A-La-Carte

Vágás (2016/4)

A jó húsnak három előfeltétele van: állatbarát tartás, a legjobb takarmány, valamint a vágás módja. Ez utóbbi, az állatok megölése, sokáig tabutémának számított. Aki maga is átél egy vágást, olyan tapasztalatot szerez, amely örökre megváltoztatja a húshoz fűződő viszonyát, de elfeledett ízeket és illatokat is felidézhet. Szöveg & fotók Manuel…


A jó húsnak három előfeltétele van: állatbarát tartás, a legjobb takarmány, valamint a vágás módja. Ez utóbbi, az állatok megölése, sokáig tabutémának számított. Aki maga is átél egy vágást, olyan tapasztalatot szerez, amely örökre megváltoztatja a húshoz fűződő viszonyát, de elfeledett ízeket és illatokat is felidézhet.

Szöveg & fotók Manuel Zauner

Az első vágásomat Philipp Inreiter séffel éltem át. Egy kakast szerettünk volna a lehető leghasznosabban, egészében feldolgozni, a tarajától a körmeiig, és különleges csemegeként a szívét is. Philipp a koppenhágai „Relae” konyháján dolgozik, amelyet nemcsak a világ 50 legjobb étterme közé választottak, hanem idén már másodszor tüntették ki a „Sustainable Restaurant Award” díjjal – főként a saját termelésű, szigorúan bioterméknek számító alapanyagok miatt. A fenntarthatóság Philipp számára azt is jelenti, hogy odafigyel arra, hogyan ölik meg az állatokat: aki húst eszik, annak legalább egyszer saját kezűleg is meg kell próbálnia, és foglalkoznia kell azzal, mit is jelent elvenni egy életet. Tehát saját magunk akartuk megölni a kakasunkat, és erre a felső-ausztriai Aistleitner biofarmon találtunk lehetőséget.

Aistleitner nagyapa tanított ki minket, aki megmutatta, hogy a kakasokat a legjobb nagyon korán, még álmukban a lábuknál fogva elkapni, és egy határozott lendülettel, kinyújtott karral körbeforgatni a levegőben. Ezzel a nagyapa elkerülte a kakas és számunkra egyaránt stresszes hajszát az udvaron. A fejébe áramló vértől kábultan az állat ráadásul olyan nyugodt maradt, hogy hagyta magát a tőkére fektetni. Csak néhány másodperccel később, egy pontos fejszecsapás után már halott is volt, majd kopasztották és feldolgozták. Ami a nagyapánál egyszerűnek tűnt, tőlünk lelkierőt és koncentrációt követelt. Féltünk attól, hogy felesleges szenvedést okozunk a kakasunknak.

Nem ok nélkül írja elő az állatvédelmi törvény, hogy a vágás során az állatoknak felesleges stressztől és szenvedéstől mentes legyen. A hivatásos vágóknak szakképesítést kell felmutatniuk, amelyet egyes állatfajok esetében akár félnapos, mezőgazdasági kamara által szervezett tanfolyamokon is meg lehet szerezni. A házi vágásoknál sok minden szürke zónába esik. Bár az ember vásárolhat állatot a gazdától, és elméletileg helyben, saját fogyasztásra leölheti, de a leölést saját kezűleg kell végrehajtania. A kakasunk vágása a nagyapa útmutatásának köszönhetően egyszerűen és gyorsan ment. Valamivel izgalmasabb volt a tapasztalatom egy disznóvágáson – a hagyományos Sautanz keretein belül.

A disznónkat közvetlenül az istálló kijáratánál elektromos fogóval kábították el és vágták le. Ez alkalommal is annyira gyorsan történt a tényleges leölés, hogy alig maradt időm gondolkodni. Még a disznó is nyugodt maradt, amíg túl késő nem lett. A munka, amely meghatározta a disznóvágásról alkotott képemet, utána kezdődött: eltávolították a sörtéket, a vágott testet felakasztották, feldarabolták, megfőzték és feldolgozták; ez egy ünnep, ahol ettek és ittak, amíg az állat minden részét fel nem használták. Különösen emlékezetesek voltak azok az ízek és illatok, amelyeket korábban nem ismertem. Például az agyvelőből és veséből álló reggeli, amit nagyszerűnek találtam. Vagy a főtt nyirokmirigy, amit egyébként csak a hentes kap meg. És természetesen a szokást igénylő szag, nem gyenge gyomrúaknak való: nem volt olyan pillanat, amikor ne állt volna éppen egy üst a tűzön, ne főztek volna belsőségeket és húshulladékot, vagy ne olvasztottak volna zsírt. A lassú feldolgozás lehetővé tette az állat iránti tiszteletet: minden vágással egy kicsit inkább hússá vált. Hogy csak rövid idővel azelőtt még élt, az egész nap végigkísért, éppúgy, mint a zsír szaga: az ünnepünkért egy életet áldoztak fel.

Hogy a házi vágásoknál régebben tisztelgőbben és körültekintőbben bántak volna az állattal, az csak mese, mert a vágások mindig is munkából, koszból és verejtékből álltak. A romantikus elképzelések nem helyénvalók. Különösen a szupermarketben történő húsvásárlásnál tanácsos a szkepticizmus. A nagy vágóhidak számai azt mutatják, hogy ott futószalagon dolgoznak. A biohús ebben a tekintetben nem mindig kivétel, mert nincsenek külön biószabályok a vágásra. Gyakran a vágók rendelkezésére álló idő annyira kevés, hogy a körültekintésre és az állatjólétre nincs hely. Ehhez jönnek még az állatszállítások vagy a vágóhídon történő megterhelő köztes tartás.

Aki fontosnak tartja az állatbarát vágást, de nem akar maga leölni, annak kistermelőktől kell húst vásárolnia, olyan termelőktől, akik ideális esetben saját gazdaságukban vagy kis, közeli hentesüzletekben vágják le az állatot. Úgy, mint Norbert Hackl „Biohof Labonca” farmján Stájerországban, ahol sertéseket tenyésztenek, és a gazdaság saját legelővágóhídján ölik le őket. Norbert „napfény-sertései” az egész évet a szabadban töltik, ahol ösztöneiket követhetik, kedvük szerint túrhatják a földet vagy hempereghetnek a sárban. A vágóhíd közvetlenül a földek mellett található. A Laboncánál az állatokat tehát nem kell szállítani, és már az etetéstől ismerik a vágójukat. Ami kegyetlenül hangzik, az megkíméli az olyan érzékeny állatokat, mint a sertések, a félelemtől és a stressztől. Nem véletlenül nyerte el Norbert Hackl első osztrák gazdaként 2010-ben az Állatvédelmi Díjat, és 2016-ban ismét jelölték a neves díjra.

A kíméletes vágásnak, mint azt Reinhard Gorfer gourmet séftől Garstenben megtanultam, kulináris előnyei is vannak, mert stressz nélkül nincs félelem, és így nincs adrenalin sem, amely tejsavként rakódik le az izomrostokban, és savassá teszi a húst. A stresszmentesen vágott állatok húsa sokkal puhább. Mivel elégedetlen volt a kereskedelmi forgalomban kapható termékekkel, Reinhard Gorfer elkezdett saját maga marhákat tenyészteni, és nagy hangsúlyt fektetett a vágás minőségére. Részt vettem egy vágáson, amilyen a Gorferéknél havonta egyszer zajlik. Ehhez az átjáró istállóban, ahol a marhacsordát etették, az egyik állatot elkülönítették. A közvetlenül a legelőn történő leölése Ausztriában tilos. Egy a gazdaságba hívott hentes tehát az istállóban egy marhapisztollyal kábította el a még nyugodtan kérődző marhát. Már a szarvasmarha mérete és súlya miatt is rosszul éreztem magam. A gazdaság saját vágóhelyiségében daruval felakasztották, kivéreztették és lenyúzták; ez kemény, nem veszélytelen munka, amit profira kell bízni. A marhahúsfelek két hetes érlelése után a séf maga darabolta fel a húsrészeket.

A természetes tartás és a stresszmentes vágás Roman Schober Gars am Kamp-i biohentes számára is a tökéletes hústermékek előfeltétele. Ami egy régi marhafajta, a Waldviertler Blondvieh keresésével kezdődött, ma 21 gazdából álló, jól működő szövetkezet. Tenyésztik a régi Turopolje sertésfajtát és a Waldviertler Blondvieh marhát is, amely idén kapta meg a legmagasabb Slow Food-kitüntetést, mint Presidium az Ízek Bárkájában. A részt vevő biogazdák állatait a biohentesnél vágják le, aki a termékeket is értékesíti. A vágásból azonban Roman Schober önmagában nem tudna megélni. A hentes számára alig lenne üzlet, ha hetente csak néhány állatot ölne le, de pontosan ez az ő számára a stresszmentes, állatbarát vágás előfeltétele.

Aki valaha is részt vett vágáson, az tudja, milyen fontos az elővigyázatosság és az idő – mert csak akkor garantálható, hogy elegendő idő marad az állatok megfelelő elkábítására, és hogy ne ijesszék meg őket feleslegesen. A halállal a vágásnál nemcsak szembenézni, hanem érezni is annak szagát, néha nem gyenge idegzetűeknek való. Alapvető tapasztalat, amely számomra az elvont termékből újra valami élőt varázsolt, a vákuumcsomagolt húsdarab előtti elidegenedés helyébe a felismerés lépett: állatokkal van dolgom. A hús újra valami különlegessé vált, amit az embernek sem kell minden nap a tányérjára tennie, pontosan úgy, mint egykor a vasárnapi sültet. A vágással való foglalkozás tehát talán az elmélyülés és a gondolkodásmód megváltoztatásának útja lehet, és ezáltal a kevesebb, de annál tudatosabb húsfogyasztáshoz vezethet.

Hogy mennyire elgondolkodtató lehet egy-egy vágásélmény, azt a végén szeretném elmesélni:
Amikor Philipp Inreiter és én kiválasztottuk a kakasunkat, éppen azt az állatot kapta el, amelyet a nagymama meg akart kímélni. Azt hitte, egy tyúk szerelmes a kakasba, és nem akarta elválasztani a párt. Miután az halott volt, megkopasztották és feldarabolták, a csemegét, a szívét, bevitték a konyhába. Még mielőtt az a lábasba került volna, egy tyúk besurrant a macskaajtón a házba – ilyesmi még soha nem fordult elő a gazdaságban –, és a vágó számára szánt szívet leette az asztalról. A nagymama pontosan tudta: ez volt a szerelmes tyúk, amely most megszerezte kedvese szívét.

Tények a vágásról:

Ausztria: Vágások 2015:
5 381 689 sertés, 631 420 szarvasmarha
1700 bejegyzett vágóüzem van
Ennek túlnyomó része kis- és mikrovállalkozás.
Heti vágás kisüzemben:
pl. Bio-hentes Roman Schober, Gars/Kamp NÖ:
15-20 sertés
3-4 szarvasmarha
15 bárány

Heti vágás az osztrák nagyüzemekben:
pl. Großfurtner vágóüzem, Utzenaich, OÖ: 10 000 sertés, 1 000 szarvasmarha

A Slow által ajánlott üzemek:

Arche De Wiskentale:
Mangalica tenyésztő- és feldolgozóüzem, vágási- és húsfeldolgozási tanfolyamok, Wischathal, NÖ, www.dewiskentale.com

Gorfer Naturgourmet:
Étterem és biomarhatenyészet saját vágóhíddal Garstenben, OÖ
www.gorfernaturgourmet.at

Jagawirt:
Vendéglő a stájerországi Schilcherlandban saját sertéstenyészettel.
www.jagawirt.at

Labonca Sonnenschweine:
Bio-sertéstenyésztő üzem legelővágóhíddal, elnyerte az Osztrák Állatvédelmi Díjat, Burgau, Stmk
www.labonca.at

BOA Farm:
Bioüzem Laa an der Thaya-ban, NÖ saját vágóhíddal
ww.beefcattle.at

Schwarzbergerhof:
Mühlvierteli biogazdaság saját hentesüzlettel
www.schwarzbergerhof.at

Roman Schober:
Waldvierteli bio-hentesüzem és termelői szövetkezet
www.bio-schober.at

Bioviertel: Biogazdák társulása közeli vágóhíddal
www.facebook.com/bioviertel

Vetterhof: Vorarlberg, vágóünnep novemberben
www.vetterhof.at

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!