A-La-Carte

Az alma nem esik messze a kézművestől (2015/2)

Hogy miért akar hirtelen mindenki, aki kézműves sört iszik, pezsgő almabort is.


Florian Holzer szövege

Lehet, hogy most tiltakozások lesznek, de: a mustnak a mai napig nem igazán sikerült betörnie. Voltak és vannak kezdeményezések, nem kérdés, régi fajták, modern pincetechnika, fajtatiszta palackozás, foodpairing-szemináriumok, mustsommelier-képzés. Persze. És bármilyen csodálatos is lehet egy falapi padon ülve a fanyar gyümölcsbort szalonnás kenyér mellé fogyasztani, a helyi státuszon túl eddig nem igazán jutott a must.

Más, mint a cider. Bár a valóságban nem drámaian más, de a cider épp egy hullámon lovagol, mégpedig furcsa módon a kézműves sör szélárnyékában. Van-e valami közös a kézműves sörben és az almaborban azon kívül, hogy erjedés ment végbe, és az eredményt palackokba töltötték? Nem igazán.

Kivéve, hogy ott, ahonnan a kézműves sörök jelenleg legelterjedtebb stílusai származnak, az ale-ek, IPA-k, stoutok és porterek, mindig is léteztek a ciderek, amelyek a kocsmában egészen természetes módon, saját csapból folytak. Ráadásul Angliában és Írországban a sör és a cider párhuzamos fejlődése is megfigyelhető volt, tudja Brian Patton, akinek fiatal Brickmakers Ale & Cider House üzlete kétségtelenül Ausztriában képviseli e két trend fókuszát. A cider nagy fellendülését Angliában és Írországban a 90-es években élte, emlékszik vissza Patton, akkor jégkockákkal fagyasztva szolgálták fel, és rendkívül menőnek tartották. Miután azonban a piacot néhány nagy palackozó és azok mainstream ciderei uralták, az elmúlt öt évben hasonló mozgalom indult, mint tíz évvel korábban a sörnél, „az emberek már nem akarták inni az ipari cuccot”. Kialakult a „kézműves cider” készítők egy kis szcénája, amely Angliában és Írországban immár mintegy húsz üzemet foglal magában, és a gyártók egyéniségével együtt az almabor stílusirányzatai is változtak – erősebb, fanyarabb, keserűbb, sötétebb és mindenekelőtt természetesebb, mint a tetszetős, édes gyümölcsös fröccsök.

Ez egy olyan terméknél, amelyről Ausztriában valójában nem is tudják pontosan, miről is van szó, kissé zavarba ejtő típusválasztékhoz vezethet, amelyet azonban az egyszerűség kedvéért három különböző kategóriába sorolhatunk. Először is: a „must-cider”, egy gyümölcsös almabor, amelynél a csonthéjas gyümölcsök aromái kerülnek előtérbe, esetleg még egy különleges fajta íze is felfedezhető, hűvös, pezsgő, tiszta, és lényegében megfelel a hazai borászok, pálinkafőzők és gyümölcslé-készítők ideáljának.

Franz Reisinger e műfaj eszményi képviselője. A neves gyümölcslé- és nektárkészítő a Wachau feletti Jauerlingről utazásai során természetesen eljutott cider/cidre-régiókba is, „de ott sosem ízlett igazán”. A francia cidre-eket dohosnak és ódinak érezte, Spanyolországban látta, hogyan öntik ki az almabort nagy ívben, ha valami mellément, fűrészport szórtak rá, a tartályokban úszott az ecetágy, „az nálunk nem lenne forgalomképes”. Szóval kipróbálta maga és a saját alapelvei szerint: Cox Orange és Renett alma, a cukor-sav harmónia miatt, „és mert finom”; gyorsan és hűvösen feldolgozva, nyomástartályban érlelve, az erjedést hűtéssel és szűréssel megállítva, 1,5 bar nyomásra beállítva, friss almalével még egyszer kalibrálva az édességet és gyümölcsösséget. Ha hagynánk az almát teljesen beérni és teljesen szárazra kierjedni, valószínűleg hét százalék alkoholtartalmat kapnánk, becsüli Reisinger, a kiváló minőségű étkezési almákban végül is sokkal több a cukor, mint a klasszikus mustalmákban, de egy ilyen cider számára nem lát különösebben nagy piacot.

A második kategóriát azok a ciderek alkotják, amelyeknél mindenekelőtt az egyszerűség és a gátlástalan ihatóság áll az előtérben. Ebbe az osztályba sorolható szinte az összes nagy márkás cider, például az angliai Herefordból származó „Bulmers” és annak al-márkája, a „Strongbow”, amelyek 2008 óta a Heineken-csoporthoz tartoznak, vagy a svédországi Kopparberg. Ezek a termékek természetesen csak korlátozottan nevezhetők természetesnek, és mivel egy márkás cidernek minden évben és minden gyártási helyen (a Bulmers-t részben Belgiumban gyártják) ugyanolyan ízűnek kell lennie, almasűrítményhez, cukorszínezékhez, glükózsziruphoz, fruktózsziruphoz, almasavhoz vagy citromsavhoz, tartósítószerekhez és természetesen hozzáadott szénsavhoz nyúlnak. Annak ellenére, hogy olyan elnevezéseket használnak, mint „naked apple”, „Premium Quality” és „original”. Az eredmény minden esetben pezsgő, édeskés, többé-kevésbé almás, de alapvetően semleges italok, tömegigényt kielégítő potenciállal és szupermarket-polc affinitással.

Bár természetesen ezen a területen is vannak ambiciózus gyártók, akik közé kétségtelenül tartozik az Eva Wildsperger és Adam Ernst által indított „Goldkehlchen” projekt, akik egy új-zélandi féléves külföldi tanulmányútjuk során ismerték meg egymást és a cidert. Miért ne Ausztriában is?, szólt a kérdés, ezért a két pályaelhagyó két évvel ezelőtt egy minőségi igényű osztrák cider gyártásába kezdett: stájer Braeburn almák, amelyeket kézzel szüretelnek, hogy ne kapjanak mustízű nyomódásokat, palackonként három-négy alma, „ez teszi a Goldkehlchen-t viszonylag drágává”, mondja Adam Ernst. Ehhez jön egy korszerű marketing, cserébe viszont spórolnak a cukorral. Mindenhol, ahol az elmúlt két évben Ausztriában kézműves sör volt, a Goldkehlchen-cider is jelen volt, kihasználta a lendületet. Hogy mennyi Goldkehlchen-t palackoznak, titok, de Adam Ernst elárulja, hogy idén 250 százalékkal több volt, mint 2014 második felében.

És végül a harmadik kategória, a legérdekesebb. Az, amelyiknél valóban létezik rokonság a kézzel készített sörökkel, ezért nevezzük itt „kézműves cidereknek”.

Ide tartozik például a frankföldi Andrea Vogel, egy mineralógus, aki 2007-ben egy bio-almaültetvényt telepített régi, breton almafajtákkal, és a gyümölcsökből egy figyelemre méltóan fanyar, rendkívül komplex, sokrétű, borostyánszínű „Sider”-t készít, amely akár tíz térfogatszázalék alkoholt is tartalmaz, és semmi köze az almaborhoz (Äbbelwoi). Vagy az Oliver’s Cider and Perry a herefordshire-i Cider Route-on, amelynek kínálatában a hagyományos angol ciderek rendkívül széles skálája mellett az extravagánsabb verziók is megtalálhatók: vintage, fajtatiszta (Single Varietal), palackban erjesztett és – amivel talán végleg megtalálták a hiányzó láncszemet a kézműves sörhöz – komlóval erjesztett cider. A sötét szín, a tölgyfahordós érlelés és a vadélesztők használata magától értetődő.

Ettől a gyártótól Brian Patton is kínál csapolt cidert a Brickmakersben, „a vendégek nagyjából fele, akik ezt rendelik itt Bécsben, visszaküldi”. Persze, ez határozottan nem egy „könnyen iható” termék, nyoma sincs benne az „easy drinking”-nek, savanyú, keserű és olyan fanyar, hogy az ember hátán is feláll a szőr, de legalább rendkívül komplex és érdekes. Ezt nem étkezési almából préselik, hanem „főzőalmából” (Cooking Apples), ahogy Brian Patton magyarázza, „és azok bizony keserűek, ez hozzátartozik”.

Számára mindenképpen kézenfekvő volt társulni egy osztrákhoz, aki egyrészt tudja, hogyan működnek a ciderek Írországban és Angliában, mit lehet elvárni az osztrák közönségtől, és aki mindenekelőtt hasonló hullámon szörfözik, mint Patton: Reinhold Barta, a Gusswerk készítője és az osztrák kézműves sör úttörője. A sörfőző 15 évvel ezelőtt hosszabb időt töltött Írországban, és megállapította, hogy ott a kis regionális sörfőzdék számára teljesen természetes cider készítése is, mert egyrészt ott az alma a küszöbük előtt, másrészt vannak nyomástartályok a pincében, amelyek lehetővé teszik a krémes pezsgésű, hozzáadott szénsav nélküli ciderek gyártását. Harmadrészt pedig azért, mert a cider ott a sörök egész jó gyümölcsös kiegészítőjének számít. „Akkor arra gondoltam: miért ne készítenék én is cidert?” Pontosan, és tavaly óta főz is egyet, egyrészt Brian Patton vendéglátóhelyei számára, másrészt a Gusswerk-szortimentbe. Sörélesztővel, amely a legkülönbözőbb élesztőkkel végzett kísérletek során hatékonynak és vonzónak bizonyult („az élesztőtől függően a cidernél is teljesen más eredmény születik”), gyümölcsös Arlet és fanyar-savanyú mustalmák keverékével a Mühlviertel történelmi gyümölcsöséből, cukor és hozzáadott szénsav nélkül. A „Papagena” – Barta ezzel a termékkel inkább a női vásárlóközönséget célozza meg – határozottan olyan, mint a hazai gyümölcshűség és az ír fanyar ciderek sikeres ötvözete, egy csipetnyi szögletes egyéniséggel, ami a „kézművest” annyira különlegessé teszi. Izgalmas dolog, mondja Barta, végül is figyelni kell a szüret időpontjára és mennyiségére, gyorsan kell dolgozni, „nem játszhatsz úgy, mint a sörnél, a komlófajtákkal és különböző malátákkal, csak a lé és annak erjedése van, ezt sörfőzőként nem szoktuk meg”.

A cidernek minden esetre rövid idő alatt sikerült az, ami a mustnak sok kísérlet ellenére soha: menőnek lenni és meghódítani a városi teret. Bár még kicsi és jelentéktelen, de a kézműves sör, a természetes bor, a neo szaké és a Third Wave kávé mellett foglal helyet. Üdvözöljük, cider.

Almát és körtét nem szabad összehasonlítani, de a legkülönbözőbb országokból származó és legkülönbözőbb filozófiák szerint készült almaborok összehasonlítása is széles spektrumot tár elénk: hozzáadott szénsavval vagy anélkül, almalével dúsítva vagy sem, nyomástartályban erjesztve vagy sem, adalékanyagokkal vagy azok nélkül – ez egy széles almaföld.

Goldkehlchen, 4,5 %

Tetszetős megjelenés, egy palack, amit szívesen vesz kézbe az ember. A buborék
elég száraz és aromáját tekintve visszafogott, pezsgő, gyümölcsös, az ember el sem hinné, hogy 4,5 % alkoholt tartalmaz.

Krahu, 4,8 %

Egy dél-burgenlandi underground projekt, a Pinkafelder gyümölcsfeldolgozóban készült, amely megvetette a lábát a bécsi szcéna vendéglátóhelyein. Mustos, fanyar, nagyon „osztrák” benyomást kelt, felnőtt Obi.

Papagena, 4,5 %

Reinhold Barta cider-projektje, egy klasszikus határátlépő az ír cider- és az osztrák mustkultúra között. Fanyar, vad, karakteres, de még mindig felismerhetően almásan gyümölcsös.

Cidre „Methode Reisinger”, 4,5 %

Egy nagyon almás gyümölcsösséggel meghatározott cidre, lágyan krémes habzás, étvágygerjesztő csersavasság. Egy nagyon bájos termék.

Stronbow

Az egyik piacvezető, ősidők óta minden kocsmában kapható, de most marketing szempontjából előretörőben a szupermarketek polcai felé. A gyártás természetesen ipari, azt adják hozzá, amire szükség van, és ami nem tiltott, enyhén gyógyszeres aromák, az alma-aromák mesterségesnek hatnak, enyhe kesernyés jegyek, de egy csipetnyi fanyarság is.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!