A barcelonai Disfrutar a fine dining zseniálisan játékos formája. Séta az érzékek számára mikrohullámú fenyőtűkkel, langyos kaviárral, üres tányérokkal és aranyló tojássárgájával.
Nina Wessely szövege
Az a fajta konyha, amely a gyomor mellett az elmét és a fantáziát is táplálja, sosem volt könnyű helyzetben. A csúcsgasztronómia problémái így aztán rendszeresen, kissé módosult formában térnek vissza, lázgörbe-mintázatot mutatva, amely nem áll messze a tőzsdei árfolyamokétól. Hol a divat, hol a gazdaság, vagy éppen az általános életfelfogás a ludas. Így aztán nem ritkaság, hogy a nagyra értékelt éttermek kreatív pályafutásuk vélt csúcsán bezárnak. Ezzel legendává válnak, ugyanakkor helyet is adnak az újnak. Nem volt ez másként 2011-ben Ferran Adrià és az elBulli esetében sem. Ahhoz, hogy az a mítosz maradhasson, amely számtalan innovációval évtizedeken át meghatározta az iparágat, a végkifejlet következetes volt. A továbbfejlődés, illetve a gasztronómia előremozdítása érdekében – Ferran szavaival élve az opus magnuma, a Bullipedia révén – az elBullinak mint étteremnek meg kellett halnia.
„Ha ma az elBulli-s srácokként emlegetnek minket,
az még mindig egy találó társítás.“ <\/strong><\/em>
Eduard Xatruch
Abban az időben három katalán vezette a világ legjobb konyhájának kulináris ügyeit: Oriol Castro, Eduard Xatruch és Mateu Casañas. „A Disfrutarunkat kilenc éve nyitottuk meg, az elBulli tizenkét éve zárt be” – mondja Eduard Xatruch. „Ha ma az elBulli-s srácokként emlegetnek minket” – mosolyog a katalán –, „az, még ha régen volt is, egy találó társítás.” Végtére is, a Disfrutar és a Compartir mai üzemeltetői az elBulliban találkoztak, és több mint egy évtizedig dolgoztak egymás mellett. A hármas tehát az utolsó nagy konyhai forradalom gyermekei. „Ott tanultunk. Olyan ez, mintha 15 évig ugyanabba az iskolába járnál. Természetesen nyomot hagy az emberen” – mondja Xatruch. Ennek ellenére már nem ugyanazok, mint akkor. A Disfrutar sem ugyanaz, mint a megnyitásakor. „Mindannyian fejlődünk. A legjobbat, a legkreatívabbat akarjuk nyújtani magunkból, és ez összefügg a korszellemmel és személyes változásunkkal is.”
Miután a hármas 2011-ben felszabadult kreatív energiáit először Ferran Adrià gasztronómiai koncepcióiba fektette, 2012-ben megnyitották a Compartir-t Cadaquésben, egy kis tengerparti városkában Barcelona közelében. 2014-ben követte a Disfrutar, 2022 nyarán pedig a barcelonai Compartir, néhány utcával arrébb, ugyanabban a negyedben, az Eixample-ban. Xatruch: „Minden étterem a DNS-ünket hordozza, bár a Compartir nem a Disfrutar kis fiókintézménye. A Compartir egy kötetlen, mediterrán családi konyha. Ez ugyanúgy jellemez minket, mint amit a Disfrutarban kínálunk. Itt feszegetjük a kreatív határainkat.”
Az olyan ételek, mint a Panchino, egyfajta sült briós langyos kaviárral és tejföllel töltve, valamint a fekete szezám alól felbukkanó cékla vagy a sötét csokoládéból, olívaolajjal és sóval készült vélt chilipaprikák 2014 óta a ma már két Michelin-csillaggal kitüntetett Disfrutar étterem keresett klasszikusaivá váltak. Az elBulliból ismert technikai fókusz mellett az aktuális menübe olyan kreatív séták kerültek be, mint a „Mikrohullámú snack-válogatás” vagy a „Kaviárral töltött szilárd vajbuborékok”. Ami a kezdetektől fogva megvolt és ma is megvan: a móka egyetlen extravagáns ötletnél sem marad el. A vendégeket olyan ételekkel ismertetik meg, mint a gombából készült levél, a fiatal fenyőhajtásból készült tempura, valamint a meleg gombazselével tálalt ropogós tojássárgája. Hogy mennyire hasonlóak néha mindannyiunk gondolatai, azt a három séf mutatja meg a saját meghatározásuk szerint legrémisztőbb étellel – az üres fehér tányérral, hasonlóan az üres fehér laphoz. Aki legyőzi a „félelmet” – egyébként ez az étel neve –, és kezével belenyúl a finoman faragott fadobozba a szárazjég felszálló füstjén át, és a csúszós algák mellett, azt egy füstös lánggal „megcsókolt” garnélarák jutalmazza. A vattacukor-optikájú cukorvatta betakarításával egy méter hosszú petit-fours erdőből gyermekkori álmok válnak valóra. Egyszer végigenni magunkat egy méternyi édes lakomán, amelyet azonban először okos álcázásában kell felfedezni, nagyon nagy élvezet.
Mindez a Disfrutar fejlődése, valamint az onnan kifelé sugárzó hatás is, amelyet ők maguk, de vendégeik is hajtanak. „Minden nap ott vagyunk” – mondja Xatruch. A vendégekkel folytatott beszélgetésekből adaptációk is adódnak. Azok a vendégek, akik az első naptól kezdve átélték a Disfrutar-t, tudják: ma kevesebb vendég ül bent, a borlap terjedelmesebb, és fehér, gondosan kivasalt terítők borítják a faasztalokat. Engedmény a vendégeknek vagy a vörös kalauz kedvéért? Egyszerűen egy irány, amelyet a Disfrutar a kilencedik évében jelölt ki. És ami sikeres. Nem utolsósorban a Disfrutar ma a „The World’s 50 Best Restaurants” lista harmadik helyén áll, a legmagasabb új belépő után, amelyet a három séf 2018-ban a 18. hellyel ért el. A nemzetközi gasztronómiai és vendégkörből érkező csodálat ellenére – legutóbb a kiadott szakácskönyvükért, amely hamarosan német nyelven is megjelenik –, a hármas csak emberként és csapatként szeretne megjelenni projektjeivel, akik kreativitásukban és szakértelmükben, de mindenekelőtt személyesen is a legjobbat nyújtják.
Így a Disfrutar ideális esetben száz év múlva is létezni fog. Legjobb esetben étteremként, még ha akkorra már mindannyian halottak leszünk is – nevet Xatruch. A Disfrutar a jelenben él, a mai technológiával és termékekkel feszegeti a határokat. „Ha száz év múlva is lesznek olyan emberek, akik a Disfrutarban kreativitásuk legjavát nyújtják, annak örülnék.” És ha nem, akkor legalább olyan helyként maradjon meg az emlékezetben, ahol a konyha, a szerviz és a sommelier-munka a vendéglátás, a technika és a fantázia legjavát nyújtotta. Fehér terítőkön, a helyiség mennyezetén kék eget imitáló gipszlemezek alatt és színes kerámiák között, amelyek a helyiség központjában lévő konyhát a bár, az étterem és a terasz között keretezik.
Az emberek fejlődnek, ez igaz az ágazatokra és az éttermekre is. „Egy kép, ami 40 éve szép volt, az ma is szép” – véli Xatruch. De vajon mindenki így látja ezt? A művészet ki van téve a trendeknek, ugyanúgy, ahogy a fine dining is. A kép 40 év múlva is ugyanúgy néz ki, mint azon a napon, amikor elkészült. Hogy megfelel-e még a trendnek, az más kérdés. Ebből a szempontból hátrányban van a fine dining éttermekben kifejezett kreativitás ehető kifejezésmódjával szemben. Az nem tud változni. Olyan időkben, amikor az anyagi javak kimentek a divatból, talán mégsem tűnik végtelenül soknak néhány száz euró egy kortárs művészeti élményért; és a csúcsgasztronómia, amely pusztán a személyzeti költségek miatt drága, és mindig is az volt, nem a halálra van ítélve, hanem sokkal inkább az életre és annak minden szép oldalára. A Disfrutar-férfiak megközelítése annyiban új, hogy sem Ferran Adrià, sem René Redzepi nem vitte előre a forradalmat minden technika és kreativitás mellett olyan könnyedséggel, mint ahogy a három séf teszi Barcelonában. Az ételek mindig mosolyra fakasztanak. Egyfajta „kenyér és cirkusz”, ahol valóban mindenki talál kedvére valót. Csillaggyűjtők, elméleti evők és élménykeresők – mindannyian két hüvelykujjal felfelé támogatják a modern fine dining ezen szórakoztató, mégis magas művészetét. —
Címek<\/strong>
Disfrutar<\/strong>
C. de Villarroel, 163
08036 Barcelona
disfrutarbarcelona.com<\/a><\/em>
Compartir<\/strong>
Calle Valencia 225
08007 Barcelona
compartirbarcelona.com<\/a><\/em>


világos és lezser, és a katalán kultúra részleteivel, a kerámia burkolatú látványkonyhával hódít.

amely fehérbabot imitáló mandulákból és tőkehalból áll.
„Egy kép, ami
40 éve szép
volt, az ma is
szép.“ <\/em><\/strong>
Eduard Xatruch