek, amik olyan ízűek, mint a wasabis mogyoró, amiket mégis szerettünk: „szuper megjelenés, világoszöld, wasabi, ropogós, a wasabi szuperül definiált”, „kicsit túl csípős, nagyon vékony, alig krumpliízű, frissítő”, „roppanós, kellemes csípősség, remek megjelenés”, „szuper íz, jól fűszerezett”.
175 g/€ 1,79 a Billa-nál, 529 kcal/100 g
3. Tyrrell's Cheddar & Chives (cheddar és metélőhagyma) 7,0
A Tyrrell's választék egyik klasszikusa. Hogy az angolok hogyan jutnak el a cheddar és a metélőhagyma aromájához, az más kérdés: rengeteg kivonat és por. De legalább jó minőségű napraforgóolajban sütötték ki. „Száraz és vékony, de nagyon jól elkészített. Az ízvilág teljesen közömbös, de egyenes és jó”, „visszafogott, roppanós és enyhe”, „megjelenésre szuper”, „nagyon enyhe, nagyon természetes, a krumplin kívül alig vannak aromák”, „nem tolakodó”.
40 g/€ 1,60, a Lena & Laurenz-nél, Zollergasse 4, 1070 Bécs, 485 kcal/100 g
4. Bina Swiss Bio „Nature” 6,0
A „természetes” chipsek értékelésében az első helyet egy különösen természetes termék vitte el, mégpedig a svájci bio-chips. Mind a krumpli, mind a napraforgóolaj biogazdaságból származik, a chipsek védőgázas csomagolásban vannak, ami a ropogósságnak határozottan jót tesz. Figyelemre méltó: a teljes kóstolás legkalóriadúsabb terméke. „Klasszikus, szép, ropogós, egy hajszálnyival túl vékony”, „egységes, sápadt, kiegyensúlyozott”, „világos, vékony, ropogós, standard minőség”, „kellemes”.
160 g/€ 2,49, a Maran-nál, Lindengasse 13–15, 1070 Bécs, 550 kcal/100 g
5. Tyrrell's Ludlow Sausage & Mustard (kolbász és mustár) 5,8
Az egyik inkább extravagáns variáció a Tyrrell házából, amelyet a Ludlow Food Festival „Sausage Trail”-je ihletett. Mustárpor, sertéshúspor és kolbászaroma gondoskodik a chipsek meglehetősen intenzív ízesítéséről. „Édes, csípős, sós, eléggé intenzív; talán kicsit túlzás, de nem rossz”, „sokat nem lehet belőle enni”, „túl olajos, túl mű, túl édes, intenzív”, „gyömbér, intenzív levesíz, édes”, „édes, kedves, korlátozottan fogyasztható”.
150 g/€ 2,90, a Bobby's-nál, Schleifmühlgasse 8, 1040 Bécs, 482 kcal/100 g
6. Gusti Kartoffelchips 5,6
Az egyik abszolút legolcsóbb termék, és máris második hely a „klasszikusok” között. A csomagolás elárulja, hogy osztrák krumpliról van szó, másról nem. „Tiszta, világos, friss pirítós íze; nem igazán nagyon friss, de oké”, „tiszta megjelenés, nagyon vékony, ropogós”, „vékony, roppanós, klasszikus”, „szép szín, könnyű, nem elég ropogós”.
250 g/€ 0,74, a Hofer-nél, 525 kcal/100 g
7. Terra Wasabi Chips 5,5
Második hely a wasabis chipsek értékelésében, bár valamivel másabb árkategóriában, mint a zöld Kelly's chipsek. A Bischofszell (egy Migros-alvállalkozó) chipseit alacsonyabb hőmérsékleten sütik, azt állítják, hogy akár 50%-kal kevesebb zsírt tartalmaznak, mint más chipsek, a kalóriaértékek ennek megfelelően alacsonyak. A zöld szín egyébként kevésbé származik a wasabitól, mint inkább az ételfestéktől. „Szép, világoszöld, glutamát-támadás”, „nagyon roppanós, vastag, robusztus”, „wasabi-csípős, világos, fura”, „wasabi-őrület, senkinek nem kell, ipari áru, optikailag egységes”.
100 g/€ 2,99, a Meinl am Graben-nél, Graben 19, 1010 Bécs, 459 kcal/100 g
8. Kelly's Classic 5,3
A klasszikus. Nem sokat tudunk meg, csak azt, hogy a csomag krumplija a Seewinkelből származik, és hogy a szeleteket növényi olajban sütötték ki. A védőgázas csomagolás extra roppanósságot biztosít. „Kicsit fáradt és avas, jó standard-ropogós”, „égetett kenyér zavaró íze – túl forrón sütötték?”, „kevés íz, nagyon sós, érdektelen krumpli-aroma”, „könnyű, roppanós, só pont megfelelő, túl kevés krumpliíz”.
175 g/€ 1,89, a Zielpunkt-nál, 530 kcal/100 g
9. Tyrrell's Garden Herbs (kerti fűszerek) 5,0
A csomagon ugyan az áll, hogy bazsalikom, oregánó, rozmaring és kakukkfű van benne, az összetevők listája persze említi még a hagymaport, paradicsomport, fokhagymaport, élesztőkivonatot, dextrózt, maltodextrint és még sok mást. „Borsos, elég erősen fűszerezett, tulajdonképpen igazi étel”, „nem fogyasztható, mintha csontpor-maradék lenne”, „kapor, nem olyan jó”, „roppanós, zsíros, túl sok”, „oregánó, kedves”.
150 g/€ 2,90, a Bobby's üzletben, Schleifmühlg. 8, 1040 Bécs, 479 kcal/100g
9. Tyrrell's lightly salted 5,0
A Tyrrell cég alapterméke, első osztályú, vastagra szeletelt, nagyon sós, nagyon zsíros chips: „Szép megjelenés, tökéletes ropogósság, szép kerek, kissé zsíros”, „burgonyás, de túl száraz; utólag fakó ízű”, „nagyon ropogós, majdnem túl vékony, burgonyaíz”, „ropogós, túl kevés íz, túl sok zsír”.
150 g/€ 3,99, a Meinl am Graben üzletben, Graben 19, 1010 Bécs, 493 kcal/100 g
11. Clever „Aus Österreich” 4,9
Ismét egy diszkont termék, a tízszer olyan drága Tyrrell sós chips-szel való közvetlen összehasonlításban természetesen érdekes érték. Bár ezen a ponton meg kell jegyezni, hogy egy vakteszten az ember határozottan más kritériumok szerint kóstol, mint a mindennapokban, az „élvezeti érték” nem játszik szerepet. „Klasszikus, szállodai bár. Megteszi”, „olajos, határozott burgonyaíz”, „étvágygerjesztő, tiszta, sztenderd”, „dohos, szép ránézésre”.
250 g/€ 0,74, a Billa-nál, 543 kcal/100 g
12. Tyrrell's Chicken & Tarragon 4,8
Újabb kreáció a herefordshire-i gourmet chips farmról, csirke tárkonnyal (tehát konkrétan chips, amit csirke- és tárkonyaromával ízesítettek): „Aha! Mézeskalács és Jambalaya keveréke, csirkeszárny-pác aroma”, „teljesen domináns”, „furcsa, taszító, túl édes”, „vicces, meglepő, optikailag rendben”, „kínai kacsa, egzotikus”.
150 g/€ 2,90, a Bobby's üzletben, Schleifmühlgasse 8, 1040 Bécs, 464 kcal/100 g
13. Lisa's Kartoffelchips 4,3
Angol chips, egy svájci nagykereskedőn keresztül egy német cég forgalmazza – itt könnyű elveszíteni a fonalat. Állítólag kézzel szeletelt és rézüstben sütött. Higgyük el most: „szép megjelenés, rusztikus, kézműves; ízre nem izgalmas, de legalább szép”, „klasszikus, kissé zsíros, sztenderd”, „túl sós”, „túlsült”.
50 g/€ 1,99, a Meinl am Graben üzletben, Graben 19, 1010 Bécs, 480 kcal/100 g
13. Lorenz „Naturals” Classic 4,3
A Bahlsen neu-isenburgi chips részlege is természetesnek mutatkozik: nincsenek ízfokozók, csak ellenőrzött szerződéses termesztésből származó burgonya, nincsenek mesterséges aromák. Legalábbis ez áll a csomagoláson. „Semmilyen ízük nincs, de szépen ropognak”, „papírvékony, nem tolakodó”, „szép és friss, de az íze az olcsó instant csirkelevesre emlékeztet”, „glutamát ízű és illatú”.
110 g/€ 1,59, a Zielpunkt-nál, 535 kcal/100g
15. Kettle Sea Salt 3,9
A szentimentális kedvenc és az Ausztriában kapható gourmet chipsek egyik legköltségesebb képviselője a vakteszten nem igazán tudott érvényesülni: „Rágós, öreg krumpli, a szájban egyre csak nő. A saját faszenes krumplisütési kalandjaimra emlékeztet”, „száraz, löttyedt, üres”, „házi jellegű megjelenés, hungarocell”.
150 g/€ 2,99, a Meinl am Graben üzletben, Graben 19, 1010 Bécs, 482 kcal/100 g
16. Lorenz Chrunchips „African Style” 3,6
Nyilvánvaló utalás a világbajnokságra, kulturális megértés a chipsfogyasztáson keresztül, úgymond: „A kontinenstől származó különleges fűszerezés az életörömért...”, és rengeteg ízfokozó, hogy ez az életöröm esetleg ne kerülje el az embert. „Mesterséges, karácsonyi, olcsó hatású, felszínes és tolakodó”, „vegyi, narancsos, túl édes”, „narancs, mangó, kurkuma – intenzív”, „túl sok”.
175 g/€ 1,89, a Billa-nál, 535 kcal/100 g
17. Lorenz „Naturals” Kürbiskernöl 3,2
Még egyszer Neu-Isenburg, ezúttal a Steirerkraft-tal együttműködésben: a színe (barna foltos) és az illata nem hagy kétséget afelől, hogy tökmagolajos chipsről van szó, hogy ez kinek hogy tetszik, az más kérdés: „Extrém ropogós, de az íze nem friss; csak a tökmagolaj kellemetlen, dohos oldalát mutatja be”, „tökmagolajos, telt, gazdag”, „száraz”, „unalmas”, „értelmetlen, a tökmagolaj nem való erre”.
110 g/€ 1,59, a Billa-nál, 535 kcal/100 g
18. Trato Bio, Wellen 3,1
Holland hullámosra vágott bio-chips: „Extrém ropogós, de semmilyen, zsíros lángosíz”, „mint a mini fritt, rusztikus”, „nagyon zsíros, olajszagú”, „nulla íz”.
125 g/€ 2,29, a Maran üzletben, Lindengasse 13–15, 1070 Bécs, 537 kcal/100 g
19. Tyrrell's „Honey Roast Ham & Cranberry” 3,0
Még egyszer utoljára Tyrrell's, a cég legkülönösebb kreációjával: „Füstölt hús, extrém édes és mesterséges, cigánykerék bobóknak”, „füstölt sertésborda, tolakodó, édes, égett”, „füst a kémcsőből, túl édes”.
150 g/€ 3,99, a Meinl am Graben üzletben, Graben 19, 1010 Bécs, 480 kcal/100 g
20. Trato light „Naturel” 2,2
Holland bio-chips, új eljárással, vákuumsütőben napraforgóolajjal sütve, ezért 33%-kal kevesebb zsír. „Nagy, tömör darabok, bordázott, sötét, az aromája az avas mogyoróolajra emlékeztet”, „állott, olajos, avas, érdekes megjelenés”, „állott sütőzsír”.
100 g/€ 2,30, a Maran üzletben, Lindengasse 13–15, 1070 Bécs, 443 kcal/100 g
21.Trato light, Sourcream & Onion 2,0
Vákuumos eljárással készült bio-chips joghurtaromával: „Vastag, karton, öreg, rendkívül kellemetlen”, „szalonnás-vacak, kellemetlen”, „hungarocell tolakodó hagyma-utóízzel”, „szép vastagság, silány állag”, „teljesen rossz”.
100 g/€ 2,29, a Maran üzletben, Lindengasse 13–15, 1070 Bécs, 428 kcal/100 g
22. Ofen Chips „funny frisch” sour cream 1,8
És itt egy olyan változat, ami teljesen nélkülözi az olajat, mert sütőben sütötték. Vaj nélküli vajas kenyér, úgymond. „Kemény, közömbös, furcsa. Kartonpapír”, „kompakt, Maggi-szagú”, „instant leves”, „tiszta kémia, faforgács”.
150 g/€ 2,69, a Meinl am Graben üzletben, Graben 19, 1010 Bécs, 398 kcal/100 g