A-La-Carte

Showtime (2013/4)

A limitált példányszámban megjelenő Lavazza-naptár körül a fényképek miatt olyan kultusz alakult ki, amelyet csak a Pirelli-naptár múl felül az abban szereplő topmodellek miatt. A Lavazza 2014-ben a csúcsséfekre tesz.


Szöveg: Christian Grünwald Fotó: Martin Schoeller

Martin Schoeller korunk egyik legkeresettebb és legkreatívabb portréfotósa. Elsősorban sztárokat fotóz. Valódi „hírességeket“. Például Barack Obamát. Vagy Clint Eastwoodot. A megbízó magazinok nevei: New Yorker, Vogue, National Geographic, GQ vagy Vanity Fair.

2013 elején fényképezett Martin Schoeller először konyhafőnököket. Ferran Adrià, Michel Bras, Massimo Bottura és néhányan mások pózoltak a 2014-es Lavazza-naptárhoz. A projektet a szakma számára fontos jelzésnek tekinthetjük. Mostanra a szakácsok valóban sztárok. Ezt nemcsak Martin Schoeller gondolja így: „Tíz évvel ezelőtt alig valakit érdekeltek a szakácsok. Ma folyamatosan jelen vannak a médiában.“ Legalábbis néhány szakács médiabeli rangja már majdnem elérte az alternatív popsztárokét – Ferran Adrià hozzáteszi: „A naptár annak a jele, milyen fontossá váltak a konyhafőnökök korunkban. Minden gazdasági probléma ellenére a Haute Cuisine rengeteg embert érint meg. A Lavazza volt az első, amely ezt egy naptárban összefoglalta, és így kultikus jelleget kölcsönzött a projektnek.“

Ferran Adrià tudja, hogyan értékelje a hírnevet: „Sztároknak tűnünk, amikor csillogó fényképeken és TV-show-kban ábrázolnak minket, de másnap visszamegyünk teljesen normálisan a konyhánkba dolgozni.“ Bár az ő esetében a munka az elBulli két évvel ezelőtti bezárása után jelentősen megváltozott. Továbbra is találgatások övezik, hogy a régi helyszínen, Rosasban kap-e valaha újra ételt egy vendég is, ezért korunk talán legmeghatározóbb konyhafőnöke Barcelonában a testvérével több éttermet is üzemeltet, és jövőre egy mexikói konyhájút is nyitni akar ott. „A testvérem, Albert, ott a korunkhoz illően egyfajta prêt-à-porter konyhát kreál. Nem mindig van szükség a bonyolult csillagos dolgokra, sokan egyébként sem engedhetik meg maguknak a Haute Cuisine-t.“ Így vagy úgy, a konyhaművészet a következő tíz évben rohamosan tovább fog fejlődni, valószínűleg nem utolsósorban a Dél-Amerikából érkező számos még ismeretlen hangsúly által: „Nem mindenki vezet Forma-1-es autót, mégis sok jó autóversenyző van.“

A Lavazza vállalat iránt Ferran Adrià nagy tiszteletet tanúsít. „Ilyen innovatív projektek valószínűleg főleg az ilyen elkötelezett családokban jönnek létre. Az eszpresszó ugyanis rendkívül sokoldalú termék: felszolgálható forrón, hidegen, folyékonyan vagy szilárdan. Amire minden esetben szükséged van hozzá, az az elektromosság. Ebből a szempontból az eszpresszó high-tech termék.“

A naptárhoz kiválasztott konyhafőnökök kiválasztása elsősorban az egyéni, részben évek óta ápolt együttműködési állapottól függött a Lavazzával. A Slow Food alapítója, Carlo Petrini a bemutatón kifogásolta, hogy nem választottak hozzá nők, és lelkesedett egy többségében női termelőkből álló naptárprojektért. Legalábbis ezért Martin Schoeller mint fotós valószínűleg csak a második választás lenne. „Ritkán fényképezek nőket, ahhoz a portréim egyszerűen túl közvetlenek.“ Aki tudni akarja, mit jelent ez, guglizza ki a „martin schoeller close up“ kifejezést, és azonnal látni fogja a prominens férfiak rengeteg portréját, igazán megérintően közvetlen módon. Szinte smink nélküli arcok ráncokkal, napfoltokkal és más apró hibákkal. Megérintően közel, de éppen ezért nem idealizált, a szokásos hollywoodi ragyogó vigyor nélkül. Ezt nem minden sztár szereti, érthető módon a nők legkevésbé.

Martin Schoeller ezekkel a close-upokkal vált ismertté, azóta olyan népszerű fotósokkal említik egy sorban, mint Richard Avedon, David LaChapelle vagy Annie Leibovitz. Ez utóbbinak Schoeller a 90-es évek közepén három évig dolgozott asszisztensként New Yorkban, frissen Németországból érkezve, még szerény angoltudással. Fénykezelése valószínűleg az ezekből a kezdeti évekből származó tapasztalatokból ered. A tipikus close-upokhoz Schoeller a lencsét a szemközti fél szemmagasságába állítja, és karnyújtásnyira megy az arc elé. Most még egy szokásos nappali fényű lámpa és a megfelelő emberi kémia a főszereplővel. „Többnyire még fénymérőre sincs szükségem, minden megy magától. Sokkal fontosabb, hogy a portré alanya hangulatban legyen és működjön közre. Hogy ez így legyen, az végső soron az én munkám. És minél jobb az ötlet egy megrendezett fotóhoz, annál inkább közreműködik az illető.“ Ebben az összefüggésben Martin Schoeller sok párhuzamot lát saját üzlete és a konyhafőnökök munkája között: „A szakácsok, mint minden kreatív ember, folyamatosan harcolnak minden részletért. Ahogy sok tényezőnek kell összejönnie ahhoz, hogy egy fotó jó legyen, sok hozzávaló kell ahhoz is, hogy egy étel nagyszerű legyen. És mindkettő mindig csapatmunka.“

A szakácsokkal való együttműködés elég zökkenőmentes volt. „Ferran Adrià-t egyszerűen beleraktuk a műanyag gömbbe, amelyre a hozzávalókat horgászzsinórral és ragasztószalaggal rögzítettük. Ő még spontán akart néhány hozzávalót, amit később egyszerűen bemásoltunk. Több retusálásra volt szükség a testvérével, Alberttel készült közös fotóhoz, mert a valóságban ketten csak néhány centiméterrel a padló fölött egyensúlyoztak.“ Carlo Craccónak viszont a tyúkkal való pózolás közben az állatot mindig gyengéden meg kellett rázogatnia, mert a tyúkok nyugalmi állapotban összeesnek. Tartósan megmaradt az Antonino Cannavacciuolóval való fotózás emléke. „A sok haltól a stúdió két napig nagyon erősen bűzlött.“

Hogy sok szakács valóban rendelkezik sztárallűrökkel, azt Martin Schoeller egy utólagos megbízásnál bizonyította három csúcskategóriás konyhafőnökkel. Egy Time Magazine címlapsztorihoz szerződtették, amely 2013 novemberének közepén jelent meg. „A ,The Gods of Food‘ történethez René Redzepit, David Changot és Alex Atalát kellett lefotóznom. A klasszikus stúdiófotók mellett az az ötletem is támadt, hogy lefotózom hármójukat egy tónál horgászás közben. Tehát a szabad természetben voltunk, de a horgászmotívum magában unalmas volt. Biztonság kedvéért szereztem magas szakácssapkákat is, amelyeket természetesen egyikük sem visel önként. Szóval elcsábítottam Alex Atalát, nem akarja-e egyszer rövid időre felvenni a cuccot. A másik kettő halálra röhögte magát rajta, de végül ők sem tudtak nemet mondani a sapkára.“

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!