A-La-Carte

PICANTE

Tacók, salsa verde, bécsi szelet. Szív a hangban, túláradó fantázia, bátorság az átalakuláshoz. Egy mindenes a tekervényes világokon átívelő repülésben. Mozart mint legfőbb instancia. Rolando Villazón az erősség egyensúlyáról: az életben és a chili, Mexikó alapfűszerének élvezetében.  Szöveg: Ro RaftlFotók: Christof Wagner Erős színek, ahogy azokat…


Tacók, salsa verde, bécsi szelet. Szív a hangban, túláradó fantázia, bátorság az átalakuláshoz. Egy mindenes a tekervényes világokon átívelő repülésben. Mozart mint legfőbb instancia. Rolando Villazón az erősség egyensúlyáról: az életben és a chili, Mexikó alapfűszerének élvezetében. 

Szöveg: Ro Raftl
Fotók: Christof Wagner

Erős színek, ahogy azokat Frida Kahlo képeiről ismerhetjük. Lime-uborka-zöld jeges margaritaként a magas poharakban. Viva México! Madárcsicsergés és méhzümmögés a színes oázisban, a Die Cabreras – „A kecskepásztorok“ – távol a salzburgi fesztivál forgatagától. Egy salzburgi-mexikói szerelmi házasságból született: Eva Költringer & Abraham Cabrera. Ma szünnap a Priesterhausgasséban. De egy barát számára mindig nyitva: Rolando Villazón, Salzburg legkedveltebb mexikóija osztrák felmenőkkel. A gazdag tehetségek & ízek crossovere. Nagyapa, Emil(io) Roth sztár volt a mexikói futballpályákon. Unokája a bécsi szelethez avokádót és salsa verdét ad – az 50. születésnapjára rendezett gálavacsorán a Mozarteumban elhangzott „Ó!“-k és „Jó!“-k kíséretében demonstrálva.

Jó hőség a városban. Mégis azt álmodjuk, hogy a világsztár biciklin érkezik. Mint a fiatal Vian Villazón harmadik, Amadeus a kerékpáron című regényében – olyan érzékletesen írta le annak forró, álmodozó, vad utazásait a belső szabadság felé. Utazások egy csodálatosan elvarázsolt, ugyanakkor harsányan élénk Salzburgon keresztül. Egy útikönyv is, még a Mozart-szakértőknek is. 

De nem. Nincs szóló a pedálon. A pünkösdi ünnepi játékokon bemutatott Rossini-opera, A sevillai borbély Cecilia Bartolival kiegészített reprízének sikere & vastapsa utáni nap van. 

Egy rendező nem marad egyedül, szóval ömlik a vendégsereg, mint egy ajándékkosárból Cabrera kerti ajtaján: Christine Forstner, az Internationale Stiftung Mozarteum sajtófőnöke, Villazón ugyanis annak művészeti igazgatója és a Mozart-hét intendánsa; berlini menedzsere; gyönyörű felesége, Lucia pszichológus; öt vadkócos fiatal a divatos grunge stílusban, köztük két fia, Dario és Matteo, akik a korosabbakat figyelmen kívül hagyva nagyon jól szórakoznak egymással. 

DE hol van az apu? A világhírű tenor, Rolando? Hátulról oson oda. 

Csillogó szemek, fekete bozontos fej, (durván becsült) tíz napos borosta, pont az a nyüzsgő bohóc, aki a Red Noses Clowndoctors International nagyköveteként az ukrán határig látogatja a gyermekkórházakat. A főbejáraton suhant be, hogy előbb megölelje barátját, Abrahamot a mexikói élvezetek várakozásában. Természetesen ő maga is főz. Ha. Éppen. Nem valahol a világban utazik. Akkor. Neuilly-sur-Seine-ben, Párizs mellett ünnepli a hétvégi reggelit a családdal. Szaftos, sós, édes.

„50 vagyok“ – mondja – „és örülök, hogy megszabadultam sok mindentől, ami az embert hihetetlenül stresszeli, amikor fiatal.“ A hangját sürgetésre hajtja: „A legjobbnak lenni! Megkapni ezt meg azt a szerepet! Itt meg ott fellépni! Hogy szeressen a közönség! És még ezt meg azt… Ezt a stresszt már nem veszem a nyakamba.“ Na ja. Vibrál az energiától. Az ember elképzeli, ahogy lendületesen egyensúlyoz egy reggelis tálcát. Mi minden van rajta? 

Frissen préselt gyümölcslevek, persze, finoman szeletelt gyümölcsök, ananász, mangó, sárgadinnye. Néha quesadillas – ezek a sajttal töltött, összehajtott tortillák, amiket aztán sütnek vagy bő olajban sütnek ki. Néha huevos a la mexicana. Az egyszerű módon, hagymával, durvára vágott paradicsommal, zöld chilibel, rá az tojás, és keverni, amíg megszilárdul. Egy kiadós villásreggelihez huevos rancherossá bővítve: itt a tojásokat sült bab, csirke, marha, avokádó kíséri. Természetesen mindig egy salsával! Tomatillosból / zöld paradicsomból / piros paradicsomból / korianderrel, hagymával, chilivel, időnként fokhagymásan, időnként aprított mandulával átszőve… 

„Minden mexikói családnak megvan a maga legkedvesebb, egyetlen igaz elkészítési módja“ – magyarázza Señora Lucia, miközben Señor Rolando fotómodellkedik. 15 évesek voltak, amikor megismerték egymást Mexikóvárosban, ott senkinek sem kell elmagyarázni, milyennek kell lennie egy salsa ízének. Még ha régóta Párizsban élnek is, Villazón 2007-ben „francia“ lett, és rögtön Chevalier dans l’Ordre des Arts et des Lettres-vé nevezték ki. „A 9. kerületben van két mesés mexikói csemegeüzlet“ – mondja Madame – „de a szószokat mind otthon csináljuk. Chili Marroquí-val. A neuilly-sur-seine-i zöldségpiacról, egészen közelről.“

„Professor“ Cabrera megkóstoltatja velünk a változatait: zöld, piros, nagyon csípős, kevésbé csípős. A gyümölcsös-savas tomatillókat ő maga termeszti. Természetesen ott áll a nemesacél főzőlap a bárpult mögött, amelyen a paradicsom, a tomatillo és a nopales, azaz a kaktuszlevelek pirulhatnak, sőt, majdnem megéghetnek. Mert: „Az égett hozzávalókból készült salsák mély, bár diszkrét füstös ízt fejlesztenek ki, sokak számára a
legjobbat.“ És. Használ jalapeñókat. 

Kulcsszó a bohócdoktor stand-upjához a fotószünetben. Gesztusokban gazdag, abban a laza német nyelvében, amit a mexikóvárosi Colegio Alemán Alexander von Humboldt-ban tanult. Köszönet érte dédnagyi! Osztrák emigránsként nemcsak bécsi szeletet panírozott, hanem azt is szerette volna, hogy az
ős unoka kapjon valamit a kultúrájából… 

Szóval. Así: „A mexikói chilik íze intenzívebb, a föld más, mint itt. Jalapeños mexicanos – huaaa! Európában is picante. De. Ha barátok hoznak nekem jalapeñót otthonról és azzal főzök – oooohhhh! Mindig elfelejtem, milyen csípősek.“ Az első regénye, a Kunststücke (spanyolul Malabares, szó szerint zsonglőrködés) bohócai köszönnek a gyerekzsúrról.

Konyhafilozófiailag megjegyzi: „Semmi sem nehezebb, mint az erősség egyensúlya. A chilinek egyensúlyban kell állnia azzal, amit főzünk. Előre tudnom kell, milyen csípős egy salsa, akkor tudom, mennyit használhatok belőle. Különben minden más tönkremegy.“ 

Metafora egy tehetséges ember számára, aki falja az életet. Túláradó fantáziaugrásokkal. Megszállott alkotói kedvvel a romantikus érzés és az intellektuális pontosság, az optimizmus és a melankólia között. Aki tizenkét évesen már kipróbálta azt, amit később megvalósított. 

A lélekkel énekelni. „Marad a legfontosabb és legszebb. A kapcsolat a művel és a közönséggel a legközvetlenebb“ – szögezi le. Akkoriban. „Volt egy Plácido Domingo-lemezem, a Love Songs – és én szerelmes voltam ebbe a hangba, és próbáltam úgy énekelni, mint ő. A zuhany alatt.
Minden nap.“ A Villazón-rajongók tudják: a Színművészeti Akadémia igazgatója eljött a szomszédba látogatóba. Meghallotta Rolandót és meghívta meghallgatásra. „Két évig párhuzamosan az iskolával tanultam színházat-balettet-zenét. Klasszikust nem – a professzor rockrajongó volt. De nekem világos volt, hogy a színpadon akarok állni.“ 

Ezért. Nem ritkán rajzolt rajzfilmeket, nem keveset olvasott, világirodalmat, éjszakákon át. Mondja: „Minden olvasó akar valamikor maga is írni valamit. Én tizenkét évesen kezdtem, novellákkal és szonettekkel, jaj, ördögi ezek az a-b-b-a stb. rímképletek. Írni mindig fogok, még ha senki sem akarja többé kiadni a könyveimet.“ 

Időt találni nem olyan nehéz: „Csak egy mobilom van telefonálásra, nincs okostelefonom. Nem szörfözök az Instagramon, Twitteren és Facebookon. Ez tehermentesít.“ 

Kisfiúként, fiatalemberként úgy szívta magába az irodalmat, mint a valóságot, lenyűgözte Huckleberry Finn, Don Quijote vagy Mahatma Gandhi, eljátszotta – nem, élte – őket. Lenyírta a koponyáját és mezítláb járt hosszú ruhákban. Egy hegyi kolostorba is bevonult, hogy pap legyen, a La-Salle-iskola keresztény szellemiségétől áthatva, ahová a szülei 14 éves korától küldték. Mosolyog: „Már rég ateista vagyok“. Csak idealista maradt. Adományokat gyűjt emberi jogi szervezeteknek, és nem, nem ő mondja. Ez tucatnyi sztoriban benne van. Ugyanígy a Mozarteum-gála bevétele az ötvenedik születésnapján az anyagilag a pandémia által súlyosan érintett alapítványnak ment. Kiváló útitársak segítettek: Regula Mühlemann, Magdalena Kožena, Michael Volle – és Applauso! – Plácido Domingo: „Ő a legnagyobb számomra. Pont.“ Desszertnek Sacher-kocka és tequila volt. Művészet & szeretet & humor. 

Új szerelem, régi szerelem: „Mozart várt rám.“ Ezzel végződik Hermann Hesse A pusztai farkas című regénye, az egyik könyv, amelyből Rolando Mexikóvárosban mérhetetlenül inspirálva érezte magát.

A „példátlan világkarrier kezdő lövését“, ahogy egy archívumi közhely szól, a nagy bariton, Arturo Nieto, a zeneművészeti főiskola professzora adta. Hallotta a 18 éves fiút egy iskolai ünnepségen a Granadát Domingo módjára énekelni, a tanára lett és „megismertette az operákkal“. Igen! Mégis élesen: délelőttönként Villazón történelmet tanított, hogy finanszírozza az énektanulmányait délutánonként a konzervatóriumban. Az éjszakák Mexikóváros kávézóiban teltek. Diákélet a Bohème szellemében. 

Mindenesetre tacó-idő: „Imádom a tacókat. Tényleg szinte semmibe sem kerülnek az utcai kis taqueríákban. Kicsit veszélyes is, mert nem tudod, mit eszel. Gyakran fájt tőle a hasam, mégis tovább szerettem őket. Egy taquería különösen: Las Matracas a Mercados de Naucalpanban a város északi részén. Ezek a tacó campechanók marhahússal, chorizóval, hagymával, lime-mal! Ez az avokádósalsa! De NEM úgy, mint a guacamole. Csak lime-mal és chilivel.“ Az emlék elragadtatja: „Hárommal már jól is laksz. De egyszer NYOLCAT ettem.“

A legszebb ajándék, amikor a mexikói apósék jönnek: „Kifejlesztettek egy saját hűtőrendszert a 12 órás repülőútra. Elmennek a Las Matracas-ba és elhozzák nekem a tacókat.“ Amennyire csodálja Franciaország étkezési kultúráját, a szinte tudományos bánásmódot a sajttal, a francia konyha „mégis egy kicsit túl bonyolult, túl gazdag számomra! Jobban szeretem tisztán. Szeretem látni, mit eszem, mint Olaszországban, Mexikóban.“ Kedvesen kér elnézést: „Nem ezzel az ízvilággal nőttem fel. TÚL idegen számomra.“ Nevetve foglalja össze: „A francia konyha egy szertartás, a mexikói egy fiesta!“

Bár. „Nekünk is van éppoly gazdag ételünk. Csak annyit mondok: Mole.“ Oké, az évszázados eredeti receptben – az étcsokoládénak köszönhetően sötétbarna, a sok chipotlénak köszönhetően nagyon csípős, melegen tálalt sűrű szószban – több mint száz hozzávaló van felsorolva! Bár ma már kicsit kevésbé kidolgozott, tökéletesen illik csirkéhez és enchiladákhoz.

Semmit. Nem hagyna a pan dulce, a mexikói kelt tésztás sütemények ellen sem, conchák (zsemlék), corbaták (nyakkendők), trenzák (kalácsok) formájában. „Cukorral, annyira jó! Forró kakaóhoz.“ Ha nem Flan napolitano, ahogy a crème caramelt hívják Mexikóban. Igen, gyermekkori ízesszenciák. Léleksimogató étel. Mint a nagymamája, Concepción babjai: „Fekete vagy barna bab, sütve, püréként vagy levesként. Annyira fantasztikusak voltak! Sehol máshol nem ettem olyan babot… Most! Micsoda szerencse. Találtunk Párizsban egy angyalt, aki úgy el tudja készíteni a babot, mint a nagymama.“ 

Nosztalgia. A következő stand-up akkor van a helyén, amikor a vendéglátó feltálalja a nyolcvanas évek mexikói gyerekeinek iskolai uzsonnáját: alma- és mangódarabkák, uborka-, sárgarépa-, cukkínicsíkok, lime-mal és chilivel. „Minden nap egy kis kocsi állt meg az iskolánál, és frissen szeletelt gyümölcsöt és zöldséget árult picantéval.“ 

Ó igen, egy világkarrier erőssége. Mesterkurzusok; versenyek; 1999-ben Domingo Opéralia versenyén második, első a zarzuela kategóriában, ráadásul a közönségdíj. Európai debütálás Genovában Des Grieux szerepében Jules Massenet Manonjában, fellépések a világ legfontosabb operaházaiban. Ó igen, a jelenkor leghíresebb tenorja, mióta a véresen fiatal Anna Netrebkóval 2005-ben Salzburgban Alfredo szerepében Verdi Traviatájában, utána Rómeóként Gounod Rómeó és Júliájában és Rodolfóként Puccini Bohéméletében tüzesen birkózott ágyakon & padlón. Kinek ne lett volna forró a nézőtéren? Ki ne sírt volna a végén? Féktelen tombolás a lélekkel teli énekesért. 80 este egy évben, az összes társasági esemény nélkül. A chili füstölgött. 2007 kiégés, visszavonulás, szünet. 2008 januárjában frenetikusan ünnepelt visszatérés a Wertherrel a bécsi Staatsoperben. Robert Dornhelm megfilmesítette a Bohéméletet az álompárral. A kedvenc nagy TV-visszatérése Domingóval és Netrebkóval, Erwin Schrott gyerekével várandósan, a foci-vb fináléjára a Schönbrunn kastély előtt. Braví! 

2009 a következő mélyütés: egy genetikai ciszta az egyik hangszálon. Műtét. Mégis. Egy évvel később Rolando Villazón újra a színpadon állt. 

Azóta óvatosabban egyensúlyoz. Zsonglőrködik a tehetségeivel. Mint énekes, író, operarendező, klasszikus zenei műsorvezető. Mint a Mein Mexiko című roadmovie hőse, mint bohóc a Szezám utcában és… mint a salzburgi Mozarteum Alapítvány művészeti igazgatója. „Ezt örömként és felelősségként látom. Nem azért csinálom ezt, mint lépcsőfokot, hogy valamikor egy nagyobb házba kerüljek. A Mozarteumban van a helyem. Egészen hitelesen és teli energiával mondom: Mozartot szolgálni kell!“

Hosszú ideig aprólékosan közelített hozzá: „Elolvastam Mozart leveleit, és ő a szellem testvéremmé vált számomra“ – nyilatkozta Villazón már 2011-ben egy interjúban. Egy müncheni zeneboltban bukkant rá Mozart alig játszott, tenorokra írt koncertáriáira; érzékelte a szenzációs új területet; a zeneszerző iránti szerelmi vallomásához egy rendkívül érdekes albumot adott hozzá. Időközben hat Mozart-szerep van a repertoárjában – és olyan büszkén súgja, mintha titok lenne, hogy a következő Mozart-héten a Don Giovannit „félig színpadira“ fogja rendezni. 

Mintha nem lenne annyi más projekt: „A La sonnambula, amit Párizsban rendeztem, most kerül a New York-i MET-be. Berlinben most a Loge, az első Wagner-szerepem. Mindig kaland felfedezni, kidolgozni, megvalósítani mindezt.“ A közönség tart vele. Hamarosan különleges örömre ok: „A denevér van műsoron.“ Hihi. A Denevér. Bécsben? „Nem mondhatom meg.“ De a verebek azt csiripelik, igen. 

Ide a tequilát! Vagy legalábbis: vége a víznek, „mindig, sokat, minden nap majdnem két litert“, amit fellépések előtt iszik, hogy jól érezze magát. „Csak az előadás után – feltétlenül! – jön egy jó hideg sör. Még jobb, egy Michelada: sör, citrom, jég és egy kis chiliszósz.“ Ehhez most jött el az idő. Végül is a Cabreras főzeti a saját Mexican Pale Ale-jét, természetesen Salzburgban, mégis a legjobb mexikói sörök keserédes beütésével rendelkezik. Salud! „Egyszerűen átölelem az összes projektemet, amim van“ – ösztönzi az érzéseket Señor Rolando. „A Mozart-hét művészeti igazgatójaként visszatértem a tiszta Mozarthoz. És elfogadják, és az emberek boldogok. Azok is, akik eleinte azt gondolták, nehéz lesz. Egy zeneszerzőnél, aki 600 művet írt. Na és!“

Művészet szeretettel és humorral. Mozart érdeklődött a vonósnégyesek ÉS a varieté iránt. Szóval. A teljes spektrum: gyerekeknek, tiniknek, minden nőnek, minden férfinak, művelt polgároknak. A bábszínháztól a cirkuszi betétekig a január 27-i születésnapi szerenádig Mozart lakóháza előtt: egy Serenata Mexicana Villazóntól és a Mariachis Negros-tól. Minden alkalommal mega-rohammal. A fináléra falatoznak: Würstel Amadé Mozart a hivatalos neve. A Stiegl-Kellerben azzal a sörrel, amit a zseni bizonyíthatóan értékelt.

Teljes élet. Gazdag és szerény: Amikor a főnök a Mozart-héten nagyon korán megy munkába, „vesz a Billánál egy zsemlét bécsi virslivel, gouda sajttal, uborka- és paradicsomszeletekkel“. És ízlik neki. —

„A Mozarteumban van a helyem.
Egészen hitelesen és teli energiával mondom:
Mozartot szolgálni kell!“

Salud! A tequila jót tesz. Hogy kiélvezzük a pillanatot.

„Egyszerűen átölelem az összes projektemet, amim van.
És sok van belőlük.“

„Imádom a tacókat.
Hárommal már jól is laksz.
De egyszer nyolcat ettem.“

A világhírű, nagyra ünnepelt tenor bohócot játszik. Élénken, drasztikusan, viccesen, ferdén. Nem csak az asztalnál.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!