A hazai whisky-szcénában új generáció van munkában. Ritka és veszélyeztetett gabonafajtákból párol mélyreható párlatokat. Ezzel biztosítva a Schlägler rozs és társai fennmaradását.
A kettő nem is lehetne különbözőbb. Az egyik, Hans Reisetbauer, pálinkafőző a felső-ausztriai Hausruckviertelből, a másik, Johann Haider, pálinkafőző az alsó-ausztriai Waldviertelből. Reisetbauer egy hangoskodó. Minden kulináris téren otthonosan mozgó, tehetséges pálinkafőző. Haider, mondhatni, ennek szöges ellentéte. Legalábbis ami a fellépését illeti: megfontolt, nyugodt és visszafogott. Pálinkafőzőként mindketten egyenrangúak, és csaknem negyedévszázaddal ezelőtt ők voltak azok, akik az első osztrák whiskyket hordókba töltötték. Ez nem elhanyagolható részlet. Ugyanis amit 1995-ben lepároltak és tölgyfahordóba került, azt – az EU szeszesital-rendelete értelmében – csak három évvel később lehetett whiskyként a piacon kínálni. Így 1998-ban jelentek meg az első palackozások, az első osztrák whiskyk. Gabonaalapú párlatok, ismertebb nevükön Korn (gabona-pálinka), már korábban is léteztek – akár hordóban érlelve is.
Reisetbauer és Haider tehát az alapító korszak hősei. Ezért tisztelet és elismerés illeti meg őket. De hogyan fejlődött tovább a szcéna? Milyen irányba tartanak a második generációs whisky-főzők? Ezek egyike a Slow Food perspektívájából különösen érdekes. Maroknyi főző nem akart egyszerűen csak gabonát párolni. Pontosabban szerették volna tudni, és régi fajtákkal kezdtek foglalkozni.
Így jönnek létre jelenleg országszerte olyan whiskyk, amelyek olyan fajtákból készülnek, mint a Schlägler rozs, a tiroli Oberland Fisser árpája, az (Ízek Bárkája utasa) Lungauer Tauern rozs vagy a Mühlvierteli Biohof Thauerböck Kaltenberger téli rozsa. Az egyik ilyen főző filozófiájában más kritériumokat is követ, amelyek fontosak a Slow Food mozgalomban. A Mostvierteli Josef Farthofer elgondolkodott azon, hogyan kellene a lepárlójának működnie, hogy a farm-to-table (földtől az asztalig) eszmét a lehető legjobban megközelítse. Az eredmény egy energiafüggetlen gyártási folyamat, körforgásos gazdaság, saját malátázó üzem és a „Vom Feld in die Flasche” (A szántóföldtől a palackig) felirat Farthofer whisky-címkéin.
És miért a saját malátázó üzem fáradalma? Az összefüggések tulajdonképpen világosak és egyszerűek. Aki whiskyt párol, annak gabonára van szüksége. Nem csak gabonára, hanem malátázott gabonára. Hogy ez miért van így, arról még szót ejtünk. Aki bio-whiskyt készít, annak bio-malátára van szüksége. És itt a piac már eléggé átlátható. Aki ráadásul olyan ritka gabonafajtákat termeszt, mint az alakor vagy a csupasz zab, természetesen abból is whiskyt akar készíteni, és ott a piac teljesen megszűnik. Tehát saját magának kell malátáznia. Valaki számára, aki leleményes és körforgásban gondolkodik, az az ötlet, hogy a lepárlótornyok mellé saját malátázót állítson fel, nem is olyan abszurd. Az, hogy ő az egyetlen főző az országban (és valószínűleg azon is túl) saját malátázóval, az Josef Farthofer számára azért mégiscsak meglepő.
Vissza a folyamathoz és a malátázás jelentőségéhez a whisky készítése során. A lepárlásnál kihasználják azt a tényt, hogy az alkohol forráspontja alacsonyabb, mint a vízé. Az alkohol elpárolog, mielőtt a víz igazán felforrósodhatna. A gőzt lehűtik – és íme: pálinka. Az egész azonban csak akkor működik, ha az anyag, amit párolnak, már tartalmaz alkoholt. Különben a melegítésnek és hűtésnek semmi értelme nem lenne. Gyümölcsnél az alkoholt a gyümölcsökben lévő cukor erjesztésével nyerik. Az alkoholos cefrét mischungnak (cefre) nevezik. A búza, kukorica és rozs nem tartalmaz cukrot. Egyik gabona sem tartalmazza. Most jön a képbe a malátázás. E folyamat során a gabonaszemeket megáztatják, és így kicsíráztatják. Ebből lesz a zöldmaláta, és a gabonaszemben lévő keményítő (amilóz) malátacukorrá (maltóz) alakul át. Most már van cukrunk, amelyet később erjeszteni, majd lepárolni lehet. Előtte azonban a nedves zöldmalátát még szárítani és tárolhatóvá kell tenni. Ezt a folyamatot hívják aszalásnak.
Josef Farthofer bio-pálinkafőző, széles bio-párlatválasztékkal. Most megérezte a whisky ízét. Mivel leleményes szellemű és bütykölős típus, gyorsan egy modern olasz dobos malátázót állított be az üzemébe. Néhány hete bugyogott az első maláta a tartályban. „A döntés számunkra tulajdonképpen teljesen egyértelmű volt. Ez azt jelenti, hogy a gyártás egy újabb, nem elhanyagolható lépését tartjuk házon belül, és ezzel függetlenek leszünk a malátapiarctól. Ezenkívül lehetővé teszi számunkra, hogy saját gabonánkból és egészen különböző stílusokban készítsünk malátát. Ez pedig nagyobb rugalmasságot jelent whiskyjeink fejlesztésében” – vallja meggyőződéssel a pálinkafőző mester.
Ausztriában és valószínűleg Svájcban és Németországban is Josef Farthofer ezzel jelenleg még egyedül van a pályán. Tehát a saját malátázóval a lepárlóüzemben. Skóciában kicsit más a helyzet, ott Farthofer a legjobb társaságban van. A Balvenie, Bowmore, Highland Park és Springbank lepárlók még saját malátát állítanak elő. A Springbank még nagyrészt, a többiek már csak a szükségletük egy részét.
Az öhlingeri whiskykre mindenképpen érdemes lesz odafigyelni. Az első töltött palackok ígéretesek. 2011-ből van például egy, a Lisslfeld-ből származó, Mostello-hordóban érlelt búzawhisky, amely az étcsokoládéra, karamellre és aszalt szilvára emlékeztet. A fiatalabb, 2014-es Schlägler rozs vagy 2015-ös csupasz zab whiskyk mutatják ezeknek a mostvierteli párlatoknak a hihetetlen potenciálját. Az igazi nagy durranás azonban csak pár év múlva várható, amikor Farthofer párlat- és malátamester Masterblenderré is válik, hogy a hordókból, amelyek már nála állnak, megkomponálja a tökéletes whiskyt. Addig azonban még várni kell, és teát inni – vagy nem, inkább csak egyszerűen meginni azokat a „dram”-okat, amelyek már elérhetőek.
A „dram” egyébként ezeket a gyönyörűen ívelt, súlyos talpú whiskyspoharakat is jelenti. Skóciában beváltak, és nálunk is el fognak terjedni. Ebben a szellemben: Sláinte!, ahogy a skótok mondják. Ez egészséget jelent. És ugyanígy koccintanak a mostvierteliek is: Gsundheit!