Az ízlelés tanulása
Délutánonként Julian Stieger néha joggingruhában, a felkarjára szíjazott mini-fitneszszámítógéppel látható futni Zugban. A fiatal, mindig kellemesen nyugodt szakács nyilvánvalóan jó kondíciónak és nagy állóképességnek örvend. A világ néhány legjobb étteremében szerzett tapasztalata erről tanúskodik. „Mindenhonnan elsajátítottam a legjobbat, és elhagytam azt, ami kevésbé tetszett“, mondja beszélgetés közben. Julian Stieger olyan kísérletező kedvű szakács, aki sosem adja fel, aki a nage-eket, szószokat és alapleveket többlépcsősen építi fel, a zöldségeket, a halat vagy a húst ugyanígy kezeli, amíg az eredmény meg nem felel az elképzeléseinek.
Az iskolaházban egyáltalán nincs tanáros hangulat, a lazaságot, ami inkább Montessori, mint állami tankötelezettség, Stieger az elődjétől, Max Natmessnig-től vette át, aki éppen Brooklynba indult, ahol a teljes Chef’s Table-ötlet a Rote Wand tulajdonosánál és innovátoránál, Joschi Walchnál született meg annak idején. Az étkezési élmény nagyszerű és két részre oszlik, az első a volt iskolaépület földszintjén, kényelmes ülőalkalmatosságokon zajlik. Izgalmasan jó pezsgőt és kis falatokat kínálnak, néha tálkákban, máskor tartelette formájában, amelyek különböző módon csigázzák fel az érzékeket. Az első emeleten aztán beindul a dolog, a feszültség, amelyet a kis konyhai csapat épít fel, az elsőtől az utolsó másodpercig kitart, bár a fantasztikus borsor az utolsó tányérok környékén kissé elhomályosítja a befogadóképességet.
Közben Stieger professzor elmagyaráz néhány részletet, például azt, hogy a zúgi szaiblinget (egy nagyobb példányt) először egy éjszakán át sózták, majd megfüstölték, végül őrölt algával hintették meg, és hogy az áttetsző nage, amelyben a halat tálalják, zöldségalapokból és rozmaringkivonatból készült, füstös olajjal kiegészítve. A karalábét legyalulják, gyömbéres custarddal, mint egy mille-feuille-t megsütik, préselik, megsütik, kiszaggatják és másképp elkészített karalábéval tálalják, hozzá konfitált fokhagymából készült krémet, tormás beurre blanc-t és ecetben eltett bodzát adnak.
Sokat kísérleteztek és gondolkodtak a vérkalácsos kenyéren, a menü egyetlen kenyérfogásán; ebből zsemlét készítettek, hűtötték, sütték, majd Roscoff-hagyma-lekvárt, fűszeres majonézt, fűszersalátát és fekete Périgord-szarvasgombát adtak hozzá. Minden tányér a felsőfokú gasztronómia diplomamunkája, ahogy azt csak egy olyan szakács tudja összehozni, aki az életében már sokat látott és kóstolt. Mégis, bár bonyolultnak tűnhet, áttekinthető, bár sokrétegű ízvilágot hoz létre. A borsor a származási helyek és ízek széles skáláját kínálja, amelyet magabiztosan mutat be egy fiatal sommelier, aki „Hansi“ néven mutatkozik be, és olyan borismerettel rendelkezik, mintha egy mesterséges intelligencia-chipet ültettek volna belé.
Pedig nem. Az alkoholmentes kísérő is leleményes és kiváló az iskolában, bár a szerző csak mások beszámolóit tudja idézni erről. A rebarbarás libamáj mellé kacsa-ramen jár, a májat tökéletesre süték, hozzá egy kis karalábé és metélőhagyma, gyömbér és jalapeño. Sok munka egy mártásért, aminek vinnie kell az ételt. Az aranypisztrángot napraforgóval fedik, a mártás kágyléből, vajból, tejszínből, napraforgómagból és aranypisztráng-kaviárból áll, és kanalanként is lágy csoda. Végül a galamb, koji-val megkenve, sütve, borókával grillezve, több munkafolyamat, amely jellemző a ház konyhájára.
Lágyan és diszkréten édes sült almás desszerttel búcsúztatják a vendéget az estéből, aki előtte még egyszer megáll a földszinten, hogy apró édességekkel és teával erősödjön meg a hazaútra. Lehet-e szélesíteni az ízlelőképességet és közben mégis élvezni? Ebben az „iskolában” mindkettő lehetséges. Másnap Joschi Walch ugyancsak híresen vezetett Stuben éttermében káposztás cvekedlit és bécsi szeletet kínálnak


Konyha: 5
Hangulat: 5
Borok: 4,5
Rote Wand Chef’s Table
Zug 5, 6764 Lech
T 05583/343 50
rotewand.com