Szpécesz: Bubulina szigete

Szóval ez Rossella. Hetek óta ismerem írásban – és most itt vagyok, „az ő” szigetén. Ez a göndör hajú nő, aki biciklivel a kezében áll a szpéczeszi mólón, melegen átölel. Előtte egy csendes utazás volt a Hellenic Seaways kompjával az Égei-tenger szelíd hullámain át Pireuszból dél felé. Már közeledett az éjszaka, amikor a nagysebességű katamarán befutott a sziget fővárosába. Csodálatos látvány, gondolom. A következő napokban szeretném felfedezni ezt a szigetet, és ebben Rossella fog segíteni.

A milánói hölgy ugyanis itt, Szpéceszen, a második otthonában irányít négy álomszép villát – a The Thinking Traveller megbízásából. Ez a többszörösen kitüntetett bérbeadó ügynökség válogatott luxusházakra szakosodott a mediterrán térségben. És itt nemcsak az exkluzív átmeneti lakhatásról van szó az élet legszebb időszakában, hanem sokkal többről, ahogy azt tapasztalni fogom. Ennyit elárulhatok. „Gyere, indulás!”, mondja Rossella egy mosollyal, és végigvezet a kikötői sétányon. Egy pompás ház követi a másikat. Aztán szűk utcákon megyünk keresztül, csak néha dübörög el mellettünk egy-egy moped.

Szpécesz néhány kivételtől eltekintve autómentes, ami igazi felüdülés. Végül Rossella az ajtó előtt, egy buján virágzó rózsaszín bougainvilleával díszített falnál előhúz egy kulcsot, és megnyitja az utat a fehérre meszelt Villa Clelia paradicsomába. Elhaladva a megvilágított úszómedence, a nyári konyha és a hatalmas szabadtéri étkezőasztal mellett, néhány kőlépcsőn keresztül jutunk egy egykori kapitány házába, amely ma egy ízléses, fényűző elvonulóhely. Mintha egy lakberendezési magazinból lépett volna elő, egymás után következnek a szobák, amelyek a kényelmes hangulatot a régi és modern műalkotások, valamint a nemes anyagok kiváló ötvözetével ötvözik.

És igen, a Villa Clelia-ban kiválóan lehet aludni is. Morpheusz karjaiból felébredve a szigeti főváros felfedezése vár rám. És Rossella. Egy kafenióban, ahogy a hagyományos görög kávéházat hívják, rögtön szerelmet vall Szpécesznek: „Egész szívemből szeretem ezt a szigetet. Olyan nagyon különbözik Görögország sok más helyétől.” A mintegy 4000 szigetlakóból szinte mindenki a történelmi jelentőségű, elegáns fővárosban él, ahol kozmopolita hangulat uralkodik, a többi szinte csak természet a 27 négyzetkilométeres szigeten. A mitikus Szarón királyról elnevezett szigetcsoport még Aiginából, Hidrából, Dokoszból, Póroszból, Szalamiszból és Angisztriból áll. Az „athéniak szigetein” a társadalmi összetartás még mindig nagyon fontos: „Nagyon értékelem az itteni közösségi érzést”, meséli Rossella. „Mindannyian ismerjük egymást, és az ember sosem érzi magát egyedül.” Egy intés és köszönés itt, egy vicc ott – és számomra máris leesik néhány tipp, mit nem szabad kihagynom Szpéceszen.

És újra meg újra elhangzik egy név: Laszkarína Bubulina. Ő a sziget legendás hősnője, egy kapitány, aki több mint 200 évvel ezelőtt a görög szabadságharcban egy kis magánhadsereggel harcolt az oszmánok ellen. Ma egész Görögországban utcákat neveztek el róla, és bankjegyek, valamint érmék viselik az arcképét.

Szpéceszen mindenhol jelen van. Amikor átsétálok egy szűk, üzletekkel és bárokkal teli utcán a kis halpiac mellett, a tengerparti sétányon megpillantom a Bouboulina éttermet. A sarkon a Dapia kikötőhöz érek, a szigeti élet központjához kávézókkal, éttermekkel és teraszokkal, ahonnan a kilátás a taxihajók felett a néhány kilométerre lévő görög szárazföldi partokig vándorol. A butikokban árult Bubulina-pólókat figyelmen kívül hagyom, de a néhány lépésre lévő szobra kötelező látnivaló. Mögötte áll a hatalmas Poseidonion Grand Hotel, amely elválaszthatatlanul összefonódott a szpéczeszi turizmus történetével. A hagyományokban gazdag, neoklasszikus luxusszálloda 1914-ben nyitotta meg kapuit, és 55 szobájával azóta is az egyetlen nagyobb szálloda a szigeten. Egyébként Szpéceszen többnyire nyaralókban vagy villákban laknak, és ezekből itt bőven akad a gazdag athéniak és sikeres tengerészek öröksége révén.

Természetesen a nemzeti hősnő családjának is volt néhány utcával arrébb egy pompás kúriája, amely felé most tartok. Itt egy leszármazott Laszkarína Bubulina emlékére múzeumot alapított. Az ember úgy érzi, mintha visszarepült volna a múltba, és elcsodálkozik az akkori szigeti társadalom gazdagságán. A nemzeti büszkeséggel rendelkező görögök számára ez a palota kötelező, és szemük csillog, amikor végigsétálnak a termeken, és megcsodálják a fegyvereket, hadihajó-modelleket, a forradalom dokumentumait és annak az asszonynak a személyes tárgyait, akit a görög haditengerészet csak nyolc évvel ezelőtt nevezett ki ellentengernaggyá.

És mivel ez még nem elég, teszek még egy kitérőt a Szpécesz Múzeumba. A séta történelmi házakkal teli kis utcákon vezet keresztül, balra macskák és jobbra macskák, amíg meg nem érkezem Hatzijannisz Mexisz kúriájához. Hatalmasan és pompásan trónol, és lenyűgözi a látogatókat a sziget több mint 4000 éves kulturális történetének tárgyaival.

Most azonban át kell ugranom a jelenbe, mert elfogott a vágy a görög konyha iránt. A tavernák és kocsmák óriási választékával Szpéceszen az ember a bőség zavarával küzd, mert a kiváló konyha mindenütt jelen van. Aki viszont a privátabb és intimebb környezetet kedveli, annak a The Thinking Traveller csapata Rossella Manzetti vezetésével egy különleges vacsorát szervez: egy szigeti szakácsnő érkezik a villába, és többfogásos hagyományos menüt varázsol a vendégeknek, a legjobb borokkal mint ízletes kísérőkkel.

Egyébként a turisztikai szakemberek ötletei szinte végtelenek, a privát jachtbérléstől a privát főzőtanfolyamokon át a lovas kalandokig terjednek. Még helikopterrel is fel lehet szállni, és felejthetetlen kilátást élvezni a magasból a szigetre és a tengerre.

De minek a magasba, ha a jó ennyire közel van, gondolom magamban másnap. Ma a sziget másik, vad, zöld oldalát akarom felfedezni. Szóval irány a következő kölcsönző, és máris kényelmesen elindulok egy elektromos tuk-tukkal a 27 kilométeres szigeti körútra. Azonnal kiér az ember a városból, aztán lassan emelkedik és süllyed az út a part mentén. Mindig a fehér bárányfelhős égbolt és a kék tenger előttem, ez egy élvezetes út a szemnek. Ha megáll az ember, az út menti illatos flóra illata száll az orrába. Itt olyan kevés a forgalom, hogy az ember azt hihetné, a sziget az övé egyedül. Milyen jó ez az utószezon.

Természetesen nem megy ez egy-egy kitérő nélkül a víz felé. Az út mentén több strand is fekszik, néha csak egy kis templommal, néhány napozóággyal és napernyővel, aztán megint egy bárral és étteremmel, aztán meg néha semmi mással, csak tiszta természettel, ideális a vad fürdőzéshez. Végül este a másik oldalról térek vissza a városba, még megiszom egy naplementés italt a tengerparton, és álmodozva gondolok erre a napra.

De egy biztos: Görögországban ki kell menni a tengerre is. Ezért a The Thinking Traveller elküldi hozzám Christophorust. Az Iron Boat nevű hajójával kihajózunk a kikötőből, jobbra a láthatáron a Szpéceszopúla nevű magánsziget fekszik, amelyet a Niarchos hajótulajdonos család vásárolt meg az 1960-as években, előttünk pedig fél óra múlva a másik szigeti ékszer, Hidra. Nem filmes díszlet, hanem igazi ez a kikötő régi halászhajókkal a luxusjachtok mellett, ahonnan ősi házak kapaszkodnak fel a hegyoldalakon. Itt is van egyébként a The Thinking Traveller-nek néhány villája, de ehhez valószínűleg külön el kell jönnöm.

Az igényes utazók számára a házaspár, Rossella és Huw Beaugié nemes villákat és rendkívüli elvonulóhelyeket kínál. „Olyan házakat, villákat és birtokokat keresünk, amelyeknek karakterük van. Pontosan ismerjük az ingatlanokat – a történetüket, a formatervezésüket és a rendelkezésre állásukat.” Az otthonokat csapatuk az adott tulajdonosok megbízásából bérbe adja és gondozza. A The Thinking Traveller 2002-ben Szicíliában alakult. A hangsúly Olaszországon, Görögországon és Korzikán van.