A-La-Carte

Lobster Roll & Thermidor (2022/6)

Európában a homár a pompás lakoma megtestesítője. Észak-Amerikában
ezzel szemben demokratikusabb módon viszonyulnak a
rákféléhez. Látogatás a homárpartokon az Atlanti-óceán innen- és túlsó oldalán.


Peter Boston halász örül, hogy a Harry’s Shack révén végre van egy étterem szülővárosa, Portstewart tengerpartján, ahová szállíthatja a fogását. „Korábban szinte kivétel nélkül minden, amit kifogtunk, a kontinens felé vette az irányt“ – meséli Boston, miközben kiemeli homárcsapdáit az Észak-Írország partjainál található North Channelből. A helyzet azonban mára sem változott sokat. A kifogott ír rákok nagy részét továbbra is olyan országokba exportálják, mint Spanyolország és legfőképpen Franciaország. Az, hogy az írek nem fogyasztják a saját homárjukat, egyszerűen annak tudható be, hogy a rákok és puhatestűek nem túl népszerűek az ő országában – magyarázza Boston. „A legtöbb tengeri állat, amit nálunk esznek, az a sült halfilé sült krumplival“ – teszi hozzá a halász.

Pedig az ír homászászat Európa egyik legjelentősebbje. Szinte kizárólag kisméretű csónakokkal halásznak a partok közelében, szigorú szabályok betartásával az állomány védelme érdekében. Így például vissza kell engedni a tengerbe azokat az állatokat, amelyek nem érik el a meghatározott minimális méretet, csakúgy, mint a petéket hordozó nőstényeket. A helyi faj a európai homár (Homarus gammarus), amely már élénk kék páncélszínével is különbözik vörösesbarna észak-amerikai társától (Homarus americanus). Mindkét faj ugyanis csak főzés hatására válik élénkvörössé – hangsúlyozza Boston.

Egy másik különbség az ár. Azokban a párizsi haléttermekben, amelyek gyakran mindkét fajt kínálják, egy európai homár – amelyet ott „kéknek“, vagy a francia önérzetnek megfelelően „breton“ homárnak is neveznek – gyakran jóval drágább észak-amerikai rokonánál. Ízben azonban a két faj alig különbözik egymástól – feltéve, ha egyformán frissek. És nem mélyhűtöttek, ahogy az az észak-amerikai exportárunál gyakran előfordul. Egyáltalán, kevésbé az íz, mint inkább húsának bájos, feszes-ropogós állaga az, ami az egzotikus megjelenésével és impozáns méretével együtt annyira keresetté tette a rákot, és az ünnepi vacsorák, valamint az igényes konyhaművészet szimbólumává emelte.

Kérdéses luxusimázs
Ám luxusszimbólumként az utóbbi években némileg veszített fényéből. A felkapott fine-dining éttermekben manapság egyre ritkábban találkozni a rákfélével. Ami egyrészt talán egy letűnt kor kissé poros, hedonista imázsának tudható be, másrészt pedig sok kortárs séf ambíciójának, akik szívesen lemondanak az efféle burzsoá ínyencségekről, és inkább plebejusabb megítélésű alapanyagokon szeretnék bemutatni tudásukat. Ausztriában az is nehezítő tényező, hogy számos sztárszakács kategorikusan elutasítja a tengeri állatokat, és inkább a hazai vizekből származó halakra helyezi a hangsúlyt.

Ugyanakkor van még egy probléma. Ez pedig az állatjólét, tehát a homárok tartása, szállítása és elkészítése, amelyeket – szintén a legjobb állag elérése érdekében – a lehető legfrissebben, azaz legjobb esetben élve kellene megvásárolni és feldolgozni. Ezen a téren az állatvédő szervezetek nyomására egyre szigorúbbá válnak a jogszabályok. Ám Európában nem értenek teljesen egyet abban, mi is a legjobb módja a rákok kíméletes kezelésének. Így az előírások államonként eltérőek.

Míg például Németországban a homárt csak úgy szabad megölni, hogy élő állapotban forró vízbe merítik, Ausztriában előtte el kell kábítani. Hogy az állat valóban érez-e fájdalmat, tudományosan a mai napig nem tisztázott teljesen. De be kell vallani: az élő homár forró vízben ugyan néhány másodperc alatt elpusztul, de egyébként nem éppen vidám látvány. Ami részben a farok heves rángatózása miatt van, ami valójában csak reflexreakció. Részben pedig a néha hallható sípoló hang miatt, amelyet kibocsátani látszik, de valójában csak a páncélból távozó levegő okozza. A kábítás történhet a fejre mért erős ütéssel, vagy egy erre a célra tervezett, Crustastun nevű eszközzel történő elektromos sokkolással, amely azonban valószínűleg senkinek sincs otthon a konyhájában. Főleg, hogy több mint kétszer annyiba kerül, mint egy Thermomix, mégis jóval kevésbé sokoldalúan használható.

Az Atlanti-óceánon túl az efféle szabályozások nagyrészt hiányoznak, bár ott is új törvények vannak tervezés alatt. Az Egyesült Államok és Kanada keleti partvidéke hemzseg a homároktól, a homászat pedig jelentős gazdasági ágazat, amely nemcsak az exportot, hanem nagy stílusban a saját piacokat is ellátja. Így különösen a nyári hónapokban amerikaiak hada özönli el Új-Anglia partjait, hogy kényeztesse magát a rákfélékkel. Az egyik legnépszerűbb és leglátványosabb elkészítési mód az úgynevezett Lobster vagy Clam Bake. Hagyományosan az állatokat különböző kagylófajtákkal, burgonyával, kukoricacsővel, zöldségekkel és tengeri hínárral együtt tengervízben, egy földbe vájt gödörben párolják. Bár ma már a legtöbb étteremben egy sütő helyettesíti a földbe vájt gödröt.

További nyári klasszikusnak számít a Lobster Roll, vagyis egyfajta hot-dog kifli, amelyet a rák húsa mellett vajjal vagy majonézzel, salátával és bármi mással töltenek meg, ami az ember eszébe jut. Az európai puristák persze kifogásolhatják a nemes állat leminősítését, de érdemes belegondolniuk, hogy többnyire annak hozzáférhetetlenebb, kevésbé dicsért részeiről van szó, amelyek máskülönben egyszerűen a páncélban maradnának és a szemétbe kerülnének. Néhány homárban gazdag évben még a McDonald’s-ban is kapható a kifli. Ilyen bőséges évjáratokból származnak azok a példányok is, amelyek karácsony táján az európai diszkont-szupermarketek mélyhűtőiben landolnak, és néhány euróért kaphatók.

Frissesség és állag
A gyönyörű, élő kék homároknak, amelyeket Peter Boston fog Írországban, természetesen kevés közük van a szupermarketbeli áruhoz. A halász időközben leszállította a fogását barátjának, Harrynek, aki a róla elnevezett „Shack“-et üzemelteti Portstewartban. A környezet igencsak lenyűgöző: egy tágasan ívelő öbölben, impozáns dűnékkel és mérföldeken elnyúló homokos tengerparttal. A Harry’s Shack teljes egészében fából készült épület, de közel sem olyan ingatag tákolmány, mint amire egy „shack“ (kunyhó) alapján számítana az ember. Nagy a nyüzsgés ezen az ír mércével mérve csak enyhén felhős nyári napon.

Ahogy Boston előre jelezte, a vendégek túlnyomó többsége Fish & Chipset eszik. A látogatónak azonban a joviális Harry gratinírozott homárt hoz. Mellesleg szintén chips-szel, vagyis a durvára vágott brit sült krumplival. És egy halom zsemlemorzsával megszórva. Furcsa módon a rákból hiányoznak az ollók. A halász is csodálkozik. „Pedig megvannak“ – mondja Harry vendéglős huncut kacsintással. „Csak kicsontoztuk és apróra vágtuk őket, mert a legtöbb vendég nem akarja látni őket.“

Ezt azonban Konstantin Filippou, mint a rákfélék legtöbb kedvelője, cseppet sem érti. „A homárnál elsősorban az állagon van a hangsúly“ – erősíti meg a vendéglős és séf – „az ollók húsa pedig a legizgalmasabb.“ Filippou egyike azon keveseknek a szakmájában és generációjában, aki újra és újra dolgozik homárral. Figyelem, nem úgy, mint egy seafood shack-ben vagy egy tengeri herkentyűs étteremben, ahol egészben vagy félbevágva tálalja, hanem úgy, hogy a húst beépíti ételeibe. „Ez lehetővé teszi, hogy az ollókat egy kicsit tovább főzzük, mint a többit, ami véleményem szerint szükséges is“ – mondja Filippou, aki – mint hangsúlyozza – kizárólag európai homárral dolgozik, amely állagát és ízét tekintve messze felülmúlja a kanadai-amerikai alfajt. „A legfontosabb, hogy a lehető legrövidebb ideig főzzük“ – teszi hozzá – „hogy éppen ez a különleges állag megmaradjon. Mert egy túlfőzött ráknál aligha van szomorúbb dolog.“

Homár – a két faj
A két gazdaságilag legjelentősebb homárfaj az európai homár (Homarus gammarus), más néven breton vagy kék homár, amely mind az Atlanti-óceánban, mind a Földközi-tengerben megtalálható. És az amerikai homár (Homarus americanus), amelyet az USA és Kanada keleti partvidékén fognak. Hogy mennyire áll rokonságban egymással a két faj, azt az mutatja, hogy elméletileg képesek lennének utódokat létrehozni, amelyek azonban már sterilek lennének.

Míg az USA-ban egész évben halásszák a homárt, Kanadában szigorúbbak a törvények. Ott, például Nova Scotia tartományban, amely az egyik legnagyobb termelőnek számít, szabályozott halászati idények vannak, amelyek az állatok vedléséhez igazodnak. Ennek megfelelően csak novembertől szabad halászni, amikor a homárok már több hete levetették régi páncéljukat, és volt elég idejük az újba nőni. Így a homárjuk „teltebb“ – ahogy a kanadaiak mondják –, húsuk pedig tömörebb, ami legalábbis Kanadában minőségi jellemzőnek számít.

Az USA-ban ezzel szemben, például Maine államban, nyáron halásszák a legtöbbet, amikor a kereslet a legmagasabb, de a minőség valamivel alacsonyabb. Ez azért van, mert az állatok épp akkor váltottak páncélt, ami miatt könnyebb is őket kifogni, mivel többet mozognak. Ebben az időszakban könnyebb őket pucolni is, ami viszont az USA-ban jelentős értékesítési érvnek számít. A homár a vízen kívül is elég sokáig életben marad, de közben veszít a súlyából. Míg az európai homárt az Atlanti-óceán innenső oldalán szinte kizárólag élve forgalmazzák, észak-amerikai rokonuk Európában mind élve, mind mélyhűtve (nyersen és főve is) kapható.

Végezetül néhány éve létezik egy eljárás, amelyet főleg Kanadában alkalmaznak, és High Pressure-nek hívnak. Ennek során az állatokat néhány másodpercig rendkívül nagy nyomásnak teszik ki, aminek az az előnye, hogy nem melegítik fel őket, mégis sokáig elállnak, és könnyebb őket pucolni. Az eljárás persze állatbarátabb is, de elég drága. Ezért egy ilyen High Pressure homárért majdnem ugyanazt az árat kérik, mint egy élőért, de megvan az az előnye, hogy megspóroljuk vele a rengeteg jogi előírást. —

Mind Európában, mind Észak-Amerikában elő van írva egy minimális méret a halászathoz.
Homászok Galway előtt, Írország nyugati partvidékén
Mindkét homárfaj egy olasz halpiacon – vörösesbarna az amerikai, kék az európai.
Főzés után – legalábbis színüket tekintve – mind egyformák: élénkvörösek.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!