Etiópiát a világ legjobb kávéinak hazájaként tartják számon. Az ország azonban eddig csak a kávészemeket exportálta, miközben az értéknövelő pörkölést máshol végezték. Ezen akar most egy német vállalkozó változtatni. Olyan üzleti ötlettel, amely túlmutat a méltányos kereskedelmen.
A 17 éves Sebele minden nap napfelkelte előtt indul a munkahelyére. Az egyfajta drive-in étterem Etiópia fővárosa, Addisz-Abeba egyik forgalmas gyorsforgalmi útja mentén. Sebele néhány gallyal tisztára söpri az aszfaltút egy négyszögletes darabját, virágokat szór rá, és tömjént éget. Aztán kitesz egy sámlit és egy kis asztalkát, gondosan elmosogatja a kis kávéscsészéket, és szépen sorba rendezi őket. Végül faszénnel tüzet gyújt, amelyen egy serpenyőben fogja pörkölni a kávészemeket.
„Amikor az első vendégek megérkeznek reggelire, mindennek kész kell lennie. Innentől kezdve a kora délutáni órákig itt szinte megállás nélkül isszák a kávét” – mondja a fiatal nő, utalva ezzel az etióp kávékultúra egyik sajátosságára. Ugyanis a szomszédos országokkal ellentétben – mint például Kenya, amely kávétermelésének 97 százalékát külföldre exportálja –, Etiópiában a termelés több mint felét az országon belül fogyasztják el.
„Ez így van, csakhogy ez a kávé a leghosszabb ideig színtiszta selejtáru volt” – mondja Felix Ahlers, miközben egy csésze Sebele-féle erős kávét emel a szájához –, „mert tavalyig egy olyan törvény volt érvényben, amely megtiltotta, hogy kiváló minőségű kávészemeket Etiópiában tartsanak és ott pörköljenek.” A törvény célja az volt, hogy megvédje az ország egyik legjelentősebb exportcikkét, nevezetesen a kiváló minőségű kávészemeket – folytatja a német.
Ezzel pontosan fogalmazva nem egy értékes exportcikkről van szó, hanem pusztán egy nyersanyagról. Mert valójában a kávé igazi értéknövekedése csak a pörkölés után következik be – véli Ahlers. Ez adta az ötletet a vállalkozónak. „Azt gondoltam, hogy ha az ember valóban jót akar tenni a helyi lakossággal, nem elég, ha bármilyen áron felvásárolja tőlük a kávészemeket, hanem a pörkölésnek magának az országon belül kell történnie.”
A vállalkozó már korábban is pozitív figyelmet keltett szokatlan ötleteivel. Így például teljesen átalakította családja hamburgi cégét, a fagyasztott termékekre szakosodott Frostát azzal, hogy többek között száműzte a készételekből az összes adalékanyagot, mint például az aromákat és színezékeket, margarin helyett csak vajat használt, és kizárólag fenntartható módon halászott halat dolgozott fel. A kezdeti gazdasági nehézségek után a koncepció időközben bevált, és a Frosta jelentős nyereséget termel.
Az 52 éves férfi hosszú távon gondolkodik etiópiai vállalkozásával kapcsolatban is. „El kell képzelni, hogy az ország lakossága évente hárommillió fővel nő” – mondja Ahlers, miközben óvatosan kormányozza kisautóját a főváros göröngyös útjain –, „számukra túl kevés a munkahely. Számos etióp nagyon jól képzett. Ezrek végeznek minden évben az egyetemen. De főleg a magasabb pozíciókban szinte nincsenek elhelyezkedési lehetőségek.”
Ezen akarnak változtatni az övéhez hasonló projektek. „Az értéknövekedésnek az országban kell maradnia, hogy az emberek is itt maradjanak, munkát találhassanak, és ne kelljen kivándorolniuk” – mondja. Mert természetesen senki sem szeretne több éven át tanulni csak azért, hogy utána visszatérjen a szülők kávéültetvényeire. Különösen úgy, hogy a klímaváltozás egyre nehezebbé teszi a termesztést, és a zöld kávé – ahogy a még nem pörkölt szemeket nevezik – ára folyamatosan esik a világ nyersanyag tőzsdéin.
Így Ahlers összeállt egy helyi pörkölőüzemmel, amely megfelel a minőségi elvárásainak, és a szükséges mennyiséget is le tudja gyártani. Az udvarán parkolja le az autót. „A vállalkozásunkhoz tartozik egy kávéültetvény is a hegyvidéken” – mondja Samson Dembi műveleti igazgató –, „már korábban is próbálkoztunk a kávénk exportjával, de hamar rájöttünk, hogy ennek csak akkor van értelme, ha olyan valakivel dolgozunk, aki igazán jól ismeri az exportpiacot.” Amiből Ahlers, a fagyasztott termékek gyártója esetében természetesen ki lehet indulni.
Immár négy éve közösen gyártanak pörkölt kávészemeket, amelyek Solino néven vannak a piacon Európában. És ott jóval többe is kerülnek, mint a hagyományos kávé. „Etiópia az Arabica fajta szülőhazája” – magyarázza Samson –, „nálunk, a hegyvidéken terem a világ legjobb kávéja. A nagy tengerszint feletti magasság, a hűvös éghajlat, a más fák árnyékában történő termesztés – mindez hozzájárul ahhoz, hogy a kávé itt lassabban érjen, és ezáltal komplexebb aromákat fejlesszen ki, mint például a Vietnámban vagy Brazíliában található hatalmas, napfényes ültetvényeken.”
Természetesen a hozam is alacsonyabb, ami szintén hozzájárul a végtermék magasabb árához. De ez nem jelent igazi problémát, hangsúlyozza Ahlers. „Az etióp kávé nagyon nagy tekintélynek örvend Európában” – mondja –, „sok fogyasztó kész többet fizetni érte, mint más országokból származó kávéért.”
Nehezítő körülmény viszont, hogy az Etiópiából Európába történő szállítás drága, és minden, csak nem egyszerű vállalkozás. Az országnak ugyanis nincs kikötője, ezért a kávét teherautókkal kell a szomszédos országba, Dzsibuti kikötőjébe szállítani. Időközben ugyan elkészült egy vadonatúj, kínaiak által épített vasútvonal a két főváros között, de az még nem működik igazán. A vállalkozó nagy bánatára. „A vonattal a szállítás már nem két és fél napig tartana, hanem csak 18 óráig. Ráadásul olcsóbb is lenne” – sajnálkozik Ahlers.
Ráadásul a közúti szállítás során balesetek, útépítések és hasonlók miatt ismételten késések adódhatnak. „Ha valamilyen okból lekéssük a teherhajót, és néhány napot kell várnunk a következőre, a minőség megszenvedheti a dzsibuti hőséget” – folytatja Ahlers. Szintén a hőség miatt nyáron hűtött konténereket kell igénybe venni, ami viszont járulékos költségeket okoz, ezek pedig megjelennek az európai végárban.
Amit viszont ez a végár nem tartalmaz, azok a bio- vagy Fairtrade-tanúsítvány költségei. Mégpedig teljesen tudatosan. „Éppen a Fairtrade-ről nem szívesen beszélek rosszat” – hangsúlyozza a vállalkozó –, „természetesen egy otthoni fogyasztó jól teszi, ha inkább Fairtrade, mint konvencionális kávét választ. De ez nem hosszú távú megoldás.” Hiszen egy európai Fairtrade- vagy bio-ellenőr minden egyes éves látogatása több ezer euróba kerül. Végül is pedig arról van szó, hogy ezt az összeget is az országban tartsuk. Hogy elsősorban a helyi lakosságnak származzon belőle haszna. Mert hiszen ez az etiópiai származású és helyben pörkölt, Solino nevű kávé igazi üzleti koncepciója.