A-La-Carte

A paradicsomparadicsom (2004/3)

Erich Stekovics aktív természetvédelmet folytat több mint háromezer paradicsomfajta számára seewinkeli gazdaságában. Ugyanakkor ez a "Noé bárkája" a zöldségekből készült csúcstermékek kultikus beszállítójává lépett elő.


A paradicsomparadicsom

Szöveg: Peter Hämmerle Fotók: Peter Hämmerle
Erich Stekovics háza előtt egy régi magyar út menti kereszt áll. Erre vésette fel: „az íz a legszebb módon mesél a mennyországról”.
Visszatérve a földre, a Seewinkelben fekvő Frauenkirchenben, egy hatalmas, háromezer paradicsomfajtának otthont adó mező mesél a legszebb módon Erich Stekovics empátiájáról egy régi kultúrnövény iránt. Ez a gyűjtemény világszerte egyedülálló, és óriási méretei azt a gondolatot ébresztik, hogy egy megszállott gyűjtőről van szó. Mi a csudáért érné meg ez a rengeteg ráfordítás, teszi fel a kérdést az ember, még ha csak gazdaságilag is indokolható lenne? Egy kérdés, amit Erich Stekovics jól ismer, nyugodtan válaszol, és csak a végén tér ki a gazdasági haszonra. Ami viszont – szerinte – elképesztő, hiszen „a paradicsomkultúrák folyamatos elszegényedése mellett ez a rezervoár felbecsülhetetlen tőkét jelent”, még pénzügyi értelemben is.
Erich Stekovics szerint a korábban létezett paradicsomfajták négyötöde elveszett az elmúlt 100 évben. Ami megmaradt, azok olyan gyümölcsök, amelyeket ő „kőkeménynek” nevez, olyanok, amelyek elsősorban optimális szállítási és tárolási képességükkel tűnnek ki. Mint ismeretes, az ízéből nem sok marad.
Egy nő lép a terembe pohárral és kóstolókanállal a kezében, és tanácsot kér Erich Stekovicstól. Szakács, Svájcból érkezett. Erich Stekovics ötletei annyira elnyerték a tetszését, hogy az év néhány hetében eljön a Burgenlandba lekvárokat és csatnikat főzni, két barátnője is épp itt van, és valami olyasmit csinálnak, mint a „falusi vendéglátás”, segítve a munkát. De ne képzeljük azt, hogy három nő áll kockás kötényben egy régi tűzhely körül. Mert bár Erich Stekovics üzeme meglehetősen kicsi, higiéniailag és munkatechnikailag a legmodernebb szinten áll. A hangos mechanikus eszközöket viszont szívesen nélkülözi. „Jobban szeretem, ha valami lassabban megy, de csendben.” Csak a mobiltelefon ismételt csengése az, ami „zavar”, de ehhez a modern ember már nagyrészt hozzászokott.
A svájci szakács tehát tudni akarja, jól van-e fűszerezve a csatni, és felsorolja, milyen fűszereket tett bele. Erich Stekovics megkóstolja, és nem mond semmit, hagyja, hogy a svájci nő tovább sorolja. Aztán megszólal: „Csillagánizs?” Ó igen, mondja a svájci nő, az is van benne. „De egy hangyányit sok, két literhez elég egy a három helyett, nem akarunk túlságosan karácsonyi ízvilágot” – mondja végül határozottan, amivel a dolog rövidre is zártnak tűnik. Ily módon csak képzett ízlelés kóstol, olyan, aki hozzá van szokva a főzéshez és az ízesítéshez, aki szenvedélyből teszi.
Erich Stekovics újra elmerül a gondolataiban és a beszélgetésünkben. „Az ízesítésnél az a problémánk, hogy csak fél év múlva tudjuk meg, milyen íze van a terméknek.” A feldolgozóhelyiség felől a befőzött és karamellizált paradicsom finom illata száll felénk. Igazán feltűnően csendes. Előttünk az asztalon egy doboz színesen nyomtatott zacskókkal, amilyeneket a vetőmagboltokból ismerünk, de furcsa, olvashatatlan írással – cirill betűs. Ez az orosz gyűjtemény több mint 450 fajtából áll, és ezzel a legnagyobb, amit az elmúlt években átadtak neki. Csak a Noé bárkája vetőmagbankjának van összesen 600 darabbal még nagyobb része. Ez a schilterni (Kamptal) székhelyű egyesület kíséri Erich Stekovics paradicsomprojektjét. Mindkét partner nélkülözhetetlen egymás számára.
Magánszemélyek is hozzájárulnak a fontos munkához. Frauenkirchenbe hetente érkeznek magok akár 40 új fajtáról is olyan emberektől, akik értesültek a Seewinkel történetéről, és maguktól akarnak hozzájárulni valamivel. „Valamit felébresztettünk, ami hihetetlenül nagy visszhangot kelt.”
Tavaly még 600 fajtával kevesebbet termesztettek, és biztosan „az egyik vagy másik fajtát a jövőben már nem fogják minden évben elültetni, mert természetesen nem mindegyik válik be.” De minden egyes fajta Erich Stekovics szerint genetikai potenciált jelent, és ezt ő nagy tőkének tekinti. „Az iparnak szüksége lesz még erre az archívumra, és akkor drágán megfizeti majd érte, hiszen ők már csak öt hibridfajtával dolgoznak, és ha fürtös paradicsomot termesztenek, akkor csak a fürtök illatoznak, de a gyümölcs nem.”
Itt minden paradicsom másképp illatozik, az ízéről nem is beszélve. Logikusan, ennél a sokféleségnél csak keveset tesznek el, főznek be vagy pürésítenek fajtisztán. Sok különböző fajtából viszont Erich Stekovics mindig újra érdekes dolgokat „házasít”. A befőzés egyébként speciális ecetekben történik, olyanokban, amelyeket Alois Gölles paradicsomból erjesztett, vagy másokban, amelyek „regionális karaktert” hivatottak hozzáadni – St. Laurent-ből az Umathum borászatból, édesborból Josef Lentschtől vagy Muskat Ottonelből a Velich borászatból. Az évjáratok megkülönböztethetőségét a különböző ecetekkel kívánják hangsúlyozni.
Partnere, a Noé bárkája számára Erich Stekovics saját kísérleti parcellákat hozott létre. Az ott termesztett vetőmag egy részét visszaadja az egyesületnek, amely a magok egy részét eladja a mintegy 6000 tagjának vagy más érdeklődőknek. A vetőmag szaporítása azonban költséges. Az ilyen berendezéseket úgy kell kialakítani, hogy ne történjen kereszteződés, ezenkívül időnek kell maradnia a legjobb állományok és gyümölcsök szelektálására íz, betakarítási idő vagy kártevőkkel szembeni ellenállóképesség alapján. Az ilyen projektekhez elengedhetetlen a pontos dokumentáció. Egy fotós az év három hónapjában azzal van elfoglalva, hogy egész és felvágott gyümölcsöket fényképezzen. A Bodenkultur Egyetemről is hál Istennek újra és újra érkeznek diplomázók, akik tudományos kíséretet biztosítanak.
Együtt sétálunk át ezen a mesés mezőn, amely távolról nem néz ki másnak, mint egy burgonyaföldnek. Alacsony növésű növényeket látni zöld levelekkel. A sorokon áthaladva azonban az embernek tátva marad a szája. Öt méterenként bal és jobb kéz felől is egy új fajta kezdődik. Nem mindig lehet ezt szabad szemmel felismerni. Kis zászlók olyan feliratokkal, mint „024 Gezahnte”, „133 Sibirskije Pa’tschiki” vagy „459 Black Ethiopian” dokumentálják az állományt. Áhítatos csend uralkodik itt, a pannon táj felett lágyan fúj a szél. Időnként egy-egy halk, izgatott lúd gágogását hozza a fülünkhöz. Ezek Erich Stekovics másik szenvedélyéről, a lúdtenyésztésről tanúskodnak – kóstolni kizárólag Márton-nap idején a „Zur Dankbarkeit” és a „Zur blauen Gans” vendéglőkben (természetesen).
Más vendéglőknek, többek között a „Tantrisnak” és a „Steirerecknek”, Erich Stekovics külön kérésre speciális termékeket állít elő. És ha már a müncheni „Tantrisról” beszélünk: Erich Stekovics nem ismer értékesítési gondokat, hiszen a róla szóló sajtójelentések jelentős ismertséghez vezettek, Németországban még inkább, mint Ausztriában. Pedig az első, az ő nevével fémjelzett üveg csak 2000-ben került piacra. Előtte 14 évig szállított spirálpaprikát és chilit a Staudnak. Egy évvel a bevezetés után már 70 különböző terméket számláltak Erich Stekovicsnál. Ezzel olyan koncepció válik be itt, amely általában horror a kereskedők és termelők számára. Ambiciózus, szinte áttekinthetetlen paradicsomprojektje nemcsak sok fejtörést okozott Erich Stekovicsnak, hanem híressé is tette, és kerülő úton biztosította termékei értékesítését. Ez a vetőmagbank valami összetéveszthetetlen, bátor dolog, valami, ami őt jellemzi, ahogy ő maga mondja.
Sétálunk a paradicsomok sorfala mentén. „A bornál sem vitatja senki, hogy vannak különbségek a fajták között. Miért ne ízlenének hát ugyanolyan különbözőképpen a különböző paradicsomfajták? A különbségek hatalmasak, nemcsak formában és színben, állagban is majdnem egyik sem hasonlít a másikra. Némelyik dinnyeízű, mások mogyoróízűek – mindegyiknek megvan a maga különleges karaktere, és egyik sem unalmas!”
Ott fekszenek most a földön, a levelek között. Kövérek, dúsak és színesek, csakúgy, mint a zsengék, kékes-lilák, amelyek alig nagyobbak a cseresznyénél. Csend van, távolról gyanútlan ludak gágognak, és lakmároznak az eperfa-ligetben, amelyet Erich Stekovics ültetett nekik. Megfontoltan beszél, és egy ponton határozott hangot üt meg: „Ez a mező egy üzenet az iparnak és az ő vackaiknak.”
Erich Stekovics,
Schäferhof 13, 7132 Frauenkirchen,
Telefon: 0699/12 18 47 77.
Árusítás a gazdaságban: szombatonként 9.00-től 18.00-ig. www.stekovics.at

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!