A-La-Carte

Cooking the Cocktail (2014/4)

Ki gondolta volna, hogy Ferran Adrià ötletei egyszer egy koktélbár pultján köszönnek majd vissza? Az interdiszciplináris megközelítésről a főzés, a keverés és a shaker használata terén.


Szöveg: Alexander Rabl Fotó: Michael Reidinger

Aki volt már abban a szerencsés helyzetben, hogy bepillantást nyerhetett egy fejlett módszerekkel dolgozó étterem kulisszái mögé, annak bizonyára ismerősek az eszközök: vákuumcsomagolók, vízfürdők, szifonok, gőzpárolók, indukciós lapok, Thermomix és hasonló vívmányok, amelyek lehetővé teszik a szakácsok számára az aromák precíz kinyerését, valamint a felületekkel, textúrákkal és hőmérsékletekkel való izgalmas kísérletezést. Ám ez a csúcstechnológiás felszerelés már nemcsak a csillagos éttermek konyháiban található meg.

Van ugyanis egy olyan szakmacsoport, amelynek munkájában szintén elengedhetetlen a precizitás, és amely ugyanazzal a pontossággal dolgozik a hőmérsékletekkel és aromákkal, mint a séfek: ők a bártenderek. A férfiak és nők új generációja már régóta nem elégszik meg a klasszikus mixer és szűrő felszereléssel. Kreációik előkészítésekor előszeretettel merítenek a haute cuisine világából. Egy tisztességes, ginből és egy csipetnyi vermutból álló martini koktél összerázása ma már arra sem elég, hogy lenyűgözzük James Bondot.

És miközben a mainstream – mint a 80-as években Tom Cruise a „Koktél” című filmben – megelégszik a színes palackok zsonglőrködésével és a koktélernyős italokkal, a bártenderek elitje új ízeket, meglepő, mégis logikus kombinációkat és a klasszikus iskolára épülő nagyobb pontosságot keresi.

A világszínvonalú bártenderek szűk, ám kiváló szcénájának egyik meghatározó alakja a bécsi Reinhard Pohorec. A konyhai és bári munka interdiszciplináris aspektusaival foglalkozik, rendszeres vendége a „Kochcampusnak”, és szorosan együttműködik néhány osztrák csúcsséffel, például Andreas Döllererrel. Pohorec egy éven át dolgozott a londoni Savoy híres bárjában, megfordult egy kézműves szeszfőzdében, és tagja volt egy neves londoni bár-tanácsadó csoportnak. Tavaly a „Worldclass” elnevezésű bártenderversenyen – ami a mixológusok „Bocuse d’Or”-ja – első helyezést ért el a „Sensory” kategóriában. Időközben elmélyült a sherry és a vermut témájában, foglalkozik borokkal is, és jelenleg Bécsben dolgozik a Tür 7 nevű bár megnyitásán.

„Egy étel a hőmérsékletek és textúrák játéka, és egy ital esetében sincs ez másképp” – magyarázza Pohorec az álláspontját. „Csak az egyik a tányéron, a másik pedig a pohárban bontakozik ki.” Hogyan képzelje el a laikus a főzőművészet és a mixológia összefonódását? Akkor már nemcsak a hal mellé kapjuk a rákléből készült jus-t, hanem a bárban is? Pontosan így van: amikor Pohorec az egyik, Johnnie Walker alapú signature italát készíti, mellé langusztalevet és pácolt csicsókát kínál.

Ahogyan egyetlen valamirevaló konyhafőnök sem dolgozna kész szószokkal vagy alaplevekkel, úgy a bártenderek új generációja is rászokott arra, hogy számos alapanyagát saját maga állítsa elő. Különösen a szirupok esetében használják a vákuumozás technikáját. „Vákuum alatt sokkal több aromát tudok kinyerni, és vízfürdőben biztosíthatom a legpontosabb hőmérséklet-ellenőrzést” – magyarázza Pohorec. Egy másik nyomással történő munkavégzési lehetőség a rotációs bepárló, egy olyan készülék, amelyet az „El Bulli”-ban és az „El Celler de Can Roca”-ban is használtak. Ezzel a legérzékenyebb illóolajokat és aromákat is lepárolhatja a legalacsonyabb forrásponton, így kristálytiszta, tisztán illatos terméket kap.

Az iSi szifon, amely a 2000-es években egyetlen olyan éttermi konyhából sem hiányozhatott, ahol az ún. molekuláris gasztronómia módszereivel (ezt a szót Adrià állítólag mindig is gyűlölte) foglalkoztak, Reinhard Pohorec számára is az ún. infúziók kinyerésére szolgál. Ennek során a nagy nyomás a folyadékot belepréseli egy aromás anyagba, például gint vagy vodkát a chilibe. Pohorec szerint ezzel az eljárással friss, közvetlen aromát kapunk, például a kakaó keserű és kristálytiszta ízét.

Nem csoda, hogy a szferifikáció módszere is régóta utat talált a mixológusok világába. A sókkal és algináttal végzett munka során a campari-kaviár már az alapreceptek között szerepelt. Így aztán nem meglepő, hogy a kíváncsi szakácsok mellett a bártenderek is foglalkoztak az új technikával. „Kaviár Cointreau-ból? Sok kolléga számára ez már alapfelszerelés” – mesél Pohorec, aki egyébként nemcsak Ferran Adrià konyhájával foglalkozik, hanem tanulmányozza a francia szakácsirodalmat, tiszteli Heston Blumenthalt, és követi a Harvard Cooking School YouTube-csatornáját.

Akárcsak a leveseknél és szószoknál, sok ital esetében is szerepet játszik a hab, amely megmutatja, hogy a szakács vagy a bártender „habverő-e” vagy igazi profi. Pohorec némely italnál habkoronával és ún. feltétekkel (topping) dolgozik: „A kérdés az: hogyan lehet valamit stabilabbá tenni? Milyen hőmérsékleten esik össze a hab? Mikor akarom, hogy összeessen? Emulgeálószerekkel ez elég pontosan kontrollálható.” Ha az ember ért hozzá. Hogyan kössem össze az ízeket, hogyan szabadítsam fel őket? Olyan kérdés, amely nem Fernand Point vagy Marie-Antoine Carême óta foglalkoztatja a szakácsokat. Végül is ez dönti el, hogy valaki örömet okoz-e a bárban, vagy csak tántorogva távozik onnan.

 

– A Bookazine
Egy jó bár állítólag olyan, mint egy második nappali. Bécsben sok ilyen „nappali” található. Ahol a klasszikus bárélvezetnek hódolnak, ahol a modern készítmények a kortárs mixológia állapotfelmérését jelentik – az A la Carte Bár-Bookazine útmutató a város meghatározó címeihez.
2014. december végétől a könyvesboltokban
16 €

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!