Szöveg: Eva Rossmann · Illusztráció: Nicolás Aznárez
Drágám, gyere, különben ellankad az étel!“ Haha. Vegán viccek. Időközben már ezek is kissé ellankadtak. Bár nem is telt el olyan sok idő azóta, hogy azokat az embereket, akik lemondanak az állati termékekről, idegesítő világmegváltóknak vagy bogaras puhányoknak tartották. Most színészek és énekesek esküsznek a növényi táplálkozásra. Ez karcsúvá, fitté, széppé és jóvá tesz. Azt mondják. Néhányaknak csodálatos módon még pénzt is hoz. Ki reklámoz már ingyen? Ausztriában is elismert szakácsok mutálódnak élelmiszer-pacifistákká. És különféle hírességekkel foglalkozó médiában hirtelen egy „sztár“ előtag jelenik meg a nevük előtt. A kamaszok már nem elégednek meg azzal, hogy nem esznek húst. A tojást sem szeretik. Még az utolsó Trophée Gourmet-n is hallható volt: csaknem az összes jelölt szakács arról beszélt, milyen szívesen dolgoznak zöldségekkel.
„Mindegy“ az új őrület csaknem senkinek. A Buchingernél évek óta van „Vegetáriánus hagymás rostélyos“ az étlapon, egy viccből született, hogy bizonyos vendégek mi mindent szeretnének. Mert ezek a „majdnem-mint-hús-ételek“ igencsak furcsák. Na most mi van? Zöldség vagy inkább hús? Csak mert nem „szabad“? És ki dönti el ezt? Jó ideje, mellesleg, átkereszteltük „Vegán hagymás rostélyosra“, mert amúgy is mindig az volt. Egyesek hagyma nélkül akarják. Mások hússal. És valaki szerette volna már vegánul, de gluténmentesen és mindenképpen fekete bors nélkül. Majdnem minden működik. De hová tartunk?
Vannak – természetesen a húsevők között – hangok, amelyek a veganizmust a dekadencia, ha nem éppen a civilizáció bukásának jelének tartják. Nem voltak az ókori rómaiaknak is abszurd étkezési szokásaik, mielőtt a barbárok lerohanták őket? Ismerek egy szakácsot, aki szívesen mondja: „Aki nem eszik húst, az nem ember.“ Ez sem éppen kifinomult. A trendibb marhahús-rajongók vehetnek húsos fényes magazinokat „igazi férfiaknak“. Vajon ők megmentik a nyugati világot?
Igazság szerint az lenne a legszebb, ha mindenki úgy élhetne és ehetne, ahogy neki tetszik. Nekem nem fáj, ha valaki lemond a sajtról. Nekem csak az fájna, ha én magam nem élvezhetném a kecskesajtot, a provolonét és a Weinviertelben készült új finom sajtok egyikét sem. De: mindig vannak a küldetéstudattal rendelkezők. Ők úgy hordozzák maguk előtt életfelfogásukat és felismeréseiket, mint a metróállomásokon az „Őrtorony“-t osztogató sápadt alakok. Eljön a királyság …
… HA, igen, HA vegán módon táplálkoztok. Többé egy állat sem fog szenvedni, egyáltalán minden erőszakmentes lesz, és a virágocskák azt fogják kiabálni: „szedj le és egyél meg!“. Végre esélyünk lenne JÓ emberré válni. Ehhez viszont pontosan tudni kell, mit tesz az ember – és mit nem szabad tennie. Ez egészen odáig megy – például borkőből készült sütőporig. Nem is olyan egyértelmű, hogy az vegán és így megengedett-e. Még ha a Vegán Társaság meg is áldotta a nagy „V“ betűjével, az interneten viták zajlanak. Mivel a bort zselatinnal is lehet deríteni. A fehérje, amely megköti a zavarosságot, ugyan eltávolításra kerül, ennek ellenére mégiscsak eltévedhetett egy fehérjemolekula, amely szerencsétlen körülmények láncolata folytán a kristályosodott borkőhöz tapadhat, és így beszennyezhet egy tiszta vegánt. IGEN. A zselatin állatokból származik, az állatoknak nem szabad szenvedniük, de azt azért meg lehet kérdezni, mennyi elv maradt meg egy lehetséges molekulában.
Ami azt illeti, „a“ vegánok már rég nem léteznek. Létezik a hipszter veganizmus. Ott arra figyelnek, mit (nem) eszik a kedvenc sztár. Ők mindannyian olyan szépek, és mivel már a nagymama is megmondta, hogy az vagy, amit megeszel, te is teljesen szép leszel, ha úgy eszel, mint ők. Ezenkívül lehet idegesíteni a családot, és valaki különlegesnek érezheti magát. Laktózérzékenysége vagy az eperfogyasztás utáni kiütése már tényleg majdnem mindenkinek van.
Aztán ott vannak a részvétet érzők. Korábban azt mondták: „Nem tudok megenni olyan állatot, amit ismerek.“ Vagy: „Nem tudok megenni olyan állatot, amelynek a szemébe nézek.“ Szóval csak halfilé. A fejét mások tüntetik el. Vagy az anonim szupermarketi rántott hús a szomszéd nyula helyett. Most tovább mehetnének. Minden állati termék állati szenvedést jelent, és ezáltal az ő szenvedésüket is. Ha csak az állattartó telepek és azok kinövései ellen lépnének fel, az ő oldalukon állnék. De a jelszó az: semmit semmilyen állattól. A tojásból csibe lesz. Milyen szép, egy világ tele tyúkokkal! Egy ilyen tyúk ugyanis a jó évszakban tényleg minden nap tojik egy tojást, és mivel tollas barátainkat semmiképpen sem szabad levágni, elég hamar elég sok tyúk lesz. Ez nemcsak zajos, de rendesen büdös is. – Vagy akkor lesz születésszabályozás a tyúkoknál? És állatkínzás-mentes-e, ha elvezem a tyúkocska boldogságát, hogy állandóan utódai legyenek? A tej a részvétet érző nem-evők szerint csak a gidáké, a báránykáké és a borjúcskáké. Egyébként is jó ötlet, hogy az övék is, de mi van akkor, ha az anyaállat, szokás szerint, több tejet ad, mint amennyit az utód meg tud inni?
Innen már nincs messze a vallásos veganizmusig. A legtöbb valláshoz hasonlóan egy szigorú szabályrendszer jellemzi, egyrészt sok előírással és tilalommal, másrészt sok üdvösségígérettel. Legkésőbb akkor válik veszélyessé, amikor azt hirdetik, hogy csak így lehet megmenteni a világot. Ezt már túl sokszor átéltük. Most ugyan nem feltételezem, hogy a közeljövőben vegánok zellerszálakkal támadnak a sertésbordát evő húsevőkre, de minden vallás kicsiben kezdte.
Ami a világ megmentését illeti a másik oldalról: a német gazdaszervezetek a húst hirdetik. Lehetőleg német sertéshúst. És abból is egyre többet, egyre nagyobb istállókban. Felszólítják a gazdákat a beruházásra. A világnak több élelemre van szüksége, a német gazdák egyre „hatékonyabban“ termelnek és végül ellátják a világot, harsogják büszkén gyűléseiken. Lehetséges, hogy egyik-másik sertéspapnak jövedelmező mellékállása van az ipari hústermelésben? A gépgyártóktól a gyógyszeriparig sokan keresnek a szegény disznókon, amelyeknek a lehető legnagyobb hasznot kell hozniuk. Bár a totális funkcionális sertés híveinek most amúgy is problémájuk van. A világ egyes részein nem igazán szeretik a disznóhúst. És Németországban is csökken a sertéshúsfogyasztás. Ha viszont, mivel hatékonyabb, egyre többet termelnek, de a kereslet nem nő, az árak esni fognak. Ez ellen még hatékonyabban lehet többet termelni … az összeomlásig. Ami aztán az egyes sertéstartókat sújtja.
És csak hogy ne úgy tűnjön, mintha Ausztriának ehhez semmi köze nem lenne, vagy legfeljebb csak ismét áldozat lenne: nálunk 2014-ben az eléggé ünnepelt kamarai statisztika szerint 2,92 millió sertést importáltak és 2,95 milliót exportáltak. Nem lenne okosabb a sertéseket nem – halottan vagy akár élve – ide-oda szállítani, hanem inkább a sajátjainkat megenni? Ki keres ezen, a szállítási költségek ellenére, a szubvenciókon, támogatásokon, állítólag piaci alapú árakon?
Tömegtermelés azonban a vegán élelmiszerek esetében is létezik. Érdekesek a kísérletek, hogy végre vegán ömlesztett sajtot állítsanak elő, amely a magától értetődően vegán pogácsán eléri az egyedülálló sajtburger-effektust. Az adalékanyagok listája hosszú, ennyi „E“-számot még a gyorséttermekben is ritkán találni. Még aggasztóbbak a szójaitalok, amelyeket valahol valamilyen szójából állítanak elő. Hatalmas területen termesztve, adott esetben ott, ahol korábban erdő, őserdő, az állatok élőhelye volt. A géntechnológia alkalmazását sem kell mindenhol feltüntetni. Aki semmit sem akar tudni és nem akar főzni, az a vegán késztermékekhez nyúl, boldogan mosolygó amerikai sovány hírességek reklámjaival, amelyekben tényleg MINDEN benne van, kivéve éppen az állati eredetű összetevőket. Természetesen a késztermékekre gondolok.
Persze, vannak olyan vegán emberek, akik sok órát töltenek azzal, hogy nemcsak állatmentesen, hanem ökológiailag tudatosan és természetesen bio módon éljenek. Sokkal butább dolgokat is lehet csinálni a szabadidőben. Például paintballozni. Vagy Waldmüller-festményeket hímzéssel lemásolni.
Kérem, értsék meg, hogy másoknak nincs ennyi idejük. Ezenkívül itt sincs abszolút igazság. A bio jó, és az íze is olyan. Feltéve, ha a termék nem utazta körbe a fél világot. Az iparilag előállított és valahol bio-ként tanúsított cucc sokkal kevésbé öko, mint sok minden, amit a régióban ésszerűen és a természettel összhangban termelnek.
Lehet, hogy egy szakács és állatbarát (aki kétértelműnek találja, annak igaza van) naiv javaslata nagy fantáziával: milyen lenne, ha meghallgatnánk egymást? A vegánokat ott, ahol fellépnek az ipari állattartás perverziói ellen. A bikaüszők megölése ellen, mert anyatehenüknek azonnal újra nagy nyomással tejet kell adnia. Azoknak a tyúkoknak az elszállítása ellen, amelyek a tojástermelés csúcsértékeit már maguk mögött hagyták. Az olyan sertések ellen, amelyeknek soha nincs elég helyük ahhoz, hogy sertésmódra jól éljenek. Az olyan állatokért, amelyeket nem hatékonysági tényezőként, hanem élőlényként becsülnek, akiknek több helyre és erőforrásra van szükségük, amelyek aztán hozzájárulnak ahhoz, hogy a vidéki életteret úgy műveljék, hogy az ne csak egy kicsinosított üdülési kulissza legyen. Ezért a vegánoknak át kellene gondolniuk, hogy az állati termékek evése valóban mindig állati szenvedést jelent-e. És hogy azok a kutyák és macskák, akiknek állítólag erőszakmentesen vegán módon kellene velük élniük, nem szenvednek-e valójában nagyon is.
Egyébként: mindez a következő bűnügyi regényem témája lesz. A kutatómunka mindenesetre több mint izgalmas …
Nemrég jelent meg:
Eva Rossmann:
Kötött, 271 o., € 19,90
ISBN 978-3-85256-668-9
Eva Rossmann újságíró volt, mielőtt a Mira-Valensky-krimikkel bestselleríróvá vált. Emellett szakácsként dolgozik Manfred Buchinger „Zur Alten Schule“ vendéglőjében.