Nélküle az osztrák konyha története másképp alakult volna. Legendás zelleres táskái még a franciákat is ámulatba ejtették. Gondolunk a folyami rákjaira, a borjúmirigyére, a csigás kocsonyás levesére (Klachlsuppe) és különösen azokra az omniprezens, erőteljes mártásokra, amelyeknek sosem volt szükségük túlfőzött pecsenyelére. A vegetáriánus ételekkel Jörg Wörther már a kilencvenes években is könnyedén bánt, a Prielauban kínált zöldség-hal menüi emlékezetesek voltak, a hozzájuk tartozó regionális beszállítók pedig akkoriban még szokatlan magától értetődőségnek számítottak.
A nagy szakácsmesterséghez szükséges útravalót Eckart Witzigmann-tól kapta a müncheni Tantrisban és az Aubergine-ben. Witzigmann számára Wörther mindig is a legkedvesebb tanítvány volt.
Christian Millau és Joel Robuchon 1990-ben személyesen választották az osztrák „az évtized szakácsává”.
Jörg Wörther minden elérhető kitüntetést megkapott. A harmadik Michelin-csillag más okokból nem lett meg, de a legenda szerint karnyújtásnyira volt.
A gasztronómiai szakértő Wolfram Siebeck, németként viszonylag elfogulatlannak számítva, már a Gault-Millau ítészei előtt kijelentette: „Jörg Wörthert habozás nélkül egy lapon lehet említeni korunk legnagyobb francia szakácsaival.”
Jörg Wörther évekig küzdött teljes erejével súlyos betegsége ellen, a győzelem azonban sajnos nem adatott meg neki. Adieu Grand Chef