„Amikor a butaság joggá válik, akkor a ,Der Herr Karl' kötelességgé lesz!”, vélik a Rabenhofban. „Legyen szó a blokkőr feltámadásáról terepszínű ruhás hipszter-bobo-helikopter-szülők, oltásellenesek, Kleinwalsertal-rajongók (és -lányok), államtagadók vagy ibizai relativizálók formájában – az osztrák visszásságok listája hosszú és egyre hosszabbodik. Ki lenne alkalmasabb arra, hogy bécsi kolbászuijaival a sebekben turkáljon, mint a „Herr Karl”, és ki más, ha nem Andreas Vitásek hozná ki az örökös feljelentőt a karanténból az elővárosi színpadra?”
„Bár a schilling átadta helyét az eurónak és a Facebook már rég felváltotta a pletykálkodást, ma sincs hiány köpönyegforgatókból és rágalmazókból – legyen szó online fórumokról vagy sajtótájékoztatókról – Bécs az Bécs!”
- Andreas Vitáseknek sikerül a szinte lehetetlen bravúr: Helmut Qualtingert a gonoszul alkalmazkodó bécsi szerepében szinte feledtetni. (Die Presse)
- Vitásek megmutatja, hogy a „Der Herr Karl” nemcsak egy régmúlt idők szociális faunájának különös példánya, hanem rendkívül aktuális is. (Kurier)
- Andreas Vitásek „Herr Karl”-ja mindenképpen felveszi a versenyt az eredetivel. (Wiener Zeitung)
Der Herr Karl
Az alig egyórás, színházi darab és kabaré között elhelyezkedő monológot 1961-ben írta Helmut Qualtinger és Carl Merz.
A csemegeüzleti eladó, Karl, a darab antihőse, elmeséli egy „fiatal embernek”, a nézőnek az élettörténetét, miközben munkaidőben egy csemegeüzlet raktárában ül. A mesélő közben egyre inkább kispolgári környezetből származó opportunista kollaboránsnak bizonyul, aki az osztrák történelem változatos folyása során, az első világháború végétől az 1950-es évek megszállási korszakának végéig manőverezte át magát az életen.
Első pillantásra Herr Karl tipikus bécsiként, „katolikusként” és „szabadságszeretőként”, örökös morgolódóként jellemezhető. Tipikus kispolgárként úgymond a vox populi-t, a nép hangját testesíti meg. Kívülről Karl kedves, becsületes, de naiv fickónak tűnik, kedves tekintettel. Ám a néző lassanként megismeri az opportunistát, aki e kényelmes álarc mögött rejtőzik.
Amikor 1934-ben a rendi államban megalakult a klerikál-fasiszta diktatúra, Herr Karl, aki addig szocialista volt, a keresztényszocialisták kollaboránsa lett. Ausztria 1938-as „annexiója” után azonnal a nemzetiszocialisták politikai táborába állt át. 1945 után igyekezett a megszálló erők kedvére tenni. Herr Karl azonban nemcsak politikai véleményének kiigazításával szerzett előnyöket: az egoizmus végigkíséri egész életét. Ő maga „világfi”-nak tartja magát, a néző pedig embertársaival szembeni viselkedése alapján gátlástalan haszonlesőként, lógósként és alkalmazkodóként ismeri meg. Hidegvérűsége lehetővé teszi számára, hogy ne hagyjon ki egyetlen alkalmat sem, amikor másokat kihasználhat.