Egy csendes tó, egy langyos nyári éjszaka és egy fiatalember egy nagy ötlettel. Anton Csehov „Sirály” című darabjában, Max Lindemann rendezésében ütközik a művészi vízió és a társadalmi valóság. Kosztya, a híres színésznő, Arkagyina fia, elege van a régi színházból, és valami újra, valami igazira vágyik. Az ő darabja a jövő kapuja kíván lenni. Ám amikor anyja gúnyosan széttépi az első sorokat, nemcsak az elismerésbe vetett reménye törik ketté, hanem önmagának egy része is.
Ennek az elégikus nyári társaságnak a középpontjában Nyina áll, Kosztya nagy szerelme és múzsája, aki maga is arról álmodozik, hogy színésznő legyen. Csodálata azonban nem az idealista Kosztyának, hanem a befutott írónak, Trigorinnak szól – Arkagyina szeretőjének, aki maga is a hírnév és a belső üresség között vergődik.
Csehov alakjai vágyakozás és mozdulatlanság, szerelem és csalódás, művészet és élet között tántorognak. Lindemann rendezése pontosan tapogatja ki ezeket a mélységeket, egyszerre emeli ki a gyengéd komikumot és a mély melankóliát, és teszi „A sirály”-t olyan színművé, amely azt a nagy kérdést feszegeti: megmenthet-e minket valóban a művészet, vagy csak a kudarc egy szebb formája.
