A-La-Carte

Halak földje (2012/2)

Kristálytiszta tavak, jéghideg patakok, érintetlen folyóárterek: Ausztria természeti kincsekkel és olyan vízminőséggel rendelkezik, amely ideális élőhelyet biztosít az élénk édesvízi halak számára. A növekvő keresletre tenyésztéssel reagálnak – ha a hal a jövőben is „háromszor akar úszni” – vízben, zsírban és borban. Három példa az innovatív, fenntartható haltenyésztésre.


Szöveg: Nina Kaltenbrunner · Fotók: Philipp Horak

1. helyszín: Ausseerland / Osztrák Szövetségi Erdők Kainisch halászati központja

A halászatnak nálunk nagy hagyománya van” – meséli Matthias Pointinger halászmester, az Osztrák Szövetségi Erdők munkatársa –, „a tavi halászat első feljegyzései egészen a középkorig nyúlnak vissza.” Az ausseerlandi korai hivatásos halászat írásos emlékei 1280-ból származnak. A középkorban már itt is magasan fejlett volt a hálós halászat – egy olyan hagyományos halászati módszer a Salzkammergutban, amely az évszázadok során a mai napig fennmaradt. „A Salzkammergutból származó hal mindig is fontos és értékes volt” – tudja Pointinger. „Különösen a sebes pisztrángot és a marénát becsülték nagyra, és a középkorban nagy mennyiségben szállították őket élő állapotban adófizető halként a tartományi fejedelem gráci udvarába, később pedig a bécsi udvarba is.”

Ma az Altausseersee korábban magántulajdonban lévő halászati jogait, valamint a Grundlsee egykori uralkodó nemességének jogait az Osztrák Szövetségi Erdők gyakorolja. Az osztrák állami terület 10 %-ával ők az egykori cs.  k. erdőbirtokok köztársasági jogutódai, és egyben a stájerországi Salzkammergut legnagyobb halastavainak tulajdonosai. Hozzájuk tartozik még a Toplitzsee és az Ödensee, valamint számos kisebb hegyi tó. 1998-ig azonban a halászatot mint a Szövetségi Erdők üzletágát meglehetősen elhanyagolták, és Pointinger szerint „szinte halálra takarékoskodták”. A hazai halak iránti növekvő kereslet miatt azonban időben felismerték a halászatban rejlő jelentőséget, felelősséget és lehetőséget is. A Salzkammergut-i területek bezárását megakadályozták, és ezzel megkezdődött az egész ágazat fejlesztése.

A fenntarthatóság a Szövetségi Erdők számára a legfőbb alapelv, amely a küldetésnyilatkozatukban is rögzítve van. A halászatban ez azt jelenti, hogy a természetes állományból csak annyi halat vesznek ki, amennyi természetes úton újra pótlódik. A kivehető mennyiséget rendszeres éjszakai szonármérésekkel állapítják meg pontosan. A halak fogása a korábbiakhoz hasonlóan, különösen kíméletesen, kopoltyúhálókkal történik, amelyeket előző este helyeznek ki és másnap reggel szednek ki, hogy a halaknak ne kelljen feleslegesen szenvedniük. „A természettel való bánásmód tiszteletet követel, hiszen mi lehetne értékesebb számunkra?” – mondja Pointinger. Jelenleg a Salzkammergut tavakból évi 12-15 tonna halat emelnek ki – tavi pisztrángot, Grundlsee-i sebes pisztrángot, trauni pisztrángot és hallstatti marénát, amelyeket nem etetnek külön, és a fogás után nem válogatnak – „nálunk minden halnak megvan a maga létjogosultsága, minden hal egyedi darab” – véli büszkén Pointinger. Bár a kizárólag a régióban „Wildfang” (vadon fogott) márkanéven forgalmazott halak mennyisége nagyon különböző és erősen ingadozik. „Ha az időjárás nem megfelelő, akkor előfordulhat, hogy egyáltalán nincs semmi” – állítja a halászmester. „10-15 éven belül már nem lehet majd halat nyerni az osztrák tavakból, ezért ma az a feladatunk, hogy csökkentsük a tavakra nehezedő nyomást.” Ezért az Osztrák Szövetségi Erdők természetesen tenyészt is.

A „vadkultúra” a válasz a vadon fogott halak iránti növekvő érdeklődésre. Egy speciális tenyésztési forma, amely természetből származó ikraanyagon alapul, amelyet évente egyszer, ősszel fejnek le az élő halról, és saját keltetőházban nevelnek fel. A Kainisch halászati központból a régi sóúton, a Loferre néző kilátással indulunk a vadkultúra-projekt szívéhez, a Grundlsee melletti Zimitz haltenyészethez. Az anyahalastóban az „anyák” első generációja nyüzsög – gyönyörű, fajtatiszta, négyéves Grundlsee-i sebes pisztrángok. A keltetőházban apró utódaik mozgolódnak. „Az első három hét dönti el, hogy sikerül-e hozzászoktatni a vadhalat a takarmányhoz” – magyarázza Pointinger. „A víz, a világítás és a takarmány a döntő paraméterek.” Éjjel-nappal dolgoznak az idilli fekvésű „magas biztonsági fokozatú” létesítmény alkalmazottai, amelyet egy kifinomult elektronikus rendszer vezérel, amely minden rendellenesség vagy eltérés esetén azonnal jelez. Az egy emelettel feljebb lévő előnevelő medencékben találhatók azok, akiknek „sikerült”: egyéves vadkultúrából származó tavi pisztrángok és kis sebes pisztrángok. Pompás, csillogó halak, állandó mozgásban, amelyek természetes menekülési reflexszel reagálnak a külső mozgásokra – „ahogy egy egészséges vadhalnak a természetben. Így illik a természetes halak vad sarjához”, amely a haltenyésztés egész tőkéje.

Látszik, hogy itt nem tömegtermelés, hanem minőségi halak tenyésztése folyik, a lehető legtermészetközelibb tartás mellett. A jövőben a projektet további régióbeli halfajokra is ki akarják terjeszteni, és az étkezési halak körét például a még kevéssé ismert pénzes pérrel, egy őshonos lazacfélével kívánják bővíteni.

Következő helyszín: Grundlsee. Matthias Pointinger a nemrég felújított és renaturált Toplitzbach-torkolathoz vezet minket, előveszi a légyhorgászbotot, gázlóruhában belép a kristálytiszta pataktorkolatba, és hagyja, hogy a „légy” a zsinóron néhányszor a csillogó vízfelszín fölött „csobbanjon”, amíg az első hal már horogra is akad. Egy közepes méretű nyúldomolykó, amelyet Eitelnek is neveznek, és amely a tipikus Salzkammergut-i tavi lakók közül szintén a kiváló étkezési halak közé tartozik. „A horgászat rendkívül pihentető, a hal számomra egy egyedülálló élőlény. Sosem szabad elfelejteni, hogy egy élőlényről van szó, amellyel a lehető legkíméletesebben kell bánni” – mondja Matthias Pointinger. Előttünk terül el a Grundlsee a tükörsima felszínével, körös-körül a pompás hegyi kulissza, itt-ott egy cs.  k. korabeli építészeti elem – hihetetlenül szép, majdnem giccses. Matthias Pointinger lényegretörően fogalmaz: „A vízből áradó erőnek van valami varázslatos tulajdonsága.”

Visszatérve a Kainisch halászati központba, körbevezetnek minket a tenyésztőüzemben, ahol az úgynevezett „tiszta kultúra” található, amely az Osztrák Szövetségi Erdők tenyésztett halainak nagy részét teszi ki. A „vadkultúra” közvetlen leszármazottait – a már háziasított, tenyésztett halakat – extenzív tartással, fenyőfa-kavics medencékben (a kombináció biztosítja az ideális vízrezgést) a Kainisch-Traun jéghideg ivóvizében, bio-táppal nevelik. Egy saját kis vízerőmű táplálja a medencéket és azt a folyócsatornát, amely megtisztítja a vizet, mielőtt az egyik medencéből a másikba folyna. A szomszédos feldolgozócsarnokban a halakat végül értékesítésre pikkelyezik és filézik, illetve a Salzkammergutból származó bükkfán füstölik, és Altausseer-i kősóval nemesítik. A szomszédos halétteremben frissen fogott halból készült halászlét eszünk, és szép képekkel a szemünk előtt indulunk tovább.

2. helyszín: Nyugat-Stájerország / Gut Hornegg

Ismét néhány évszázadot visszaugrunk, ezúttal nem a zord középkorba, hanem a pazarló barokk korba. Ettől az időszaktól kezdve tartják nyilván a Hornegg-i tavakat, ha nem is hűbéri, de mindenképpen szakrális halászati szokásokkal. Gut Hornegg eredetileg ugyanis a stainzi Ágoston-rendi kanonokok nyári rezidenciája volt. Itt a szerzetesek böjti időszakra tenyésztettek halakat. A kastély büszkén magasodik az érintetlen erdőkkel körülvett dombon. Hihetetlenül festői látvány, ha a tavak felől közelítjük meg a birtokot. 1937 óta a birtok a Holler család tulajdonában van. Therese és Jörg Holler az 1960-as években a barokk korból fennmaradt tavi létesítményeket kibővítették a mai tavakkal, és megkezdték a haltenyésztést. A természetes létesítmény összesen 27 nagy vízfelületet foglal magában, amelyek olyan harmonikusan illeszkednek a környező tájba, mintha mindig is ott lettek volna. Számos ritka állatfajnak nyújtanak élőhelyet. Gut Hornegg egyedülálló biotóp és az egyetlen bio-haltenyészet Stájerországban. Fia, Heinrich 1996-ban csatlakozott az üzemhez, és áttért a közvetlen, helyszíni és regionális termelői piacokon történő értékesítésre, valamint a biogazdálkodásra. „Ennek van értelme” – kommentálja a lépést –, „mert az intenzív termelés rossz ízű pontyot eredményez.”

Beszállunk a régi katonai dzsipjébe, és elindulunk – mögöttünk a kastély, előttünk gyors tempóban a kutyája –, elhaladunk az egykori kertészet és a nyaralókká átépített narancsház mellett a tavakhoz. Elhaladva a 18 hektáros vízfelületű Tükörtó mellett, amely a létesítmény legnagyobb tava, elhaladunk kisebb tavak mellett, valamint egy száraz, éppen lehalászott tó mellett, és közeledünk a tárolómedencékhez. Azokban találhatók az utolsó, az üres tóból kifogott pontyok. Impozáns, aranylóan csillogó pikkelyes pontyok, ahogy azt szemléletesen bemutatják nekünk. „A tárolólétesítményt az 1960-as években építették” – magyarázza Heinrich Holler. „Ez volt az egyik első modern lehalászó akna, amely zsiliprendszerekkel közvetlenül össze van kötve a tóval, aminek köszönhetően a halak kíméletesen jutnak el a tárolómedencékbe.” A halak legfeljebb egy hétig maradnak a medencékben, amíg a frisshal-értékesítésbe vagy a birtokon lévő saját feldolgozóüzembe nem kerülnek.

Évente egyszer, hagyományosan novemberben, a tavakat leengedik, és a halakat a kisebb tavakba és tárolómedencékbe helyezik át. Onnan igény szerint közvetlenül kiveszik őket a végső rendeltetésüknek megfelelően. Míg a ponty korábban tisztán téli hal volt, Gut Horneggen mára egész évre kiterjesztették a szezont. De ha elfogy a hal, akkor elfogyott, még ha a naptár júliust vagy augusztust mutat is. A fő halfaj, a pikkelyes ponty mellett amurok – egy másik pontyfajta –, valamint csukák, süllők, harcsák, compók, vörösszárnyú keszegek, bodorkák, kárászok és dévérkeszegek is nyüzsögnek a természetes tavak lágy, tiszta vizében. Hetente háromszor etetnek nagyrészt saját biogazdálkodásból származó gabonával, amivel a természetes növekedés hektáronként és évente körülbelül ötszörösére nő. „Intenzív táplálással a növekedést még ötször-hatszor tovább lehetne fokozni” – magyarázza Heinrich Holler –, „de, mint mondtam, a ponty nem alkalmas intenzív tenyésztésre.”

A tavak kezelése azonban sokat követel Hollertől. Mindenekelőtt kézügyességet és figyelmet. A tavak összetett ökoszisztémák, amelyek törvényszerűségeit semmi esetre sem szabad kibillenteni az egyensúlyból. Azt, hogy a víz oxigénjének kémiai összetétele megfelelő-e, pontosan figyelni kell. Mivel minden tó különbözik egymástól fekvésében és állapotában, a telepítési sűrűségnek és a békés halak és ragadozóhalak arányának is testreszabottnak kell lennie a kiegyensúlyozott eredmény elérése érdekében. Még akkor sem biztos azonban, hogy a megfelelő termés betakarítható. Aki olyan közel dolgozik a természethez, mint Heinrich Holler, az elkerülhetetlenül viseli az ezzel szorosan összefüggő kockázatot. Hogy azonban ez az extenzív – és mindenekelőtt fenntartható – tartás felelős a Gut Hornegg-i halak összehasonlíthatatlanul jobb ízéért, az nyilvánvaló. Ebben jelentős szerepet játszik az állati zsír és fehérje felvétele planktonok és rovarlárvák formájában.

Befejeztük a körutazást az álomszép birtokon, és végezetül megnézzük a melléképületben elhelyezett feldolgozóüzemet. Az egész friss hal és a filék mellett (rendelésre és csak készlettől függően) olyan specialitásokat is kínálnak kóstolóra a helyszínen, mint a süllőpofa, csukaikra vagy pontytej. A csodálatos házi kocsonyákat, pástétomokat, füstölt halhabot és különböző salátákat is meg lehet kóstolni. Holler húga, Christiane Kada és Dirk Stermann egy, a Brandstätter Kiadónál megjelent halfőzőkönyvével felszerelkezve, amely a hazai halakkal kapcsolatos tudnivalók mellett számos ötletet ad a ponty és társai elkészítéséhez, majdnem vágyakozva hagyjuk el az álomszép birtokot. Itt az ember hal szeretne lenni.

3. helyszín: Alsó-Ausztria / Radlberg természetes halgazdaság

Franz Aibler a halfogyasztás terén egy saját kategóriát képvisel. „Nincs az életben olyan dolog, amit ne lehetne még jobban csinálni” – szól az Eishken Estate üzemeltetőjének mottója. A deklarált minőségfanatikus és ínyenc húsz évvel ezelőtt „esett bele” a halas szakmába. De: „A szerencse a felkészült elmét kedveli” – tudja ő.

Aibler azonban nem volt igazán felkészült, amikor az első halszállítmány – lazac egy skót farmról, amelybe egy burgenlandi vadászat során, szeszélyes hangulatban szállt be – megérkezett az akkori éttermébe. De megtalálta az utat, hogy a kiváló lazacféléket az ország legjobb szakácsaihoz eljuttassa. „Akkoriban még egyesével szállítottuk a halakat” – meséli mosolyogva Aibler. A vásárlók lelkesek voltak, és a vállalkozás növekedni kezdett. Felfújható medencékben és a maureri éttermének kútjában tartott Aibler élő halakat, amelyeket az étterem zárva tartása idején vagy éjszaka pikkelyezett és filézett, hogy másnap reggel kiszállítsa őket. Amikor az éttermi ambíciói már nem voltak összeegyeztethetőek a halfogyasztás érdekeivel, Franz Aibler az Eishken Estate-tel átköltözött az Inzersdorf-i nagy zöldségpiacra. Vele tartottak legközelebbi munkatársai, lánya, Alexandra és menye, Elisabeth Aibler. Megfelelő női energiával irányítják a vállalatot. „Mindannyian alfa-típusúak vagyunk” – nevet a főnök, és szabad kezet ad a hölgyeknek, akik a rendkívül kényes termékpalettával új minőségi mércét állítanak fel az osztrák halpiacon. A hét három napján frissen szállítják a finomságokat a világ összes óceánjából, az élő medencékben tengeri nyelv, homár és folyami rákok várakoznak. Speciális osztrigamedencékben a kényes puhatestűeket szimulált árapállyal „edzik”. A legjobb minőség mellett nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra is. A frissesség és az abszolút higiénia amúgy is a legfőbb előfeltétel az Inzersdorf-i high-tech feldolgozásban.

A hazai halak növekvő népszerűsége Aiblert is cselekvésre kényszerítette. Meg is tette – a maga nemkonvencionális módján. Amikor édesvízi hal-partnere hirtelen kiesett, és nem talált senkit, aki az általa elvárt minőséget tudta volna szállítani, rövid úton megvásárolta a Radlberg természetes halgazdaságot: egy régi, jó ideje használaton kívüli létesítményt 35 tóval, kristálytiszta ivóvízzel, mindössze 45 perces autóútra Inzersdorftól. „Mindig csak azt csináltam, amit mások nem akartak vagy nem tudtak” – magyarázza Franz Aibler a számára teljesen új irányba tett lépést. Elindulunk Radlberg irányába.

A létesítményben már vár minket a felelős halászmester, Volkmar Steger, Aibler szerint „a legjobb ember”. Látta a létesítmény vizét, és azonnal igent mondott – meséli Steger. „A létesítmény vízminősége kiváló, a legjobb hely haltenyésztésre” – lelkendezik az elégedett tiroli haltenyésztő. Jó egy éve működik a létesítmény. Korábban tonnaszám szállították el a fát, mert a természet már jórészt visszahódította a területet. „Ennek kell lennie a legszebb osztrák természetes tenyészlétesítménynek” – fejti ki Aibler a kitűzött célját. A fekvés biztosan nem fogja keresztülhúzni a számításait. Az ártéri erdő idilljével körülvéve és több szinten kialakítva a természetes halgazdaság olyan hely, mint egy képeskönyv – emberek és feltehetően halak számára egyaránt. És ez utóbbiak különösen jól érzik magukat a gyéren betelepített tavakban. Steger elvezet minket egy anyahalastóhoz, amelyben lazac-, szivárványos és sebes pisztrángok lenyűgöző példányai úszkálnak, miközben legifjabb utódaikat már a keltetőházban szoktatják a táplálékhoz. A halászmester büszkén vezet minket tovább egy tóhoz, ahová nemrég helyezték át a kis, hat hónapos szivárványos pisztrángokat, amelyek kellemesen csillogva és apró ugrásokkal reagálnak a bedobott takarmányra. A tóba a saját forrásból csörgedezik a víz, amely az egész létesítményt táplálja, és amelynek abszolút csíramentes vizét a Halászati Kutatóintézet a legmagasabb minősítéssel értékelte. A létesítmény szívét, a keltetőházat is közvetlenül a forrásból látják el, 60 liter/másodperc folyik át a tenyésztőüzem óvodáján. A kör- és áramlási medencékben apró sebes és szivárványos pisztrángok, valamint vadhalaktól lefejtett ikrákból nevelt pénzes pérek száguldoznak ide-oda. Egy másik medencében apró kölönték találhatók, „ritka, majdnem kihalt étkezési halak, amelyek korábban csak fejedelmeknek voltak fenntartva” – meséli Steger, aki a veszélyeztetett fajt telepítési halként szeretné tenyészteni. Az óvoda titkos „sztárjai” azonban a hazai tokhalak, a vágótokok, amelyek nemcsak hihetetlenül szépek, hanem igazi vízi akrobaták is, és szintén telepítésre tenyésztik őket.

Az Eishken Estate által forgalmazott halak számára az új tenyésztőüzem mindenekelőtt egy dolgot jelent: félnapos frissesség. „Egy hal, amelyet hajnali háromkor rendelnek meg, délben már a vásárlónál van” – meséli Alexandra Aibler – és a kiskereskedelemben. Aibler számára ez függetlenséget jelent, mert ha jelenleg még vásárolni kell halakat a kereslet kielégítésére, belátható időn belül a Radlbergben felnevelkedett boldog halak kerülnek a csúcsgasztronómia és az ínyencek tányérjaira. Érvényes a mondás: Akinek az ikra a kezében van, azé a hatalom. Éhesen utazunk a közeli Mauternbe Lisl Wagner-Bacherhez, és saját magunk győződünk meg róla, milyen csodálatos íze van a frissen fogott Radlberg-i halaknak.

Címek

ÖBf halvilágok:
Hallstatti halászat
Markt 169, 4830 Hallstatt
Tel.: 06134/82 04

Grundlsee-i halászat
Mosern 19, 8993 Grundlsee
Tel.: 03622/85 13

Bad Aussee-i halértékesítés
Altauseer Straße 356, 8990 Bad Aussee
Tel.: 03622/537 60

Kainisch halászat / ÖBf iroda
8984 Kainisch 103
Tel.: 03624/289
www.wildfang-naturfisch.at

Gut Hornegg
Tobis 1–3, 8504 Preding
Tel.: 03185/23 04 vagy 0650/433 51 76
www.gut-hornegg.at

Eishken Estate
Großgrünmarkt Inzersdorf
Halle A2, Stand 1–8
Laxenburger Straße 365, 1230 Wien
Tel.: 01/889 37 33
www.eishken.at

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!