Nehezített rekordkísérlet volt a finn jégpályán: „A driftelő Taycan extrém tartós terhelése alatt a jégpálya gyorsabban kopott, mint vártuk” – írja le a kihívásokat Jens Richter. „Ezért az első próbálkozást körülbelül tizenegy kilométer után meg kellett szakítanunk.”
A második kísérlethez a csapat rövidebb szögekre váltott, és kihasználta, hogy a sötétedés beköszöntével csökkent a jég hőmérséklete. Ez a kísérlet sikeres volt: Jens Richter összesen 17,503 kilométeren vagy 132 körön át tartotta a szériagyártású Taycan GTS modellt kontrollált driftelésben, kizárólag gáz- és kormánymozdulatokkal. Ezzel a távolsággal biztosította a leghosszabb, elektromos autóval jégen végrehajtott folyamatos driftelés világrekordját, és jelentősen túlszárnyalta a korábbi 14,809 kilométeres rekordot. „Az új jégen elért GUINNESS-világrekordunkkal a Taycan ismét bebizonyította kiemelkedő oldalirányú mozgásképességét” – mondja Jens Richter. „Ezúttal összkerékhajtással. Hogy a Taycan GTS még szélsőséges körülmények között is ennyire jól irányítható, az a kiváló futóművének és kiegyensúlyozott balanszának köszönhető.”
A piac egyik legerősebb elektromos járműve
A GUINNESS WORLD RECORDS felügyelete alatt a futam a finnországi Levi városában található Porsche Arctic Center jégpályáján zajlott, mintegy 150 kilométerre az északi sarkkörtől. A rekordkísérlethez a Porsche Experience csapata egy 59 méter átmérőjű driftkört alakított ki. A távolság pontos méréséhez a járművet professzionális GPS-mérőműszerrel szerelték fel. Ez nemcsak a megtett utat dokumentálja, hanem rögzíti a vezető tevékenységét, például a kormánymozdulatokat, a gáz- és fékhasználatot, valamint a járműre ható G-erőket is.
„Experiential Marketing szemléletünkhöz hozzátartozik, hogy mindig kipróbáljunk szokatlan dolgokat is. A Porsche Arctic Centerben rendkívül jó körülményeket találunk a jégen való drifteléshez. Az új Taycan GTS-sel a piac egyik legerősebb elektromos járműve áll rendelkezésünkre. Tehát elég magabiztosak voltunk abban, hogy ezzel a kombinációval meg tudjuk dönteni a világrekordot, és elfogadtuk a kihívást” – mondja Christian Lehwald, a Porsche Arctic Center ügyvezető igazgatója, valamint a Porsche AG Porsche Experience és New Platforms részlegének vezetője.
Negyedik világrekord
Az új csúcsteljesítménnyel az elektromos sportautó már negyedszer írta be magát a GUINNESS-világrekordok könyvébe: A Porsche 2023-ban a Taycan Cross Turismóval a Hszincsiang-Tibet útvonalon állított fel egy másik GUINNESS-világrekordot. Akkor a modell 5573 méterrel a legnagyobb szintkülönbséget küzdötte le, amelyet valaha elektromos autó megtett.
2021-ben Leh Keen versenyző egy Porsche Taycant gyorsított 165,1 km/h-ra egy New Orleans-i (Louisiana állam, USA) vásárcsarnokban. Ezzel felállította a zárt épületen belül elért leggyorsabb járműsebesség világrekordját. 2020-ban pedig Dennis Retera, a Porsche Experience instruktora a Porsche Experience Center (PEC) Hockenheimringen egy Taycannal pontosan 210 kört driftelt, és 55 perc alatt 42,171 kilométert tett meg.


