Szöveg: Anna Burghardt Fotó: Christian Grünwald
Természetesen megint Berlin volt az a hely, ahol egy olyan trendet, amire a világ várt vagy éppen nem, rendkívül mutatós szavakba öntöttek. Fräulein Kimchi – ez nagyjából mindent elmond az erjesztett koreai nemzeti zöldségről, amit jelenleg tudni érdemes. Nevezetesen: ez a legújabb őrület. De egyben tisztességesen régimódi is. Lehet a dologhoz kacéran naivan hozzáállni, mint egy iskoláslány-Fräulein egy koreai mangából, de szigorúan lelkiismeretesen is, mint egy stréber tanárnő-Fräulein egy ötvenes évekbeli illusztrált német tankönyvből. Fräulein Kimchi: ez két szó és számtalan találat.
Az álnév mögött, amely néhány éve színesíti a berlini gasztroszcénát, a koreai származású Lauren Lee áll, aki Szöulban született, Torontóban, Chicagóban és Los Angelesben nőtt fel, ma pedig Berlinben él. A „Fräulein” dolog véletlenül indult el. Még Németországba érkezésekor vett magának egy dirndlit, mert a koreai-amerikai Németország-képhez hozzátartozik, hogy az ember itt ezt teszi nap mint nap. És ebben a dirndliben indult el egy üveg fűszerezett, erjesztett kínai kellel a berlini Mauerparkba, ahol a mai Fräulein Kimchi megkérdezte a járókelőket, hogy szeretnének-e kóstolni – az egészet inkább performance-nak szánta. A furcsa dirndli-kimchi kombináció oda vezetett, hogy Lauren Lee ma nemcsak főzőtanfolyamokat tart és koreai privátséfként bérelhető, hanem a kimchijét többek között a „Markthalle Neun”-ban (hol máshol!) és a saját üzletében, a Prenzlauer Berg kerületben (hol máshol!) árulja. És valószínűleg nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy Lauren Lee alias Fräulein Kimchi igencsak felkorbácsolta a hipszterek érdeklődését ez iránt az erjesztett zöldség iránt a német nyelvterületen. Az angol nyelvű gasztroblogokon és a trendérzékeny magazinokban a kimchi témája – ami Koreában egyszerűen csak tartósított zöldséget jelent – amúgy is régóta sláger. Végül is olyan jól lehet variálni. Még ha Lauren Lee valószínűleg nem is erre gondolt, amikor a „Part Korean, Part American, Part German, All Kimchi” mottót választotta magának.
Legalábbis az „All Kimchi” részt szinte minden koreai habozás nélkül megerősítené. Hogy a koreaiak minden nap, sőt minden étkezésnél kimchit esznek, és minden, de tényleg minden háztartásban van egy külön kimchi-hűtőszekrény (a szagképződésről nem is beszélve), minden Koreáról szóló úti beszámolóban olvasható. És nagyjából olyan valóságosan hangzik, mint azt állítani, hogy minden osztrák naponta eszik rántott húst és Sacher-tortát. A kimchinél azonban más a helyzet, ahogy azt például Szöulban is tapasztalhatjuk. Korea kimchit eszik, Korea maga a kimchi. Létezik egy állami intézet a kimchi-üzenet világszerte történő terjesztésére, amely még űrhajósoknak való speciális kimchit is kifejlesztett. A koreaiak pedig „Cheeeeese” helyett azt mondják: „Kimchiiiiii”, amikor fényképezik őket.
„Nagyon piros, nagyon csípős” – ezt az így leegyszerűsített képet a koreai konyháról külföldön Szöulban is jól ismerik, de a kulináris sokszínűség mellett nem tudják rossz néven venni az idegeneknek. A kimchi tényleg mindenhol ott van. Az egyetlen pont, amibe koreai szemmel bele kell kötni: nem minden kimchi piros, és nem minden kimchi csípős. És pláne nem minden kimchi készül kínai kelből. Koreában találhatunk zöld verziókat medvehagymaszárból, retekzöldből, szezámlevélből, görögdinnyehéjból és fiatal hajtásokból, vagy narancssárgát és sárgát sütőtökből, répából és ginzengből. Osztrák szakácsok is variálták és variálják a kimchi témáját minden lehetséges irányba: Christian Petz a „It’s all about the Meat Baby” hús-pop-up rendezvényre édeskömény-kimchit tervezett, Christoph Fink, aki főállásban szakács a svéd nagykövetségen, egyébként pedig szívesen kalandozik kulináris vadonokban, az állítólagos gyomnövényből, a podagrafűből készített fanyar, regionális levél-kimchit, Andreas Döllerer pedig vöröskáposzta-kimchit kombinál süllővel, fenyőrügyekkel és zöld mandulával.
Ha a kimchi a koreai konyha lelke, akkor a paechu a lélek lelke, AZ igazi kimchi: kínai kelből. A legtöbb külföldi koreai étteremben – amelyekből az elmúlt években, különösen az USA-ban, figyelemre méltó mennyiség jött létre, ami a koreai konyhának egyfajta „a következő nagy dolog” aurát kölcsönzött – a paechu kimchi az, amit kérdezés nélkül az asztalra tesznek. Pedig a kínai kel csak körülbelül nyolcvan éve került Koreába – meséli SungYoon Kim gasztroújságíró, az evésről és ivásról író, itt nagyon fiatal szakma Szöulban élő szaktekintélye. „Negyven éve a paechu kimchi a standard. De rengeteg más változat létezik.” SungYoon Kim tud mesélni különféle incidensekről, amikor a kimchi felrobbant az útipoggyászban. „Egyes koreaiak nem utaznak a kimchijük nélkül, és ha az tovább erjed… nos.”
Az útipoggyászba szánt kimchivel kapcsolatban Ran Kimnek is van tapasztalata, aki a szöuli O'ngo Cooking Schoolban tart kimchi-tanfolyamokat turistáknak – a saját készítésű adagot haza lehet vinni (és a legjobb, ha megeszik, mielőtt az erjedés és az elutazás egy közös nevezőre jutna). „Amit itt csinálunk”, kezdi Ran Kim, „az a világörökség része”. 2013-ban a Kimjangot, vagyis a kimchi elkészítését felvették az UNESCO listájára, a novemberi kimchi-fesztivállal együtt, amikor nagycsaládok gyűlnek össze, hogy közösen, olykor nyilvánosan készítsenek kimchit. Az UNESCO illetékesei persze bizonyára inkább a hagyományos agyagedényekre gondoltak, amelyeket a kimchivel együtt télen hónapokra elásnak a földbe, mint a koreai elektronikai óriások, az LG vagy a Samsung hűtőszekrényeire. Csak az idősebbek erjesztik még a kimchijüket agyagedényekben, véli Ran Kim szakács. „A kilencvenes évek közepén jelentek meg a piacon a kimchi-hűtők. A hőmérséklet bennük körülbelül 0 fok. Oda semmi más nem kerül, csak kimchi. És MINDEN háztartásnak van egy. Ha valaki megházasodik, az első dolog mindig egy ilyen hűtőszekrény.”
Körülbelül kétszáz változata van a kimchinek, becsüli Ran Kim, „de természetesen nem tudjuk, mennyi lehet Észak-Koreában – szóval lehet, hogy még több is van!” Dél-Korea déli részén a kimchi általában csípősebb és intenzívebb, többek között azért, mert délen több erjesztett tengeri herkentyűt kevernek hozzá, vagy akár nyers osztrigát is.
A paechu kimchi, amelynek készítése az O'ngo Cooking School programjában szerepel, mindig három lépésben készül: először a kínai kel leveleit sós lében áztatják, lehetőleg egy éjszakán át. Így a levelek hajlékonyak lesznek és nem törnek el. Ezután a kínai kelt megkenik, illetve megtöltik, majd erjesztik.
A töltelékhez Ran Kim újhagymát, gyömbért, retket, csilipor, erjesztett garnélát, cukrot és sót vág, reszel és kever össze. És természetesen fokhagymát, ami Koreában alapvető. „A fokhagyma tesz minket, koreaiakat olyan tüzesekké, mint az olaszokat. Nem vette észre, hogy Szöulban mindennek nagyobb a tempója?” Felhúz egy kesztyűt, és a csiliportól élénkpiros tölteléket bőségesen felkeni a kelkáposzta leveleire – a torzsa közben összetartja a vékony kötegeket, amelyeket összehajtanak és a legkülső levéllel lezárnak. Ezeket a piros, rugalmas kötegeket most edényekbe helyezik, először körülbelül egy napig szobahőmérsékleten állni hagyják, majd hűtőszekrényben – természetesen a kötelező kimchi-hűtőben – erjesztik. „Körülbelül egy hét múlva kell elkészülnie a kimchinek.” Már csak kevés étterem készíti magának a kimchit Szöulban, mondja Ran Kim. De a nagy gyártóknál is mindig kézzel dörzsölik a káposztára a pasztát. „Japánban azt mondják, az íz a késből jön, Kínában a tűzből, Koreában pedig a kézből. De ha az LG vagy a Samsung piacra dobna egy kimchi-masszírozógépet – azonnal megvenném.”
Kollwitzstraße 46, 10405 Berlin
www.fraeuleinkimchi.com
Kimchi az interneten
Recept David Changtól, Momofuku:
www.luckypeach.com/recipes/paechu-kimchi-2
A gasztroblogger-legendánál: www.davidlebovitz.com/2008/03/kimchi-revisite/
Lépésről lépésre képek: www.maangchi.com/recipe/tongbaechu-kimchi
Erjesztés-fanatikusoktól hasonlóknak:
www.fermentistablog.wordpress.com/2014/08/11/my-first-kimchi/
www.ferment.works/blog/2014/2/21/burdock-carrot-kimchi (Répa-kimchi!)
www.ongofood.com