Reziliencia: Új top kompetencia a munkahelyen

Csapatközpontú, elhivatott és reziliens: egyre több vállalat keresi ezeket a munkavállalói tulajdonságokat. De mit is jelent pontosan a reziliencia? A szó a latin nyelvből származik, és azt jelenti, hogy „visszapattanni” vagy „visszaugrani”. Maga a kifejezés az anyagvizsgálatból származik. Azt jelenti, hogy egy anyag képes visszatérni az eredeti állapotába. Akárcsak amikor összenyomunk egy stresszlabdát, és az visszanyeri az eredeti formáját.

A fogalmat a pszichológiában már az 1950-es években bevezették. A pszichológus Jack Block a személyiségfejlődés szempontjából foglalkozott a koncepcióval. „Pszichológiai összefüggésben a rezilienciát lelki ellenállóképességnek nevezzük. Ez az a képesség, amellyel a kihívásokkal, krízisekkel és változásokkal úgy tudunk megbirkózni, hogy ne törjünk össze, hanem ideális esetben még meg is erősödve kerüljünk ki belőlük” – magyarázza Karl Allmer reziliencia-tréner.

Stresszrezisztenciának hangzik? Nem egészen, mert van egy lényeges különbség. A stresszrezisztencia azt jelenti, hogy hosszú ideig elviseljük a terhelést anélkül, hogy kívülről meginognánk – mint egy szikla a hullámverésben. A reziliencia viszont mélyebbre hatol, és megakadályozza, hogy a kő eltörjön. „A reziliens emberek korán felismerik a stresszt, aktívan szabályozzák azt, és tanulnak a nehéz tapasztalatokból. Nemcsak ellenállóképességet építenek ki, hanem tovább is fejlődnek. Nem a kibírásról van szó, hanem az aktív formálásról” – mondja a 44 éves szakember.

Még ha a reziliencia jelenleg nagy népszerűségnek örvend is a szakmai kompetenciák toplistáin, ez a képesség jóval többet jelent annál, mint hogy jó esélyekkel induljunk az állásinterjún. A változások, a nyomás és a bizonytalanság ugyanis az üzleti élet új normájává váltak. A nagy társadalmi válságok, mint a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború vagy egy esetleges nemzetközi kereskedelmi háború szintén megterhelik mentális egészségünket. Ehhez jönnek még a mindennapi élet káosza, a folyamatos elérhetőség és a közösségi médiában való végtelen görgetés (doom-scrolling) kihívásai.

Röviden összefoglalva: „A klasszikus struktúrák felbomlanak, az elvárások nőnek, miközben mindannyian emberek vagyunk, saját tűréshatárokkal. A reziliens munkavállalók és csapatok jobban meg tudnak birkózni ezekkel a kihívásokkal, egészségesebbek és teljesítőképesebbek maradnak – hosszú távon is” – mondja a szakértő. A reziliencia szükséglet az egyre komplexebbé váló, gyorsan változó világban. Ez szakmailag és magánéletileg egyaránt igaz, még ha ez a képesség nem is új. „Természetesen a reziliencia mindig is létezett, hiszen az emberek régebben is megtalálták a módját az életkrízisek kezelésének. A mai különbség: tudjuk, hogyan működik a reziliencia, és mi segíti elő” – véli a vállalkozó.

Már az Emmy Werner fejlődéspszichológus által az 1950-es és 70-es években végzett Kauai-tanulmány is kimutatta, hogy a nehéz társadalmi körülmények között felnövő gyermekek körülbelül egyharmada a kedvezőtlen körülmények ellenére is egészségesen, stabilan és sikeresen indult el a felnőtt életbe. A kutató olyan védőfaktorokat azonosított, mint a stabil támaszt nyújtó személyek, az önfelelősség és a társas támogatás. Ezek továbbra is kulcskomponensek, ha a reziliencia fejlesztéséről van szó. Ennek ellenére érdemes elvetni azt a gondolatot, hogy sérthetetlen szuperhőssé váljunk; ehelyett olyan gondolkodásmódot kell kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy nehéz időkben is cselekvőképesek maradjunk. De: „A reziliencia nem egy állapot, hanem egy folyamat, és ami a legfontosabb – fejleszthető” – magyarázza a szakértő.

A sikereket nem egy meghatározott időrend szerint mérik, a fejlődés egyéni. „Az első változások gyakran már néhány hét után érezhetőek – ha rendszeresen dolgozunk bizonyos reziliencia-faktorokon. Hosszú távon a reziliencia úgy alakul ki, mint egy izom: gyakorlás, önreflexió és tapasztalat révén. A döntő az, hogy az ember kitartson. A kis lépések is elegendőek, ha következetesen tesszük őket” – mondja a volt projektmenedzser.

Ez nemcsak az énkép megerősítésére igaz, hanem a jobb csoportmunkára is. A reziliencia a csapatban azt jelenti: „Támogatjuk egymást, megosztjuk a felelősséget, nyíltan beszélünk a terhelésről, és megtanulunk közösen kezelni a kudarcokat. A reziliens csapatok jobban összetartanak, konstruktívan oldják meg a konfliktusokat, és stresszes időszakokban is teljesítőképesek maradnak” – fejti ki tovább Allmer. A vezetés, a kommunikáció és az egészséges csapatkultúra fontos szerepet játszik ebben. Mert a vezetőség gyakran meghatározza a csapat érzelmi „időjárását”. „Aki vezetőként reziliens, az nyomás alatt is cselekvőképes marad, világosságot, empátiát és iránymutatást mutat – és pontosan azt az utat mutatja, amire a csapatnak szüksége van. A reziliens vezetés biztonságot és bizalmat teremt. Erre ma minden eddiginél nagyobb szükség van” – tájékoztat a bécsi szakember.

1. 4-8-4 légzés: Egyszerű, hatékony gyakorlat az érzelmi önszabályozásra. Négy másodpercig belélegezni, nyolc másodpercig kilélegezni – négyszer megismételni. Naponta többször alkalmazva ez a technika segít megnyugtatni az idegrendszert és megőrizni a cselekvőképességet a terhelő pillanatokban.
2. A fókusz tudatos irányítása: Stresszes helyzetekben emberi dolog automatikusan negatívan gondolkodni – de nem hasznos. Az ellentámadási stratégia az, hogy feltesszük a kérdést: „Mi az, ami így is jól működik?” és „Mi az, ami a kezemben van?”. Ez a kognitív átirányítás erősíti az énhatékonyságot.
3. Relativizálás a stressz-skálával: „Egytől tízes skálán mennyire súlyos valójában az aktuális helyzet?” „Egy év múlva is gondolni fogok még erre?” Ez a módszer segít leleplezni a drámákat és újra tisztábban látni.
4. Hálózatok ápolása: A reziliens embereknek teherbíró kapcsolataik vannak. Tudatosan keresik azoknak az embereknek a társaságát, akik jót tesznek velük, erősítik őket és meghallgatják őket. Ugyanilyen fontos: távolságot tartani azoktól az emberektől, akik energiát rabolnak vagy nem tisztelik a határokat.
5. Öngondoskodás alapállásként: A szünetek, a mozgás, az alvás és az egészséges táplálkozás nem „luxusintézkedések”, hanem az ellenállóképesség alapvető építőkövei. Aki jól gondoskodik magáról, az válsághelyzetekben is teherbíróbb.