Mézesmadzag és korbács
Szöveg: Viola Cornel Fotók: Thomas Apolt
A salzburgi repülőtéren található Hangar-7-ben lévő „Ikarus” a csúcsgasztronómia A-kategóriájába tartozik. A látványos üvegbúra alatt hónapról hónapra egy-egy világsztár előírásai szerint főznek, ennek a kaméleon-koncepciónak a megvalósításáért az executive chef és Witzigmann-tanítvány, Roland Trettl a felelős. Mellette egy második ember áll a tűzhely mellett: Christoph Lindpointner főcukrász.
Tíz külföldön töltött év után a született salzburginak már túl sok volt az örökös csomagolás. „Hatalmas szerencse volt. Két órával azelőtt, hogy jelentkezni akartunk volna nála, ő hívott fel minket, és kérdezte, nincs-e munkánk a számára” – mondja Trettl. A világjáró több mint kilenc év tapasztalattal rendelkezik főcukrászként, olyan csúcshelyeken, mint a bergisch gladbachi „Dieter Müller”, a müncheni „Marstall” vagy a Saint Tropez-i Hotel Villa Belrose étterme. Lindpointner két éve az édességekért felelős ember az „Ikarusban”. Roland Trettl a cukrászi posztot a legnehezebbek és legfontosabbak közé sorolja. „A vendég megjegyzi, mit kap az elején és mit kap a végén. Ez az, ami a leginkább megmarad a fejekben.” Trettl mégsem akarja a desszertet egy menüsor fénypontjaként látni: „A desszertnek olyannak kell lennie, ami egy hatfogásos csúcspont után orgazmushoz vezet.”
Ebben az 5 csillagos étteremben nincs külön desszertlap. „Négy menüt készítünk, a vendégszakácsok három desszertjét úgy főzzük újra, ahogyan az adott éttermekben készülnek.” A nemzetközi nagyságok előírásai mindig kihívás elé állítják Lindpointnert: „Jean-Georges Klein esetében az elején kicsit küzdenünk kellett. Ha egy desszertet három fogásban tálalsz, az természetesen óriási logisztikai erőfeszítést jelent. Néha eltart egy hétig, mire minden gördülékenyen megy.”
Lindpointner az „Ikarus”-menüvel korlátok nélkül kiélheti magát. A hagyományos, hazai desszertek különösen vonzzák: „Ha folyamatosan mindent nagyon modern módon csinálsz, golyókkal, habokkal és furcsa tésztákkal, akkor egész Európa ugyanazt főzi. Az a izgalmas, miben különböznek az országok.” Nála a császármorzsa (Schmarren) és a barackos gombóc is szóba jöhet. „Ha olyasmivel nyűgözöd le a vendéget, amivel kapcsolatban vannak összehasonlítási lehetőségei, akkor csináltad igazán jól.” A jó kondícióban lévő szakembernek van egy gyengéje: a csokoládé. Folyamatosan látogatja a szerinte legjobb csokoládécukrász, a Valrhona-féle Fréderic Beau szemináriumait.
Roland Trettl lenyűgözőnek találja a 34 éves szakember fanatizmusát: „Erre születni kell. Minden nap édes dolgokkal dolgozni, minden nap érezni a csokoládé illatát.” Lindpointner lazán veszi: „Nincs vele problémám. Bár néha vannak idők, amikor szívesen megiszom egy jó adag salátapácot, valami igazán savanyút.”
A salzburgi óváros háztetői felett egész nap járnak a keverőgépek. Sepp Schellhorn „M32” éttermének konyhájában non-stop nyújtják az almás rétes tésztáját, és készítik a linzer torta, a márványos kuglóf és a sütemények masszáját. 500 szarvasagancsból készült fényinstalláció alatt üzletemberek találkoznak fesztiválvendégekkel és turistákkal – reggelire, ebédre vagy vacsorára. „Modern fajta gasztronómiánk van itt, és ez a vicces benne. Állandó a jövés-menés” – mondja Schellhorn. Cukrászának Anna Weichselbaumert szerződtette. „Tulajdonképpen nálam tanult, a goldeggi ,Seehof’-ban. A tanulóévek, egy év ifjú szakácsként és a fuschli kastélyszállodában töltött köztes állomás után az ,M32’ megnyitásakor visszajött hozzám.” Közben az ambiciózus cukrászlány a sous-chef pozíciót is betölti. Az ételek naponta változnak. „Van egy ebédmenü és egy fine-dining lap, mindkettő négy desszerttel. Bár mindig van egy sajtfogás is, amelyet szintén a cukrász készít, például karamellizált alma kecskesajttal.” A desszertek nemzetközi és osztrák inspirációjúak. Az olyan klasszikusok, mint a salzburgi galuska, természetesen nem hiányozhatnak.
Walter Hintner konyhafőnök számára a desszert a menü megkoronázása. „Ha minden szuper volt, de a desszert volt a wow, akkor a vendég is wow-élménnyel távozik.” Alkotásainál a 24 éves cukrásznő az alapanyagot helyezi a középpontba: „Ha az étlapomon mangóterrine áll narancssorbet-tel, akkor azt szeretném, hogy a terrine mangóízű legyen, a sorbet pedig narancsízű.” A görcsös igyekezet, hogy valamit jobban csináljanak, néha rossz irányba visz. „Beleteszel egy túrógombócba egy csomó fűszert, és utána már egyáltalán nincs túróíze.” A játékos tálalás Weichselbaumer számára szóba sem jöhet. „Persze, néha én is húzok cukorszálakat, vagy házi készítésű ostyákat teszek a desszertre, de ez ugyanúgy hozzátartozik egy desszerthez, mint egy jó szósz a főételhez.” Hintner pragmatikusan látja: „Csinálunk egy jó szuflét, egy jó sorbet-t és egy jó finist. Nincs szükségünk tízezer dologra a tányéron, ahol semminek nincs semmilyen íze.”
Johanna Maiernél nincs külön cukrász. A receptek tőle származnak, és konyháját a jövő szakácsainak egyfajta átmeneti állomásaként értelmezi. „Nem arról van szó, hogy úgy döntöttem volna, nem lesz cukrászom. A konyhámban egyszerűen szinte csak fiatalok dolgoznak, akik kitanulták a szakmát vagy elvégezték a vendéglátóipari iskolát. Azért jönnek hozzám, hogy megismerjék a konyhámat és a cukrászatot, aztán egy év után más szakácssztárokhoz mennek.”
A desszertek iránti szenvedélyt csak idővel fejlesztette ki a szakácsnő. Lehet, hogy a nagymama süteményei voltak az okai: „A nagymamám szerényen, de nagyon jól főzött. Rohrnudeln vagy bukta. A lábasban készítette a legfinomabb dolgokat, sok hozzávaló nélkül.” A „Hubertusstube”-ban a desszerteket – jelenleg például „Mák, tahiti vanília és maracuja variációja” vagy „Édes álom almával és marcipánnal” – több mint két éve két fogásban szervírozzák. „A menüt olyan zeneműnek tekintem, amely gyengéd és könnyű, de ereje is van, és impulzív. Ha két desszertet szervírozok, az már valamilyen hátsó gondolattal történik. Egyrészt valami melegnek, lágynak kell lennie, ami jólétérzést ad, de valami frissnek is kell lennie.” Desszert után Johanna Maier személyesen osztogat házi készítésű pralinékat, csokis kuglófot ajándékként, és a híres szerelmi italt a vendégeinek. Az erotizáló koktélt fahéjjal, szegfűszeggel, gyömbérrel, csillagánizzsal és vaníliával keverik, és még melegen szervírozzák. „Nagyon érdekel az ájurvéda és a TCM, és nem csak tegnap óta. Egy Srí Lanka-i nyaraláson csak ájurvédikus könyveket olvastam, és az összes fűszeren végigmentem. Azt gondoltam, mivel ez és ez a fűszer afrodiziákumként hat, akár össze is keverhetném őket egy szerelmi itallá.”
Maier konyhájában állandóan kísérleteznek, az aromák mestere nem elégszik meg a stagnálással: „Ez egy folyamatos tanulási folyamat. Miután egy desszert két-három hónapig szerepel az étlapon, elgondolkodom, hogyan tudnám jobban csinálni.” A csúcsszakácsnő korábban sosem tekintette magát művésznek. Ma ez másképp van: „Hihetetlenül szeretek színekkel tálalni. Ezen a télen biztosan csinálok még valamit lilával és zölddel.” Ennek ellenére nála a minimalizmus a nyerő. „Tálalásnál világos, modern vonalat követek. A csicsás dolgokat egyáltalán nem szeretem. És az ódivatút sem. Öreg leszek én magamtól is.”
Egy olyan luxusüzem számára, mint a bécsi Hotel Sacher, a főcukrász kötelező. Végül is két éttermet – az „Anna Sacher”-t és a „Rote Bar”-t –, a Café Sachert és a Sacher Ecket, beleértve a csatolt cukrászdát is, el kell látni tortákkal, süteményekkel, pralinékkal, édességekkel és desszertekkel. Míg a világhírű Sacher-torta 3000 darabját naponta Alfred Buxbaum főcukrász gyártja Simmeringben az eredeti receptúra alapján, az édességek előállítása – a kávéházi hagyományos bécsi süteményektől az exkluzív éttermi desszertekig – Andreas Wuchta főcukrász kezében van. A főkonyhai cukrászrészleg mellett a 32 éves szakembernek saját gyártóüzem áll a rendelkezésére. Itt petit-four formák halmozódnak a sütő- és Dariol-formák mellett, tepsik a tortagyűrűk mellett, szilikonlapok a habzsákok és cukrászlapátok mellett. Két hónapja a született tiroli felelős a ház édes kreációiért. „Iszonyatosan nehéz jó cukrászt találni, mert egy jó cukrásznak a főzéshez is értenie kell. Wuchta úrral megtaláltuk az arany középutat” – mondja Hans-Peter Fink konyhafőnök. „Képesnek kell lenned elviselni a nyomást. Ez a szakácsnál teljesen normális, de ha egy cukrásznak hirtelen három császármorzsát és öt különböző desszertet kell csinálnia, megakad. Az a la carte cukrász számára nincs képzés, ezt saját magának kell megtanulnia.”
Az 5 csillagos szállodában az extra kívánságok szabálynak számítanak. „Amikor a főpincér 15 órakor odajön hozzám, és azt mondja, hogy a vendégek estére creme caramel tortát akarnak, akkor természetesen nem mondasz nemet, még akkor sem, ha szűk az idő, vagy valójában már nem megoldható.” Még a hétköznapi palacsintának is megvan a helye a Sacherben: „A Schüssel (Wolfgang Schüssel volt kancellár) olyan szívesen eszi. Nálunk tényleg frissen sütve kapja, tisztított vajjal és házi sárgabaracklekvárral.”
Andreas Wuchta nemzetközi, trendi és tudatosan csicsamentes desszertkollekciói mellett továbbra is követik a hagyományos vonalat: „Az óosztrák történetek, mint a somlói galuska, ide tartoznak, és gondozni is kell őket. Nem mondjuk, hogy 'ez nem kreáció, nem ez az idő'. Ez mindig passzol, mert a klasszikusokat egyszerűen nem lehet újra feltalálni.” Megkérdőjelezhetetlen a „Dessertcreation Eduard Sacher”, a Sacher-torta, csokoládéparfé, pisztáciafagylalt, gesztenyehab-tortácska és túrógombóc bűnös kompozíciója. „Nálunk ez egy standard, amit állandóan variálnak, és amit a vendégek többsége rendel.” A molekuláris konyháról a két szakács nem sokat tart: „Minden technika, amely az élelmiszer javát szolgálja, és nem vezet egyfajta E-sítéshez, szívesen látott. De elzárkózunk attól, hogy mindent zselatinba csomagoljunk és habosítsunk” – mondja Fink. A cukrász sem tud sokat kezdeni a jelenlegi felhajtással: „Heston Blumenthalnál két napig tart, mire a sült krumpli elkészül. Akkor már kérdezem: Ez egy konyha, egy étterem, vagy mi ez?”
Wuchta inkább az egyszerű és kidolgozott receptúrákra épít: nála a csokoládés-diós felfújt sáfrányos-vaníliás fagylalttal kerül a tányérra. A show-effektek nem az ő világa. Nála ez csak egy egyszerű csokoládé-ecsetvonás. Szerényen hangzik a „Kókusz & Ananász” cím. Mögötte egy vékony csokoládéhengerből, kókuszfagylaltból és fűszeres ananászból álló tornyocska rejtőzik. „Nem szeretem a tíz dolgot a tányéron. Jobban szeretem a két-három komponenst; az a fontos, hogy minden passzoljon és harmonizáljon.” Ebből Hans-Peter Fink is meg van győződve: „A desszert ugyan sztár, de fontos a jó közérzet is. A lezárásként kínált szélsőséges komponenseket nem szeretem. Úgy gondolom, a kevesebb több, és az egyenes út a bölcsebb.”