A legszebb borvidékek rangsorában Dél-Stájerország valószínűleg az első helyek egyikén szerepelne. Festői dombvidék, erdőkkel, gyümölcsösökkel és számtalan szőlőültetvénnyel díszítve, amelyek szőlősorai úgy festenek, mintha a domboldalakba metszett vonalkázások lennének. A dombok olyan távol vannak egymástól, hogy a házak és majorságok, a templomok és borozók, a szelídgesztenyefák és nyárfasorok a túloldalon aprónak tűnnek, mintha csak papírkivágások lennének – egy bájos miniatűr táj, amely fokozatosan elolvad a horizonton. Még az őszi hétvégéken a Dél-stájer Borutat megrohamozó kirándulók seregei sem képesek kikezdeni az idillt – elég egyetlen dombbal továbbmenni, és máris újra uralkodik a nyugalom.
Ami ilyen kedvesnek tűnik, az az egyik legnagyobb kihívást jelentő borvidék – azok számára, akik ebből élnek: meredek szőlőhegyek, amelyek szőlősorai nem teraszosak, hanem függőlegesen futnak le, és csak kézi munkával művelhetők; a mediterrán meleg és az alpesi hűvösség szeszélyes keveréke, valamint az évi jó 1000 millimétert is elérő csapadékmennyiség. Még a tavalyihoz hasonló nyarakon is, amikor egész Ausztria a hőségtől és a szárazságtól szenvedett, Dél-Stájerországban szinte naponta esett az eső. Néhány napon úgy gőzölgött a szőlőben, mint egy trópusi esőerdőben – a gombás betegségek paradicsoma, minden szőlőtermesztő rémálma, Katharina Tinnacher számára pedig a mindennapok része. Itt nőtt fel, egy borászcsalád két lánya közül az egyikként.
„Kicsi korunk óta láttuk, mit jelent a munka” – mondja. A lányok gyakran ott voltak a szőlőben, segítettek a szüretnél, látták, hogyan határozzák meg a természet szeszélyei a szőlőtermesztést, és hogy a szülőknek alig volt szabad hétvégéjük. Mindegyikük kapott öt tőkét, amiket gondozniuk kellett; korán meg kellett tanulniuk, hogyan működik a borászmesterség. Ennek ellenére a szülők sosem gyakoroltak nyomást a lányaikra, hogy borászok legyenek, vagy akár átvegyék a gazdaságot. A borásziskolában szokásos képzés helyett Katharina Tinnacher humán gimnáziumba járt, az érettségi után Bécsbe ment, művészeti tanulmányok iránt érdeklődött, végül mégis a BOKU-n, a Talajművelési Egyetemen kötött ki, ahol szőlészetet, majd növénytudományt tanult. A vágy, hogy borász legyen, csak fokozatosan alakult ki benne, a külföldi tanulmányutak és a világ minden tájáról érkező borászokkal való találkozások során. Amikor 2013-ban visszatért, az apja azonnal a tettek mezejére lépett, és átíratta rá a gazdaságot. 40 évjáratot kísért végig, ez kerek szám, és elég is volt, vélte. 27 évesen innentől kezdve egyedül viseli a teljes felelősséget.
Katharina Tinnacher azokhoz a fiatal stájer borászokhoz tartozik, akik új arculatot, talán egy új, egészen sajátos identitást adnak a régiónak. A szülői generáció az 1990-es évek elején segítette hírnévhez és megbecsüléshez az addig figyelmen kívül hagyott régiót. A Sauvignon blanc és a Chardonnay fajtákból – amit Stájerországban Morillonnak hívnak – nemzetközi színvonalú borok születtek. Kifejezett gyümölcsösséggel és gazdag textúrával rendelkező dűlőszelektált borok, és a „Steirische Klassik” borok, mint ellenpólus: üdék és közvetlenek. Bár a csúcsboroknál szívesen nyúltak a fahordóhoz, a belépő szintű boroknak nagyrészt semlegeseknek kellett maradniuk. Az akkoriban egyszerűen ez volt a trend, magyarázza a borász. „Szüleink rakták le az alapot, amire építkezünk” – teszi hozzá békítően –, „csak ezért vagyunk most abban a kényelmes helyzetben, hogy megkérdőjelezhetjük a dolgokat.”
Tapintatos megfogalmazás a stilisztikai irányváltásra, amelyet a Stájer Terroir- és Klasszikus Borászatok (STK) – egy, még az apja által alapított szövetség – generációváltásával indítottak el. A borok ma precízebbek, kifinomultabbak és tisztábban mutatják származásukat. Bevezettek egy dűlőminősítési rendszert, amely a régió minden elterjedt szőlőfajtájára érvényes. Sokan átálltak az ökológiai gazdálkodásra – Tinnacher szerint ez is csak azért lehetséges, mert a gazdasági alapot a szülők megteremtették. Ők adták meg nekik a lehetőséget az utazásra, a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére és a látókörük szélesítésére. Katharina Tinnacher ebből nemcsak egy természetes önbizalmat fejlesztett ki, hanem egy világos jövőképet is arról, milyennek kell lennie a borainak. A borász szeret elemezni, minden döntést, minden munkafolyamatot átgondol. Szívesen hallgatják, jól tudja a jó történetek jelentőségét, anélkül, hogy közhelyekbe esne.
Kezdettől fogva megvolt a szabadsága, hogy pontosan a saját elképzelései szerint készítsen borokat. De az öncélú szereplés nem érdekli, sokkal inkább hajtja az a vágy, hogy megfejtse, mi teszi a régió stilisztikáját, hogy a család 250 éves borászati hagyományának mélyére ásson, és ebből olyan ízvilágot fejlesszen ki, amely mindezt tükrözi. Olyan borokat, amelyek magukban hordozzák a generációk tudását. A változások nála nem erőszakkal történtek, ehhez túl nagy a tisztelete az iránt, amit az előtte járó generációk felépítettek. Divatos kilengések vagy különc stilisztika amúgy sem volt soha a LacknerTinnachernél, és a jövőben sem lesz. „Szüleim nem ego-vezérelt önmutogatók voltak, akik mindenáron a csúcsra törtek volna” – mondja –, „inkább nyugodt, visszahúzódó emberek, akik mégsem hajlottak meg.” Tulajdonságok, amelyek iránt érezhetően nagy csodálattal viseltetik.
Minden egyetértés mellett sem kerülheti el a figyelmet, hogy sok minden történt a borászatban, mióta a lánya vezeti. Átállt az ökológiai gazdálkodásra, és száműzte a pincéjéből a felesleges szépítgetési módszereket. Jól átgondolt lépések, amelyek mindig azt a célt szolgálják, hogy kiemeljék borai sajátos lényegét. „Nem elsősorban grandiózus borokat akarok alkotni, hanem megmutatni, miből áll a hely DNS-e” – mondja –, „Gamlitz, az egyes dűlők, a borászat DNS-e.” Amit ebből létrehozni szeretne, az talán egyfajta stilisztikai időtlenség, a divatoktól független borok. „Talán ez is egy trend” – ismeri el nevetve. Hogy miből is áll a hely DNS-e, azt a Sauvignon blanc-jai mutatják meg lenyűgözően. Egy szőlőfajta, amely a régió különböző talajaival láthatóan jól boldogul. Tinnacher Sauvignon-értelmezése a talaj, a klíma és a szőlő harmonikus összjátéka. Míg a Gamlitz-i Steinbach-dűlő Sauvignon blanc-ját a márga, kavics és homok konglomerátum talaja, valamint a markáns nappali-éjszakai hőmérséklet-ingadozás jellemzi, ami az aromás, sötét gyümölcsösséget adja, addig a Sausal-i Flamberg dűlőből származó Sauvignon világos, élénk, sós, a korallmészkő által meghatározott. Két teljesen különböző karakter, amelyekben már nyoma sincs annak a felszínes jegynek, amit a fajtának gyakran tulajdonítanak, de nem is hordozzák maguk előtt a kopár purizmust. Sokkal inkább báj, tolakodás nélkül, egy olyan gyümölcsösség, amelyet nem kényszerítenek, hanem természetesen keletkezik, mindig ásványossággal, savakkal, fűszerességgel kombinálva. „Egy mesterséges gyümölcsösség erőltetett és éles” – magyarázza a borász –, „mindössze a hűtött erjesztés és az aroma-fajélesztők eredménye.”
A Welles-dűlőből származó Sauvignon blanc-ja viszont lágyabb hangokon játszik. Egy csúcsdűlő Gamlitzban, amelyet a dédapja 85 éve vásárolt: hűvös, kopár, köves – az a mix, amelyből első osztályú borok születnek. Az öreg tőkék mélyre gyökereznek, a hozam minimális, az eredmény egy csipetnyi hűvös, sötét fekete ribizli és rengeteg ásványosság. Egy lenyűgözően finom, erőteljes alkotás.
Olyan borok, amilyenek talán régen voltak, a modern pincetechnológia vívmányai előtti időkben – a régi idők íze, amelynek a borász a nyomában jár. Ezért újraültetett olyan szőlőültetvényeket is, ahol a történelmi „tőkeművelést” (Stockkultur) alkalmazza, ahol a szőlőtőkéket nem drótkerethez kötik, hanem szabadon állnak. Olyan művelési forma, amely az 1930-as évekig szokásos volt Dél-Stájerországban. Az apja még megtanulta, hogyan kell a tőkéket metszeni, „ezt már csak kevés borász tudja” – mondja büszkén. Az előnye: jobb árnyékolás, fiziológiai érettség túlzott cukorfok nélkül, így kevesebb alkohol, teljes aroma mellett. De a tőkeművelés sokkal több munkát is jelent: „Megfizethetetlen hobbi” – mondja nevetve. Ennek ellenére lesz egy kis mennyiség belőle – öt év pincében töltött idő után.
Borai érlelése is nagyrészt úgy történik, mint régen. A nagy fahordókban spontán, saját élesztőkkel erjesztik, így lélegezni tudnak. Ott maradnak egy évig a seprőn, majd töltés előtt egy évre tartályba kerülnek, hogy a seprő leülepedjen és a borok természetes módon tisztuljanak, utána szűretlenül palackozzák őket. Eddig minden egyszerű. Az ökológiai gazdálkodással a szőlőtőkék visszatalálnak saját, a természettel összhangban lévő ritmusukhoz. A szőlő érése harmonikusabb, a bogyók kisebbek maradnak, az íz koncentráltabb. Ennek ára: még több munka, még nagyobb kockázat. A nagy csapadékmennyiséggel megáldott Dél-Stájerországban nem gyerekjáték egészségesen behozni a szüretbe a szőlőt, ez évről évre kihívást jelent. „Igazából folyamatosan résen kell lenni” – magyarázza –, „de megéri!” Amikor átállt az ökológiai gazdálkodásra, csak a minőségi szintet akarta tartani, csak idővel jött rá, milyen potenciál rejlik benne: „Teljesen új minőségi dimenziókat nyitott meg előttünk.” Olyan dimenziókat, amelyek lehetővé teszik a Welschriesling vagy a Muskateller számára is, hogy az első osztályban játsszanak. Olyan fajták, amelyek a régióban egykor fontos szerepet játszottak, de aztán jelentéktelenségbe süllyedtek.
A Welschriesling egyszerűen nem tudta tartani a lépést a maximális töménységért folyó versenyben. Ma reneszánszát éli. A stájer borászok fiatal generációja újra színpadra állítja ezt a mélyen stájer fajtát. Tinnacher „Franz Lackner” Welschrieslingje a nagyapjának van ajánlva, és a legjobb dűlőből származik. Ugyanolyan gondoskodásban részesül, mint az összes többi fajta. Az eredmény önmagáért beszél. A LacknerTinnacher udvar hercege azonban a Muskateller. A helyi bor már eleve magasra teszi a lécet, de a Gamlitz-dűlő Muskatellere könnyedén túlszárnyalja. A közel 60 éves tőkék olyan bort adnak, amelynek finomsága és összetett aromajátéka aligha felülmúlható: precíz, feszes, de játékos is. Nem érdekli az olyan unalmas paraméter, mint a fajtajelleg, a rokokó gyümölcslé helyett osztályon felüli és mélyreható borokat kapunk. Olyan borokat, amelyek díszítések nélkül is ragyognak. Időtlen borokat. —
Cím
Weingut LacknerTinnacher
Steinbach 12, 8462 Gamlitz
tinnacher.at



