Chile elég messze van, de konyhatechnológiailag mégis egészen közel áll hozzánk. Rodolfo Guzmán a Boragó éttermében úgy főz, ahogy a világ más forradalmi gondolkodású szakácsai: radikálisan regionálisan és egy átfogó kulturális megközelítéssel – ebben az esetben egy még jórészt felfedezetlen természet őshonos erőforrásaival.
Szöveg & fotók: Bernhard Rothkappel Szerkesztői közreműködés: Carlos Álvarez
Chile – ez az a földrész, amelyet Pablo Neruda „az őrült földrajzú országként” írt le. Itt, az országhatárokon belül található a világ legszárazabb helye, a második legmagasabb hegylánca és leghidegebb pontja. Nincs két egyforma táj: sivatag északon, alpesi tundra és gleccserek délen, a Húsvét-szigetek nedves szubtrópusi éghajlattal a Csendes-óceán közepén, és mediterrán éghajlat Santiago metropolisza körül. És pontosan itt, Chilében találta meg Rodolfo Guzmán, a 32 éves képzett biokémikus, az inspirációt egyedülálló konyhájához, és tökéletesítette az endemikus összetevők – amelyeket az őslakos népesség már jóval a spanyol hódítók érkezése előtt használt – kombinációját a legmodernebb főzési technikákkal. Mit talál Guzmán ebben az „őrült földrajzban”? Fehér epret Purénból – a mi közönséges és százszorosan keresztezett eprünk nagyanyját. Patagóniai gombákat, amelyek csak pár évente bújnak ki a földből. Ezeréves gleccservizet az antarktiszi jégből. Esővizet a Valdiviai esőerdőből. Halat a Húsvét-szigetekről. És gyógynövények hihetetlen sokféleségét, mint az Andokból származó Oxalis Carnosa. A lista végtelen, akárcsak azok a menük, amelyekért Guzmán és ambiciózus csapata minden nap aprólékos munkával szeleteli és készíti elő az alapanyagokat.
A „gyűjtés” nagyon gyakran használt szó Rodolfo Guzmán konyhájában, és szinte teljesen felváltotta a tipikus „vásárlást”. Milyen értéke van a gyűjtött összetevőknek a konyhafőnök számára? „Dolgozhatnék szarvasgombával – egy telefon, és két nappal később megkapom az értékes gumókat Olaszországból vagy Franciaországból. De miért használjak szarvasgombát, ha olyan egyedülálló fehér eperrel dolgozhatok, amely csak évi két hétig és csak Chilében található meg? Milyen értéke van a fehér epernek a szarvasgombához képest? A szarvasgomba drága, de a fehér eper megfizethetetlen. A patagóniai gombáink is megfizethetetlenek. Sok szerencsével az év pár hetében megtalálhatóak. Néha évek telnek el anélkül, hogy találnánk.” Nem hiányozhat konyhájából az Araucaria Araucana, a mapucse indiánok szent fája és Chile nemzeti fája gyümölcse, a Piñones. Ezt a fát „élő kövületnek” is nevezik, mert már a jura korban létezett, amikor a kontinensek még egyben voltak, és dinoszauruszok népesítették be a Földet. „Itt az étteremben részben olyan összetevőket használunk, amelyek már a dinoszauruszokat is táplálták. Egy kiváltság, nem luxus. Abszurd dolog importálni a világ legdrágább ásványvizét, ha ihatjuk az ezeréves gleccservizet a dél örök jegéből. Víz, amely mindig is ott volt, érintetlen és tiszta. Olyan összetevőket használni, amelyek kezdettől fogva Chiléhez tartoznak, egyedülálló és még bizarr is, de kultúránk, népeink és hagyományaink része. A világ elé tárjuk Chile valódi ízét.”
Minden héten Rodolfo Guzmán és csapata elindul élelmet keresni. A fővárostól, Santiagótól mindössze 90 percnyi autóútra található a Csendes-óceán partján egy érintetlen ökoszisztéma, amely számtalan gombafaj, gyógynövény, alga és tengeri állat otthona. A kis halászfalu, Quintay melletti fenyőerdő egyedülálló mikroklímájával – párás, ködös reggelek és meleg, napsütéses délutánok – valamint a sós tengeri levegővel és savas talajával az egyik kedvelt gyűjtőhely: a szétnyomott Oxalis Carnosa növényből ízletes szósz készül, amelynek savassága tökéletesen harmonizál a hallal; fenyőolajok és a Hongos de Pino gomba, amely parazitaként nő a fenyőkön. Ezek a speciális összetevők adják Guzmán konyhájának a Csendes-óceán partjának összetéveszthetetlen sós aromáját. A hegyekben történő keresés annál nehezebb: amint a metropolisz akadozó reggeli forgalmát legyőzték, Guzmán gyors tempóban kormányozza 4x4-esét a kanyargós hegyi utakon a közeli Andok felé. A feszültség minden megtett méterrel nő, hiszen a chilei nyár kezdete december végén a leggyümölcsözőbb időszak a vadon termő gyógynövények számára. A csaknem 4000 méterre történő utazást újra és újra hirtelen megállások szakítják meg, Guzmán és sous-chefje, Serge kiugranak az autóból és eltűnnek a bozótban: „Egy hét múlva vissza kell jönnünk ide, akkorra az aromák tökéletesen megérnek a konyhánkhoz.” Fotók készülnek, a helyszín GPS-adatai mentésre kerülnek, és mennek tovább. Következő megálló 2500 méteren, ahol a tájat egyre inkább kaktuszok jellemzik. Éppen ezek a kaktuszok érdeklik Rodolfót. Vagy jobban mondva, a paraziták, amelyek a kaktuszokon nőnek. Letép egyet, ellenőrzi az állagát és az ízét, és úgy dönt, hagyja tovább nőni. A csúcsig vezető út hátralévő része közel 4000 méteren kopár növényzetével tűnik ki, a levegő egyre ritkább. Ám éppen ezek között a nehéz körülmények között nőnek olyan gyógynövények és virágok, amelyek ízükben egyedülállóak, és amelyeket évtizedekig figyelmen kívül hagyott a nemzeti konyha. Büszkén és láthatóan izgatottan mutatja a chilei konyhafőnök a koriander egy nagyon távoli fajtáját. Nem a szokásos koriander a szupermarketből, hanem egy olyan növény, amely csak 2500 méter felett nőhet az Andokban. „Nagyszerű találat az Andok kincstárában. A meglepően intenzív íz tökéletesen harmonizál a Húsvét-szigetekről származó Kra-Kra hallal” – áradozik Guzmán, miközben jegyzeteket készít a „Nyári-Endémica-menüjéhez”. Serge talált egy kis zöld növényt, eldörzsöli a leveleket az ujjai között, beleszagol és lehunyja a szemét. Az intenzív ananászillat a karibi szigetekre repíti. Új kombinációk születnek a fejében a „Naturalización Local-menühöz”. Ideje a sikeres betakarítás után a visszaútnak.
A kirándulás után az étterembe érkezve, amely az elegáns Vitacura negyedben található, virágágyásokat locsolnak, füvet nyírnak és virágokat szednek. A tolható üvegfalakkal határolt ebédlő körül gyógynövénykertek és virágágyások találhatók, ahol chilei gyógynövények, mint például az Oxalis (madársóska), Borágó officinalis (borágó, az étterem névadója), Lobularia maritima (tengerparti ternye), Tulbaghia violacea (fokhagymaliliom) és Plantago major (nagy útifű) nőnek. Csipeszek segítségével sebészi pontossággal gyűjtik a virágokat és leveleket, hogy megőrizzék külső szépségüket, valamint a bennük rejlő fontos hatóanyagokat. Tudomány, kulináris művészet és évszázados hagyományok egyesülnek a Boragóban. Nemcsak a csipeszek használata emlékeztet egy laboratóriumra az ételek elkészítésekor, hanem sok eszköz is. Poharak, tubusok és mindenféle tudományos eszköz tanúskodik Rodolfo tudomány iránti szeretetéről. A konyhában és a pincében kísérleteznek, hogy a legjobbat hozzák ki minden növényi alapanyagból. Az így nyert aromákat felhasználásig orvosi fagyasztókban konzerválják.
Guzmán természetszeretete és szenvedélye a vad összetevők iránt a Pontificia Universitad Católica de Chile egyetemen eltöltött, vegyészmérnöki és biotechnológiai tanulmányaira vezethető vissza. A neves oktatási központ irányítása alatt még idén laboratóriumot létesítenek a Boragóban. Tudósokkal közösen tesztelik és katalogizálják az ehető, de eddig ismeretlen növényfajokat, gyógynövényeket, fakérgeket és gombákat. Éppen a Valdiviai esőerdőben található Parque Oncol természetvédelmi terület változatos növényvilága érdekes számukra, mivel elszigetelt fekvésének köszönhetően a mai napig fennmaradhattak fejlődéstörténetileg nagyon régi formák: „Szeretnénk az ország éghajlati sokféleségét és az őshonos chilei összetevők különböző textúráit, illatait és ízeit százszázalékosan reprezentálni.”
Egy közös ebéd és a kötelező szieszta után az egész Boragó-csapat kora délután találkozik a teraszon, hogy megbeszéljék az esti menüket. Meglepő, hogy a csapat nemcsak chileiekből áll, hanem egy valóban nemzetközi csoportból. Serge, aki eredetileg Mexikóból származik, így emlékszik: „Lehetőségem volt sok nagy étteremben dolgozni Európában vagy az USA-ban. De nem akartam ,más de lo mismo'-t, valami egészen újat akartam megismerni – a Boragó számomra az egyetlen hely ehhez – egy hely, amely inspirál, amely új kulináris művészetet kínál.”
Señora Ximena Araya, aki Guzmán napirendjét koordinálja, minden héten számtalan jelentkezést kap a világ minden tájáról érkező fiataloktól, akik gyakornoki helyet keresnek az étteremben. A jelenlegi csapat Chile, Mexikó, Argentína, Peru és Svájc munkatársaiból áll.
Röviddel az első vendégek érkezése előtt Dennis csapos hagyományos mapucse módon elvégzi a Guillatún-szertartást, amely során titokzatos növényeket és fakérgeket, mint például boldót, rudát, canelót, llantént és palquit égetnek, és ezzel az egész étteremrészt füstölik. A helyi törzs ezzel a hagyománnyal akarja erősíteni a közösséget és köszönetet mondani az Anyatermészetnek az ételért. Miközben Dennis elvégzi a szertartást, a konyhában már gőzerővel folyik a munka. Köveket hevítenek a gáztűzhelyen, ágakat rendeznek órákon át tartó kézi munkával. Az Endémica-menü nyolc fogásban mutatja be, mit kínál az ország: a „Quintay Bosque Tatar” előétel, egy gondosan összeállított tisztelgés az erdő előtt, „Curanto patagóniai esővízzel”, egy étel, amelynek eredete a prekolumbiánus korszakba nyúlik vissza, és végül fehér eper Purénból. Minden fogást tökéletesen összehangolt borok kísérnek, amelyeket egyébként kifejezetten a Boragó számára készítenek – olyan borok, amelyek szokatlanabb helyeken nőnek, mint például a Sidra, Misia Rosario, 2012-ből a Sagrada Familia borászatból, amelyet kifejezetten a „Pichanga” csigákkal való összjátékra készítettek. A Naturalización Local-menü a pillanatnyilag elérhető összetevők legjobbjaiból áll, amely még több fogásban, mint az Endémica-menü, mély betekintést nyújt Chile konyhájába. További érdekes ételeket, mint például a délről származó maqui-bogyós desszertet, amely intenzív íze és az egészségre gyakorolt pozitív hatásai miatt világszerte érdeklődésre tart számot, de csak Chilében kapható frissen, à la carte kínálják. Az est folyamán nemcsak az ízlelőérzék kerül megszólításra, hanem mind az öt érzékszerv – még a tapintás is rendesen igénybe van véve a sok fogás alatt. Minden ételt tipikus chilei ásványköveken szolgálnak fel, amelyeket az ország kézművesei csiszoltak kézzel.
Guzmán rendíthetetlenül járja az útját. Minden este újra bemutatja az ország változatos kincseit lelkes vendégei szeme láttára, akik ezért még egy 17 órás utazást is vállalnak Madridból Chilébe. Joan Roca a spanyol El Celler de Can Roca étteremből éppen a teljes Mugaritz-csapattal együtt vendég a Boragóban. A Mugaritz konyhafőnöke, Andoni Luis Aduriz és Guzmán között egészen különleges kapcsolat áll fenn: „A Mugaritz volt az életem meghatározó pontja. Andonival dolgozni valami egészen különleges volt. De ugyanakkor azon gondolkodtam, hogy valami teljesen mást szeretnék csinálni. A Mugaritzban sokat tanultam a filozófiáról és az ember és természet közötti kapcsolatról. Ez felnyitotta a szememet, és rájöttem, hogy mi itt Chilében kulináris multimilliomosok vagyunk. Úgy döntöttem, megmutatom hazám teljes gazdagságát. Az első éttermem kezdetben egy nagyon kis házban volt. A pénz három hónapra volt elég, utána csődbe mentem. Mindenki azt mondta nekem, hogy a konyhám nem igazán alkalmas a chilei ügyfélkör számára. De nem hallgattam rájuk – meg akartam valósítani az álmomat.” És ma, nyolc évvel később, az álma valósággá vált. Az étterem az utolsó helyig megtelt. A kertre nyíló nagy üvegajtók nyitva vannak, és a chilei gyógynövények intenzív illata árad végig a Boragón.