Sose kérdezz rá az útbaigazításra Írországban!
Kenmare? Semmi gond. Emberek, mindjárt mondom. A kereszteződésnél … De fél tizenegy van, a kocsma most nyitott ki. Igyunk előbb egyet.”
Megtettük. A Limping Jackben.
„Szóval Kenmare-t könnyű megtalálni. Menjetek egyszerűen jobbra és …”, mondta.
„Szamárság! Menjetek egyszerűen balra”, mondta a bár mögötti férfi. „Á, hagyjuk, igyunk még egyet. Én állom.”
Megittunk két pint csokoládébarna Guinnesst, a pohár tisztességesen tele töltve a pereméig, ahogy illik. És az újonnan szerzett barátaink minden alkalommal, amikor megemelték a poharukat, azt mondták: „One up for Ireland.”
„Jó, hogy németek vagytok és nem angolok”, mondta a szomszédom. Peternek hívták.
„Ha az a hülye Brexit nem lenne”, zsörtölődött. „Azok az átkozott angolok a Brexitjükkel. Most már Észak-Írországot is el akarják szakítani tőlünk.”
„Helló Doc”, mondta a kocsmáros a férfinak, aki most jött be a kocsmába. „Németországból jöttek, ők ketten. Meg akarják ismerni Írországot. Előbb azt hittem, angolok. Épp az átkozott Brexitről beszéltek.”
„Cromwell óta a legidiótább dolog”, morgott Doc. És mesélt Oliver Cromwellről, aki 1650 körül kegyetlen bosszúhadjáratot folytatott a katolikus írek ellen.
Most mi hívtunk meg egy kör sötét Guinnessre. Kint eltűnt a nap, és a szél esőfelhőket kergetett az égen.
A kocsmáros hátulról jött egy tál tele füstölt lazacos szendviccsel. Ízletes, enyhén füstölt, házi készítésű rozskenyéren. „Éhesek lesztek a sok vitatkozástól. Rajta, egyetek”, mondta teli szájjal.
És most az új barátaink elmesélték, mit kell feltétlenül megnéznünk, hol együnk és hol aludjunk.
Kenmare távolba veszett a Guinness ködében.
Másnap reggel leautóztunk Kenmare-be, meglátogattunk egy bronzkori gyűrűs erődöt, és ahogy a barátaink a Limping Jackben ajánlották, a közeli Dromquinna Manorban lévő Boathouse Bistroban (dromquinnamanor.com) ettünk, közvetlenül a vízparton egy csodálatos haltálat.
Már önmagában a pompásan friss hal és a tenger gyümölcsei miatt is érdemes ellátogatni a Zöld Szigetre.
És ez, Isten bizony, nem volt mindig így. Még néhány évvel ezelőtt is Írország konyhája tele volt vén birkahússal, zsíros mártásokkal és vizes levesekkel.
De a fiatal szakácsok és a sok regionális termék hatalmas mértékben feljavította a sziget konyháját.
Manapság Írország kulináris reneszánszát éli. A Michelin-kalauz jelenleg tizenkét éttermet tart számon Írországban, amelyek büszkélkedhetnek a vágyott csillagokkal.
Tovább hajtottunk a Park Hotelbe – Írország egyik legjobbjába (parkkenmare.com). 46 szoba, éjszakánként 300 eurótól, egy hatalmas park közepén, közvetlenül a Kenmare-öbölben. Tiszta luxus, kitűnő ételek méltányos áron, plusz saját 18 lyukú golfpálya.
Aki a nyaralását nem feltétlenül egy nagy szállodában akarja tölteni: a szigeten szétszórva tucatnyi kisebb vidéki szálloda és még több panzió található.
A Rathmullan House például. Fent Letterkennyben, Donegal megyében. Közvetlenül a Lough Swilly partján, 13 szoba, fűtött fedett úszómedence és kitűnő konyha (rathmullanhouse.com).
Két mérfölddel délre Donegal városától, egy apró félszigeten fekszik a St. Ernan’s House Hotel. Régebben a katolikus egyház tulajdona volt, most egy szépen kiglancolt miniszálloda tizenkét szobával; kétágyas szoba 90 eurótól.
A legelőkelőbbek közé tartozik a Mount Juliet Estate (mountjuliet.ie) Thomastownban, Kilkenny megyében. Egy 30 szobás szálloda egy 18. századi vidéki kúriában, egy 18 lyukú golfpálya közepén. Tiszta luxus kétágyas szobával (300 eurótól) plusz a Lady Helen étterem, amely egy 1 Michelin-csillagos étterem.
Írország tele van történelemmel és történetekkel. A Limping Jack-beli barátaink tanácsait követve meglátogattuk Newgrange-t, az impozáns sírkamrát, amely régebbi, mint a piramisok. Évente egyszer a nap sugarai behatolnak a sírkamrába, és megvilágítják azokat a kőmintákat, amelyek még ma is rejtélyeket vetnek fel.
És megnéztük a Rock of Cashelt, amely magányosan magasodik Tipperary síksága fölé. Egy várrom és nemzeti szentély, egykor az ír királyok koronázási helye.
Természetesen meglátogattuk Cork közelében a Blarney-kastélyt és azt a követ, amely több mint 200 éve elképzelhetetlen ékesszólást ad annak, aki megcsókolja. A követ évente háromszor vegyszerrel tisztítják meg, hogy eltávolítsák a rúzsfoltokat, amelyeket a hőn áhított ékesszólást kereső nők hagytak rajta.
Gyönyörű Galway városa. A középkorban Írország leggazdagabb városa, a Spanyolországgal és Portugáliával folytatott kereskedelem kapuja.
Ma ez Írország legfiatalabb városa. 80 000 lakos, ebből 20 000 diák. Tucatnyi színesre festett kocsma szétszórva a belvárosban, utcazenészek és évente egyszer, szeptemberben, a híres Galway International Oyster & Seafood Festival, amely több ezer látogatót vonz a városba. Az osztrigafesztivált több mint 60 éve rendezik meg. És állítólag azóta már 30 millió osztrigát fogyasztottak el rajta.
Osztriga a szezonban – minden olyan hónapban, amelynek van „R” betűje – Galwayben és környékén szinte mindenhol kapható.
A legjobbakat a Morans The Weirnél (moransoystercottage.com) kapni Clarinbridge-ben, néhány kilométerre Galwaytől. A kis nádtetős étterem több mint 250 éve működik.
„Istenért se menjetek oda vasárnap”, mondták nekünk a barátaink a Limping Jackből. Hallgatnunk kellett volna rájuk, és egy hétköznapot választani. Amikor vasárnap beállítottunk, a Morans könyörtelenül túlzsúfolt volt.
A helyiek tanácsára Dublinban is hallgatnunk kellett volna.
Mert Patrick Guilbaud-nál (restaurantpatrickguilbaud.ie) nem kaptunk helyet.
Az utolsó helyig megtelt az étterem, a Michelin szerint Írország legjobbja. 1997 óta tartja a francia születésű Guilbaud a két Michelin-csillagát. 120 euróba kerül a legegyszerűbb 3-fogásos menü, és a borospincében 30 000 palack vár a szomjas torkokra.
Úgy döntöttünk, az O’Donoghues Pubban a Merrion Row 15. alatt, az ír főváros leghagyományosabb kocsmájában isszuk meg a búcsúitalunkat. A kocsma 1789 óta létezik. És minden híres ember Dublinban, főleg írók, költők és zenészek, más vidám iszogatók mellett, benépesítette, nem, túlnépesítette az O’Donoghuest (odonoghues.ie).
Az embertömeg egyre sűrűbb lett, az ír zenekar hiába hegedült a kocsma zajával szemben, egy japán csoport a szelfibotjait emelte a magasba. A zaj fülsiketítő volt.
De így is nagy élmény volt!
És ezért: One up for Ireland, ez az ékszeresdoboz a Brexit-dél és Brexit-észak között.