Csípős chili
Claudia Schemerl-Streben szövege Fotók: Luzia Ellert és Stephanie Golser
Ő egy különc, és ezt fel is vállalja: Erich Stekovics gazdálkodó. A paradicsom császáraként ismerik. De Stekovicsnak van egy másik megszállottsága is: a chili. Körülbelül 400 fajta – a enyhétől a robbanékonyig, a halványrózsaszíntől az áttetsző sárgán át a csokoládébarnáig, és a simától a ráncosig – terem a burgenlandi Frauenkirchenben. A vetőmag gyakran hosszú utat tesz meg, Koszovóból, Oroszországból, Mexikóból, Spanyolországból és az ázsiai térségből érkezik. A sokszínűség-fanatikus Stekovicsot az Arche Noah és egy nemzetközi hálózat rendszeresen ellátja a világ minden tájáról származó vetőmagritkaságokkal. „Nagyon jó kapcsolataim vannak Amerikában, és a németországi Gatersleben Intézet épp most ajánlott fel nekem 1800 fajtát. Jelenleg azonban felvételi tilalmat rendeltem el. A 360 fajtánkból 100 már kipróbált és az alapválaszték része, a többi még kísérleti stádiumban van. Ennél több logisztikailag nem lehetséges.
Az enyhe és jól ismert fajták, mint az almapaprika és a Santa Fe mellett a csípős társak is rendkívül keresettek a chilirajongók körében: a habanero területén Stekovics kapásból 40 képviselőt tud felsorolni a fajtakatalógusából. Ezek fehér, sárga, őszibarack, narancs, piros, lila és csokoládé színekben érnek be, olyan neveket viselnek, mint a White Bullet, Hot Lemon, Big Sun, Peach és Chocolate, és a Scoville-egységekkel – amelyek a csípősség mértékéről adnak felvilágosítást – a hatszámjegyű tartományban a világ legtüzesebb fajtái közé tartoznak. Stekovicsnál olyan egzotikumok is otthonra leltek, mint a japán Yatsufusa, az afrikai ráncos-sárga Fatalii, az indiai vörös Assam és az összes fajta ősformája: a Chiltepin. A gombostűfejnyi, élénkvörös gyümölcsök nem hegyesen végződnek, ahogy azt a chiliknél feltételeznék, hanem kerekek, a mexikói Sonora-sivatagban, valamint Texas és Arizona déli részén nőnek. Különösen ízletesek és gyomorkímélők, és éles csípősség jellemzi őket. „A Chiltepin-t madarak vetik el, amelyek érzéketlenek a fájdalomra, és a magokat emésztetlenül ürítik ki – ezért is hívják őket madárszem-chiliknek” – árulja el Stekovics. Mivel az őschilit csak kézzel lehet szüretelni, és a bokrok szétszóródnak a sivatagban, a Chiltepin a világ egyik legdrágább fűszere, az amerikai kontinens tíz legveszélyeztetettebb élelmiszere közé tartozik, és a Slow Food USA felvette az ízek bárkájába.
Stekovics chlijeit összesen 33 hektárnyi területből körülbelül kettőn termesztik, részben a szabad ég alatt, részben fedél alatt. Ausztria déli részének sok napsütése ellenére a paprikafélék családjába tartozó növény a védelmet nyújtó fóliasátrakat kedveli: „A chili rendkívül melegigényes. Akkor lő ki a földből, amikor mi éjszaka a hőségtől már aludni sem tudunk. A lehűlésekre betegségekkel reagál, és a huzatot sem szereti. 25 foktól kezdve, magas páratartalommal párosulva érzi jól magát – tehát inkubátorban” – nevet Stekovics. Ha az ideális feltételek teljesülnek, a védencek a mennyezetig nőnek, és még nagyobb csípősséget adnak le. A száraz talajok ráadásul befűtenek a növénynek: a vízelvonás stresszt okoz számukra, így a chili még több kapszaicint termel, ami a csípős hatást a szájban és az ezzel járó bizsergető hatást okozza.
A csípősségtől való félelmet Stekovics nem tudja megérteni: „Amit az ember nem gondolna a chiről, azok az aromák” – lelkendezik. „Vannak chilik, amelyeknek citrom ízük van, másoknak viszont menta-, bodza- és csokoládéjegyeik vannak. A chili egyszerűen nem csak csípős. A gasztronómia szkepticizmusa alaptalan. Ahelyett, hogy a vendéget egy hatfogásos menüvel betonoznánk be, úgy, hogy az este végére túltelített legyen, közben valami csípőset kellene felszolgálni, hogy megnyissuk az ízlelőbimbókat. Biztos vagyok benne, hogy a chili lesz a szakácsok alapanyaga. Sajnos a gátlás még mindig túl nagy.”
A csípős konyha szakértője Sohyi Kim sztárszakács. A koreai születésű hölgy másféléves korában szerezte az első tapasztalatait a csípősséggel az erjesztett kínai kel saláta, a Kimchi elfogyasztása révén. A rizzsel, tofuval és chilivel jól elboldogul. A vérében van a chili. Kim frissen, szárított és porított formában használja a hüvelyeket. A legkedvesebbek számára a Thaiföldről származó vörös és zöld fajták, valamint a koreai hüvelyek: „Ezek édesebbek, lédúsabbak és csípősebbek, mint a thaiak” – áradozik Kim. Egyik étele sem nélkülözi a chilit. „Aláfestésként mindig ott van. A chili az én témám. De ezzel nem automatikusan a csípősségre gondolok. Ha csak a csípősségről van szó, azt olyan összetevőkből is megszerzem, mint a fokhagyma, gyömbér és hagyma. Mivel nem használok tejszínt vagy vajat, ez az egyetlen módja annak, hogy köszönjek az ízlelőbimbóknak.” Kim számára a chili egyszerre fűszer és gyógyszer: „Baktériumölő, megfelelő adagolásban segít a migréneken, és bár sokan azt hiszik, hogy a chili rossz a gyomor-bélrendszernek: tévednek. Amikor teljesen kimerült vagyok és energiára van szükségem – ez gyakran az esti forgalom előtt fordul elő –, a testem csípősséget követel. Még akkor is, ha a konyhai személyzetem feladja, és a szájában lévő tűztől már nem bírja, én még teljesen relaxált vagyok, és semmiféle égést vagy bármi mást nem érzek a számban” – mondja Kim. De neki is megvannak a határai. „Mindig nagyon lazán meséltem, mennyire jól bírom a chilit. Egészen addig, amíg egy New York-i barátnőm nem hozott egy üvegcsét mesterségesen előállított chili-csípősséggel, koponya emblémával a címkén. A vendégek előtt lenyeltem egy teáskanállal, és az első pillanatban semmi változást nem vettem észre. Csak pár perc után éreztem keserű ízt a számban, és röviddel utána görcsöt kaptam. Hátrafutottam a kamrába, lefeküdtem a földre, krétafehér voltam, verejtékben úsztam, és az egész testem remegett. Az eredmény: 25 perc munkaképtelenség. Az egyetlen mentőöv a meleg rizs és a meleg víz volt. Azóta tisztelettel vagyok az olyan üvegcsék iránt, amelyek tartalmát nem ismerem pontosan.” Nem csak az utánzatok árulók. Az eredeti is néha Scoville-sokkot okoz. „A chilinél nincs szabály: hiába néznek ki egyes fajták ártatlannak – a szín, a méret vagy a forma semmit sem mond a csípősség fokáról” – tudja Erich Stekovics.
Naponta fél kilogramm szárított chilit használnak fel a „Kim kocht”-ban. Aki Kimnél eszik, szeret csípősen enni. A vendégei egyre gyakrabban vállalkoznak a fokozásra. „Néhányan, akik az első látogatásukkor nulla csípősséget bírtak, mostanra közepes csípősséget rendelnek.” Ennek ellenére: a csípősség relatív. Senkinek sem szabadna szenvednie evés közben. „Személyes beszélgetésben fel tudom mérni, milyen mennyiséget bírnak az emberek. És még ha némelyik vendég hangosan is rendeli a „szupercsípőset”, két fokkal gyengébbet kap, és még mindig az az érzése, hogy hot, hot, hot-ot evett. Ha nem vagyok biztos benne, extra friss chilit adok hozzá. Ugyanis vannak olyan vendégek is, akik szó szerint lapátolják be a hüvelyeket – olyan emberek, akik az életet a menny és a pokol között egyszerre akarják érezni” – vigyorog Kim. Azoknak az edzett hősöknek Kim olyan levest főz, ami garantáltan beüt: „Amikor a szárított hüvelyeket együtt főzöm, padlógázt adnak, mert a forró folyadék felszabadítja a magban lévő olajokat. A kész levesbe aztán friss hüvelyeket vágok bele magokkal együtt. Ezzel a levessel könnyen megszédíthetjük az ízlelőbimbókat, és ha még szükség van egy löketre, egyszerűen beleharapunk a chilibe.”
A csípősség nem csak Sohyi Kim szignatúrája, hanem az „Indochine” konyhafőnöke, Wini Brugger fókuszpontja is. Egy éve állított össze egy menüt olyan fajtákkal, amelyet mifelénk egyetlen más étteremben sem lehet megrendelni. „Bécs piacain csak a szokásos chilitípusokat találja meg. Nem konfekciót akartam vásárolni, hanem mind a kezdőnek, mind az ínyencnek kínálni valamit.” Az Arche Noah-val és a Slow Fooddal együttműködve Brugger osztrák gazdáktól, például Peter Lassnigtól és Erich Stekovicstól szállíttatott, és meg volt győződve az aromák sokszínűségéről. „A Lemondrop egy őrülten finom, citromos beütésű chili, amely jól kombinálható hallal és tenger gyümölcseivel, a Pretty in Pink virágos ízű és illik egy curryhez, a Brazilian Starfish pedig úgy néz ki, mint egy kis tengericsillag, fűszeres és harmonizál a hússal.” Amint ősszel Ausztriában az összes chili fajtát betakarítják, Brugger vissza akarja tenni a lapra a „Chili for all Senses” menüjét, és azt tervezi, hogy szárított, savanyított és pürésített fajták sorozatát készíti, mint a Fish Pepper, Black Elephant és Joe’s Round. Ez valószínűleg tetszeni fog Erich Stekovicsnak. Az egykori hittanár prófétaként próbálkozik, és meg van győződve róla: „A chili-hullámot már nem lehet megállítani.”