A-La-Carte

Ökoluxus minden érzéknek (2020/2)

A Maldív-szigeteki Soneva Fushi szigeten 25 éve találták fel a luxus szigeti nyaralás csúcsát. Ma a mezítlábas luxus bölcsőjében eltöltött idő mindenekelőtt fantasztikus kulináris élményeket jelent egy szén-dioxid-semleges buborékban. A bűntudatot a klímaváltozás miatt otthon lehet hagyni.


Rengeteg ok van arra, hogy az ember a Maldív-szigetekre utazzon. Szívesen választják nászúthoz. Vagy az ember már egy lépéssel tovább jár, és az idillben próbálja megjavítani megromlott házasságát. Búvárkodni, vagy legalábbis rövid időre alámerülni a víz alatti világban. Hagyni, hogy ezek az elbűvölő színek tudattágító drogként hassanak az emberre. Ez a csodálatos kék ég, ez a hihetetlen türkizkék csillogó víz, ez a finom fehér homok. Aki a Maldív-szigetekre utazik, a végső paradicsom illúzióját kapja, luxussal a legapróbb részletekig.

A luxus nem otthonos a Maldív-szigetek minden szigetén. A helyiek szigetein minden napsütés ellenére közel sem olyan paradicsomi az élet. Még sötét éjszaka van a Baa Atollon, amikor Rocket, a halász reggel ötkor felkel, és biciklivel megy a kikötőben álló csónakjához. Hogy Rocketnek mi az igazi neve, senki sem tudja pontosan. De a csónakja így hívják, és ez már több mint harminc éve a halász élete. Akkoriban ez volt az első motoros halászhajó a környéken. Előtte Rocket is teljesen hagyományos vitorlás csónakkal ment ki halászni. A Kunfunadhoo szigetén található fényűző Soneva Fushi üdülőközpont akkoriban még nem is létezett.

Azóta sok minden változott. Rocket nem engedett a kísértésnek, hogy nagyüzemi, kereskedelmi stílusban halásszon. „Erőteljes eszközökkel tartósan károsítottuk az óceánunkat. Pedig nem akartam az első sorban állni és részt venni benne.” A legnagyobb szerencsétlenség az volt, hogy a nagy flották hálókkal dolgoztak, és így helyrehozhatatlanul elpusztították a zátonyokat. Ez olyan kis halászokat is egzisztenciális válságba sodort, mint Rocket, mert a zátonyokat így teljesen lehalászták, és néhány halfajta teljesen eltűnt.

Rocket senki másnál jobban ismeri az atollt, és minden jó fogási helyet ismer. Viszonylag korán rájött, hogy egy olyan üdülőközpont ellátása, mint a Soneva Fushi, kereskedelmileg sokkal jövedelmezőbb, mint az áru leadása a nagy kereskedelmi gyűjtőhelyen. Kizárólag horgászbottal és zsinórral halásznak, csaliként kishalakat használnak.

Néhány nagy wahoo akadt horogra. A tonhallal és makrélával rokon ezüstös ragadozó főleg körülbelül egy méteres hosszúságban tökéletes. A sárgaúszójú tonhal és a pompás aranymarkéla mellett ez az úszó haltőke a Maldív-szigetek tengerében. A kifogott halak száma változó, de jelen vannak, és nemcsak a helyieket, hanem az éhes turistákat is táplálják.

Rocket a fogását, mint minden nap, Abdulla Sobah-nak szállítja. A Soneva Fushi fő konyhájának séfje senki másnál jobban nem tud bánni a hallal a régióban. Már gyerekként segített a halászatban. Sobah a szomszédos szigeten, Eydhafushin született és nőtt fel. Korábban Sobah rendszeresen – ha kedve volt és a hullámzás is megfelelő volt – egyszerűen átúszott a pár kilométerre lévő munkahelyére. Ma már inkább a csónakot választja, vagy egy hétre szolgálatban marad. Hiszen rengeteg a tennivaló, mondja. A szigeten összesen hét étterem van, amelyek legalább közvetve az ő felügyelete alá tartoznak. Időről időre repülőre száll és nagy utazásra indul. Sobah sokszorosan díjazott séfként a Maldív-szigetek kulináris névjegye.

A hatalmas, cölöpökön álló, víz fölötti étterem, az Out of the Blue ebédidőben ázsiai fúziós konyhát szolgál fel, amit úgy képzelhetünk el, mint Vietnam, Indonézia, Thaiföld és Japán legjobbjainak ötvözetét. Este pedig kortárs módon finomított maldív konyhát kínálnak Sobah módra.

Át lehet menni egy másik terembe is, ahol Akira Koba igazi sushi-különlegességeket készít. Hat főre korlátozott élvezet a szakéval polírozott fa bárpultnál, ennél japánabb nem is lehetne. Akira Koba a nigiriket érzéssel készíti el a hagyományos Hontegaeshi-technikával. Az étterem találóan a So Hands On nevet viseli. A felszolgálás közvetlenül a fa pulton történik, nem is kell több asztalkultúra. Kenji Gyoten, aki fukuokai sushi éttermével három Michelin-csillagot kapott, itt felügyeli a minőségi szabványokat, és rendszeresen ellátogat ide. A felszolgált keszeg-, tonhal-, makréla- stb. falatok valóban földöntúli módon jók. Hogy a háttérben az embernek fantasztikus kilátása nyílik a nyílt tengerre, az a tökéletesen illő fűszer.

Olyan csinosan, ahogy Akira előkészítette a halfiléket a munkaasztalán, azt hihetnénk, hogy a darabok a Rocket által reggel szállított fogásból származnak. Ami azért mégis túl romantikus elképzelés. A japánok ebben különlegesek. Inkább a Tokióból származó, állandóan jó minőségű árut részesítik előnyben. Mivel a Maldív-szigetek valójában nem engedélyezi a friss hal importját, egy külön megbízott személyesen, kézipoggyászban repíti a finom darabokat a szigetre.

Soneva luxusvilágában az ilyen extrák csak egy apró mozaikdarabkák a sok közül. Mindezt Sonu Shivdasani hozta létre. Az indiai származású, okos szállodatulajdonos Nagy-Britanniában és Svájcban nőtt fel, az Eton College és később Oxford voltak képzési biotópjai. Boris Johnson akkoriban az iskolatársai közé tartozott. Az összeborzolt, bozontos frizurája egyébként a mai miniszterelnöknek már akkor is megvolt.

Amikor Sonu Shivdasani feleségével a kilencvenes évek elején a Maldív-szigeteken utazott, mindkettőjüknek annyira megtetszett az akkor még lakatlan Kunfunadhoo szigete, hogy mindenképpen házat akartak ott építeni. Mivel magánszemélyek erre nem kapnak engedélyt, 1995-ben gyakorlatilag kényszerűségből nyitottak egy kis szállodát, amelyet keresztneveikről Son-eva-nak neveztek el. Ezzel párhuzamosan építették fel a Six Senses luxusszálloda-láncot, amely Ázsiában, a Közel-Keleten és Európában is rendelkezik helyszínekkel.

„A szigetek akkor is álomszépek voltak, a szállodák viszont lehangoló egy- vagy kétcsillagos szinten álltak. Műanyag székek, neonfények és igazán szomorú ételek. A szennyvizet közvetlenül a tengerbe pumpálták” – emlékszik vissza Shivdasani. Az alapítástól fogva elrendelte vendégei számára az ott töltött időre a „no news, no shoes” (nincs hír, nincs cipő) szabályt. „Amikor nálunk landol a vízirepülőgéppel, a komornyikja leveszi a cipőjét, és egy zsákba teszi. A cipőt csak az elutazáskor kapja vissza. Ezzel jelképezzük fő ajánlatunkat: a luxust és a lassítást.”

Kezdetben ez azt is jelentette, hogy nem volt internetkapcsolat a szállásokon, hírfrissítésként reggelire egy cetlit osztottak ki a legfontosabb világhírekkel. Tíz éve mindez még valahogy menőnek és divatosnak számított. Ma már mindenkinek van Wi-Fi-je az üdülőközpontban, a mobiltelefon nélküli élet elképzelhetetlennek tűnik, a korlátozást nem lehetne betartatni. A digitális hálózat minden esti terhelési csúcsot is kibír, amikor a vendégek bejelentkeznek a Netflixre.

Végül is a „no shoes” dolog még ma is működik. Bár a női vendégek újra és újra sajnálják, hogy nem mutathatják meg a tűsarkú cipőjüket vacsora közben, de a homokos utakon valószínűleg egyébként is komoly szalagszakadást kockáztatnának. „Az öltözködési szabály távolságot teremt, a mezítlábasság ledönti a korlátokat. Senkinek nincs gátlása megszólítani valakit, és kialakul a közösséghez tartozás érzése.”

Szobák nincsenek. Egyedileg kialakított villákban lakik az ember, amelyek közül még a legkisebbet is nyugodtan illethetjük a palotaszerű jelzővel.

Eva Shivdasani gondoskodik a kreatív dizájnról a mára 65, legkülönbözőbb méretű házban, felügyel minden alaprajzot, ellenőriz minden szövetet, minden asztalt, a színeket és a fényeket. Azt mondják, ő volt az első, aki létrát használt fürdőszobabútor ként, ezzel elindítva egy világszerte elterjedt trendet.

Hogy a Soneva Fushi üdülőközpont minden részlete ennyire szimpatikusan tökéletesnek tűnik, talán annak is köszönhető, hogy Eva és Sonu Shivdasani itt élnek állandó jelleggel.

A legkedvezőbb díjak villánként és éjszakánként 1300 euró körül kezdődnek, ennyiért az ellátás már bőséges lehet. A fizetős extrák listája hosszú. És mivel ez néha még mindig nem elég, a kulináris szórakoztatást számos extrával gazdagítják. Például amikor Tim Raue, Gert De Mangeleer, Heiko Nieder, Kamilla Seidler, Cédric Vongerichten vagy Filip Langhoff vendégséfként főz a csodálatos Once Upon a Table szabadtéri étteremben, vagy Jancis Robinson exkluzív borkóstolókat tart.

Az élvezet és a jólét itt szorosan összefügg. A Soneva Fushin hét különböző étterem található, emellett egy kiváló borospince, a natúrborok előnyben részesítettek. Az étlapok mindent kínálnak, az igazoltan egészségestől a bűnösen finomig. Micsoda szerencse, hogy a gyógyfürdő is minden elképzelhető lehetőséget kínál.

A Maldív-szigetek 1200 kis szigetből áll, körülbelül 400 000 lakossal. 220 lakott a helyiek által, körülbelül 150-et alakítottak át szálloda-üdülőhellyé.

A nyugati mércével mért paradicsomi luxusturizmus éles ellentétben áll a mindennapi valósággal. A muzulmán államnak a turizmus mellett a halászat az egyetlen, de lényegesen kisebb bevételi forrása. És mellesleg szólva: az államnak volt a legnagyobb létszámú IS-harcosa a lakosságszámhoz viszonyítva.

Míg a turista-szigeteken a bikiniben járás, a medence melletti koktélok és az étkezéshez kínált bor magától értetődőek, ezek mindegyike szigorúan tilos a helyiek szigetein. A valóságokat gondosan elválasztják egymástól. A turisták az üdülőközpontokban maradnak, és csak azokkal a helyiekkel találkoznak, akik ott dolgoznak.

A bruttó hazai termék körülbelül negyede közvetlenül a turizmusból származik. A közlekedési és kommunikációs szektort is beleszámítva a szektor majdnem a felét teszi ki. 2019-ben 1,6 millió vendéget számoltak. A borúlátók arra figyelmeztetnek, hogy a dicsőséges fejlődésnek hamarosan vége, és itt nem is a jelenlegi koronavírus-válságra gondolnak. Az évszázad végére a szigetek nagyrészt eltűnhetnek a globális felmelegedés miatt megemelkedett tengerszint alatt.

Az emelkedő hőmérsékletet teszik felelőssé a helyenként tapasztalt korallfehéredésért, és a szokatlan időpontokban bekövetkező rossz időjárási szakaszokat is ennek tulajdonítják. Régebben egyértelmű száraz és esős évszak volt. Most hiányzik a biztonság az ilyen előrejelzésekhez. Egy hét eső decemberben? Ez van, ez megesik...

A világ vitatkozik az okokról és a hatásokról, és a Maldív-szigeteken is mindenféle vélemény létezik erről. Vannak azok, akik modern életet élnek, és nem akarnak lemondani az ilyen kényelmekről. És vannak azok, akik nyomatékosan rámutatnak arra, hogy egyetlen aktív erőforrásként egy lehetőleg érintetlen természetük van. Ez rosszul egyeztethető össze a dízelgenerátorokkal, a műanyag szeméttel és a tengerparti tereprendezésekkel, amelyek túlzottan megterhelik az érzékeny zátony-ökoszisztémát.

A szemét régen nem volt téma a Maldív-szigeteken. Főleg kókuszdiót, halat, némi gyümölcsöt és zöldséget ettek. Ami megmaradt, azt bedobták a tengerbe, de az nem zavart senkit. Amikor sok mindent műanyagba csomagoltak, az már nagyon is zavaró volt.

Minden szigetnek megvannak ezek a piszkos foltjai, ahol a szemetet gyűjtik. De végül is most már összegyűjtik, és nem dobálják el gondatlanul a strandon, mint régen.

Amikor az olyan emberekkel beszél az ember, mint Rocket, a halász, akik többségében a tengeren dolgoznak, a klímakutatók pesszimizmusa indokolatlannak tűnik. Szigetek, amelyek elsüllyednek a tengerben? Már a nagyszüleinknek is ezt mondták, de nézd csak, még mindig szilárd talaj van a lábunk alatt. Mesélnek a csökkenő és növekvő szigetekről, amelyek partszakasza félévente gyakran drámaian megváltozik. Ezt itt senki sem találja igazán nyugtalanítónak. Talán nem is akarnak róla beszélni, hiszen természetesen mindenki tud egy-két szigetről, amelyet a lakhatatlanságig elöntött a víz.

A sok szigeten lévő mangroveerdők a leghatékonyabb védelem az ilyen változások ellen. A vakítóan fehér homokos stranddal való együttélés azonban lehetetlennek tűnik.

Minél kevesebb a zöld a szigeten, annál melegebb van. A Soneva Fushi-n a hőmérséklet kellemesen 30 fok körül mozog. A buja növényzet nélküli, vízre épült villás szigeteken ez érzésre két-három fokkal több.

Maldív-szigeteki ellentmondások vég nélkül. Sok turista a tenger miatt jön. Sok maldívi nem is tud úszni. A víz mint tiszteletzóna. Aki egyszer megcsodálta a színes halrajokat, a fenséges rájákat, a játékos delfineket és a pompás korallzátonyokat, az a Maldív-szigetek korlátlan rajongója lesz. – Ki tehetne olyat, hogy valami ilyen csodálatos dolog károsodjon? Ha aztán az idillben egy műanyag zacskó vagy egy italos palack úszik el az ember mellett, az kétszeresen negatív hatással van.

Az újrahasznosítás az idők szava. A Soneva Fushi-n annyira büszkék az öko-szemétközpontra, hogy szívesen megmutatják minden látogatónak minden részletében. A fenntarthatóság itt nemcsak a reklámprospektusban szerepel, több mint puszta szájhősködés. Az étolajat bioüzemanyagként hasznosítják újra, a vizet többször használják fel, és a komposztálási rendszer is kifinomult.

A Soneva különböző intézkedésekkel elérte, hogy a teljes üdülőközpont szén-dioxid-semleges legyen. Ehhez tartozik a sziget saját ivóvíz-tisztítója, amely műanyag palackok nélkül működik, és kizárólag üvegpalackokat vagy állandó tárolókat tölt meg. A kartonpapír újrahasznosításával hatalmas mennyiségű szemetet takarítottak meg, amelyet egyébként elégettek volna a szemétszigeten. De arról is szó van, hogyan használják fel a gyümölcsöket és zöldségeket egy körforgásban a termesztéstől a betakarításon át a komposztálásig. Vagy hogyan épül minden villa a szigeten helyileg fenntartható módon kezelt erdőkből származó fából (bambusz, eukaliptusz, fenyő), és hogyan készítik az építőelemeket újrahasznosított hulladékból. Valójában itt az őrölt üveg és hungarocell keverékéből stabil téglaelemeket készítenek a következő házakhoz.

Az Indiából, Kínából vagy a Közel-Keletről érkező vendégeket az öko-dolgokkal kevésbé lehet lenyűgözni. Számukra a légkondicionálás és a jéghideg szoba a legfontosabb. Az is, hogy a legtöbb piperecikk egyedileg van üvegpalackokba vagy papírba csomagolva, nekik inkább mindegy. Végül is, ez tonnányi műanyag szemetet spórol meg.

A kibocsátás nagy része a vendégek repülőgépes utazásából származik. Ezen nem lehet változtatni, de kompenzálni lehet. Darfurban, Mianmarban és Thaiföldön megvalósuló ökológiai és társadalmi projektek finanszírozásával.

Körülbelül 380 ember dolgozik a szigeten, közülük 45 a konyhákon. Vagy a Maldív-szigetekről, vagy a közeli Srí Lankáról érkeznek. Onnan, illetve Dél-Indiából származik a fő konyha stílusa is, tehát számos curry, rizses étel, sok zöldség, valamint hús és hal grillről. Részben már a második generáció dolgozik egy családból a szigeten. Ezért sok munkatárs a saját „szigeteként” éli meg az üdülőközpontot, és ennek megfelelően elhivatottak a tevékenységi területükön.

A maldív regionális konyha hozzávalói meglehetősen puritánok. A kókuszdió, a hal és a rizs a meghatározó fő összetevők. Sobah séf nem lát ebben akadályt az autentikus ételek előtt: „Persze lehet mondani, hogy a szigeteken nincs sok termék, de hé, mi van Skandináviában télen?”

Amikor Sobah modernizálja a klasszikus maldív recepteket, az olyan konyhai sztárok szintjén történik, akik Európában ápolják a regionalizmust. Például amikor a frissen fogott zátonyi halat hirtelen megsütik, majd a tengerparti homok alatt füstölik. Vagy amikor a hagyományos Kandu Kukulhu ételhez erősen fűszerezett tonhalfilét főz kókusztejben. Ami eredetiben kevéssé csábítóan néz ki és túlfőzve nehéznek hat, az Sobah konyhájában olyan étellé válik, amelyben a hirtelen sült tonhalat curry-rizzsel tálalják, fűszeres kókuszhabbal és néhány virággal díszítve.

Erre a célra Sobah a tipikus Havaadhu fűszerkeveréket is maga készíti. Ehhez a maldív currypasztához többek között koriandert, édesköménymagot, köményt, hagymát, kardamomot, fahéjat, chilit, currylevelet, pandánt, kurkumát és sok más fűszert órákon át nagyon lassan pirítanak, majd reszelt kókuszdióval kevernek össze. A Havaadhu-t a tipikus Maldív-szigeteki aromának is nevezhetnénk. Ugyanolyan jól megy a tonhalhoz, mint a Bondibaiy rizspudinghoz, amelyet Sobah jeges parféként szolgál fel.

Talán mind közül a szigeti emberek a két zöldségeskertre a legbüszkébbek. A komposzt a konyhai hulladékból keletkezik. Ez teszi a sziget talaját rendkívül termékennyé. Nem ritka, hogy többet termelnek, mint amit a konyha fel tud dolgozni. A kertekben állítják elő a szükséges zöldség 35 százalékát, és gyakorlatilag az összes salátát és fűszernövényt.

A sziget teljesen autonóm ellátása természetesen illuzórikus. Túl sok terméket lehet csak kívülről beszerezni, ezeket rendszerint hetente egyszer, hűtőkonténerben, hajóval szállítják le. A hajónak nyolc órába telik az út Maléból. A merülés miatt csak pontosan meghatározott útvonalakon, az egyes zátonyok közötti természetes csatornákon lehet közlekedni.

Olyankor érkezik például wagyu marhahús Ausztráliából, Bresse-i csirke egy dubaji tenyészetből, sajt és bor Európából, és még sok más, amit a luxusra orientált ízlés itt sem szeretne nélkülözni. De létezik egyfajta „tiltólista” is olyan termékekről, amelyek sem az asztalra, sem a szállító konténerbe nem kerülnek. Például a vadon fogott homár, a libamáj, a kékúszójú tonhal, a cápa, a kardhal vagy az argentin marhahús, amely egyszerűen túl sokat utazna.

Hogy mennyire sokszínű a regionális élelmiszer-diverzitás, azt egy Shades of Green menü során tapasztalhatjuk meg. Az ember a kert közepén ül, és örül a fantasztikus vegetáriánus ételeknek, és csodálkozik az üdítő gyümölcssavas aromájukon, amely a reggelizőasztalnál maradt gyümölcsökből készült kombuchából származik.

Különösen megdöbbentő, mi minden jön a kertből: édesköményvirág, rukkola, bab, vízi spenót, padlizsán, uborka, tök. Különböző bazsalikomfajták szó szerint burjánzanak. Újabban speciálisan klimatizált bunkerekben gombát is termesztenek.

Szintén a jövőbeli kihívások tervében szerepel: sajtkészítés nemespenész-kultúrákkal – ami ilyen hőmérsékleten nem kis dolog. Itt sok mindent regionálisnak tekintenek, például a Soneva-kaviárt is, amelyhez kínai tenyészetből származó tokhalikrát egy kis dán manufaktúrában látnak el a Maldív-szigetekről származó tengeri sóval.

És ott lenne még a mézprojekt. Néhány éve már gyakorlatilag egyetlen vendéget sem csíptek meg a szúnyogok. Kíméletes biokémiai intézkedésekkel, enzimek segítségével többé-kevésbé teljesen kiirtották őket. Következő lépésként most dongókat és méheket telepítenek a szigetre, egyrészt a növények beporzása, másrészt a saját szigeti méz érdekében. Az ökoparadicsom tehát még korántsem teljes.
www.soneva.com

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!