A-La-Carte

A kisiparos (2008/3)

Christian Eipeltauer a bécsi Döblingben, a Heiligenstädter Lände ipari övezetében található raktárépületben főzi a sörét. Pusztán az ízét tekintve bátrabb, exkluzívabb helyszínt is el tudnánk képzelni számára.


A kisiparos

Szöveg: Florian Holzer Fotók: Alexi Pelekanos

Nem könnyű megtalálni a sörfőző pályát váltó sörfőzdéjét. A navigációs rendszer gyakran kudarcot vall, mivel a Heiligenstädter Lände egyrészt egy autópálya-bevezető szakasz, másrészt egy kis mellékút, amely az Ö3-központhoz vagy a Manhattan fitneszteremhez vezet. És ha az ember egyszer eltévesztette, akkor egy meglehetősen nagy kört kell megtennie.
Egy kis szerencsével azonban az ember elsőre megtalálja a fiatal sörfőzdét: egy csarnok egy ipari park közepén, a Gürtel-híd és a Hundertwasser-hulladékégető árnyékában, targoncák közlekednek, szállítmányok érkeznek, valamilyen gyorsszolgálati cég járművei indulnak – egyszerűen ipari tevékenység folyik. És az egyik csarnok előtt néhány sörpad áll, és egy kicsit sörélesztő illata van.
Christian Eipeltauer korábban informatikai fejlesztő volt, akárcsak Sepp Fischer, a bécsi kisüzemi sörfőzdei szcéna ősatyja és úttörője. De egy idő után megunta, ráadásul otthon mindig is főzött egy kicsit hobbiszinten sört, először főzőedényben, majd egy 25 literes berendezésen, nyolc év alatt pedig bizonyos jártasságra tett szert. Barátai és ismerősei minden esetre mindig lelkesedtek, meséli, a szomszédok viszont a szaghatások miatt habzó szájjal tiltakoztak. Aztán elhatározta, hogy a hobbijából hivatást csinál, két évig készült, kalkulált, tesztelt, és végül 2007 augusztusában megnyitotta kisüzemi sörfőzdéjét. „Nem vagyok sörösalátagyűjtő vagy sörfőzde-látogató” – mondja. „Engem egyszerűen a főzés érdekelt.”
A sörfőzdéjében nincs semmi romantika, nincsenek polírozott rézüstök vagy sárgaréz korlátok. „Olyan sörfőzdét akartam, ahol dolgozni tudok, nem giccset.” És még ha fel is merülne a gyanú, hogy a kisüzemi és vendéglői sörfőzdék legjobb korszaka már régen elmúlt, Christian Eipeltauer az első évében tapasztalhatta, hogy a sörágazat növekvő iparosodása és globalizációja miatt új tudatosság alakult ki a közönségben. „Egyszer csak észrevették, hogy a környékükön készült sörök már nem úgy ízlenek, mint régen, így megértek a következő lépésre.” A multinacionális vállalatokkal ellentétben ő nem folyamatoptimalizált és részvényesi értékre orientált, hanem termékorientált, és az érdekli, hogy az embereknek ízlik-e a sör.
A biotermékek százszázalékos használata ilyen szempont, mondja Eipeltauer. Még ha a nyersanyagok beszerzése ezáltal egy kicsit nehezebbé is válik. A komlót például a bécsi sörfőzőnek már egy évvel korábban meg kell rendelnie a Neufeld-i szövetkezetnél, mert amióta a nagyobb sörfőzdék választékában is megjelent egy-egy bio sör, ez az áru gyorsan hiánycikké válik. A malátáját – Eipeltauer három különböző árpamaláta-típussal dolgozik, a tönköly vagy más „alternatív” gabona a közeljövőben biztosan téma lesz – Bambergből hozatja. Az osztrák, felső-ausztriai maláta ízlett volna neki, de a bioágazatban a szállítási képesség bizonytalan volt. A bio-összetevők magasabb költségei nála mindenesetre nem jelentenek gondot, a kb. 25%-os felár alig esik latba, hiszen a sör alapvetően mégiscsak vízből áll – az ő esetében bécsi forrásvízből.
Szintén nagyon szimpatikus: Christian Eipeltauer alig titkolózik. Ezt is a borászoktól tanulta, árulja el, ők már 15 éve elérték, hogy közöljék vevőikkel a minőséget: „Ebben a sörfőzők még jócskán le vannak maradva.” Az új sörfőző nemcsak elvégezte a sörfőző szakmunkásvizsgát – „Hogy hogyan működik, már tudtam, de azt nem, hogy miért működik” –, hanem borkurzusokat is látogatott Klosterneuburgban.
Az Eipeltauer-sörfőzde első évében 40 000 litert főztek, 60-70 000 literes éves termelés a cél – ami teljesen reálisnak tűnik, mivel a bécsi vendéglátósoknak történő értékesítés éppen most kezd beindulni, ő maga pedig a sörfőzdéje mellé csatolt egy kicsi, egyszerű sörözőt, amelynek konyhájában a felesége rántott húst és sült malacot készít. „Mi egy családi vállalkozás vagyunk.”
Ami azonban Eipeltauer söreit oly hevesen megkülönbözteti azoknak a sok vendéglői sörfőzdéknek a söreitől, amelyek egy tisztességes zavaros világosat és egy tisztességes zavaros barnát kínálnak: az ő sörei igencsak pörögnek. Eipeltauer nem makacsul követi a recepteket, hanem újra meg újra kísérletezik, az erjesztésnél a hőmérsékleti határokat feszegeti, a komlót nem egyszer, hanem több részletben adagolja, ami az aromát és a keserűséget is elég jelentősen befolyásolja, a „különleges söröknél” nemcsak olyan elterjedt adalékanyagokkal kísérletezik, mint a chili (amivel viszont nem egyszerűen csak „fűszerezett”, hanem belefőzte a sörlébe – „az már egyszerűen valami más”), hanem például kávéporral is, mégpedig nem is kevéssel: „Ha csinálok valamit, akkor rendesen, de akkor legalább tudom, hogy ér-e valamit vagy sem.”
Azt a benyomást, hogy a hazai kisüzemi sörfőzdék néhány éve minőségileg magasabb szintre léptek, a pályát váltó sörfőző is megerősíti. A tapasztalat, a kísérletező kedv és nem utolsósorban a sör egyéniségével kapcsolatos növekvő minőségtudat az oka a bécsi kisüzemi sörfőzdékből származó, valóban figyelemre méltó sörök sorának. Karácsonyig szeretné elérni, hogy főzzön egy kék sört, „kék Duna” meg ilyesmi. Kék krumplira gondol mint színezőanyag, vagy gyümölcslevekkel. A inkább barnásba hajló söreivel azonban már így is elégedett lehetne.

Eipeltauer Privatbrauerei
Heiligenstädter Lände 11, 1190 Wien
Tel.: 0699/19 42 33 40,
www.eipeltauerbier.at

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!