A-La-Carte

Mostbratl reloaded (2019/3)

Philipp Hochmairral az asztalnál. Repülés egy fantáziadús bőség kosarába. Könnyed, illatos, kontrasztokban gazdag, mégis mélyen gyökerezik Augustine nagymama és Sylvia anya konyhájában. Ezenkívül: A díjnyertes film- és színházi művész 14 éves korában földműves szeretett volna lenni.


Receptek? Ugyan, Philipp Hochmairnál nem. A művész-katona sosem főz recept alapján. Az ő módszere: „Megragadni a pillanatot, megnézni, mi van kéznél, és megpróbálni kihozni belőle a legjobbat.”

Mint annak idején karácsonykor a művészcsapattal Isztambulban, ahol olyan hosszan vitatkozták, hogy étterembe menjenek-e vagy főzzenek, míg eljött december 24-e, nagy volt az éhség, de nem volt semmi a házban. Szóval. Philipp elszaladt a halászokhoz a Galata-hídhoz, és alaposan bevásárolt. Farkassügér? Durbincs? Mindegy. Jól néztek ki. Fűszerek, gondolta, majd találok a konyhaszekrényben. Tévedés. Csak durva só volt – és fahéj. Na jó. „Őrült vagy”, gúnyolódtak a barátok (halkan). De. A fahéj szerencsésen összeolvadt a karácsonyi hallal. Mesés íze volt.

Taps, taps!

Filozófia à la Philippe: A pillanatról van szó. „Vendégek érkeznek. 20 óra van. Jó étel kell!”

Nagyon hasonló, véli Hochmair, ahhoz a mámoros hatáshoz, amit tavaly a Salzburgi Ünnepi Játékokon élt át, amikor harminc órán belül ugrott be a beteg Tobias Moretti helyére: „20 óra van. A Dóm tér üvölti: Jedermaaaaann! És nekem megfelelő próba nélkül színpadra kell állnom.” Igen. A viharos siker, az ünneplés a huszáros vágásáért már régóta legendás.

Ami vonzza, az a pillanat, amikor beindul: „Minden, amit eddig tanultál és csináltál, az a felkészülés. Ebben a pillanatban csak úgy tudsz reagálni, ahogy éppen tudsz. Csak olyan jó vagy olyan rossz lehetsz, amilyen éppen vagy. Ez a teljesítmény.”

A színpadon, a kamera előtt, a konyhában.

Ösztönlénynek nevezte őt kedvenc rendezője, Nicolas Steman, azt mondta, „megdugja a szöveget”, mondta Friederike Heller rendezőnő, „színpadi állat”, de „testterroristának” is nevezték. „Lélekfogó”, zengett a kritika legutóbb, amikor színpadra vitte a Jedermann reloaded előadóestet. De hogyan! Sörösüveggel a kézben, koponyával a hóna alatt, szivarral a szájában változtatja át Hofmannsthal misztériumjátékát a drezdai Die Elektrohand Gottes együttes ütemeivel és gitárhangjaival egy 21. századi rockelőadássá. Október végén a társulatot Elisabeth Fuchs karmester és a Salzburgi Filharmonikusok csábítják kísérletre a Nagy Ünnepi Játékok Házába: Jedermann reloaded nagyzenekari változatban. Teltház. Persze. Plusz előadás.

Az előadóművészt majd szépen ünneplik. És mégis azt mondja: „A finom étkezés a fejben kezdődik, nem feltétlenül a pénztárcában. Oké, oké, a finom alapanyagok. De. Ha van kísérletező kedved és otthon megtanultad, hogyan működik, nagyon sok minden lehetséges. Ha elvárásokkal játszol, olyan alapanyagokat kombinálsz, amelyek nem is illenek össze. Kontrapunktokat állítasz fel! Citrommal például. Fehér balzsamecettel. Imádom. Még a sertéssültnek is ad egy leheletnyi frissességet. Főleg egy tojásrántottának: ott karamellizálom a tökmagot barna cukorban. Egy löttyintés ecet az édes tökmaggal, ami nem is annyira édes, az kontrapunktot képez. Ez szórakoztatja az ízlésrendszert.”

Philipp Hochmair áram alatt áll. Mindig. Akár a kis gurulós bőröndjét húzza a negyedik tévéfilm-forgatási helyszínre hat hónapon belül, akár pszicho-rocker Jedermannként él, vagy velünk eszik, iszik, dohányzik a Stadtpark-i Meiereiben, és közben ing és cipő nélkül táncol a Bécs-folyóban – ahol „régebben mindig olyan szívesen sétált végig a kőfalon”.

Egy időutazás a kulináris alapokhoz. Ezért a gurulós bőrönd ma pihenhet. Az ezüstkeresztet „a keresztes lovagnak” felvette. Az aranycsillogású zakó a „gazdag embernek” a fényes étteremben, az amerikai blúz az őzgerinchez párolt jégsalátával, szívcseresznyével és napraforgómaggal, valamint a kék munkásdzseki a Humanától, amely viola színűre varázsolja a szemeit, egy sporttáskába is belefér. A klumpáit az asztal alatt hagyja. Hochmair talpai kőállóak. A legszívesebben mezítláb jár. Még a vörös szőnyeges fesztiválokon is.

Talán egy japán vendég csodálkozik. A kedves Thomas úr, a híres Steirereck tejfehér, üveges Light-verziójának vezetője semmin sem lepődik meg. Ő vezeti a sztárt a finom ízek titkos kamráin át, a konyhától a borospincéig, a sajtpincéig – és olyan szerelmesen írja le ezeknek a tehenes-juhos-kecskés hatalmas sajtkorongoknak, tortáknak és gúláknak a sajátosságait, mintha egy párizsi sajtüzletből jött volna.

Szintén. A nemes-szigorú kiszolgálóhölgyek a fotósok minden hóbortjának hajlanak. Csörgetik a jégkockákat, helyet találnak bent és kint, felszolgálják a pácolt paradicsomot ananászzsályával, édesburgonyával és méhbalzsammal egyszer villásreggelihez, aztán még egyszer a fotó kedvéért. Mert ezek nemcsak „olyan finomak”, hanem „olyan szépek” is!

Hm. A Vorstadtweiber-Schnitzler bónusz? Végül is Hochmair elég nagy kavarodást okozott. Gyilkos-hataloméhes miniszterként Jürgen Maurerrel játszotta az első meleg szerelmi jelenetet az ORF főműsoridejében. És. Hogy mennyire őrülten ki tud kelni magából, épp a harmadik évadban mutatták. Hamarosan rács mögött kell bűnhődnie! Haha. Műszakállal posztolt egy szelfit az Instagramon a #Gaylove #Gefängnisliebe hashtagekkel. „Zavaros játék”, nevet a leendő bűnös. Az ilyet szereti. De a Krone-nak megért egy gazdag cikket.

Nem sajt. Helyette meglepetés. A földes kontraszt a laza eleganciához: „Kisfiúként földműves szerettem volna lenni.” Öt nyarat töltött egy parasztcsaládnál, sok szalonnával, házi kenyérrel, saját termelésű termékekkel. „Meg akartam tanulni, hogyan megy ez. A vágást, a kibelezést is, na, és nem találtam szörnyűnek: a tyúkok nyakát egy rántással elvágták, a tehenek és disznók ütést kaptak a tarkóra a csapszeggel, és a tóból származó pisztrángok is egyet a kobakjukra. Később szinte csalódást okozott, amikor a húst csak a mélyhűtőből vették elő.”

Időutazások. Haag am Hausruckba, Augustine nagymama házias ételeihez: „Érzésvilágilag mindig ezt szerettem a legjobban. Töltött csirke, borjúszegy, sertéssült – emlékek alapján kezdettől fogva könnyű utánfőzni. De igen, volt még májas gombóc is, kvázi nemzeti étel, de ahhoz már kémiai ismeretek kellenek, be kell azonosítani, mit értsünk májas alatt, elgondolkodni, miből mennyit ... az nem olyan fancy! Tiszta húsételek, ahogy a régi szomszédunk is főzte nekem, ez a felső-ausztriai nagymama-stílus melegítette meg leginkább a szívemet. Elnyűtt ötvenes évekbeli zománcos lábasok, amikben úszott a sült. Fűszerekkel, beiz-füvekkel – koriandermag, kömény, ánizs –, ami a parasztkenyérbe is való.”

Augustine nagymama. Igen. „Klasszikus nagymama, különc megjelenéssel. Mindig fehér patikus köpenyben, a hiányzó haját egy konttyal pótolta, amit hajtűkkel rögzített: ,A haubi, mondtam gyerekként.” Nevetnie kell. Meghatottan. „Meghalt, amikor hétéves voltam, de ő határozta meg az ízlésemet és a hangulatos étkezés elképzelését.”
Sylvia anya viszont „modernebben” főzött, mediterránul. Sok saláta, sok zöldség, több fogás, természetesen hús is. Régen elképzelhetetlen volt egy vacsora hús nélkül: ha az apa, aki vízenergia-szakértő volt, stresszesen jött haza az irodából, fontos volt egy „rendes” étkezés. Anya tüdőgyógyász volt. De a rendelés után hangos operazene mellett három-négy órát főzött. Nem mehettünk be a konyhába, kérdezni, mi lesz. Az az ő birodalma volt. Egy zárt rendszer, amiből az ételek kijöttek. Az ő pillanata.”

Ebben rokonnak érzi magát a fia: „Amikor intenzíven próbálok, rendesen kell főznöm. Csak. Szeretem, ha vannak emberek körülöttem. Ne segítsenek. A négy főzőlapomat jobban szeretem én kezelni: ez az én rendezésem, az én kreatív folyamatom. De ha beszélgetnek, isznak, dohányoznak, az inspirál.”

Dohányozni? Nos. „Az anyának, a tüdőspecialistának és a testvérnek, a tüdőspecialistának természetesen teljesen gonosz. Mivel azonban többnyire elég gonosz szerepeket játszottam, egyenes úton voltam efelé. Szivarok! Micsoda táplálék a fantáziának: a szürke férfiak a vastag Habanóikkal. Che Guevara mint a szabadság és lázadás megtestesítője. Így kerültek a szivarok lassan az életembe. Amikor szöveget tanulok, dohányoznom kell: Hogyan vigyem ezeket a mondatokat a fejembe, hogyan teremtsem meg ezt a karaktert? A füst és a magammal való párbeszéd olyan, mint egyfajta meditáció.”

A szülők kulináris bátorsága előtt tiszteleg: „Sokat utaztak és (sokkal az EU-eszme előtt) mindenfélét hoztak: ritka zöldségféléket, füstölt heringet és az első dijoni francia mustárt: ,Ilyet esznek ott a sült krumpli mellé. Mi gyerekek zavarban voltunk: savanyú-csípős-sós az édes ketchup helyett, amit annyira szerettünk. De valamikor természetessé vált, hogy kipróbálunk valami idegent. Volt belsőség, tüdőtokány és behusl, ugyanúgy, mint osztriga, amit az apa késsel nyitott ki.” Interiorizálta. És így rajong Philipp a szójaszószos sertéshas-darabokért, amiktől a kínai utcai kifőzdéknél majdnem letérdelt. Vagy az őszibaracktálakért kecskesajttal a Bogotái színházi fesztiválon, amikor nálunk ilyesmiről még szó sem volt.

Nem segített viszont semmit, amikor korán elkezdett főszerepeket játszani. A döntő kérdésnél: „Hogyan egyek, hogyan igyak, hogy 20 órára fitt legyek és kibírjam a háromórás Hamletet? Klaus Maria Brandauer mesélte a Reinhardt-szemináriumon az oktatás alatt, hogyan készül fel: ,Meg kell tanulnod helyesen beosztani az energiádat. Sokat gondolkodtam ezen: négykor kész kell lennie az étkezésnek, hogy 20 órakor indulhassak, a gépet nagy nyomásra kapcsoljam, robbanni hagyjam és újra leálljak. Csak. A Mephisto kilencórás Faustjában 17-től 3-ig a Thalia Színházban Hamburgban teljesen új definícióra volt szükség. Hogyan, mikor és hol lehet enni, a szünetben és az előadás után is, amikor mindenki kiáramlik a színházból és már minden foglalt. Oda főszereplőként nem ülhetsz be. Szóval: egy fogadó a közelben, amit senki sem ismer. Hamburgban egy hajó volt az Alsteren a színház előtt, Galatea, egy olasz étterem, és ott kaptam meg a tésztámat. A szünetben is, teljes jelmezben, mint Mephisto színekkel kifestve ...”

A színházi test. Igen, az energiát akar és emészteni is tud. A színházi test a nagy sültet akarja. Faust, az Eltörött korsó vagy a Jedermann után szívesen ettem meg a nagy sültet. És leküldtem egy üveg vörösbort, csak magamnak.

A filmtestnek vissza kell fognia magát. Ha minden forgatási nap után nagyokat eszem és iszom, már nem férek bele a jelmezbe. De tényleg! A büfé a cateringből jön. Folyamatosan etetnek, de meg kell zaboláznod az evési vágyadat, olyan táplálékot magadhoz venni, ami elnyomja az éhséget, forró víz gyömbérdarabkákkal.

Mert. Intenzív jeleneteket játszol – szerelem, viszály, konfliktusok, amik csak a fejben játszódnak –, a legmagasabb feszültségben, legmagasabb eufóriában vagy, de a test csak ritkán kap szelepet. A bringával a forgatásra menni segít egy kicsit. És a jóga. Különben elvesztél.”

Peter Payer fekete humorú thrillerében, a „Glück gehabt”-ban Antonio Fian „Das Polykrates-Syndrom” című regénye nyomán, ami télen kerül mozikba, Hochmair két hónapig naponta a forgatáson állt: „Egy hét nagyon korán, egy hét éjszaka. Olyan volt, mint a jetlag. Ezzel a test nem elégedett.” Főleg, ha a gurulós bőröndjét rögtön a tüzes „Blind ermittelt” krimisorozat két epizódjához kell húznia, Freudhoz Prágába, aztán azonnal Oroszlánszívű Richárdhoz – „Ein König in der Falle”, amivel az Universum History az ORF programigazgatója, Kathrin Zechner szerint „osztrák-európai hőstörténetet kelt életre”.

Kell? Nos, ahogy a hős alkalmanként mondta: „Repülni akarok, megtartani a folyót, maximálisan rugalmas lenni.” Hat év Burgtheater és hat év Thalia Színház után 2014-ben befejezte a lomha színházi gépezetekkel. Azóta üstökös sebességgel mozog az önálló estek és filmszerepek között, néha több párhuzamosan, gyakran fesztiváldíjakkal koronázva. Színész, önmaga rendezője, menedzser és PR-ügynök egy személyben. Épp. Újra kiadta Goethe „Az ifjú Werther szenvedései” című levélregényét 1500 élő fellépés után Moszkvától Bogotág és 2003-as hangoskönyv-felvétele után. „Utazás önmagamhoz”, mondja Hochmair. „Kijavítottam a 2003-as hangot, felerősítettem, új hangsúlyokat tettem, megkértem a Die Elektrohand Gottes-t, hogy a szövegeket elektronikus hangkollázsként újra zenésítse meg. Lehet streamelni. Spotify-on, Apple Music-on és máshol.”

Sóhajt és vigyorog: „Ó, szerelemőrület, az örök érvényű téma. Goethével 72 évesen történt meg újra.”

Nos. Ebből arra következtetni, hogy a művész-katona hagyja magát megkötözni, megengedhető volna. Örök kötődés inkább nem. „Amit találsz, azt kézzel és ízléssel úgy kell felhasználni, hogy az ész és az ízlés rugalmas maradjon”, mondta a főzésről. Rendelkezik is több működőképes konyhával több helyen. „Őrülten rendes” legyen ott. „De alapjában véve mindegy nekem, hogy négy főzőlapom van vagy egy, rézedényem vagy egy törött serpenyőm.”

Sokkal izgalmasabbnak találta már gyerekként, hogy ugyanazt az ételt durván és finoman is el lehet készíteni: „B’soffener Kapuziner. A Hausruck-i gazdáknál egy egyszerű sütemény, ami sörben úszik. A haagi cukrászdában lágy mogyorómassza, amarettóba áztatva.”

Engem az elv érdekel, ugyanazt a receptet két irányba mozgatni. Hogyan hozol egy sertéssültet magasabb szintre?” Hochmair megoldása: „Mostbratl reloaded”. „Mivel nálunk már senki nem készít mustot (Most), az aláhullott gyümölcsöt szeretném használni egy gyümölcsös-őszi jegyű Mostbratlhoz.” Esetleg egy ízélmény, amit a vendégek most minden ősszel a nyelvükön fognak hordozni.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!