Michael Gindl kissé feszültnek tűnik: ismét eljött az a nap, amikor ezer kézre lenne szüksége. Alighogy leült, megcsörren a mobiltelefonja. A szomszéd az, Gindl egyik marhája megszökött a legelőről.
„Ez gyakran előfordul” – mondja mosolyogva, a minap a csendőrség hívta, hogy megint egy bika áll a főúton és akadályozza a forgalmat. De alapvetően Hohenruppersdorf lakói örülnek az állatoknak, amelyek egy kis életet visznek a Weinviertel amúgy nagyon csendes környékére.
Gindl eredetileg borász, de néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy újra felépít egy gazdaságot: 30 felföldi marha – bozontos, jámbor jószágok – mellett számtalan juh, kecske, néhány ló és tyúk is van. A kis állatkertje, ahogy Gindl szeretettel nevezi őket, nem a simogatásról szól, mindegyiknek funkciója van a gazdaságban. A borász ezzel egy zárt, önfenntartó körforgásos gazdálkodás ideálját követi – amely a biodinamika egyik alappillére, amelynek irányelvei szerint dolgozik. Ennek során mindent, amit lehet, saját maguknak kell előállítaniuk és hasznosítaniuk, az állatok takarmányától a szőlőtőkéknek szánt komposztig. Egy vegyes gazdaság szőlőtermesztéssel, állattenyésztéssel és földműveléssel, ahogy az régen szokás volt.
Mindezt egy kalap alá hozni kihívásnak tűnik, de ha a különc borász valamit a fejébe vesz, akkor végig is viszi: „Ez megerőltető, de már nem tudom elképzelni, hogy csak borász legyek” – mondja. „Egyszerűen örömömet lelem az állatokkal való munkában!”
És akkor Gindl még rengeteget utazik is, valahol Oslo és Tokió között, ott, ahol a borai a legmenőbb éttermekben és bárokban szerepelnek. Mindezt csak azért tudja megtenni, mert szőlőültetvényei a biodinamikus művelésnek köszönhetően olyan egészségesek és a talajok annyira élettel teliek, hogy nem kell nagy erőfeszítéseket tennie a növényvédelemmel. És a pincében amúgy sem akar már sokat beavatkozni.
Nem utolsósorban az állatok is segítenek: a juhok legelik a szőlőket, szinte elvégzik a kaszálást és a trágyázást, a marhák és kecskék gondoskodnak a komposztról, sőt hamarosan a tyúkokat is bevetik a szőlőben, természetes harci egységként a rügyrágó bogarak ellen, amelyek szívesen megeszik a szőlőrügyeket.
A legfontosabb feladat azonban a lovaké, velük műveli a szőlőket traktor helyett. Olyan kép ez, mint egy másik, távoli korszakból, amikor Gindl a sötét, nehéz hidegvérű lovaival végighalad a szőlősorokon, kezeiben egy minimalista benyomást keltő ekével. Gindl számára ez az időszak a nyugalomról szól, amely mintha beköltözne a fiatalember amúgy oly zaklatott életébe.
De a borász nem nosztalgiából vállalja a lovakkal járó fáradságot: meggyőződése, hogy a talaj számára kíméletesebb lovakkal dolgozni, mint traktorral. A Kieli Egyetem többéves kísérleti tanulmánya is arra az eredményre jutott, hogy a talajtömörödés ekkor lényegesen kisebb: lazább marad és több vizet tárol. A kisebb tömörödés több életet jelent a talajban, ami viszont a szőlőtőkéknek és végül a bornak is javára válik.
„A minőség, amit a talaj nyer, felbecsülhetetlen” – vallja Gindl. „Minden borásznak, aki ezt a tanulmányt olvassa, azonnal a bankba kellene rohannia, hogy pénzt szerezzen lovak vásárlására!”
A biodinamikus művelésen, a műtrágya és a kémiailag szintetikus növényvédő szerek elhagyásán, a természetes készítmények és a legelő állatok trágyájának használatán túl, a laza talaj alapvető tényező az izgalmasabb, vagy ahogy ő mondja, élőbb borok megszületéséhez.
Minden talajmunkát időközben már a lovakkal végeznek, csak a növényvédelem történik még traktorral, de hamarosan annak is a múlté kell válnia. Ehhez azonban szüksége lenne még egy állandó munkatársra, mert minden ökológiai előnye ellenére a lovakkal való munka rengeteg időt vesz igénybe.
Néhány szőlőültetvényen már most is csak lovakat használ. Az onnan származó legjobb szőlőkből készült borokat Sodalisnak hívják, ami latinul „útitársat” jelent.
„Az intenzív együttműködés révén a lovak kollégáim és barátaim lettek” – mondja, és megveregeti a norikeri kancája hátát. Az állatok közelében oldottnak és elégedettnek tűnik.
Gindl komoly fiatalember, közvetlensége néha nyersnek hathat. Ha azonban hosszabban beszélget az ember vele, megtanulja értékelni az álszentségmentes stílusát – az üres fecsegésre egyszerűen nincs ideje.
Korán felelősséget kellett vállalnia, még iskolás korában vezette a borospincét, 22 évesen vette át az egész üzemet, és ez nem mindig volt könnyű. Kezdetben konvencionálisan vagy, ahogy ő nevezi, kereskedelmi módon dolgozott. A borai megfeleltek annak, amit a borásziskolában tanul az ember. Ezzel azonban nem volt igazán elégedett. Egy családi kóstoló aztán felrázta: „Karácsony volt 2004-ben, az előző évi Welschrieslingemet ittuk, mellette pedig a nagyapám 1975-ös Zöld Veltelinijét” – emlékszik vissza. „Az én borom halott volt, tönkrement alig egy év alatt, miközben a nagyapa ősrégi fehérbora, ráadásul kétliteres palackban, kicsattant az élettől!”
Ez elgondolkodtatta. Éveken keresztül változtatta aztán a munkamódszerét és stílusát. A beavatkozásokat a minimumra csökkentette, a borok ezáltal tisztábbak, egyenesebbek lettek, karaktert kaptak.
De a stratégia nem vált be azonnal: az eladások lassan visszaestek, a bevételek a mélybe zuhantak. 2009-ben aztán bekövetkezett a végleges válság. Szorultságában Franz Hofstätter exportkereskedőt kérte tanácsért. Bár a borok ízlettek neki, a koncepció szerinte eleve kudarcra volt ítélve. A borokon DAC Weinviertel felirat állt, de nem volt benne DAC.
„Semmi Sauvignon-jegy, semmi jégcukorka-aroma – az én Veltelinijeim egyszerűen nem teljesítették azt, amit egy megszokott Zöld Veltelini DAC-tól elvárnak” – meséli Gindl. De a natúrbor-kedvelők sem vették észre, a Weinviertel származási hely akkoriban vörös posztó volt, stigmának számított, és alig valaki tételezte fel róluk, hogy mainstreamen kívüli borok készítésére lennének képesek.
Hofstätter ennek ellenére a szárnyai alá vette, új címkéket tervezett vele és bevezette a nemzetközi piacokon. Ma külföldön a natúrbor-szcéna egyik nagyjaként tartják számon – exportaránya 90 százalékos.
„A siker éppen időben jött” – jegyzi meg szárazon Gindl.
2010-ben kezdett el biodinamikusan gazdálkodni, 2013 óta minősített. Egészében vagy sehogy, mondja.
Saját magát szélsőségesnek nevezi. Olyannak, aki a szőlőültetvényben rejlő lehetőségeket folyamatosan tovább akarja feszegetni, a minőség maximumát akarja kihozni. Ezért a tőkéket extrém sűrűn ültetik, ami alacsonyabb hozamot, de magas minőséget eredményez. A vesszőket kötik és nem csonkolják, gyümölcsfákat ültetnek, hogy élőhelyet teremtsenek a hasznos rovaroknak, és juhokat tartanak a szőlőkben. Azok lelegelik a füvet a sorok között és a tőkék alatt, és trágyázzák a talajt – rendkívül hatékony munkatársak. A természetes növényvédelmet a minimumra csökkentette, a traktort inkább ma adná el, mint holnap. Ő egy szélsőséges.
Van már egy öreg Veltelini-ültetvény, ahol már semmit sem permetez, és ahol évek óta nem járt traktor. „Arrafelé kell haladni” – véli.
Megtéríteni azonban nem akar senkit, legfeljebb példakép akar lenni. Csak a glifozát, a vitatott gyomirtó szer használatát nem érti. A herbicid elpusztítja a talajéletet, és a WHO ráadásul az emberre nézve is valószínűsíthetően rákkeltőnek minősítette: „Erre egyszerűen nincs szükség” – véli, ezt kémia nélkül is meg lehet oldani, „csak pár centtel többe kerül!”
Amióta sikeres, kollégáit Hohenruppersdorfban egyre jobban érdekli, mit és hogyan csinál. Még ha sok dolgot furcsának is találnak, és a legtöbben nem értik, miért kap „ilyen borokkal” annyi elismerést. Pedig ő valójában visszatér a klasszikus borkészítéshez: „A fehérek túlzott héjon áztatásának ideje lejárt” – mondja, „az csak maszkolja őket.”
A felnőtté válás folyamataként írja le. Borai ma közvetlenek, harapósak, markáns savval és struktúrával – ezeknek sincs kedvük üres fecsegéshez. Mint például a Buteo Zöld Veltelini, amelyet az egerészölyvről neveztek el, egy vad és erőteljes madárról, amely szívesen köröz a szőlői felett, mintha őrizni akarná őket.
A borai kevés vagy semennyi ként nem kapnak, évek óta nem szűrik őket, „így a sav bájosabban jön át”.
Minden a szőlőben dől el: első osztályú szőlővel nem kell sokat csinálni: szüretelni, préselni, spontán erjeszteni, palackozni. Ez a cél. Ezért nem áll sosem nyugton, mindig egy újabb minőségi csavaron akar tekerni. Egy egész életen át tartó keresés a tökéletes nedű után.
Michael Gindl
Marktplatz 27, 2223 Hohenruppersdorf
Tel.: 0664/413 64 49
www.mgsol.at
www.weinskandal.at