Szöveg: Christina Fieber Fotó: Tinefoto.com/Martin Steinthaler
Innen fentről belátni az egész tavat. Talán ez az egyik legszebb hely, ahol szőlőt termesztenek – az biztos, hogy az egyik legszokatlanabb: St. Georgen am Längsee. A kis település eddig nem feltétlenül játszott meghatározó szerepet a borvilágban. Nem is csoda, hiszen Karintiában fekszik.
A déli tartomány ismert a tiszta tavairól, az impozáns hegyekről és a gondtalan nyaralásokról, esetleg még az énekes kedvű lakókról és az extrovertált politikusokról. Biztosan nem a nagy borokról. Itt az ember a helyi sörfőzdék sörét vagy a szomszédos Olaszországból származó Proseccót issza.
„De kinek kell egyáltalán karintiai bor?” – ezzel a kérdéssel Marcus Gruze is újra meg újra szembesül. A fiatal karintiai férfi néhány éve foglalkozik szőlőtermesztéssel hazájában.
Úgy hat, mintha egy másik korból származna. Kockás sapkájában, fehér vászoningében és térdig érő nadrágjában úgy néz ki, mint a 30-as évekbeli „Comedian Harmonists” együttes énekese vagy egy hegyi pásztorfiú Franz Innerhofer valamelyik regényéből.
Marcus Gruze borász. Pontosabban: biodinamikus borász, aki a burgundira szakosodott.
„Világos struktúrákra van szükségem, az életemet a lényegre akarom redukálni” – filozofál Gruze –, „ezért csak egy szőlőfajta-családdal dolgozom.”
Véletlenül éppen a legnehezebb szőlőfajta-családot választotta. A burgundikat a borászok körében különösen szeszélyesnek és hibára hajlamosnak tartják. Különösen a Pinot noir számít királykategóriának, amelyből csak nehezen lehet jó borokat előcsalni.
2008-ban ültette el az első tőkéket a Längsee feletti dombokon, és azóta biodinamikus irányelvek szerint műveli őket. Elég extravagáns dolog. Éppen Karintiában, ami látszólag a senki földje a bor tekintetében.
Pedig a szőlőtermesztésnek Karintiában nagy hagyománya van: mintegy ezer évvel ezelőtt a bor itt elterjedt volt, és népi italnak számított. Leginkább a kolostorok és alapítványok foglalkoztak vele. Csak amikor a 19. század végén behurcolták Amerikából a peronoszpórát, az alattomos gombabetegséget, a szőlőtermesztés lassan megszűnt. Bor helyett sört ittak, a gondosan művelt szőlőültetvények átadták helyüket a gabonának és a gyümölcsnek. A 70-es években ültettek először újra tőkéket, de néhány évvel ezelőttig ez az egész tartományban nem volt több 45 hektárnál.
Marcus Gruze viszont a fejébe vette, hogy újra fellendíti a borászatot hazájában. Ehhez szükség van egy nagy adag önfejűségre, amiben a fiatal borásznak láthatóan nincs hiánya. Élettörténete különleges kitartást fejlesztett ki benne.
Alig 15 évesen egy autóbalesetben egy csapásra elveszíti mindkét szülőjét, és onnantól kezdve magára marad. Szakács- és pincértanuló lesz, hogy később átvegye a család vendéglőjét. Így volt eltervezve.
E mellett profi kerékpárversenyzői karrierbe kezd. A sport akkoriban megmentette őt, mondja Marcus Gruze, elterelte a figyelmét, és megtanította arra, hogyan érvényesüljön, és hogyan koncentráljon a lényegre. Olyan tulajdonságok, amelyekre később még gyakran lesz szüksége.
Szakácsként bejárja a világot egészen Új-Zélandig, ahol végül a svájci Hans Herzog borászatánál köt ki.
Élete legszebb időszaka: reggel a szőlőben, délután országúti kerékpározás, este pedig főzés a borászat éttermében.
Három télen át húzza a világ túlsó végére, amíg el nem határozza, hogy saját maga is belevág a borkészítésbe. Elvégzi a borásziskolát, és kezdetben a délkelet-stájerországi Ploder borászatnál dolgozik, ahol segít átállítani az üzemet biodinamikus gazdálkodásra. Ezzel párhuzamosan Karintiában keres megfelelő dűlőket, különböző burgundi klónokat vásárol, és fokozatosan a saját borospincéjéhez szükséges teljes felszerelést is.
Elég nagy befektetés egy fiatal pályakezdőnek. Miért teszi ezt egy olyan régióban, ahonnan senki sem vár bort?
„A vándorló évek után rájöttem, hogy vissza kell térnem a gyökereimhez” – töpreng –, „és a szőlőtermesztés feltételei itt tökéletesek.” Időközben három hektárt bérelt, többnyire meredek fekvésű, erősen palás talajú területeket.
Kezdetben még próbálkozik a szülői vendéglőben szakácsként és tulajdonosként, saját tervei alapján ízléses kis étteremmé alakítja át az épületet. Hamar rájön azonban, hogy a vendéglátás már nem az ő világa. Eltávolodott tőle, és nehezére esik ez a pörgős iparág. Túl önfejűvé, túl szabadgondolkodóvá vált időközben.
Egyre inkább a szabadba, a természetbe húzza, ahol úgy érzi, otthon van. Gruze belemélyed Rudolf Steiner antropozófus írásaiba és biodinamikus tanításaiba. Itt talál válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket az élet állít elé. Márpedig sok kérdése van, mert gondolkodó és mélyenszántó ember. Komolyan veszi a biodinamikus szőlőművelést, alaposan foglalkozik természetes növényvédelemmel és gyógynövényekkel. Teákat főz és készítményeket kotyvaszt a tőkék erősítésére. Még a saját komposztját is majdnem tudományos precizitással készítette el. Tavaly 2000 órát töltött a szőlőben.
„A természetben találtam meg újra az életbe vetett hitemet, itt csillapíthatom a harmónia utáni vágyamat” – vallja.
Más szájából ez fellengzősen hangozhatna, de ennek a komoly fiatalembernek azonnal elhiszik. Semmi sincs benne, ami könnyelmű vagy mesterkélt lenne. Amit mond, az átgondolt. Ez valószínűleg a tiszta struktúrák iránti igényéből fakad. Meggyőződése, hogy mássága sokakat irritálhat.
Karintiához való viszonya sem teljesen súrlódásmentes: az emberek szűklátókörűsége és felszínessége megviseli, és távol áll tőle az idegenektől való félelem. Ennek ellenére éppen itt küzd az elismerésért.
Legalább a szakmában sikerült feltűnést keltenie. Borai éppolyan mélyek, mint ő maga. Érzékeny lények egy másik bolygóról. Kívülről is látszik rajtuk a másságuk. Nehéz, vastag palackok, olyan világos, mint amilyen szép a címkéjük.
A Georgium név nemcsak St. Georgenből ered, hanem Vergilius földművelésről szóló „Georgica” című költeményéből is. Az egyik fejezet a borról szól.
A kóstolásnál hamar kiderül, hogy Gruze gondolkodó természete a borospincénél sem áll meg. Minden hordónak más a karaktere, mindegyik a saját történetét meséli el. Szeretetteljes kapcsolat fűzi a boraihoz.
A fehér burgundik földesek és sűrűek, máskor törékenyek és tele vannak lendülettel. Soha nem unalmasak – mindig telve vannak szenvedéllyel.
Néhány hónapig héjon erjesztett, és „Quemado” néven kerül forgalomba: sötét színű, vad, erős karakterű borok. Tartósan beássák magukat a szájpadlásba. Az elhunyt kutyájáról nevezték el, akinek szintén nagyon egyedi karaktere volt. Miért is lenne másmilyen a kutya, mint a gazdája?
A Pinot noir borok Marcus Gruze sebezhető oldalát mutatják. A hordóból kivéve gyakran még durvának és ügyetlennek hatnak. Némi palackos érlelés után azonban törékenyek és szelídek, szinte gyengédek. Az ember nem akarja abbahagyni az ivásukat. Igazi burgundik, nagy osztályon felül. Karintiából, jegyezzük meg.