Sauce Remixed
Szöveg: Claudia Schemerl-Streben · Fotók: Stephanie Golser
Egy étel egyik legfontosabb alkotóeleme, mégis a jelentősége többnyire figyelmen kívül marad. Ha régebben gátlástalanul bántak a vajtéglákkal, habtejszínnel és más állati zsiradékokkal, hogy így érjék el egy mártás végső ízét, ma már inkább finom olajok, ecetek és levek adják meg a high-end státuszát. Ez egy olyan trend, amely nemzetközileg már elismerést aratott, és időközben a hazai gourmet-szcénában is elterjedt. Közéjük tartozik Heinz Hanner is, aki a mártások klasszikus elkészítési módjait nemcsak modern megközelítésekkel bővíti vagy épp helyettesíti, hanem földrajzi elhelyezkedése miatt a mártástervezéssel is foglalkozik: „Egyszerűen már nem tudtam nézni a tányéron lévő pontokat és vonalakat.” Hanner étterme az alsó-ausztriai Mayerling egyik dombján fekszik. Erdők és rétek ölelésében, egy év után végül megunta a grafikus tálalási stílust: „Ilyen környezetben egyszerűen logikátlan vonalzóval mártáscsíkokat húzni. Ráadásul a minimalizmus miatt a mártás mennyiségileg is teljesen háttérbe szorul, pedig ez az egyik leglényegesebb elem, amely egy ételt vagy megmenthet vagy elronthat.” A tányéron uralkodó mindenütt jelenlévő purizmus ellenpontjaként a szélsőségekre hajlamos csúcsszakács feltalálta a formázó mártást. Hanner nagyvonalúan folyó, kerek formákat rajzol a tányérra, és zöldségpürékkel vagy szilárd anyagokkal, mint a szárított törköly, határvonalat húz köréjük, amely aláhúzza a mártás organikus alakját, ugyanakkor megakadályozza, hogy szétfolyjon. A formát egy további komponenssel véglegesíti, nevezetesen olyan olajokkal, mint a tigrismogyoró-, sárgabarackmag- vagy kendermagolaj, amelyet Hanner pipettával juttat a mártásba, amivel nemcsak szokatlan látványt, hanem egy egyébként hiányzó lágyságot és ízbeli háromdimenziósságot is el akar érni.
Miközben a csúcsszakács mártásszegélyeihez elsősorban zöldségekből, például zellerből, burgonyából vagy petrezselyemből készült pasztákat használ, formázó mártásainak fő komponenséhez egyre inkább a frissen préselt zöldségekre és fűszernövényekre támaszkodik, amivel a nemzetközi szakács-avantgárd egy bevált technikájához nyúl, amely Jörg Wörther tanítványának, Rainer Melichar-nak köszönhetően kapott nevet: Succowell. Ennek során a zöldséget kíméletesen kifacsarják egy gyümölcscentrifugával, az így nyert levet (natursucco) felforralják és átszűrik, mielőtt alaplevekhez, jus-höz és mártásokhoz tovább dolgoznák fel. „Gyors és hatékony technika, mert rövid idő alatt kinyerem a tiszta aromát a zöldségből, ahelyett, hogy órákig főzném.” A csúcsszakács mártásainak alapja már nem heti egyszer, hanem naponta frissen készül. A mártások sűrítéséhez Hanner tervei között már csak ritkán szerepelnek az olyan szokásos gyanúsítottak, mint a vaj vagy a tejszín. Az almapektinre esküszik, amely alacsony kalóriatartalma mellett azt az előnyt is rejti, hogy hidegen oldódik, és a további felforralás – az azzal járó ízveszteséggel együtt – szükségtelenné válik. További bevált segédeszköznek bizonyulnak a Ferran Adrià molekuláris részlegéből származó textúrák is. Gyakran azonban nincs rájuk szükség, mert „a zöldséget a kívánt állagúra redukálom, és elég természetes kötőanyaggal rendelkezik”.
A természetes kötőanyagokra támaszkodik Heinz Reitbauer junior is. Sőt, odáig megy, hogy mártásait kivétel nélkül mindenféle állati zsiradék nélkül tálalja, a vajat mint mártás-összetevőt már régen száműzte a konyhájából. A kártyák, amelyeket a Steirereck látogatásakor minden fogáshoz kiosztanak, és amelyek felsorolják az egyes ételek legfontosabb összetevőit, átláthatóvá teszik a ház konyhai irányvonalát: Reitbauernél alig készül olyan étel, amelyben ne lenne Succo: mint például a 770. sz. fogásnál (minden recept aprólékosan sorszámozott), őzszív Purple Haze-sárgarépával és fekete csalánnal, amelyhez a hónapos retket kifacsarja és kardamommal fuzionálja; vagy a 786. sz. fogásnál, konfitált csuka jégcsapretekkel, Nashi-körtével és citrussal, amelyet mandulás-szójacsírás Succóval és chilivel tálal; vagy a 693. sz. fogás, cukor-kukorica Uhudler-rel, vaníliával és shiso-val, amelynél a csövet gőzöli, pirítja és chips formájában tálalja főtt kukorica-paradicsom-Succóval. Négy éve határozza meg a Succowell technika Reitbauer konyháját, amely során az aromás zöldségleveket nemcsak mártásokká dolgozza fel, hanem az egyes összetevők ízét is intenzívebbé teszi a tányéron, azzal, hogy tisztított zöld, piros, sárga és fehér levekkel pácolja, abban párolja, vagy azokból emulziókat és püréket készít.
15-20 kilogramm zöldséget, mint paszternákot, sárgarépát, répát és zellert, de a fűszernövények kimeríthetetlen választékát is, mint lestyán, petrezselyem, kerti laboda vagy osztrigalevél, naponta két gyümölcscentrifuga alakít át fajtatiszta lékké, amely csak ezt követően építi fel egy mártás komplex aromastruktúráját tisztán, cuvée formájában vagy alaplével kombinálva. „A mártások alapjának, az alaplének a készítésekor ezért viszonylag semlegesek maradhatunk.” A Succók külön történő elkészítése különösen akkor bizonyul ésszerűnek, ha gyökérzöldségekről van szó, amelyek cukortartalma (Brix-ben mérve) az év során változik, és amit meg kell mérni, mielőtt a Succót – minden alkalommal módosított adagolással – tovább feldolgozzák. Klasszikus mártásalapok, mint alaplevek és jus, a Steirereck konyhájában nincsenek. Lapos, nagy átmérőjű főzőedényekben az olyan összetevők, mint a csontok és a hús, áttekinthető időt töltenek, két- maximum négy órát – szinte teljesen zöldség- és fűszermentesen. Az aromák órákon át tartó együtt főzését Reitbauer nem tartja sokra. Sokkal inkább meg van győződve a fűszerek rövid hozzáadásáról, amelyeket a tányéron lévő mindenkori alaptermékhez igazítanak. Mozsárban zúz és pirít magokat, szemeket és kapszulákat, és csak a végén hagyja őket, akár egy teát, két-hét percig ázni a folyadékban. Csak az utolsó pillanatban adnak a mártáshoz egy-két csepp olajat, ami kikerekíti az ízét és megadja a folyadék végső sűrűségét.
A vendégek ízlelőbimbóit Reitbauer legújabb húzása teszi próbára: odáig megy, hogy szárítja a Succókat, a leveket hajszálvékony rétegben keni ki és addig dehidratálja, amíg saját szilárdságuktól meg nem kötnek, és bőrszerű állagot nem vesznek fel, amely formázható. E technika lehetőségeit először a desszertek területén és a petit four-oknál térképezték fel. Nemrég Reitbauer az előételeknél is bevezette, például a fejes káposztánál cseresznye nagyságú sárga-narancs Sungold-paradicsommal és bécsi csigával: az összetevőket egy Succo-bőrből készült, megtévesztően élethűen utánzott hegyes paprikába tölti, és tálalás előtt röviden lefényezi egy hegyes paprika, chili és repceolaj langyos levével. Reakcióként a paprikabőr vonzó, fényes megjelenést vesz fel, és a folyadék hatására fokozatosan bomlik le, úgyhogy a szájban végül ismét mártássá válik, „amely a tartó ízforrás funkcióját teljesen átveszi”.
Koncentrált aromával dolgozik Thomas Dorfer is, aki 2011 eleje óta hivatalosan a mauterni Landhaus Bacher konyhafőnöke lehet. Számára a mártás egy ételben akkora súllyal bír, hogy az a séf dolga. „Nincs pontos recept az általunk készített alaplevekhez. Minden az érzéseimre és a prioritásaimra bízott.” A csúcsszakács pszichohigiéniája számára nélkülözhetetlennek tűnik, hogy a mártás színe pontosan illeszkedjen a tányéron lévő mindenkori alaptermékhez: nem lehet sem túl sötét, sem túl világos, ízében sűrűnek kell lennie, de állagát tekintve nem szabad túlságosan redukáltnak lennie. Ezért Dorfer magas anyagfelhasználással dolgozik, és például egy borjúmártáshoz nemcsak csontokat, hanem borjúszügyet és borjúfarkat is használ, „itt következetesnek kell lenni”. A zöldségek mártásalapként való használata számára is központi téma. Dorfer azonban nemcsak a préselésre koncentrál, hanem alapleveket is készít velük: például zöldségalaplevet, amelyhez édeskömény, hagyma, paprika és paradicsom kerül a lábasba babbal együtt, és amiből a spanyol nemzeti nyerskolbász, narancshéj és sáfrány finomra vágott darabjainak hozzáadásával édes-csípős chorizolövet keletkezik, amelyet Dorfer fogassal, párolt és zselírozott paprikával és ricottás gnocchival tálal. A konyhafőnök újra és újra nyúl burgonyához is, amelyet szétfőzni hagy, és ahelyett, hogy mixelné, szitán paszírozza át, hogy az így nyert alaplevet olyan csúcstermelők növényi zsiradékaival montírozza, mint Franz Hartl, Willi Bründlmayer (aki szőlőmagolajával kelti fel a figyelmet) vagy Erwin Gegenbauer. Ez utóbbi az első számú partnere az uborka-, paradicsom-, spárga- és alma-balzsamecetekben is, amelyeket Dorfer beépít a mártásaiba, hogy feszültséget adjon nekik, vagy hogy nyáron frissítő, hideg pácként tálalja meleg ételekhez.
A Gegenbauer név az új Relais & Châteaux-tag, Simon Taxacher kapcsán is felmerül, aki a bécsi ecetkészítő termékeit a majdnem 380 kilométerre lévő, kitzbüheli Alpokban található gourmet-templomába, a Rosengartenbe szállíttatja. Ilyen például az Edelsaurer P. X. – amelyet a spanyol Pedro Ximenez édesborszőlő-fajtából készítenek –, amely három százalék savat tartalmaz, valójában már nem is sorolható az ecet kategóriájába, és amely a csúcsszakács mártásainak egy enyhe savas löketet ad. Ecetaromák Taxacher konyhájában a párolt szaft hozzávalójaként is megjelennek, például amikor szilvát akácmézzel, kakukkfűvel és szalonnával együtt főz egy salottás-ecetes alaplében római tálban, és a tányéron a saját levével önti le. A lényeget pácolásra is használják, például rákoknál, amelyeket Taxacher sáfrányos-ecetes lébe áztat, és a rombuszhalfilé, rákmousse és a Carabineros garnélákból készült édeskés mártás mellé helyez.
Nem ritka, hogy az éttermi konyha minden tűzhelye tele van edényekkel, amelyekben a perfekcionista rák-, hal-, borjú-, marha-, bárány-, szárnyas-, sertés- és vadhús-alaplevet még éjszakára is kis lángon hagyja főni. A túlságosan koncentrált és erősen sűrített mártásokat a csúcsszakács azonban nem becsüli. Ugyanakkora súlyt fektet egy étel emészthetőségére, mint a mögötte álló kreativitásra: „Mindenki tudatosabban táplálkozik, és vajjal való sűrítésre egyébként sincs szükség, ha jó az alap.” Kivételt azonban úgy tűnik, tesz: amennyiben egy alaptermék, mint a sötét hús, igényel egy erőteljes glacé-t, „az is rákerül”.
Ezt a megközelítést képviseli kollégája, Heinz Hanner is: Bár nagyrészt szakított a hagyományos technikákkal, és magabiztosan töri meg az olyan trendeket, mint a tányéron lévő geometria, a klasszikus és a modern ötvözete mellett érvel, éppúgy elfogadja a hagyományosan készített vadhús-jus-t, mint a formázó mártásokról alkotott ötletét. Ez is az egyik oka annak, hogy a tejszínt nem száműzné a konyhából, még akkor sem, ha ő maga csak eltűnően kis mennyiségben dolgozik vele. „Egyszer talán megint szükség lesz rá” – mondja, és józanul hozzáteszi: „És akkor az embernek érvelési problémái lesznek.”
Címek
Landhaus Bacher
Südtiroler Platz 2, 3512 Mautern
T 02732-829 37
www.landhaus-bacher.at
Hanner
Heinz-Hanner-Platz 1, 2534 Mayerling
T 02258-23 78
www.hanner.cc
Rosengarten
Aschauer Straße 46, 6365 Kirchberg in Tirol
T 05357-25 27
www.rosengarten-taxacher.com
Steirereck
Am Heumarkt 2A, 1030 Wien
T 01-713 31 68
www.steirereck.at